2022.

A mai napra kijelölt újszövetségi igeszakasz általában adventben kerül elénk. Azok, az egyáltalán nem könnyű igék, amelyekkel az elmúlt napokban találkozhattunk, a végidőkről szólnak, amelyekkel kapcsolatban Jézus azt mondta övéinek: nem a ti dolgotok tudni az időket. Nem az tartozik tehát ránk, hogy mikor lesznek azok a bizonyos utolsó napok, hanem az, hogy addig hogy éljünk, milyen magatartást tanúsítsunk, hogy az újból eljövő Jézus készen találjon bennünket.

Máté evangéliumának a napokban olvasott részei az apokaliptika műfajában íródtak. De mi is ez a szó? A szó tulajdonképpeni jelentése, lerántani valamiről a leplet, leleplezni valamit. E részekben Máté a végidőkbe enged bepillantanunk, Jézus szavain keresztül. Elmondja, hogy mi is fog történni az utolsó napokban. Olvasva a szavakat, az az ember érzése, mintha a mai eseményekről íródtak volna. De, ha visszapillantunk az emberiség történetének elmúlt 2000 évére, azt kell látnunk, hogy ezek az események, történések az emberiség elmúlt két évezredét kisebb vagy nagyobb intenzitással mindig is jellemezték. De vajon miért? Azért, mert az utolsó időkben élünk. Jézus mennybemenetelével megkezdődött az utolsó világkorszak. Hogy mondjuk az Apostoli hitvallásban? Felment a mennybe – ez a múlt, ott ül az Atya Istennek jobbján – ez a jelen, és eljön ítélni élőket és holtakat – ez pedig a jövő. Az Ő újbóli eljövetelének időpontját nem tudjuk, egy dologban azonban biztosak lehetünk: el fog jönni. Erre a visszajövetelre készítenek ezek az igerészek, hogy ne érjen bennünket készületlenül, váratlanul az Ő újbóli eljövetele. 

Megvallom nektek, hogy mindig nagy örömet jelent számomra, ha egy adott ünnepkörhöz kapcsolt igék más időszakban szólítanak meg bennünket, mert ez azt jelenti, hogy Isten szava minden időkben aktuális. Most, a karácsonyra készülés igéi a húsvétra készülésben kerültek elénk, hiszem, hogy nem véletlenül! Hanem azért, mert e szavaknak a böjtben is óriási jelentősége van, és a húsvét méltóbb, Istennek kedvesebb megünneplése felé vezető lelki zarándokutunkon is segítenek bennünket.

A példázat különböző viselkedésű szolgákat ad elénk, akik uruk eltávozása után, annak távollétében fontos feladatokat kaptak. A példázatbeli úr azt a feladatot adja nekik, hogy távollétében legyenek az ő képviselőiként szolgatársaik felé a gondviselő szeretetének megnyilvánulásai. Ahogy írja Máté: azért rendelte ki a szolgákat, hogy a maga idejében enni adjanak a rájuk bízottaknak. Két viselkedési módot láttat a Szentírás: az egyik szolga betöltve küldetését, elvégzi feladatát, és a visszatérő úr éppen e szolgálatban találja őt. A másik szolga elbizakodik attól, hogy az úr késik, ezért szolgatársait verni kezdi, uralkodik felettük, a munkára szánt időben lerészegedik, azaz nem áll helyt, az úr pedig éppen egy ilyen élethelyzetben toppan be. Az okos és hű szolga jutalmat kap, míg a gonosz és rest szolgát megbünteti ura.

A példázat mondanivalója már szinte első olvasásra érthetőnek tűnik. Mint a végidőkről szóló jézusi példázatok mindegyikében, az úr az újból eljövő Jézust szimbolizálja, addig a szolgák mi vagyunk, az emberiség. De vajon ezt a példázatot is így kell értelmezzük? Vagy a szolgák valaki mást takarnak?

Ha Lukácsnál olvassuk ugyanezt a történetet, egy nagyon érdekes kérdés előzi meg a példázat elhangzását. Jézus egy másik példázatot mond a tanítványoknak, amelyet azok értetlenkedve hallgatnak. Ezek után Péter Jézushoz fordul, és ezt kérdezi: „Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?” Jézus pedig úgy válaszol Péter kérdésére, hogy elmondja az okos és a gonosz szolga példázatát. Mindez azt jelenti, hogy a példázat minket, a Krisztus követőket szólít meg, mi vagyunk a szolgák, akiket az úr, azaz Isten feladatokkal bíz meg. Mi vagyunk azok, akiktől éberséget, készenlétet vár. Mi vagyunk azok, akiket örállókként állított ebbe a világba.

Vannak, akik úgy vélik, hogy mivel a tizenkét tanítvány állt akkor Jézus körül, ez csak rájuk, a legbelső körre vonatkozik, és úgy magyarázzák e példázatot, hogy ez az egyházi elöljárókra, püspökökre, esperesekre, lelkészekre, egyházi tisztségviselőkre, gondnokokra és presbiterekre vonatkozik. Hiszen őket bízza meg az Úr azzal, hogy mint a példázatbeli szolgák a házban, ők pedig az egyházban viseljenek gondot a többi szolgatársra. Kényelmes és egyszerű lenne ez a magyarázat, és akkor erről a példázatról nem ma, és nem nektek, hanem egy presbiteri, vagy épp lelkészkonferencián kellene szólnom.

Ám ez a példázat minden Krisztus hívőre vonatkozik! Mindannyian kaptunk ugyanis feladatokat, mindannyiunkat elhívott az Úr valamire, mindannyian felelősek vagyunk valakiért, valakikért, akik reánk bízattak, mint a példázatban a szolgára az úr háza népe. Kétségkívül, akikre több bízattatott, attól többet is kér számon az ítéletre visszatérő Jézus, de akire kevesebb, attól viszont azt fogja számon kérni, amivel őt megbízta! Nem mindegy hát, hogy hű és okos, vagy gonosz és rest szolgák vagyunk!

Azt a szolgát, aki Istennek kedvesen él ebben a világban, azt első renden a hűség jellemzi Istenhez és Isten ügyéhez. A lojalitás, akkor is, ha még csak várja az ítéletre érkező Jézust. Az ilyen szolga egyetlen pillanatra sem feledkezik el arról, hogy szolga, és arról sem, hogy feladata, küldetése van! Az Isten rábízott valamit, valakit, akikért felelősséggel tartozik! Az ilyen szolga hűséges a szolgálatban! Nem jellemzi a kényelmesség, nem jellemzi a restség, nem jellemzi, a „ráérünk még arra” gondolkozás, mert tudja, hogy mandátuma addig szól, amíg az Úr vissza nem érkezik!

És, itt kapcsolódhatunk az ilyen szolga másik jelzőjéhez, az okos szóhoz. Okos, mert tisztán átlátja helyét, tudja feladatát. Istennek adok hálát, hogy oly sok ilyen szolgát ismerek, ismertem!

Hálásan emlékszem arra a nyugdíjas lelkészre, aki Debrecenben elsős teológusként megszólított, és hívott erre, hogy szolgáljak a kórházban, betegek közt. Ő azt mondta, hogy a lelkész soha nem lesz nyugdíjas, csak ha már az Úr nyugdíjazza, és amikor az Úr rábízta, elkezdte a kórházmissziót.

Hálás vagyok nagyapámért, aki 78 évesen egy egész iskolában vállalta el a hitoktatást, és ment hóban, fagyban, forróságban, lelkesen!

Hálás vagyok Csiha Kálmánért, aki nagyon idősen, egy evangélizáció után és egy másik szolgálat közt elment a kórházba halálosan beteg nagymamámat meglátogatni. Hálás vagyok András bácsiért, azért a presbiterért, aki amikor már teljesen megöregedett, a templom ajtajában állva osztotta az énekeskönyveket és a jó szót minden betérőnek.

És azokért a presbiterekért, idősekért és fiatalokért, akik ezt teszik a jelen gyülekezetében!

Hálás vagyok a fáradhatatlan nőszövetségi tagokért, és azokért a munkatársaimért, akiknek, amikor az Isten ügyéről van szó, akkor elég a pár óra alvás, a kevesebb pihenés.

Azokért, akiket egészségügyi állapotuk se tart vissza a szolgálattól!

Azokért a szülőkért, nagyszülőkért, akik oly sokat imádkoznak a rájuk bízott családtagokért, akik türelmes szeretettel vezetgetik szeretteiket, isten útján. 

Mindenkiért, aki elvégzi, és nem halogatja azokat a feladatokat, amelyeket az Úr rábízott! Gondoljuk végig, hogy bár sokszor terhesnek tűnhet a szolgálat, mégis kiváltság! Kiváltság, hogy éppen minket méltat az Úr, minden méltatlanságunk ellenére arra, hogy szolgáljuk Őt. És, akkor még a jutalomról nem is beszéltem, arról a jutalomról ami minden jutalomnál több, az örök élet!

A másik csoportba tartozó szolgákat két jelzővel illeti az ige: gonosz és rest. Ezek a szolgák nem érzik az Istentől való függésüket. Jézus eljövetelére nem várnak igazán, csak színleg, és ezért jellemzi őket az, hogy szolgálatukban restség és nemtörődömség, a másik ember szinte semmibe vevése jellemzi őket. Mivel számukra Jézus eljövetelének várása nem sokat jelent, nincs meg bennük a szent feszültség a szolgálat iránt, ezért a világ szabályaihoz alkalmazkodnak, és az lehúzza, magába szippantja őket.

Szeretett testvérek! Előttünk van a választás lehetősége. Mi döntjük el, hogy hova tartozunk, hogy hű és okos, vagy gonosz és rest szolgái akarunk-e lenni Urunknak! Válasszuk a jobb részt, azt ami istenünknek kedves. E böjt csendességében hangoljuk lelkünket a készenlétre, a Jézus várásának igazi megélésére. Készenlétre a szolgálatban és készenlétre az embertárs iránti felelősség vállalásában, a szeretet teljesebb megélésére. Ámen

Juhász András