Prédikációk

Advent. Várakozás. Csodás időszaka ez az évnek, amikor lelkünket a húsvétot megelőző nagyböjti időszakhoz hasonlóan készítjük, előkészítjük és felkészítjük arra, hogy az ünnep valódi értelméhez közelebb kerülve, Istenünk kegyelmére még jobban rácsodálkozva, hálás szívvel örülhessünk a megváltás csodájára válaszként.

És, ott van a szívünkben a másik Adventünk, Jézus újbóli eljövetelének várása, a szent feszültség, amelyben élnünk kellene nem csak a karácsonyt megelőző időszakban, de életünk minden napján!

Sok szó esik arról, hogy mi várakozunk, mi emberek, hogy éljük meg ezt az időszakot, és arról is, hogy milyen a helyes adventi magatartásforma.

Ma azonban nem erről, hanem egy más adventről, az Úr, Urunk Istenünk adventjéről szeretnék szólni.

Mert bizony, mint a felolvasott igéből is kiderül, az Úrnak is van adventje. Várakozik arra, hogy megkegyelmezzen, kész van nála az irgalom.

Várakozik, mert az az akarata, hogy minden ember megtérjen, és az igazság ismeretére eljusson. Vagy, fordított formában mondom: nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen! Kétszer került elő most e néhány mondatban Istennel kapcsolatban az akarat szó. Egy lelkésztársam elmondta, hogy megszámolta, 50 helyen található Istennel kapcsolatban az egész Szentírásban az akarat szó. Ha a paralel helyeket kivesszük, akkor pedig mindösszesen 31 helyen! 31 helyen a világ urával kapcsolatban! És ezzel szemben, nekünk vajon mennyiféle akaratunk van, mint családtagnak, mint munkatársnak, főnöknek vagy beosztottnak, mint választópolgárnak, vagy bárkinek! Hát, ha őszintén magunkba nézünk, nem 31, hanem annak többszöröse! Szabad akaratunkból következően, nagyra nőtt énünk egyik kulcs szava az akarom szó. Már a gyermekeknél is, nemhogy felnőtteknél.

Sokan Istent despotaként állítják be, aki önkényesen uralja e világot és benne minket. Ilyen lenne egy önkényúr? Vár a teremtményeire? Vár arra, hogy teremtményei végre olyanok legyenek, mint amilyennek megalkotta őket? Várna arra, hogy megtérjenek, hozzáforduljanak? Nem hiszem.

Eszembe jut, hogy nem voltam könnyen szerethető kamasz, sokszor bántottam meg édesanyámat. Egy ilyen alkalommal közöltem vele, rávágva a ház ajtaját, hogy én elmegyek, világgá, elegem van. A sarokig jött velem, kérlelt, hogy ne tegyem. Majd, amikor otthagytam, visszanézve biztonságos távolból, láttam, hogy még mindig ott van. És, amikor majd egy óra múlva visszatértem a „világgá menetelemből”, még mindig ott várt rám. Én bántottam meg, én lázadtam kamaszként, én fordítottam hátat, és mégis ő várt rám, hogy a kapcsolat rendeződjön köztünk!

Ilyen a mi Urunk adventje is, vár ránk, vár, hogy minket egyen-egyenként keblére ölelhessen, mint ahogy a tékozló fiút az Atya a példázatban, vagy ahogy a tékozló Andráskát az édesanyja. Forduljunk meg hát gonosz újainkból, és adjunk hálát Istenünk kimondhatatlan, ki nem érdemelt és felfoghatatlan kegyelméért!

De vajon a várakozás neki fontos? Úgy gondolom, hogy nem. Miértünk vár!

Ez a várakozás számunkra ugyanis a kegyelmi időt jelenti! Amíg tart a ma, addig lehet változni, addig lehet megfordulni. A várakozás miattunk és értünk történik! Azért, hogy a kárhozatból kiszabadulva neki kedves életet éljünk, amelynek végén vár a menny dicsősége, a vele való végtelen és elronthatatlan közösség csodás lehetősége. Vajon, ha ma újra eljönne és ítéletre állítana bennünket, hova jutnánk?

Igent mondtunk már a Krisztusban megjelent kegyelemre, vagy még nem.

Hozzátartozunk vagy nem? De mondom másként: az övéi vagyunk, vagy a sátánéi?

Elgondolkodtat, amikor arra gondolok, hogy Jézus parancsolja a missziót az övéinek, és a missziót egyházunk három fő formában határozza meg: a gyülekezeti misszióban – azaz azon emberek közt, akik a templomok kapuin belül vannak, de még nem adták át életüket Jézusnak. Aztán, a belmisszióban, azaz olyan emberek közt, akik valamikor tudtak Jézusról – ők vagy családjuk – de elfeledkeztek róla, bármilyen okból, akik elidegenedtek az egyháztól, és így Krisztustól is. És, a külmisszióban, azaz azon embertársaink közt akik még soha nem hallottak Jézusról és a benne megjelent kegyelemről. Amikor ezt leírták, akkor a külmisszió Afrikát jelentette, Ázsia bizonyos részeivel. És ma? Szegedet is, mert akkora az elidegenedés, hogy sokan azt sem tudják mit ünneplünk karácsonykor, nemhogy tudnák azt, hogy Jézus testté létele miért is történt. Ha pedig nem tudják, akkor nem az örök élet, hanem a kárhozat felé tart életük. Ezért vár az Úr, értünk vár! Nekünk van szükségünk a várakozásra, nem neki!

Egy évben Vácott megjelent egy különös IFA kisteherautó, aminek platójára egy élelmes NDK-s asszony,- aki Vácra jött férjhez - Gabi néni az akkor még számunkra ismeretlen csavaros fagylaltgépet szereltetett, és elkezdte számunkra mennyei termékének árusítását. Kedves volt hozzánk, előzékeny, ha szegény gyermeket látott, aki csak nézte ahogy mások fagyiznak, azonnal odahívta mulatságos akcentusával, és adott neki a csemegéből. Egy alkalommal Gabi Mami fagyizójánál – így neveztük kamaszként - rettenetesen hosszú sor állt. Egy idő után mindenki zúgolódott a napon, hogy mi ez már, miért nem halad a sor. Gabi néni kijött, és tört magyarsággal elmagyarázta, hogy azért kell várjunk, mert volt valami problémája a gépnek, és most kezdett rendesen hűteni. Ha  így kiadná a fagyit, pillanatok alatt kifolyna a kezünkbe, és dobhatnánk el. Majd megkérdezte, kéri így valaki, vagy tudunk kicsit várni még. Ekkor értettem meg először, hogy van olyan, hogy a várakozás értem, az én érdekemben történik.

Isten várakozásának az az oka, hogy minél több ember kaphassa a legnagyobb ajándékot, a legjobb minőséget, a felfoghatatlan csodát, az örök életet. Kívánom, hogy mind ott legyünk majd, akiknek azt mondja: gyertek atyám áldottai örököljétek az országot, amely számotokra készíttetett.

Amikor Ézsaiás próféta leírta e sorokat, akkor Isten arra várt, hogy népe ismerje fel, hogy ha meg akar menekülni, akkor ne másokban bízva, - a részben éppen Egyiptomra – számítva, rá támaszkodva - próbáljon túlélni, megmenekülni, hanem egyedül benne bízva, rá támaszkodva. Az ige egy adott történelmi helyzetben szólalt meg, de mivel Isten igéje örök, élő, és ható, ezért ma is megszólítanak minket e szavak.

Akkor és ott, egy földi nehéz helyzetből való megmenekülést hozott Izrael számára az ítéletében várakozó Úr, ma pedig a legnagyobb veszedelem, a legnagyobb ellenség, az örök halál és kárhozatból való megmenekülés lehetőségét adja elénk.

Vár még az Úr! Az idők teljességében eljött Jézus újbóli eljövetelével vár még Isten. Amikor az Apostoli hitvallásban kimondjuk ezt a mondatot: „felment a mennybe, ott ül a Mindenható Atya Istennek jobbján” akkor tulajdonképpen erről a várakozásról beszélünk. De a hitvallás folytatódik: „Onnan jön el ítélni élőket, és holtakat”. Azaz, egyszer vége lesz a várakozásnak. Egyszer lejár a kegyelmi idő, egyszer elfogy számunkra az idő. Ragadjuk meg hát, még ma, a Krisztusban megjelent kegyelmet, ne késlekedjünk, ne várakozzunk, hanem, amint az ige mondja: Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveiteket! Ámen

Juhász András