Prédikációk

Szeretett Testvéreim!

Egy olyan világban élünk, amelyben az Istentől való elfordulást, egymás iránti közömbösséget, és szabálytalanságokat tapasztalunk. Mindezeket azért, hogy az egyén, az ego növekedjen, érvényesülni és boldogulni tudjon. Apa támad fiára, gyermek a szülőkre, férj a feleségre, és mindezek gyökere egyedül a szeretetlenség és önzés.

Tele vannak a híradások is erőszakosságokról, bántalmazásokról szóló eseményekkel, amelyek egyre gyakrabban családon belül történnek. Mindig elgondolkodom azon, hogy akikkel én kapcsolatban vagyok, tehát a környezetemben élőkkel beszélgetve, mindenki kivétel nélkül sopánkodik, elszörnyülködik ezeken a történéseken, és együtt értetlenkedünk, hogy hogyan juthatott az emberiség idáig?!

Láttam egy keresztyén filmet, melyben egy komoly üzletemberrel beszélgettek Istenről, és próbálták meggyőzni, hogy Isten gondviselő, megbocsátó és szerető Isten. Az igen csak öntudatos üzletember magabiztosan közölte erre, hogy egyedül saját maga az, akinek köszönheti mindenét, amije van, és ő nincs rászorulva arra az Istenre, aki sok-sok tragédiáért felelős ebben a világban…

Kemény szavak. Talán még el is képedünk ezt hallva, de nagyon sok ember így gondolkodik! Úgy, hogy csak magának köszönhet mindent, és ehhez Istennek semmi köze. Az ilyen egocentrikus ember többnyire maga körül forog, és nem törődik a környezetében élőkkel. Legtöbbször arra hivatkozva, hogy mindenki számára adott a lehetőség, hogy szerencsét kovácsoljon új esélyekből.

Évekkel ezelőtt történt, hogy az utcán ment egy koordinálatlan mozgású fiatalember. Ilyenkor egytől egyig húzódunk kicsit, hogy nehogy hozzánk szóljon, vagy esetleg bántson minket az ilyen ember.

A következő percek a következőképpen teltek: a fiatalember összeesett, kihívták a mentőt, és a járókelők közül ketten próbáltak segíteni, felemelni az ájult testet sikertelenül. Hogy mit csinált a többi járókelő? Elővették a telefont, és levideózták az esetet.

Nem tudni, hogy mi lett a fiatalemberrel, de a mentő autó megérkezte után már biztos kezekben volt. De a másik oldalon az emberek… belőlük hova lett az emberség és együttérzés?!  

Vajon Isten ilyen életet szánt nekünk? Olyat, amelyben önzőnek kell lennünk? Olyat, amelyben folyamatosan aggódunk, félünk, és magányosak vagyunk? Vajon olyat, amelyben egyedül maradunk a küzdelmeinkkel, a próbáinkkal? Olyat szánt, amiben bárkin keresztül taposva kell eredményeket elérnünk? Isten Igéje nem ezt erősíti bennünk!

Isten maga a Szeretet, és arra bíztat Igéjében, hogy minden dolgunk szeretetben menjen végbe. Felelősséggel tartozunk egymás iránt, és tovább kell adnunk mindazt, amit Istentől ajándékba kaptunk.

A 2. thesszalonikai levélben a törvénytipróról, a kárhozat fiáról van szó. Aki a hittől való elszakadást szorgalmazza, alattomos taktikával, a legnagyobb titokban, csak úgy settenkedve. A sátán munkája ez, amely a hazugság minden hatalmával és jelével, és a gonoszság mindenféle csalásával próbál rombolni emberi életeket.

Hihetetlenül észrevétlenül, mégis romboló szándékkal vesz minket körül a kísértő. Elhiteti velünk, hogy amit teszünk, és ahogy beszélünk, mindaz Isten akarata. Elhiteti, hogy érdemes taktikázni személyes vagy üzleti kapcsolatainkban, és azt is, hogy hazugságokkal előrébb juthatunk.

A sátánnak mindig is az volt a célja, hogy kiragadjon minket Isten végtelen szeretetéből! Amikor vágyat ébreszt bennünk valaki vagy valami iránt, ami nem a mienk. Amikor elégedetlenné tesz minket, és irigységet támaszt a szívünkben mások iránt.

Sokszor pontosan Isten Igéjét használja fel arra, hogy tévútra vezessen minket! Minden szándéka alattomos, és számító, és a mi közömbösségünk, valamint saját vágyainak érvényesítése kiváló talajnak bizonyul ezekhez a mesterkedésekhez…

Az a legmegdöbbentőbb, szeretett Testvérek, hogy pontosan a mi hozzáállásunk miatt van fogása rajtunk a sátánnak. Ha kicsit figyelmesebbek lennénk egymás iránt, és haszontalan dolgok helyett Isten dolgaival foglalkoznánk, akkor volna lehetőségünk fejlődni, lelkileg erősödni, és gyümölcsöket teremni!

Szomorú, hogy a média sok mindenről tudósít, és hiábavalóságok számítanak hír-értékűnek, de ami igazán az életünket védené, ami abban segítene, hogyan vegyük le szemünket a hiábavalóságokról, és hogyan lássuk meg az értéket, azok manapság nem érdekesek, nem népszerűek…

Annyiféle trend uralkodik most már, amelyek akár a külsőre, akár az életmódra koncentrálnak, és az, ami szent, és Isten szerint való, az szégyenletes, vagy említésre sem méltó…

A sátánnak ez is célja, hogy megtévessze az emberiséget azzal, hogy a mulandó dolgokra helyezi a hangsúlyt. Egyesek pénzt hajhásznak, de mértéktelenül; mások szinte kínozzák a testüket, hogy tökéletes és esztétikailag is kifogástalan legyen; megint mások a tudományba kapaszkodnak, és mindent (!) a józanésszel magyaráznak.

Pedig ezek mind mulandó dolgok, és akár a pénzt, akár a tökéletes kinézetet, de még a tudást sem visszük magunkkal, amikor utolsót üt az óra! Eltelnek úgy a napjaink, éveink, hogy szinte engedjük magunkat becsapni, megtéveszteni a csaló által!

Oly sokan vannak, akik hitetlenek, Isten nélküliek, reménytelenek, akiknek élete a kárhozatba igyekszik… Az ilyenek megvetik Isten törvényét, és igazából mindent, ami szent, és nem kímélik Istent sem… Nagyon komoly figyelmeztetés ez a számunkra!

Az Úr eljövetelét előzi meg a törvénytipró színrelépése, amely már szinte kézzel fogható. Az emberek sóvárognak a békesség, a szabadulás, a szeretet iránt, és sajnos egyértelmű ezek hiánya. Mi a mi feladatunk? Mit tehetünk mi ebben az istentelen világban?!

Mindenekelőtt komolyan kell vegyük a mi Urunk Igéjét, amely figyelmeztet: az Úr közel! Kitartóan imádságban kell hordoznunk azokat, akik ránk bízattak: családtagokat, barátokat, lelki testvéreket, gyülekezetünket, lelki vezetőinket. Imádságban az Úrhoz emelni teremtett világunkat, és lelki ébredésért könyörögni!

Bölcsességet kérni az Úrtól, hogy legyen mennyei látásunk az EGY IGAZSÁGRA, hogy megláthassuk, megismerjük az Úr Jézus Krisztust, és könyörögni azért, hogy a világ ordítása, a hazugság fars hangja ne vezessen minket félre arról a keskeny útról, melyen maga a jó Pásztor vezet minket. Legyen ez számunkra egy figyelmeztetés: az Úr közel, ne tétlenkedjünk! Ámen.

Szabó-Lovász Adrienn