2021.

2021. február 14. vasárnap - Juhász András
2021.02.15
Lectio: Filippi 2, 5-11
Textus: János 9,13-16,.25, 26

Az elmúlt napokban olvashattuk Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve Jézus egyik legkülönlegesebb gyógyítását, a vakon született meggyógyítását.

Miért annyira különleges a történet, a nyilvánvaló szinte hihetetlen csodán túl, hogy Jézus egy születésétől fogva vak embert gyógyít meg?

Biztos felfigyeltetek már arra, hogy Jézus általában, ha csodát tett, szavának erejével művelte azt. Szólt, és lecsendesedett a vihar a Genezáreti tavon. Szólt, és a tíz leprás mire a papokhoz ért, megtisztult. Szólt, és a negyednapja halott Lázár előjött sziklasírjából. Az Ő szava gyógyító, bűnbocsátó, vihart lecsendesítő, halottat feltámasztó erő!

Ugyanúgy, mint ahogy Isten szavának erejével teremt, szólt és minden lett! Itt a történetben azonban azt láthatjuk, hogy a porba köpve sarat készít és azt keni rá a vak szemére, majd a Siloám tavához küldi, hogy mosakodjon meg, és ez hozza a gyógyulást.

Pár hete vettük ezt a történetet a nyolcadikosokkal, szinte mindegyik megdöbbent ezen a hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető gyógymódon.

Vajon miért így gyógyít Jézus? Biztos, hogy benne van az a gyógyításban, hogy a vakságot Isten büntetéseként értelmező zsidóságot eszméltesse tettével, azaz rámutasson arra, hogy semmivel nem bűnösebb e férfi másoknál, és benne van meglátásom szerint a személyes érintésből fakadó közösségvállalás az elesettel, amely Jézus küldetésének egyik üzenete. És, tette demonstratív tett is volt egyben: a szombatnapon végzett gyógyítással rá akart világítani a parancsolat eredeti, Istentől adott jelentésére, amitől oly messzire került ekkor már a zsidóság!

 A felolvasott igeszakasz,  a csodálatos gyógyítási történet  következményeit adja elénk.

 E mellé tettem a Szentírás talán legszebb Krisztus himnuszát, Pál apostol csodálatos vallomását Jézusról. Mind a két rész, amelyet hallottunk a Szentírásból, Krisztus titkáról árul el valamit. Abból a néha megfogalmazhatatlan, olykor csak a hitünk számára világos ismeretből, amit ahány keresztyén ember, annyiképpen fogalmazhatunk meg. Kinek mit jelent Krisztus, a Benne való hit?

Az első szakaszt a filippiben élő gyülekezethez írott levélből olvastam. Krisztus-himnusznak is szokták mondani ezt a részt. Pál apostol vall Jézus Krisztus istenségéről, vall arról, hogy értünk emberi formát vett fel, hogy a megváltást elvégezze. Latinul ezt a testté lételt inkarnációnak hívják, ebből származik a karácsony szavunk.

Pál apostol a Filippi-levelet börtönből írta, hitéért zárták oda. Mögötte már annyi tapasztalat, mikor Krisztus erejével segített másokon, gyülekezeteket alapított, megmenekült veszélyekből. Megingathatatlan hit volt már az övé. Próbálja megértetni a levél olvasóival, Jézus bár Isten Fia, a menny dicsőségének lakója, mégis megüresítette magát, emberi formában jött el közénk. Megvallja hitét az apostol.

Azok a versek, amelyeket János evangéliumából olvastam fel, arról szólnak, hogy Jézus meggyógyított egy vakot. Szombaton, amikor a szigorú zsidó törvények szerint a gyógyítás is munkának számított és nem lehetett volna végezni, hacsak nem valami életveszélyről van szó. A vak embert, aki immár látott, a farizeusok kihallgatták, hogy vajon ki volt az, aki őt szombaton meggyógyította?

A látását elnyert ember nem azt mondta, hogy engem Jézus Krisztus, Isten Fia gyógyított meg. Nem mondhatta, hiszen akkor találkozott vele először, csak azt mondta, hogy az sarat kent a szememre, meg kellett mosakodnom, és én, aki vakon születtem, immár látok. Nem tudott szinte semmit Jézusról, de az Igénkben ezt mondta: „egyet tudok: noha vak voltam, most látok”.

Fogalmazhatunk úgy, hogy a Krisztus ismeretben ez az ember az első lépésnél tart. Nem tud olyan szép hitvallást megfogalmazni mint Pál, csak azt tudja, hogy élete legnagyobb csodáját kapta attól, akit az emberek a Názáreti Jézusnak hívnak.

Pál, aki a damaszkuszi úton történt elhívása és megtérése után élete során mindig Krisztussal járt, az ő nevében prédikált, gyógyított, ő már hitismerete lévén, látja Krisztus titkát is: „…Krisztus, aki…önmagát megüresíté, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonló lévén,… a keresztfának haláláig, annakokáért az Isten is felmagasztalta őt…”

Pál hitvallása a Krisztus-ismeret csúcsa. Két ember áll tehát előttünk, egy, aki ennek az ismeretnek az elején jár, és egy másik, akiben hit által már megfogalmazódik, hogy ki az Ő Ura.

Hol tartunk mi, szeretett testvérek ebben az ismeretben? Nehéz kérdés, és talán nehezen is tudnánk fogalmazni a magunk szavaival. Kinek ismerjük Jézust, aki karácsonykor született Betlehemben, és akit később megfeszítettek a Golgotán. Ki Ő nekünk?

Mindig is nehéz volt megérteni, hogy Ő, aki emberré lett, aki járt kelt az akkori Galileában, Jeruzsálemben, Ő lenne a megváltó? Hiszen olyan külsőre, mint más. És mindazoknak, akik nem hittek benne olyan is maradt.

Mikor megszületett a betlehemi istállóban, Mária bepólyálta, ugyan ki mondta volna meg róla, hogy Isten Fia, csak azok tudták, akiknek az Úr megmondta, a szülei, a pásztorok, a napkeleti bölcsek. Vagy a keresztfán, mikor haláltusáját vívta, kigúnyolva a tömegtől, a katonáktól, ugyan ki hitte, hogy Istennek Fia? Még a tanítványai is csak a feltámadás után értették meg, hogy így kellett meghalnia a bűnös emberért.

Egy híres teológus, Rudolf Bultmann kérdése, hogy hogyan lehet Megváltónak, Krisztusnak vallani azt, aki szegényesen született, akit mint egy rabszolgát megfeszítettek, és Ő mégis azt mondja, hogy „én és az Atya egy vagyunk?” – évszázadok minden kétkedését magába foglalja!

Persze kell a karácsony, a nagypéntek és a húsvét együtt látása. A születés, a kereszthalál és a feltámadás adnak együtt pontos Krisztus-képet.

Így lássuk mi is szeretett testvérek Krisztust, mint valóságos embert, és valóságos Istent. Mert nem az a lényeg, amit a szem  láthat. Ugyan manapság, ki mondja meg bármely kisgyermekről, hogy nagyszerű tudós lesz, orvos, aki sokakat meggyógyít, vagy éppen bűnöző, aki börtönben végzi. Majd azok, akik megismerik őt.

Ki mondja meg egy megtört testű beteg ember láttán, aki talán tehetetlenül fekszik egy kórházi ágyon, hogy életében mennyit dolgozott, felnevelte becsülettel gyermekeit. Nincs rá írva. De akik ismerik őt, az övéi, azok tudják és hálásak érte.

Valahogy így vagyunk mi Krisztussal is. Annyi embernek nem jelent semmit. Valaki, aki régen élt, tanításai voltak, született róla egy könyv, a Biblia. Talán ennyi. De aki ismeri, aki imádkozik hozzá, akinek meghallgatta már könyörgését, akit vígasztalt, akinek erőt adott, amikor már alig volt neki, akit gyógyuláshoz segített, az tudja, hogy Ő az az Úr, aki ott van velem, aki szenvedett értem, aki meghallgat, aki örök életre vezet.

Lehet, hogy ott járunk ezen az úton, mint a vak, aki azt mondta, hogy nem tudom pontosan ki ő, de azt tudom, hogy eddig vak voltam, de már látok.

Talán közöttünk vannak, akik hasonlóan látják, nem tudom én pontosan megfogalmazni, csak azt tudom, hogy nagyon imádkoztam hozzá, beteg szerettemért, és megadta szívem kérését, imádkoztam a családi békéért, és nem tört össze, imádkoztam, hogy legyen velem ebben a nagy fájdalomban, és megvigasztalódott lelkem.

Éreztem, hogy belépett az életembe, hogy szólhatok Hozzá, segített.

És lehet, hogy vannak, akik már Pál apostolhoz hasonlóan, sok-sok évtizedre vissza tudnak tekinteni, és el tudják mondani, Krisztus Isten Fia, Isten szeretete, aki társam volt egész életemben, sokan elmentek, elhagytak, de Ő maradt, és hiszem, hogy örök élettel vár a menny dicsőségében.

Ezzel a hittel ha visszatekintünk a karácsonyra, akkor látjuk igazán, hogy miért az Isteni szeretet ünnepe. Hogy a menny Ura, nem hagyta el az embert, nem hagyta bűneiben, elküldte Fiát, hogy megváltson minket.

Krisztusban hinni, azt jelenti, hogy elmondhassuk mi is a vak emberrel: Vak voltam most látok.  Annak a történetbeli vak embernek a számára egy egész világ változott meg, pedig valójában a világ maradt olyan, amilyen volt, csak ő változott meg a világhoz való viszonyulásában: amit eddig nem látott, azt most látja. Ez történik ma is akkor, amikor Krisztus megszólít, megérint, meggyógyít, megment, üdvözít valakit! Kezdi látni Isten országát: Isten uralma alatt kezdi látni a világot, ugyanazokhoz a dolgokhoz másként viszonyul, ugyanazokat a dolgokat másként értékeli és érzékeli. Csupa szép, érdekes, nagyszerű dolgokkal telik meg az élete.

Hiszen az Ige arról tanít, hogy a Krisztus nélküli élet vak. Az igazi látás, akkor kezdődik, amikor belép az életembe, amikor hiszek Benne. Megnyílik a szemem, a szeretetre, jóságra, nem a gyűlölet és a rosszindulat irányít, hanem azt szeretném sugározni az emberek felé, amire Krisztus tanít, azaz nem csak Isten felé, de az embertárs felé is megváltozik látásom. Olvastam egy nagyon értékes viccet ezzel kapcsolatban, amit megosztok veletek.

A fiatal pár egy új lakásba költözött. Reggel, alighogy felébredtek, az asszony kinézett az ablakon és látta, hogy a
  szomszédasszony a mosott ágyneműt teregeti az erkélyen.
  - Nézd milyen koszos a fehér ágyneműjük   mondta a férjének.
 - A férje tovább olvasta az újságot, nem figyelt fel az asszony megjegyzésére

-Biztos rossz a mosószerük vagy egyáltalán nem tud mosni, meg kellene tanítani.

Minden alkalommal, amikor a szomszédasszony a mosott ágyneműt teregette, az asszony csodálkozott, hogy milyen piszkos.

Egy szép reggelen kinézvén az ablakon, felkiáltott:
  - Ó! Ma tiszta az ágynemű! Úgy tűnik, megtanult mosni!
  - Nem, drágám. Csupán ma korábban keltem és lemostam az ablakokat.

Arra bíztat bennünket, ez az egyébként orosz egyházi lapban megjelent vicc, amire a Szentírási rész: hogy kérjük Istentől mi is lelki szemeink megnyitását!

E mellett, arra buzdítanak bennünket ezek az Igeversek, hogy így, lassan egy esztendeje egy eddig szokatlan, bezárt életformában, szobánk csendjében megfogalmazzuk magunknak, hogy ki is nekem a Krisztus, Hogy, visszatekintsünk eddigi életünkre, úgy hogy keressük benne mindazt, amikor Istennek fia mellettünk állt. És ezeket ha számbavesszük, akkor a hála, a köszönet, és a reménység tovább erősödik lelkünkben, és megerősít minket abban is, hogy mindig közelebb kerüljek Hozzá, el ne távolodjak, nehogy vak legyek, lássak, lássam Istennek szeretetét az életemben, hogy ezt Krisztusban nyertem el, és ez a hit irányítsa tetteimet, beszédeimet, gondolataimat, és az embertárs felé a látásmódomat. Ámen

Juhász András

vissza