Prédikációk

Szeretett Testvéreim!

Jób könyve az a része a Szentírásnak, melyet nehezen veszünk magunk elé. Nehéz olvasmány, fájdalmas történésekkel, és számtalan, bennünk megfogalmazódó kérdéssel. A kérdéseket többnyire így lehet summázni: miért engedte Isten?

Azonban rengeteg gyakorló hívő egyik kedvenc olvasmánya. Pontosan azért, mert a hit próbái vannak benne leírva. Arról szól, hogy Isten megenged töréseket, veszteségeket az életünkben, és mindezeknek oka van. Az egész könyvet átitatja Isten gondviselő és feltétel nélküli szeretete, és pontosan ez az, amely a könyvben leírt nehézségeket feloldja, és felemeli mennyei magaslatokba!

A könyvben találkozunk Jób áldásos életével, hiszen vannak egészséges, szép gyermekei; szerető felesége; állatai; tekintélye; egészsége és a legfontosabbat hátra hagytam: van Istene.

Álmodni sem tudna szebbről és jobbról az ember. Egy nap azonban mindent elveszít. MINDENT! Egyik pillanatról a másikra tapasztalja meg a gyász érzését; a betegség fájdalmát; az anyagi bizonytalanságot és bizony azt, amikor barátai és felesége is hergelik az Úr ellen.

Rémálommá alakul az élete, és lelkében Jób összeroppan. Találgatják a barátok, hogy vajon milyen súlyos bűnt követhetett el, ha Isten ennyire sújtja. Szinte utasítja a felesége, hogy fordítson hátat Istennek, hiszen még Ő is elhagyta.

Talán a 4. barát, Elíhú volt az, aki más szemszögből próbálta megközelíteni a vita tárgyát. Ő nem csak azt állította, hogy Isten bünteti Jóbot bűnei miatt, hanem azt is, hogy Istennek lehetnek nevelési céljai is a szenvedéssel. Például, ha meg akarja feddeni az övéit, vagy ha tanítani akarja őket.

Mindeközben Jóbot emészti valami belülről. „Tiszta vagyok, vétség nélkül, ártatlan vagyok, nincs bűnöm, Isten mégis talál bennem kifogásolnivalót, ellenségének tart engem…” (Jób 33, 9-10).

A cselekmény folytatódik, a feleség háborog; a barátok vitatkoznak; Jób pedig, mint panaszlott, szinte reklamál Istennek. Mai szakaszunkban, a 38. részben pedig Isten végre megszólal! Ez idáig figyelte a történéseket, de most végre megtöri a csendet!

Ha saját életünkre gondolunk, bizony mindnyájan, kivétel nélkül elmondhatjuk, hogy vannak benne magaslatok és mélységek. Olykor határtalanul boldogok vagyunk; olykor pedig sír a lelkünk. Mert ilyen az élet. Jób esetében nem történik más, minthogy amije volt, egyik pillanatról a másikra eltűnik, megszűnik. Minden, ami teljessé teszi az ember életét. Csak, amikor belekerül ebbe az élethelyzetbe; amikor átéli a veszteség nyomasztó érzését, csak akkor gondol bele abba, hogy eddig mindene megvolt…

Láttunk már ilyet mi is: családi házak, melyek beáztak egy-egy természeti katasztrófa során és családok maradtak fedél nélkül. Emberi egészség – az egyik pillanatban még futóversenyekre jár, másnap reggel pedig lebénulva ébred. Párkapcsolat – ha valakinek nincs párja, erről ábrándozik; ha van, úgy viselkedik, mintha teher lenne. Családi egység – egyik nap még természetes, hogy négyen ülünk az asztalnál, másnap pedig apa nélkül marad a család…

Ezek között a példák között van olyan, amely ellen nem tehetünk, de olyan is, ami ellen igen is tehetünk, változtathatunk! Tudom, hogy nem idegen tőlünk az az érzés, hogy csak akkor kezdtünk el értékelni valamit, amikor már elvesztettük azt…

Amikor jönnek a nehézségek, próbák, veszteségek, talán körülöttünk is sok ember forgolódik. Valaki bíztat; van, aki okokat keres; egy harmadik Istent hibáztatja és a sok-sok vélemény középpontjában ott állunk mi, akik szenvedünk nyomorúságunkban. Általában a körülöttünk lévők; a családtagok; a barátok mindig jobban tudják. Mi pedig olykor egyet értünk; olykor tiltakozunk.

Szeretett Testvérek! Isten ezeket a helyzeteket is hagyja. Bele enged minket ezekbe a kisebb, nagyobb csatákba! Jóbbal mi történik? Azt mondta a sátán egy napon Istennek: „Nem ok nélkül féli Jób Istent, és kerüli a rosszat. Hiszen te oltalmazod őt, a házát, és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged! Az Úr ezt felelte a sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a sátán az Úr elől.” (Jób 1, 9-12).

Ezt követően mindenki a miérteket keresi, Jób pedig maga sem egyértelműen nyilatkozik. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ez a perlekedő Jób mondja: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1, 21b). Vagy: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (Jób 2, 10).

Miközben lecsillapodnak a kedélyek, végre Isten szólal meg. „Én kérdezlek, te meg oktass engem!” (Jób 38, 3b) - ezt mondja Jóbnak. Végre vége az emberi bölcselkedéseknek. Végre Jób is megkönnyebbülhet. Végre elérkezett az a pont ebben a történetben, amikor a mi lelkünk is megnyugodhat! Bár Isten előbb megfeddi Jóbot. Amikor azt feltételezte, hogy Isten az ő ellenségévé lett, csak összekuszálta mások istenképét, ahelyett hogy megvilágította volna Isten útjait. Jób értelem nélküli szavakat ejtett ki.

Nem véletlenül olvastam fel Ézsaiás mondatát: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.” (Ézs 55, 8). Egy idézet szerint: „A reménység nem optimizmus. Nem meggyőződés, hogy valami jól fog végződni, hanem bizonyosság, hogy valaminek értelme van, függetlenül attól, hogy hogyan végződik.” (Vaclav Havel).

Sajnos a mi szánkból, a mi lelkünkből is oly könnyen felcsendül a reménytelenség és csalódottság érzése! Sajnos mi is sokszor feledkezünk meg arról, hogy bár Isten engedi, hogy kísértések, betegségek, csalódások elérjenek minket, de Ő a szabadításról is gondoskodik! Sőt, a szabadítás már megtörtént! Az, hogy mi hogyan élünk meg egy-egy ilyen nehezebb időszakot, az egyedül rólunk szól és hitünkről.

Ha engedjük, hogy mindezekben Isten is helyet kapjon, akkor Ő megszólal; átölel; vigasztal és megszabadít! Jób arról az Istenről feledkezik meg ideig-óráig, aki teremtette ezt az egész földet; aki képes Úr lenni a viharokban; aki uralkodik az egész teremtett világon! Azt kérdezi Isten: „Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? … Tudod, ki szabta meg annak méreteit, vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt?” (Jób 38, 4-5). Csakis Ő!

Hadd hívjam még fel arra a figyelmet, hogy amikor Isten megszólal, nem számon kér. Nem magyarázkodik a szenvedések kapcsán, csupán tudatosítja Jóbban azt, hogy Ő, és egyedül csakis Ő az, aki képes mindenek felett cselekedni!

Be kell hát látnunk, hogy semmi nincs rejtve Isten előtt! Fel kell ismernünk, hogy nem történik semmi Isten tudta nélkül! Meg kell vallanunk, hogy ha Tőle kérünk segítséget, Isten nem marad tétlen, és nem marad csendben!

Azt mondtam bizonyságtételem elején, hogy az egész könyvet átitatja Isten gondviselő és feltétel nélküli szeretete, és pontosan ez az, amely a könyvben leírt nehézségeket feloldja, és felemeli mennyei magaslatokba!

Ez pedig azt jelenti, szeretett Testvéreim, hogy Isten a mi életünkkel kapcsolatban sem marad csendben, és nem marad tétlen! Az Ő feltétel nélküli szeretete úgy lengi körül az életünket, hogy Isten mind a kríziseinkben, mind pedig az áldásainkban ad nekünk!

Először is adja Önmagát, hiszen nem marad segítség nélkül, aki az Urat hívja segítségül. Aztán adja kegyelmét, hiszen a kríziseinkben, veszteségeinkben soha nem azt méri ránk, amit ne bírnánk elviselni! És adja szabadítását, hiszen életünk viharaiban eső után mindig kisüt a nap, és megjelenik a szivárvány! Tehát: Isten mindig átsegít a mélységekből, a magasságokba!

Szeretett Testvérek! Mi is megtapasztalhatjuk azt a csodát, hogy belső háborgásainkban, lelki vívódásainkban, a dolgokat nem értő keserveinkben mégiscsak meggyógyulhat a lelkünk, békességet kaphatunk! Mikor? Amikor engedjük, hogy végre Isten is megszólaljon!

A tegnap már elmúlt; a holnap még távol van. A jelen azonban, amiben élünk, kész arra, hogy életünk egyedül Istennel teljesedjen ki! Csak döntés kérdése… Ámen.   

Szabó-Lovász Adrienn