Felnőtt konfirmációi előkészítő

2023-ban a felnőtt konfirmációi előkészítő alkalmainkat előzetes egyeztetés alapján egyéni felkészítés keretében tartjuk.

Gyülekezetünkben évek óta örvendetesen növekszik a felnőtt konfirmandusok száma. Eleinte, a rendszerváltás utáni első évtizedben úgy láttuk, hogy ennek oka az, hogy sok embernél a keresztelés még megtörtént, de az előző rendszerben a szülők többsége a hitben való nevelést már nem vállalta fel, így elmaradtak gyermekként a konfirmációs fogadalomtételről igen sokan. Most azonban, 25 esztendővel a rendszerváltás után mintha még nagyobb lenne a lelki éhség, amelynek csillapítása nagy öröm, de egyben komoly kihívás is! Eddig egyéni alkalmakon is el tudtuk végezni a konfirmandusok felkészítését, idén azonban a nagy létszám miatt már a csoportos felkészítést tartja jónak a presbitérium.

2017. Pünkösd - gyermek és felnőtt konfirmáció

Az alkalmakra nem csak azokat a testvéreket várjuk, akik konfirmálni szeretnének, hanem azokat is, akik a régen megtanult református hittételeket szeretnék gondolataikban felfrissíteni!

További információ: andras@reformatus.szeged.hu