Prédikációk

2023. szeptember 3. vasárnap 10 óra

Lectio: Acta 3:1-11

Textus: Acta 4: 5-13.

A holnapra kijelölt újszövetségi igeszakasz alapján keresi szívünket Isten, ünnepi alkalmunkon, amikor nem csak Isten igéjét gyűltünk össze hallgatni az Úrnapján, de a sákramentumban is részesedhetünk, és az Új kenyérért való hálánkat is megmutathatjuk Istennek.

Az Ékes kapui gyógyítás, amelyet hosszabb igeszakaszként felolvastam következményei kerültek elénk a felolvasott igeszakaszban. A születése óta sánta ember meggyógyítása ugyanis ahogy ma divatos szóval mondják: „kiveri a biztosítékot” Izrael vallási vezetőinél. A sánta meggyógyítása ugyanis egy olyan csoda, amely az első pünkösd után, amely ismét ráirányítja a figyelmet Jézus követőire, az ősgyülekezet tagjaira. A csoda mellett ugyanis nem lehet közömbösen elmenni. Olyan helyen történt, ahol az eseményeknek számtalan szem és fültanúja volt, így pillanatokon belül híre ment a gyógyításnak, és mivel a sánta ember szinte hozzátartozott az Ékes-kapu képéhez, mindenki, aki a Templomba feljárt, ismerte Őt. Érthető tehát a nép vezetőinek félelme, amely félelem átsüt egész viselkedésükön. Néhány hónappal előtte pedig ugyanezek az emberek mennyire magabiztosak még! Egyetlen kézlegyintéssel, a Törvényeken átlépve, jogtalanságok sorozatát elkövetve ítélik halálra Jézsut, majd hajtatják végre az ítéletet a rómaiakkal, szinte rájuk kényszerítve akaratukat. Most pedig szinte tehetetlenek. Hogy lehet az, hogy Jézus, a Mester felett hatalommal bírtak, míg Jézus követővel, akik csak tanítványok, nem tudnak mit kezdeni? Ráadásul, mint a felolvasott rész utolsó verséből kiderül, írástudatlan, tanulatlan, egyszerű emberek. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy még inkább lássuk a hatalmas kontrasztot a Mester és tanítványai közt, hogy az eredeti szövegben a tanítványok jellemzésére Lukács az agrammatoi és az idiótai szavakat jegyzi fel. Az agrammatoi utal tanulatlan és írástudatlan voltukra, míg az idiótai kifejezés ismerősen kell, hogy csengjen, az eredeti jelentés szerint egyszerű, szakértelem nélküli, tudatlan, alkalmatlan szó mai magyar nyelvünkben ugyanis az idióta szóban köszön vissza.

Miért nem tudnak ezekkel az egyszerű emberekkel semmit kezdeni, míg Jézust el tudták ítélni?

Hogy ezt jobban megérthessük, gondoljunk most vissza a szenvedéstörténetre egy kicsit. A szenvedéstörténetnek van egy kifejezése, amely többször ismétlődik, így a passió kulcsszavának is tartják. E kifejezés az átadni, kiszolgáltatni szó. Ha Jézus szenvedéstörténetét sorrendben nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy Júdás, elárulva Jézust kiszolgáltatja Őt a főpapoknak. A főpapok Pilátusnak, Pilátus Heródesnek adja át. Heródes pedig ismét átadja Jézust Pilátusnak. Pilátus ezután kiszolgáltatja Jézust ítéletével katonáinak, a hóhéroknak, akik kivégzik Jézust. Mindenki ugyanazon okból szolgáltatja ki Jézust, mégpedig azért, mert féltve érzi társadalmi helyzetét, egzisztenciáját, vagy akár életét. Ám, mielőtt azt hinnénk, hogy Jézussal ténylegesen azt tettek, amit akartak, egy dolgot meg kell jegyeznünk: az embereknek való kiszolgáltatást megelőzte az Istentől jövő kiszolgáltatás. Isten engedi mindezt megtörténni, Jézus pedig engedelmesen belesimul az Atya megváltó tervébe. Erre utal, hogy nagycsütörtök éjjelén így könyörgött: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” Vagy az, amikor Pilátusnak ezt mondta: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked”. Mit jelent mindez? Azt, hogy Jézus felett azért volt hatalma a Nagytanácsnak, mert Isten megváltó tervének része volt Jézus halála, így engedte megtörténni. Ellenben a tanítványok, akik magukat nem tudták volna megvédeni, Isten védelme alatt álltak, nem volt hatalma a Nagytanácsnak felettük.

És a Nagytanács tagjai érzik ezt, érzik, hogy itt nagyobb hatalommal állnak szemben, mint a két tanulatlan tanítvány.  Erre mutat a főpap kérdése is Péterékhez: „Milyen hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ti ezt?” A főpap kérdése nem várt reakciót idéz elő. Ez a helyzet ugyanis egy hitvallási helyzet, nagy alkalom, Istentől előkészített alkalom a bizonyságtételre. Olyan alkalom, amikor nem lehet hallgatni. Péter pedig nem is hallgat. Szavaiban, ahogy megszólítja a Nagytanácsot, mintha enyhe gúny is lenne, amikor megszólal, és megszólítja azt a testületet, amely főbenjáró ügyekben szokott ítélkezni, mert arra kérdez rá, hogy egy szerencsétlen nyomorulttal elkövetett jótett kapcsán vallatják-e őket. Mintha azt kérdezné Péter, mióta büntetőjogi kategória a betegek meggyógyítása?

De mi előzi meg mindezt, a megszólalást, a bátor kiállást? Lukács nem véletlenül jegyezte meg Péter megszólalásának közvetlen előzményét, amikor így írt: „Ekkor Péter megtelve Szentlélekkel, így szólt”. Ez a mondat ugyanis a kulcs. Péter bizonyságtétele a Lélek munkájának következménye, annak eredménye! Olyan szépen írja le Kálvin a részről írt kommentárjában: „Péter nem magától beszélt ennyire nagyszerűen. És valóban, aki egy szolgálóleány szavától megrémülve megtagadta Krisztust, egy ilyen gyülekezet előtt, a sokaság puszta látványától is eszméletlenül esett volna össze, ha a Lélek ereje meg nem tartja”. Valóban! Gondoljuk ezt végig! Péter a Lélek munkájának következtében mer szólni! Nem magától, nem önerőből teszi. Önerőből csak addig jut, hogy még a Feltámadott Úrral való találkozás után is visszamegy halászni. Önerőből csak rejtőzködik, sunyít, tagad. Most pedig kiáll, és bátran bizonyságot tesz! Mindez rámutat arra, hogy mikor eredményes a mi megszólalásunk, bizonyságtételünk is Krisztusról: akkor, ha Szentlélekkel megtelve szólunk! Ha Isten Lelke késztet rá, nem emberi akaratunk, nem emberi gondolataink. Ha Ő késztet erre, akkor ugyanis az alkalmat is megteremti! Péterék egy nagyon nehéz élethelyzetben szólaltak meg, de az ellenfeleik szinte tálcán kínálják nekik a bizonyságtétel lehetőségét. Üldözött, vertnek látszó helyzetből a bizonyságtétel által győztesen kerülnek ki! Mert, bármennyire is nehéz ezt megértenünk, az egyház számára az igazi veszélyt nem az üldöztetések jelentik, hanem azok az állapotok és élethelyzetek, amikor nem kell felvenni az élethalálharcot Jézusért, a benne való hitért és Jézus Krisztus igazságáért, amikor beleszokik, belekényelmesedik az egyház egy élethelyzetbe, akkor nagyon gyakran az kísértéssé válik a számára. A Konstanzi Dómban van egy felírat, Hilariustól ered 366-ból, amely nagyon tisztán rámutat erre a tényre: „Ha az egyházat üldözik, virul, ha elnyomják: győz, s mikor gyalázzák: nő!” Ha mai életünkre alkalmazzuk ezt, azt kell látnunk, hogy Európa belekényelmesedett a békébe, a látszólagos nyugalomba, az „élni és élni hagyni” eszményének gondolatiságába, a „vallás magánügy” elvébe, hogy önként mondott le a misszióról, a Krisztusról való bizonyságtételről. Nyugat-Európa korábban. Mi pedig lassan utolérve őket. Az elmúlt héten temettünk, és elmondták a katolikus!!! temető gondnokai, hogy a temetések 80 százaléka polgári temetés náluk. Ez pedig nagyon beszédes adat! Az élet egyik legmegrázóbb pillanatában, amikor életünk végességével szembesülünk, amikor elvesztünk valakit, már ezt az élethelyzetet is Isten nélkül, a feltámadás szent reménysége nélkül igyekszik megoldani a legtöbb ember. Míg a szocializmus alatt, amikor nagyobb vagy kisebb nyomás alatt voltunk, akkor sokszor még egy párttitkárt is egyházi szertartás keretein belül temettek el! Veszélyes tehát az az állapot, amikor jól megy dolgunk, amikor nincs hátratétel, szenvedés Krisztusért! Vigyázzunk tehát, nehogy kísértésbe esve elvesszünk e testi viszonylagos jólétben és nagy szabadságban, szabadosságban!

Péter világosan, egyértelműen, szinte vádlóan kezdi beszédét. Kimondja, hogy „a názáreti Jézus Krisztus neve által” történt a gyógyítás, akit az őket vádlók adtak halálra, és akit Isten a kereszt gyalázata után feltámasztott. a benne való hitért és Jézus Krisztus igazságáért.

Nagyon érdekes, hogy Péter nem hallgatja el az őket vádlók bűneit, de nem is esik abba a csapdába, hogy a földbe dorongolja őket. Kálvin azt írta: szolgáljon Péter beszéde a mi beszédünk mintájául. Ha a bűnnel találkozunk, nem hallgathatunk, mert hitszegő az a hallgatás, mely az igazságot elárulja. De ne legyünk indulatosak, féktelenek, hevesek. Kálvin így tanít: „legyen feddésünk szabad, de tartózkodjunk a gyalázkodástól!”

Péter ekkor a 118. zsoltárt idézi, amely Dávid zsoltára volt, és egy nagyon nehéz élethelyzetben született: „Ez lett a sarokkő, amelyet ti építők megvetettetek”. Mit jelent ez a kép? Dávid e zsoltárban arról panaszkodik, hogy őt, a nép vezetői elvetették, Isten azonban kiválasztott. Kiválasztotta, mint sarokkövet. A sarokkő az épület alapjának azon része, amelyre az egész épület súlya nehezedik. E nélkül nincs épület. ha ez nem elég erős, összedől a ház. Péter Jézust a sarokkőhöz hasonlítja, ugyanúgy ahogyan Jézus is hasonlítja magát a sarokkőhöz, a gonosz szőlőművesekkel kapcsolatos példázat magyarázatában. A Jézus korabeli vallási vezetők legnagyobb bűne az volt, hogy Jézust elvetették. Ők, akiknek fel kellett volna ismerniük Jézusban az Isten Krisztusát, és szolgálatát segíteni, még egyenesen akadályozták is azt! Mekkora tragédia ez! Mennyire érthetetlen, amikor Isten népének vezetői, vagy éppen Isten népe nem Isten akarata szerint munkálkodik, és így egyenesen Isten ellen tör! Jézus ellen, a sarokkő ellen! Mielőtt elítélnénk az egykoron élt vallási vezetőket nézzünk magunkba, őszintén. Vajon a mi életünk, szavaink, tetteink, gondolataink nem hasonlítanak-e rájuk? Mi mindig úgy forgolódunk ebben a világban, hogy az rámutat arra a tényre, hogy keresztyén emberként életünk Krisztusra épül? Hogy Ő a mi sarokkövünk? Szavaink róla tesznek bizonyságot, vagy esetleg más erők felettünk való hatalmáról? Gondolataink nála, vele vannak, róla szólnak, vagy a világ dolgai kötöznek bennünket? Ha változnunk kell, mert látjuk, hogy életünk nem rá épül, kérjük, hogy segítsen ebben! Segítsen a bűnnel való gyökeres, teljes szakításban, abban, hogy komolyan és egyre komolyabban vegyük egyszeri és tökéletes értünk való áldozatát. Kérjük, hogy engedelmes szívvel fogadhassuk el Őt megváltónknak, életünk Urának. Mert nincsen üdvösség senki másban, nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk! Ámen

Juhász András