Prédikációk

Kedves Testvérek!

Tegnap királyt koronáztak Londonban. Hatalmas ünneplő sereg, és végtelennek tűnő szertartás vette körül ezt az ünnepi, és ma már ritkaságnak számító eseményt.

Az ünnepség egy adott pontján a király kézbe kapta a katonai hatalom, a bíráskodás, az egyházi vezetés és a béketeremtés szimbólumait is.

Minden egyes jelképhez áldás is tartozott, melyet egy ott álló, magasabb rangú lelkész a palástja alól észrevétlen kikeresett, és feltartott, hogy az érsek el tudja olvasni, hogy az adott eszközhöz mi a használati útmutató.

Volt ott tényleg minden. Az én személyes kedvencem a csak egy kézre felhúzott kesztyű, mely arra szolgálat, hogy a bíró ítélet jogarát kesztyűs kézzel foghassa meg, arra emlékeztetve, hogy kesztyűs kézzel bánjon majd az emberekkel a király maga is.

A koronázással foglalkozó műsorok pedig mindenféle érdekességet is elmondtak arról, hogy milyen feladatai vannak az új uralkodónak.

Felmerülhet bennünk, hogy vajon miért is ezzel a bár aktuális, mégis eléggé irreleváns bevezetéssel kezdtem mai, anyák napi, úrvacsorás istentiszteletünket?

Azért, mert 15 ország vezetéséhez, vagy gyermekek, keresztgyermekek, unokák felneveléséhez is ugyan arra van szükség, mint amire nekünk, egyszerű keresztyén hívő embereknek életünk vezetéséhez.

Arra, amiről Pál beszél a korinthusi gyülekezetnek.

Nekünk szól ez az Ige, és nekünk szól az is, amit a szeretetről írt Pál. Szól. Sőt, kiált felénk, harsog nekünk, szívünkbe szeretné írni:

Ne azért élj és cselekedj, mert abból neked hasznod származik! Ha így teszel, abból végeredményben semmi sem lesz.

A hívő ember életének ne legyen olyan területe, életének, munkájának, tennivalóinak, beszédének, amelyben ne az Isten dicsőségét keresse és Isten dicsőségét munkálja.

Azért ajánlja ezt nekünk megelőző szeretettel a mi Urunk, mert gondoljuk el, egy év alatt mi-mindent teszünk, hány szót mondunk ki, hány kilométert teszünk meg. Mi Ferivel tegnap 230-at tettünk meg, és ez csak egyetlen nap.

Hány és hány olyan helyzet, beszélgetés, találkozás és lehetőség, melyben nem mindegy, hogyan vagyunk jelen. Ott akarunk lenni, teljesen, örömmel, erővel? Vagy inkább csak túl akarunk lenni?

Isten Igéje mércét ad számunkra. Olyan mércét, mely minden élethelyzetben alkalmazható, melyhez mindent viszonyítani lehet.

Nekünk, Istenhez tartozó, református keresztyén embereknek a mérce, hogy gondolatunk és beszédünk úgy fényeskedjen és úgy ragyogjon, hogy abban Isten gyönyörködhessen. Hogyha tetteinket átszövi a szeretet, mely nem érdemeket gyűjt és nem dicsőségre hajt, hanem azért szeret, mert szerethet.

Hogyan élhetünk ilyen életet? Ki az, aki ezt az elvárást megközelítheti?

Erre a válasz talán nyilvánvaló. Csak az az ember kész és képes Isten dicsőségére cselekedni, aki a Lélek szabadságában tud járni és élni. Aki már felismerte Isten szeretetét, aki átélte, milyen, amikor az Úr megbocsátja nekünk hűtlenségünket és érdek nélkül szeret minket, aki nap mint nap Istentől kér bölcsességet.

Szeretett Testvérek!

Többször mondtam már e helyről, a keresztyénség életforma. Az Istennel való élés formája. Amely magába foglalja, hogy napi kapcsolatban vagyunk az Úrral. Szólunk Hozzá imádságban, és keressük akaratát az igeolvasásban. Hogyha ezen az úton járunk, nap mint nap kapunk hozzá bölcsességet és szeretetet, hogy ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és igazsággal, úgy, hogy az Isten dicsőségére szolgáljon.

Arra is tanít minket az apostol, hogy mindezt nem azzal tudjuk a leginkább előre vinni, hogy újabb és újabb célokat tűzünk ki magunk elé: ezt vagy azt el akarom érni, hogy ott legyek és mindenki lássa, milyen jó is vagyok.

Természetesen, olyan jó érzés, amikor elismernek. Amikor, ha csak egy napra is, de emlékeznek arra, hogy mennyi mindent feláldoztunk másokért, és milyen csodálatos emberek vagyunk.

De ez sajnos továbbra sem igeszerű. Be kell lássuk, amit ez az ige mond: az Isten dicsőségét az az ember tudja szolgálni, aki nem a maga hasznát keresi, hanem a másikét.

Érdekes, hogy Pál apostol legalább három levelében foglalkozik ezzel a kérdéssel: az Efézusiban, a Rómaiban és az Első Korinthusiban. Pál apostol nagyon érzékeny volt. Azt mondja a hívőknek: ne a magatok hasznát keressétek, hanem a másokét! Isten dicsőségét tudniillik ez munkálja. Miért? Azért, mert nekünk olyan Istenünk van, akinek az egyszülött Fia nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem szolgai formát vett fel. Engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.

Nekünk, a hívő embernek olyan szabadító Krisztusa van, aki nem magának kedvezett. Eljött a Golgota keresztjére, a kínra, halálra jött, hogy megmentse az övéit.

Szeretete ebben nyilvánult meg legtisztábban. Nem várta, hogy megdicsérjék, még csak megérteni sem tudták, és Ő mégis végig csinálta.

Szeretett Testvérek!

Tudunk mi úgy cselekedni a másikért, hogy nem várunk köszönetet? Hogy még csak nem is sajnáljuk magunkat titokban, hogy jaj már megint mennyi baj volt ezzel a gyerekkel, és nem igaz, hogy ezt is egyedül nekem kellett megcsinálni, meg amúgy is, ha nem én csinálom, akkor senki nem tudja…

Kérjük az Istent, vegye el szívünkből az önteltség gőgjét és a mártírkodás vadhajtásait. Szemed előtt a másik legyen, az ő épülése legyen a cél, és akkor te is célt érhetsz.

Mert lényegében minden hívő embernek feladata van ebben a világban. Noha nem olyan látványos, mint egy koronás királynak, vagy épp azonnali, mint egy anyukának, mégis, elengedhetetlen és megkerülhetetlen feladatunk van.

Mit mond Pál apostol? Azt mondja: „mindazt, amit a húspiacon árulnak, megehetitek, ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okokból.”

Azaz hol találtatik a hívő ember? A húspiacon. Azt mondja: kimentek a húspiacra, ne kérdezzétek azt, hogy ez honnan van, kinek szentelték, vajon nem bálványhús-e? Nézzétek meg, hogy friss-e, azt meg lehet nézni, hogy nem büdös-e, vagy hogy mennyi az ára, azt meglehet nézni, de lelkiismereti okból ne kérdezgessetek. Gazdasági okból lehet. Egészségügyi okokból lehet.

Hol van a hívő ember? A húspiacon.

Azt mondja Pál apostol a következő versben: ha meghív titeket a hitetlenek közül valaki, és el akartok menni, mindent megehettek, amit elétek tesznek. Hol van a hívő ember? A hitetlen vendégségében. El lehet menni? Ha meghív titeket egy hitetlen, és el akartok menni, akkor menjetek el.

Hol van a hívő ember? A világban. De tudjuk a János 17-ből, mióta olvassuk, hogy Jézus Krisztus nem is a világból veszi ki az övéit. Jézus Krisztus a világból kihívja, de nem veszi ki a világból. Mert ott van a helyünk. Éppen azért, hogy Isten jóillatát árasszuk. Hogy illatozzunk és betöltsük a környezetünket, mint ez a szép virág a vázában. Amikor tegnap este bejöttem a templomba megteríteni az úrasztalát, olyan intenzíven éreztem ennek a 4 szál virágnak az illatát, mintha egy mezőn sétáltam volna.

Szeretett Testvérek, a mi feladatunk, hogy épp így illatozzunk mi magunk is. Az elvárások nélküli szeretettel, a másiknak ajándékozott türelemmel, az Istenbe vetett bizalom szilárdságával.

Szeretett Testvérek!

Én nem szeretem az anyák napját. Arra emlékeztet, hogy én a virágot a temetőbe viszem, és hogy nekem nem adatott meg egy gyermek ajándéka. Ezért elszomorodom, és ha tehetem, kihagyom ezen a vasárnapon a szolgálatot.

Most mégis itt vagyok, és Isten Igéje erőt ad. Erőt ad, mert megmutatja, hogy mindannyian, akik Krisztusban testvérek vagyunk, saját feladatot kapunk az Úrtól. Kinek-kinek olyan küldetése van, mellyel Isten dicsőségére szolgálhatunk ott, ahol a helyünk van.

Akkor is, ha valakinek a vezetés adatott, akkor is, ha valakinek az anyaság vagy épp az apaság, nagymamaság, nagypapaság, mások szolgálata, gyermekek nevelése, gyógyítás, és sorolhatnám.

Egyetlen kérdés van Testvérek. Felragyog-e az életünkben és az életünkön keresztül Isten dicsősége? Látják-e az Úrhoz való ragaszkodásunkat, a neki való engedelmességünkben, és a vele való áldott közösségünkben? Kire mutatnak cselekedeteink? Ott, ahol vagyunk, ott vajon visszük-e a mennyország egy darabját?

Szabaduljunk meg az önmagunk dicsőségének a keresésétől. Szabaduljunk meg attól, hogy minden cselekedünk mögött valamilyen furfangos, hátsó szándék legyen. Segítek, mert akkor nekem is segítenek. Adok, mert akkor nekem is adnak. Ezért akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent az Isten dicsőségére tegyetek és tegyünk, akár a családunkban, akár itt a gyülekezetben, akár a világban. Ámen.

Mándi Kitti