Prédikációk

A mai alkalommal,  az Apostolok cselekedetiről írott könyv e néhány, de nagyon fontos verse alapján szeretnék közöttetek bizonyságot tenni, azon igék alapján, amelyek Krisztus mennybemenetelével kapcsolatosak, és amelyre éppen az elmúlt csütörtökön emlékeztünk.

A történetet olvasva, egy beszélgetésbe csöppenünk be. A beszélgetés a tanítványok kérdésével kezdődik: "Uram nem abban az időben állítod vissza a királyságot Izraelnek?"  A tanítványok még mindig értetlenek: időpontokról kérdezik az Urat, pedig nem ez a feladatuk. A feladatukra világít rá Jézus az előbb felolvasott mondattal. Feladata Jézus akkori   tanítványainak  a misszió, a bizonyságtétel Jézusról, először Jeruzsálemben, majd Júdeában, Samáriában, végül a föld végső határáig. Igen ám, de az a tanítványi sereg, amely nagycsütörtökön szétszaladt-elmenekült, amely tanítványi körből egy ember megtagadta Jézust, egy ember meztelenül futott el, az elfogatás éjszakáján, egy ember elárulta Őt, egy nem képes elfogadni a feltámadás tényét, és "a hiszem ha látom " álláspontjára helyezkedik, amely tanítványi kör két találkozás után visszamegy halászni, az eredeti foglalkozását akarja folytatni Jézus követése helyett és Jézus követése után, ez a néhány ember hogyan lenne képes ennek a nagy feladatnak a végrehajtására? A történet szerint 40 nappal vagyunk húsvét után, a Feltámadott Úr számtalanszor megjelent nekik, és még mindig időpontok felől kérdezősködnek, még mindig annyira lényegtelen földi dolgok kötik őket: hatalom, politika, Izráel felemelkedése, a római iga lerázása. Még mindig a politikai messiást látják Jézusban, aki az angyalok seregeivel kiűzi a római megszállókat.  Még mindig nem értik Jézust. Túl a kereszten, a nyitott síron, a feltámadottal való találkozásokon még mindig értetlenek.  Hogy lehetne ebből a kis csapatból ütőképes, szolgálni kész, bátorságban evangelizáló közösséget létrehozni?

Egyetlen módon: és ez a Jézus ígéretének beteljesedése: Vesztek erőt, minekutána eljön a Szentlélek.  És, valóban,  néhány lappal később azt találjuk, hogy Péter prédikációjának hatására 3000 ember megtért, hogy Péter meggyógyít egy sántát, hogy sok jel és csoda történik a tanítványok keze által, hogy a sok szolgálatra diakónusokat állítanak szolgálatra, hogy Fülöp Samáriában hirdeti az evangéliumot, hogy napról-napra gyarapodott a gyülekezet az idvezülők seregével: vagyis elkezd beteljesedni amit Jézus mondott. Mi kellett mindehhez? Ahogy Jézus is mondta, a Lélek áradása, kitöltetése. A Lélek tüze az, amely egységbe kovácsolja a széthúzó tanítványi kört, amely erőt ad a megfáradtaknak, amely legyőzi a félelmet, amely eszükbe juttatja Jézus tanítását- szinte "aha élményben" van részük: ez az, erről beszélt Jézus, olyan, mintha lehullana szemükről a hályog, amely az eddigi tiszta látásban akadályozta őket, sőt újabb tanításokat is ad nekik a Lélek. Mellettük áll, és minden élethelyzetben megmutatja azt, hogy mit kell tenniük. A Lélek készteti őket a munkára Krisztusért, és áll mellettük Pártfogóként. Kis túlzással: A tanítványok a Lélek nélkül mozdulni sem tudnak. De a beszélgetés kezdetén, a mennybemenetel napján még nagyon nem itt tartanak. Földi dolgok kötik és húzzák le őket. Jézus válasza pedig kijózanító: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Nem ti dolgotok! Ismerjük ezt, szerintem mindannyian kimondtuk már ezt valaki vagy valakik felé, vagy kaptuk meg valakitől: „nem a te dolgod! Ne ezzel törődj! Törődj a magad dolgával! Szállj már le a témáról! Engedd el!” Mondjuk és kapjuk oly sokszor, amikor mi, vagy valaki környezetünkben olyan dolgokba ártja bele magát, amely nem rá tartozik. Fáj, amikor ezt kapjuk, és miért fáj igazán? Mert általában indulatból kapjuk ezt vagy adjuk ezt embertársainknak! A következő mondata Jézusnak rámutat arra, hogy Ő nem indulatból szól, ugyanis miután elmondja övéinek, hogy mi nem tartozik rájuk, azonnal rávilágít arra, ami viszont az ő feladatuk, amivel foglalkozniuk kell!

A Mennybemenetelt ünnepelve egy értékes szolgálatot hallhattunk csütörtökön fiatal szolgatársamtól. Két ige alapján – egyrészt meglepő módon Kain és Ábel története alapján- amelyben azt olvassuk, hogy Kain földre tekintve, ahogy a Szentírás írta lehorgasztotta fejét, másrészt a Mennybemenetel kapcsán szólta Istenünk üzenetét, amely történetben a tanítványok feszülten néztek az ég felé. A két történet közti összefüggést a fókuszálásban, a fókuszváltásban látta és láttatta.

Hogy miért mondom el most, azon kívül, hogy megérintettek szavai és tanultam belőle? Azért, mert a történet elején Jézus fókuszváltásra szólítja fel a tanítványokat, akik túlzottan csak a földiekkel törődnek. Amikor ezt mondja. nem a ti dolgotok…ellenben vesztek erőt, akkor azt mondja, amelyet Pál így fogalmazott meg a Kolossébeliekhez írt levélben: „az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!”

Óriási üzenetet hordoz ez a tény a mi számunkra is, nem azt kellene keresnünk, ami nem tartozik ránk, nem azokra a dolgokra kellene félve tekintenünk, amelyeket úgysem tudunk megváltoztatni, hanem feladatunkat betölteni. Biztatást hordoz tehát ez ige: megfáradt, széthúzó egyházunk, megújulni képtelen gyülekezeteink számára is, és minden elcsüggedő, elfáradó keresztyén számára is: Van kiút! Van feladat: Lesztek nékem tanúim, de ez csak úgy megy, ha előbb eljön hozzátok a Lélek, és betöltekeztek vele. Nélküle nem megy a szolgálat, döcög csak a misszió szekere. Második világháború alatt és után a Lélek tüze végigszáguldott Magyarországon, és emberek ezrei tértek meg. Miért? Mert tetszett az Istennek, hogy elküldje Lelkét!  Csak a Lélekkel megy a bizonyságtétel, nélküle erőtlen a mi szavunk. Ezért kellene a Lélekért imádkoznunk, ezért kellene szívünkben szállást készíteni Isten Szentlelkének, egyáltalán ezért kellene többet foglalkozni a Lélekkel.

Érdekes az is, hogy Jézus nem egyből a Föld végső határáig küldi tanítványait, hanem van munkájukban fokozatosság: először Jeruzsálemben, és Júdeában, Samáriában, és így tovább. Egyre nagyobb és nagyobb feladatot kapnak: Jeruzsálem csak egy város, Júdea már egy tartomány-zsidó lakossággal, Samária kevert lakosú tartomány, zsidó és pogány népességgel, és aztán a végső határok. Nem egyből kerülnek a mélyvízbe, először ismert területre irányítja Jézus őket. 

Mit jelentenek ezek az egyre nagyobb körök, a mi számunkra, itt és most? Két dolgon gondolkoztam el ezzel kapcsolatban. Egyrészt jelenti azt, hogy nekünk is először szeretteink, közvetlen környezetünkben van feladatunk: családban, otthonainkban, barátok között, rokonok közt.  És, ha küld tovább a mi Urunk, akkor mennünk kell, bármerre is indít minket, munkatársak, gyülekezeti tagok közé, vagy akár a föld végső határáig.

Másrészt, számomra ez a megfogalmazás a missziós szolgálatok egymásra épülését is elénk adja. Mert milyen hely volt Jeruzsálem? Egy olyan város, amelyben Jézus sokat tanított, majd itt szenvedett. Mindenki ismerte Őt, mindenki hallott róla. Ma, ez a feladat a gyülekezeti misszió, amelyet egyházunk törvénye úgy fogalmaz meg: azok felé kell folytatnunk a gyülekezeti missziót, akik közösségeinkben hallottak már Jézusról, ott vannak, jelen vannak, de még nem köteleződtek el Jézus követésére. Vallásosak, de még nem hívők!

Júdea és Samária, a távolabbi tartomány, a teljesen zsidó és kevert népességű tartományok szimbolizálhatják számunkra a belmissziót. Mert mi is a belmisszió? A belmisszió azoknak szól, akik valamikor esetleg az egyházhoz tartoztak, vagy elődeik, családtagjaik voltak közel az egyházhoz, vagy épp benne, némi ismeretük van Jézusról, legalább alap dolgokat tudnak, például a húsvétról tudják, hogy az Jézus feltámadásának ünnepe, és nem a nyuszi és barikák kultuszának a napja, karácsonykor pedig nem Santa Claust ünneplik. Júdea és Samária lakói is vallásos gyökerekkel rendelkeztek, ismerték vagy ismerhették a Messiásról szóló jövendöléseket, de közük nem volt Jézushoz. Rengeteg ilyen ember van Szegeden is! A népszámláláskor reformátusnak vallotta magát, talán még konfirmált is, nem csak meg van keresztelve. De távol, fájdalmasan távol van Jézustól. Vagy a drága nagyszüleitől hallott arról, hogy milyen is volt az, amikor ők annak idején templomba jártak, mennyi mindent kaptak ott! Vagy éppen kapcsolatba kerülünk egy családdal, egy temetés kapcsán, akik a drága előttük jártat, az ő hite szerinti szertartás alapján szeretnék eltemettetni, és a beszélgetésből kiderül, hogy még ők is meg vannak keresztelve, de akkor jártak utoljára templomban! Feladatunk van feléjük, küldetésünk, elérni őket, és visszahozni Őket az egyházba, úgy, hogy tulajdonképpen Krisztushoz vezetjük őket! A Református Egység napja van ma, legyenek református véreink, testvéreink így is fontosak számunkra!

És a harmadik, a föld végső határáig szóló küldetés, a külmissziót jelenti. Mi a külmisszió? A külmisszió azoknak szól, akik még soha nem hallottak Jézusról. Akik tőle elszigetelve éltek és élnek. Ezért indítottak misszionáriusokat az Európai keresztyének felekezetre való tekintet nélkül Afrikába, Dél-Amerikába Ázsiába. Hihetetlen nagy munkát végeztek a külmissziós testvérek, és végeznek ma is! Ám, az Európai keresztyénség nagy tragédiája az, hogy nem kell más kontinensre mennünk, hogy olyan emberekkel találkozzunk, akik nem hallottak még Jézusról. Elég kimenni egy panelrengeteg közepén lévő játszótérre, egy frissen felhúzott lakóparkba, vagy akár egy faluba is.

A föld végső határa, a Krisztust egyáltalán nem ismerők, a külmisszióban érintettek az Európai keresztyénség hanyatlása és lendületvesztése miatt, mert Krisztust, mi Európában élő keresztyének nem tudjuk vagy nem is akarjuk felmutatni, köztünk élnek, velünk vannak. Értük is felelősek vagyunk! Szól hozzánk, bíztat, bátorít az ige: legyünk Jézus tanúi, szól és bátorít az ismert ének, amelyet énekelni is fogunk: egy lélekért sem érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg Őt! Ámen

Juhász András