2022.

Talán meglepő a testvérek számára, hogy karácsony szent ünnepének első napján nem a jól megszokott igeversek hangzottak el a szószékről.

Talán hiányoznak is kicsit a karácsonyi szép történet ismert versei Lukács evangélista tollából.

Hiányzik József és Mária, a gyermek Jézus, akit édesanyja bepólyálva a jászolba fektet, az angyali seregek dicsőítő éneke, a pásztorok hódolása, és a napkeleti bölcsek. Ha úgy érezzük, hogy hiányoznak, meg kell, nyugtassak mindenkit, nem vesztek el, megvannak, csak ma a tekinteteket egyenesen a karácsony központi üzenetére kívánom vezetni, Jézus Krisztusra, az ő testté lételére.

Emlékszem, hogy amikor gyermekként először voltam a Nemzeti Szinházban, Budapesten, az Advent a Hargitán című darabot tekintettük meg szüleimmel és testvéreimmel. A díszletek olyan szépek voltak, a hófödte táj, a hegyek, a ház, a ház belseje, a színészek ruhája, hogy hosszú percekig csak azt láttam, és nem tudtam figyelni arra, amit Sinkovits Imre, Kubik Anna és Bubik István nagyszerű játékán, és csodás orgánumán keresztül a szerző üzenni akart. Tulajdonképpen elvesztem a díszletek, a részletek közt.

Sok ember – néha talán még a templomos ember is  - elvész a karácsony díszletei közt. A külső díszletek – otthonaink felékesítése, a szép karácsonyfa, a karácsonyt megelőző adventi vásárok forgataga, az ajándékok, a csodás ételek, illatok, fények, mind olyan díszletei az ünnepnek, amelyek magukkal ragadnak minket, és sokszor akadályozzák, hogy a lényegre figyeljünk.

Sokszor a belső díszletek közt, magában a karácsonyi történetben is elveszünk, ottragadunk – amelyek bár azért írattattak meg, mert éppen úgy történtek – mégis képesek arra, hogy figyelmünket eltereljék.

Ezért gondoltam arra, hogy ma úgy szólaljon meg a karácsony örömüzenete köztünk, hogy csak Krisztusra, az ő születésére, annak jelentőségére vessük tekintetünket.

A Filippibeli gyülekezethez írott Krisztushimnusz ugyanis éppen ezt adja elénk, a testté lételt, ám annál lényegesen többet is, Jézus Krisztust, mint öröktől kezdve létezőt, és mint örökké létezőt. A menny dicsőségétől a földre vezető útját, majd a menny dicsőségébe visszatérő, és onnan ismét eljövő diadalmas Urat.

A Krisztushimnusz egy felszólítással kezdődik: az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt. Pál, a levél írója a Krisztus esemény ránk gyakorolt hatására, annak minket kötelező oldalára mutat rá a Krisztushimnusz kezdetén.

Az az indulat legyen bennünk! Mit jelent az indulat szó e helyen? Az eredeti görög szövegben itt olvasható igét nagyon nehéz visszaadni. Van egy olyan jelentése a szónak, hogy érzés. Ebben az esetben úgy fordíthatjuk, az az érzés legyen bennetek, ami volt Krisztus Jézusban. Ám tudjuk jól, hogy az érzés sokszor milyen kevés. Érzünk valamit, de a szánk mást szól. Érzünk valamit, de mást cselekszünk. Van a szónak olyan jelentése is, és ez visz talán legközelebb az igazsághoz, amely azt jelenti, hogy törődni valamivel, foglalkozni valamivel, gondot fordítani valamire, akarni valamit, törekedni valamire. Ebben az esetben így szólhatna a fordítás: Arra legyen gondotok, az legyen a fő gond számotokra, ne mással törődjetek. Az legyen a fő gondotok egymás közt, amire Krisztusnak is gondja volt. Így a görög szó nem csak az érzések, de a tényleges cselekvés színterére visz el bennünket. Mert Krisztusban is a konkrét cselekvés mutatkozott meg, a szavai és tettei közti egyezés következtében.

Hogy folytatja Pál? „Aki Istennek formájában lévén, nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenló Istennel.”. Ez a mondat az öröktől fogva létező Krisztust adja elénk, az ő fenségét, dicsőségét sugározza vissza. A tisztesség és a dicsőség legmagasabb fokán van. Azon a ponton, amelynél nincs feljebb. A kiindulási pont mutatja majd meg, hogy mit is hagyott ott értünk.

De vajon, mit jelent az a különös kifejezés, hogy nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel? A korszakban jól értették e kifejezés értelmét. A hadba vonulók hadizsákmányban reménykedtek, a legyőzöttek vagyonát, ha kellett erőszakkal is elvették. Ez volt az ő zsákmányuk, prédájuk. A jogos jussuk a hadjárat végén. A zsákmányra joguk volt. Pál, amikor a zsákmány kifejezést használja, arra utal, hogy senkinek a jogát nem kisebbítette volna Jézus, ha Isten formájában marad, és nem lesz emberré. Joga lett volna Istennek formájában maradni. Az ő emberré létele tehát önkéntes volt. Miértünk történt.

Megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett és magatartásában is embernek bizonyult. – folytatódik a Krisztushimnusz. Megüresítés! Ismerjük e kifejezést, rokon értelmű a megalázkodással. Amikor valaki megüresíti önmagát, akkor tulajdonképpen lemond arról, ami a lényege lenne. Kisebbnek láttatja magát, mint aki valójában. Az alázat útjára lép, úgy ahogy arra Jézus rámutat a lábmosás történetében, amikor a rabszolgák munkáját végezve mossa meg a tanítványok lábát. Mindenek urából a szolgák szolgája lesz. Az egyik szép úrvacsorai énekünk nagyon tisztán mutatja meg mit is tett Jézus Krisztus ekkor: „Úr lévén lett szolgává, mindeneknek csúfjává. Istenségét elrejtette, midőn testünket felvette.”

Jézus, annak ellenére ugyanis, hogy emberré lett, Istenségét nem hagyta el. Kálvin írja nagyon találóan, hogy olyan, mintha megalázkodása egy fátyol lett volna, ami eltakarja isteni fenségét. Jézus személyében az isteni és emberi természet egyszerre van tehát jelen, csak a test törékenysége, az emberlét határai mint egy fátyol fedik el a külvilág elől az Ő Isteni természetét. Istensége időről-időre ugyan előragyog, de mivel ember is, sokan csak azt látják benne. Nem jutnak el addig, hogy Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó!

Ezután Pál az emberré létel célját mondja el, amikor így írt: „Engedelmes volt mindhalálig, a keresztfának haláláig”. Jézus emberré létele azért történt meg, hogy emberként helyünkre állva Istennek az egész emberi nemzetség bűne ellen való haragját testében és lelkében elhordozza. Hogy ne nekünk kelljen elhordoznunk bűneink következményét! Hogy bűneink miatt ne kelljen kárhozatra mennünk! Jézus jászolbölcsője tehát a keresztben nyer igazi értelmet! Ez a karácsony lényege, a testté létel értelme és célja: hogy úgy szerette Isten a világot,  hogy az ő  egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen! Az egész karácsonyon átfénylik Isten szeretete, amely a legteljesebb formában Jézus Krisztus emberré lételében mutatkozik meg.

Végezetül térjünk vissza a Krisztushimnusz kiindulópontjára: Az az indulat legyen bennetek, ami volt Krisztus Jézusban, azaz: Azzal foglalkozzunk, azzal törődjünk, az legyen a fontos számunkra, amire Krisztusnak is gondja volt! Ez mire is bátorít minket?

Mire törekedjünk, mi legyen a fontos? Pál apostol utat mutat ebben, éppen a Krisztushimnuszt megelőző versekben!

Hogy egyet akarjunk, hogy ugyanaz a szeretet legyen bennünk, hogy ugyanarra törekedjünk, semmit ne tegyünk önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsuk a másikat magunknál, és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Ez az indulat legyen bennünk, ez jellemezze az életünket. Erre törekedjünk mindig. Magamat háttérbe szorítva, a másik érdekét fontosabbnak tartva.

És ha az nekem áldozatba kerül? Azt természetesnek veszem, és áldozatot hozok.

Kiért?  Azért, akinek éppen arra szüksége van.

És ha az a valaki se kutyám, se macskám? Akkor is!

Miért? Mert szüksége van rá, én pedig tudok helyzetéről és valamit tehetek érte. — Ez a jézusi indulat, erre volt gondja a mi Urunknak, ezt tartotta fontosnak. Ez jellemezte az Úr Jézus egész földi életét.

De hát így lehetetlen élni – mondhatjuk erre teljesen jogosan. Ez csak kis ideig és fogcsikorgatva fenntartható létforma, amibe előbb vagy utóbb – inkább előbb belebukik az ember. Mi tesz késszé így élni?  Az hogy Krisztusban vagyunk. Nem önerőből cselekvést jelent tehát ez, nem egyedül kell küzdenünk, hanem Jézus szép példáját szemünk előtt tartva, benne megmaradva helytállni. Ámen

Juhász András