Prédikációk

Timóteusnak, igaz fiamnak a hitben, írja Pál apostol, illetve íratja ezt Pál apostollal a Szentlélek Isten.

Timóteus igaz fiú a hitben. Ráadásul Pál igaz fia. Vajon ez csak egy kedveskedő túlzás? Pál úgy szereti Timóteust, mintha a fia volna? Én azt gondolom, hogy nem. Bizonyos értelemben Timóteus a Szentlélek Istennek Pál által született gyermeke.

Azt láthatjuk itt Testvérek, hogy a hitben élt élet, amely termi a Lélek gyümölcseit rá tud mutatni másokra, a hívő ember rá tud mutatni más emberre, vagy emberekre, és azt tudja mondani, hogy

én voltam Isten eszköze abban, hogy ez az ember hitre jusson. Isten üdvözítő tervében, amelyet itt emleget Pál apostol a negyedik versben, szóval Isten üdvözítő tervében úgy volt megírva, hogy Pál legyen Isten eszköze Timóteus megtérésében.

Nem Pál térít meg valakit, hanem Isten, de Pál által.

Pál egy helyen ezt mondja a korinthusi gyülekezetnek:

Ha tanítómesteretek sok ezer volna is Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok Krisztus Jézusban.

Pál büszke az általa alapított gyülekezetekre. Pál büszke arra, hogy Timóteus egy Krisztus-követő, megbízható, hitben járó ember lett. De közben Pál tudja, hogy nem az övé az érdem, nem az ő munkája és eredménye volt mindez, hanem a Szentlélek Isten munkája révén tértek meg ezek az emberek.

Ezért a mai Igehirdetésben arra hívom a Testvéreket, hogy járjuk körbe azt a kérdést, hogy hogyan gyarapszik Isten népe. Hogyan leszünk többen? Hogyan gyarapodott régen, az ószövetségi időben Isten népe, és hogy hogyan sokasodik és gyarapodik ma.

Testvérek, azzal kezdeném, hogy Isten teremtő munkájának a következménye, az eredménye minden ember. A teremtés történetét a Szentírás napokra osztja. Minden egyes naphoz történéseket rendel, és az egész világmindenséget egybefoglalja egy hatnapos teremtéstörténet rendszerébe. A hetedik napon aztán az Úr megpihen, a Biblia pedig egy sokatmondó kifejezést használ az egész teremtésre. Ezt olvassuk: Ez az ég és a föld teremtésének története.

Viszont az 1Móz 5,1-ben ugyanez a héber szó szerepel, amelyet viszont ezúttal már úgy fordít a Bibliánk, hogy nemzetség. “Ez Ádám nemzetségének a könyve.”

Eredet, történet, nemzetség - olvassuk magyarul, de ugyanaz az egy szó szerepel itt héberül.

Ennek a három szónak valójában van egy közös magyar megfelelője: az, hogy lista, vagy felsorolás. Ez a szó azonban annyira közönséges és dísztelen, hogy a magyar fordítók nem akarták ezt használni. Ez a teremtés listája. Egyik nap követi a másikat, mindegyiken történik valami. Zajlik a teremtés nap-nap után. Az első napon teremtette Isten ezt és ezt, aztán lett este, és lett reggel, második nap. És így tovább mind a hat napon át. Ez tulajdonképpen egy lista. A nemzetségtáblázatokkal ugyanez a helyzet. Ez Ádám listája: Ádám fiút nemzett, akit Sétnek hívtak, aztán Sét is fiút nemzett, akit Enósnak hívtak, és így tovább. Lista mind a kettő.

Isten teremtette a világot, és bár a teremtés lezárult és véget ért, közben mégis folytatódott. És azt látjuk, hogy a teremtés művét ugyanúgy egy felsorolás írja le, mint az emberi nemzetségtáblázatokat. Isten teremtő munkája egyrészt véget ért, hiszen elkészült a világ, másrészt viszont mégis folytatódott az emberben.

Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. (Zsolt 139,13)

Bizony, az Úr ajándéka a gyermek (Zsolt 127,3)

A Szentírás alapján azt mondhatjuk tehát, hogy bár Isten hat nap alatt befejezte a Teremtés művét, mégis azóta is az Ő alkotása minden, ami csak létezik.

Minden az Ő akaratából lett és létezik. Az Ő alkotása minden és mindenki, minden egyes ember, hatalmas, felfoghatatlan méretű tömeg. És Ő mindannyiunkról tud, mindenkit személyesen ismer. Felfoghatatlan, hatalmas méretű tudás.

Ő Isten.

És Isten ebből a hatalmas tömegből a történelem hajnalán kiválasztott egy embert, Ábrahámot, akit nagy nép atyjává tett. Isten népe származik tőle. Ábrahám népe Isten népe. Ábrahámnak ezért annyi utóda lesz, mint a csillag az égen,

Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat

Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is.

Ezt mondta Isten Ábrahámnak. És Ábrahámnak valóban nagyon sok utóda lett, sok unokája, számtalan dédunokája született. Isten áldása volt rajta, hogy népet támasszon egy embertől, és Isten áldása abban realizálódott, hogy Ábrahámnak és Sárának vénségük ellenére fiuk születiik.

Így jött létre a választott nép.

Aztán Isten áldása megismétlődött az egyiptomi fogság idején. Ezt olvassuk:

Izráel fiai pedig szaporodtak, gyarapodtak, megsokasodtak, nagyon-nagyon megerősödtek, és megtelt velük az ország (2Móz 1,7).

Isten a választott népe számát azáltal növelte, hogy gyermekáldás kísérte őket.

Mindez amit most elmondtam, száraz elmélet, amelyet sokkal szebben fogalmaz meg a 128. zsoltár:

Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő;

gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték.

Ilyen áldásban részesül az ember, aki féli az Urat.

Mintha arról tenne bizonyságot a Szentírás az ószövetségi időkben, hogy az Isten által áldott férfiú… nagycsaládos.

És ez az áldás nagy erővel segítette Izráel életben maradását a legnehezebb történelmi időkben is. Az egyiptomi fogság idején úgy sokasodtak és erősödtek, hogy már a Fáraó is félni kezdett tőlük. Asszonyaik bába nélkül szültek. Ábrahám utódaiból rövidesen nagy nép lett.

Ennek bizonyítékai a hosszú-hosszú családfák, genealógiák és nemzetségtáblázatok a Szentírásban. Ez nemzé ezt, az nemzé azt hosszú-hosszú oldalakon át. Isten áldásának számszerűsíthető, tulajdonnevekben kifejezett bizonyítékai. Minden családfa azt hirdeti, hogy mindeddig velünk volt az Úr, megsegített, megsokasított minket, féken tartó kegyelme megőrzött minket, Istennek hála nem vesztünk el, hanem minden nehézség ellenére még mindig itt vagyunk, még mindig élünk, és mindezért hálát adunk Istennek.

Így is tekinthetünk ezekre a Bibliában talált listákra, nemzetségtáblákra és névsorokra.

Pál apostol mégis úgy inti Timóteust a mai Igénkben, hogy senki ne foglalkozzon a vég nélküli nemzetségtáblázatokkal. Vajon miért mondja ezt?

Azért Testvérek, mert a nemzetségtáblázatoknak vége van. A nemzetségtáblázatoknak már Pál korában vége volt. Véget értek.

Testvérek, nem tudom, tudjátok-e, ki az utolsó név a Szentírás nemzetségtáblázataiban.

Ki az utolsó név, akinél a családfa megáll és nem folytatódik?

Ez a név: Jézus. Az utolsó két családfa, a Mt 1-ben és a Lk 3-ban olvasható nemzetségtáblázat is nála áll meg. A teremtés kezdete óta tartó hosszú ószövetségi nemzetségtáblázatok, az Ádámig visszavezethető végeláthatatlan családfák mind Jézusra mutatnak, eleve Őt célozzák, Hozzá jutnak el, nála teljesednek be a próféciák. Először talán nem értjük, Isten Lelke miért íratott le a szentírókkal ilyen hosszú, monoton névsorokat. A zsidók szerint Isten így őrizte meg népe tagjainak a nevét az örökkévalóságnak. Isten emléket állított ezzel saját népének.

Ez igaz is. Isten megőrizte az Ő népét, mert a nemzetségtáblázatok utolsó neve, Jézus, az a név, amely által megtartatunk az életre, ez a név az, amely előtt egy napon minden térd meghajol, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallani fogja, hogy Ő az Úr. Benne lett áldott Dávid uralkodói nemzetsége, benne találhat áldást Ábrahám óta a választott nép, sőt, mivel Jézus családfája nem csak Ábrahámig, de Ádámig is visszavezethető, ezért Benne talál szabadítást a földön élő minden ember.

Ő az Eljövendő, nem kell mást várjunk.

Ő az egyetlen, akire teljességgel igaz lett az, amit Ábrahámnak mondott az Úr: megáldalak és áldás leszel.

De azt is látnunk kell, Testvérek, hogy amíg az Ószövetség idején a választott nép növekedését, Isten népe gyarapodását nemzetségtáblázatokkal fejezi ki a Szentírás, az Újszövetségben ilyenek nincsenek. Nincs több családfa. Nincs több lista. Nincs több nemzetségtáblázat.

Innentől már nem vérségi alapon lesznek Isten népe tagjai Ábrahám utódai, hanem hit által. Isten kiválasztása Jézus Krisztus megváltó munkájának következményeként nem állt meg többé a zsidó nép határain belül, ott gyűjtve a szent maradékot, hanem kiáradt más népekre is.

Újonnan kell születnetek, Szükség néktek újonnan születnetek - mondta Jézus Nikodémusnak. Innentől az emberek nem beleszületnek Isten szövetségébe, hanem újjászületnek abban. Nem testtől való ez immár, hanem Lélektől való. A Szentlélek Isten szül minket újjá. Isten teremtménye minden ember. De aki újonnan születik ebben a szövetségben, az Isten teremtményéből Isten gyermeke lesz. Isten gyermeke Jézus Krisztus Megváltó műve által.

Korábban a választott népet gyermekáldással áldotta meg az Úr. Ma már Isten választott népe a Lélek által választott, újjászületett emberek közössége, akiken Isten áldása úgy válik láthatóvá, hogy megtermik a Lélek gyümölcsét.

A pogányok és a zsidók egymáshoz való viszonyát alapjaiban változtatta meg Jézus Krisztus keresztáldozata. Ezt Pál így fogalmazta meg az efezusi levélben:

“mert Ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat”. Nincs többé fal Isten szövetséges népe és Isten teremtett népe között.

Jézus Krisztus kereszthalálával és feltámadásával elnyerte nekünk az üdvösséget. Isten népe közé számíttattunk, ha Jézus Krisztus megváltó munkáját elfogadjuk. Ez éppúgy érvényes a pogányokra, mint a zsidókra, a görögökre, mint a barbárokra, a férfiakra és a nőkre, a szabadokra és a szolgákra.

Ez azt jelenti Testvérek, hogy megnyílt előttünk az út Isten Országába. Nem a jók előtt, nem az arra méltók előtt, nem azok előtt, akik azt kiérdemelték, hanem mindenki előtt, aki igaz hittel tekint a keresztre és az üres sírra.

Isten népe innentől nem születési-vérségi alapon növekszik, hanem megtérések által. A Szentlélek Isten munkálkodik a világban és az emberek szívében, és saját népéhez csatolja azt, akit akar.

Ez egy rendkívüli áldás.

Isten kegyelmi szövetségébe hív minket.

Ennek a szövetségnek az alapja Jézus Krisztus megváltó munkája, amely lehetővé tette, hogy mi, akik nem jöhetnénk, itt lehetünk.

Busch Péter