Prédikációk

Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve e napokban a Timótheushoz írott első levelet olvassuk. Ennek egy részlete szólított meg hangsúlyosan, amelynek alapján szeretném Istenünk igéjét hirdetni. A rész egy nagyon fontos keresztyéni kötelességünkre és lehetőségünkre, az imádságra buzdít.

Szoktatok imádkozni Testvérek? Tudom, hogy szoktatok!

Kiért szoktunk imádkozni?

Magunkért? Fontos, alapvető része az imaéletnek, amelynek tartalmaznia kell mindenek előtt hálaadást, az elvett javakért, dicsőítést, magasztalást, és kérést.

Kiért szoktunk imádkozni még?

Természetesen szeretteinkért, közelben és távolban, ahogy annak idején jó szüleim ezt tanították. Ahogy már gyermekeink is imádkozzák szépen megfogalmazva, az esti imában: „Vigyázz az én szüleimre, meg az én testvéreimre!”. Éjszakánként, ha felébredek bármilyen okból, és azonnal nem alszok vissza, sorra veszem azokat, akik fontosak nekem, és imádkozok értük. Megfogadva azt a bölcs tanácsot, hogy „ha nem tudsz aludni, ne a bárányokat számold, hanem a pásztorral beszélgess!”. Tudom, hogy sokan gyakoroljuk ebben magunkat! Ilyenkor is kiért imádkozik az ember? Akik közel állnak hozzá! Egy magát viccesnek gondoló, vallását inkább hanyagoló mint gyakorló testvér rám szokott jó messziről kiabálni, lehetőleg úgy, hogy sok ember hallja: „Atyám! Imádkozzon helyettem is vasárnap! Én ilyenkor mindig azt felelelm neki, nem felvéve az ugratást: „Helyetted nem tudok, fiam, de érted fogok!”

Vannak olyan testvéreim, akiknek lapra leírt imalistája van, amelynek alapján imádkoznak a környezetükben élőkért.

A rész címirata azonban így szól: Imádság minden emberért!

Minden emberért! Ízlelgessük a szavakat!

Tehát nem csak magunkért, nem csak a szívünknek kedves lelki vagy vérszerinti testvérekért, hanem az ismeretlenekért, a velünk szemben közömbösekért, és az ellenséges érzületűekért is! Mindenkiért!

Sőt, a Páli kérés fontosságát mutatja, hogy azt írta Pál: arra kérlek mindenekelőtt! Tehát ne majd valamikor a ködös, távoli jövőben, hanem most, azonnal, ne halogatva, hanem előtérbe helyezve azt! Mindez arra mutat rá, hogy kiemelt fontosságú dolgot kér Pál Timóteustól! Pál nem egyszerűen azt mondja, hogy imádkozzatok, hanem azt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat, minden emberért. Négy kifejezést találunk tehát e helyen az imádságra. Kicsit rokonértelműnek tűnnek a kifejezések, így érdemes megnézni miért is írt Pál 4 különböző kifejezést az imádsággal kapcsolatban.

Az egyik szó, görögül proszeükhé – általános formában jelenti az imádságot. Ezt a szót találjuk a Szentírásban akkor, amikor a tanítványok kérik Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni, Jézus pedig így válaszol: Ti azért így imádkozzatok, majd következik a Miatyánk. 

A második szó, amit mi könyörgésként adunk vissza, a deészisz. E szó alapja a hiányt szenvedni valamiben kifejezés, már nagyon konkrét formát takar. Az adott szükségben való helytálláért, megelégíttetésért, a baj, a nyomorúság megszűnéséért mondott imádságot takarja.  Ezen imádságban nagyon fontos az imádság tárgya!

A harmadik szó, az enteüxisz – amit a magyar fordítások esedezésként adnak vissza, eredetileg azt jelentette: beadvány, kérvény, kérés. Ez a fajta imádság, a másokért való közbenjáró imádság.

Végezetül, a negyedik forma, a hálaadás, amelynek görög szava mindenki által ismert: az eucharisztia. E szóban megtalálható az örvendezés szó is. Pál apostol e 4 fajta imádságot kéri. Pál tehát azt kéri, hogy e módokon, mindenre kiterjedő módon imádkozzanak a gyülekezet tagjai, úgy, hogy senkiről nem feledkeznek el!

Majd, ezután egy meglepő gondolat következik, Pál a „mindenkiből” kiemeli a királyokat és feljebbvalókat. Mint, akiknek külön is szükségük van arra, hogy imádkozzanak értük. Idegen gondolat volt ez a görög világban, de a Földközi tenger medencéjében, sőt a Közel-Keleten is, hiszen egy királyért, egy császárért nem igazán imádkoztak, hiszen szinte megistenülve álltak az alattvalók előtt. Nem volt szükségük az alattvalóik imájára. Ellenben számtalan esetben egyenesen hozzájuk imádkoztak, a császár szobra előtt például áldozatot mutattak be, és kinyilvánították, hogy a császár a „Kűriosz”, azaz az Úr! A keresztyének ezen áldozatot nem mutatták be, mert számukra egyetlen „Kűriosz”, egyetlen Úr létezett: Krisztus.

Pál azzal, hogy a királyokért, feljebbvalókért való imát kéri, kijelenti mindenki számára egyértelmű formában, hogy a vezetők is csak teremtények, akik Isten kegyelmére, szeretetére, áldásaira szorulnak, ugyanúgy, mint a többi ember. Az értük való imádság oka is meglepő, Pál azért kéri ezt, hogy az alattvalóknak nyugodt és csendes élete lehessen!

Egybecseng mindez a Róma 13-ban olvasottakkal, ahol Pál miután kijelenti, hogy nincsen hatalom mástól, csak Istentől, kifejti azt, hogy az államhatalom oka az, hogy a káosztól megóvja a világot, a jót cselekvőket jutalmazza, a rosszat tévőket büntesse. Ahhoz pedig, hogy egy uralkodó bölcs döntéseket hozzon, úgy kormányozzon szükséges tehát számára az imatámogatás, mert nem minden feljebbvaló kezdi úgy uralkodását, mint Salamon, aki így fohászkodott: „Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és rossz között, különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?” Salamon imája rámutat arra, hogy Istennel való kapcsolatában a király is csak szolga. Nem is lehet több. De jó lenne, ha minden vezető tisztában lenne ezzel! De, sajnos nem ez volt és nem ez az általános.

Előttünk van a dölyfös és felfuvalkodott Nebukadneccar Dániel könyvéből, akit ezért az Isten azzal büntetett, hogy elvette józan eszét, így Nebukadneccar a mezei vadakhoz hasonlóan legelészett, és száműzték az emberek közül. Amikor bűnbánatot gyakorolt, és értelme visszatért. Szükség van tehát ma is arra, hogy imádságok tartassanak, könyörgések, esedezések és hálaadások, minden nép és nemzet vezetőiért és feljebbvalóiért.

Emlékszem, sok évvel ezelőtt rettenetesen ki voltam akadva egy politikusra, akit édesanyámnak sokat szidtam. Ő, szelíden ennyit kérdezett: imádkoztál már érte? És nem azért, azt kívánva, hogy az Úr szólítsa magához, hanem azért, hogy rá figyelő életet élve bölcsen tudja kormányozni a rábízottakat? Mert bizony, testvéreim, mi általában szidjuk a politikusokat. Hol finomabban, hol durvábban. Kishazánkban, és a világban.

De, gondoljunk bele egy pillanatra mondjuk egy nagyhatalom vezetője életének kísértésébe! Ott van nála az atomrakéták indítókulcsa, élet és halál ura. Hatalmas vagyonok felett rendelkezik, hatalma szinte korlátlan hazájában, és akarat-érvényesítése is hatalmas! Ha az ember eljut erre a szintre, könnyen képzeli magát korlátlan úrnak, függetlenítve magát Istentől, legalábbis gondolati, érzületi szinten.

Imádságra szorul minden emberi élet, beleértve a vezetőket is!

Imádságra, könyörgésre –konkrét, nehéz élethelyzetekben, bajban, vészben. Közbenjáró könyörgésre, hisz mint az engem viccesen megszólító fiatalember példája is mutatja, sokan nem imádkoznak, még magukért sem, nemhogy másokért! És, ha van miért hálát adnunk, egy emberi életet látva, akkor hálaadással vigyük Őt Urunk elé!

Megvallom nektek, hogy nem értettem, amikor készültem, hogy az ezt követő mondat logikai úton hogy kapcsolódik a könyörgéshez! Ugyanis Pál, miután a könyörgésről beszélt, azt írta: „Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró az isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért..” Hogy kerül az imádkozásra való felhívás mellé Jézus Krisztus magasztalása?

Első gondolatként az motoszkált bennem, hogy ez a csodálatos hitvallásformula, csak egy a páli megfogalmazások közül, amit itt fogalmazott meg.

De éreztem, hogy nem véletlen ennek elhelyezkedése! És, egy reggel úgy ébredtem, hogy újra olvasva a szakaszt, megértettem. Úgy gondolom, hogy azért írta le éppen itt Pál e mondatot, mert bár sokmindenért könyöröghetünk a másik emberrel kapcsolatban, de ez a legfontosabb imatémánk: a másik üdvössége. Ezért kell könyörögnünk, hogy minél több ember, szeretteink és a körülöttünk élők, akik valamilyen módon ránkbízattak, az igazság, az az egyedül üdvözítő Krisztus Jézus ismeretére eljusson! A legfontosabb könyörgésünk tehát a magunk és a másik ember megtéréséért  mondott könyörgés, hiszen minden ember Jézus nélkül a szükségnek, a nyomorúságnak szorításában él, a bűn által megkötözött élete van. Szükséges esedeznünk magunkért, és mindenkiért, hogy Isten hozza ki életünket az örök halál, a kárhozat fogságából, amelynek egyetlen útja van: Jézus Krisztus. Ha pedig megtörtént e csoda az életünkben, vagy valakinek életében a környezetünkből, akkor soha meg nem szűnő hálaadással vigyük ezt is az Úr elé! Mert az az isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson! Ámen

Juhász András