2021.

2021. augusztus 8. vasárnap - Szabó-Lovász Adrienn
2021.08.09
Lekció: 2Tim 3, 14 - 4, 5
Textus: Mt 13, 3-9

Szeretett Testvéreim!

Többször feltették már nekem a kérdést, hogy mi értelme van hétről hétre, vagy esetleg napról napra prédikálni, hirdetni az Igét, ha az emberek úgyis elfelejtik, amit a templomban hallottak.

Arra jutottam, hogy keresztyénnek lenni, egy életmód. Hinni Istenben egy életre szóló döntés. Hívő életet élni pedig egy életforma. Lehet róla beszélni, körül lehet írni, lehet próbálkozni ésszel megérteni, de mindez több annál.

Aki komolyan gondolja az Istennel való kapcsolatot, és el akar köteleződni az Úrnak, nem kérdés, hogy figyel-e az igehirdetésre, illetve törekszik-e arra, hogy a hallottakat beépítse az életébe!

Isten szolgáinak nem csak az a dolguk, hogy szavakkal elmondjuk Isten csodálatos titkait. (És itt szeretném hangsúlyozni, hogy nem csak a lelkipásztorokról, hitoktatókról beszélek, hanem mindenkiről, akik Krisztus követő emberek.)

Nekünk nem az a feladatunk, hogy meggyőzzünk embereket erről a csodálatos életmódról! Nekünk, Isten szolgáinak bizonyságot kell tennünk! Megpróbálni szavakba önteni, amit átéltünk Istennel. Kísérletet tenni arra, hogy elmondjuk tapasztalatainkat mindennapi félelmeinkről és az ezekben a helyzetekben jelenlevő, félelem nélküli Istenről!

Ehhez Isten Szentlelke által a Szentírást használjuk, hogy mindezt még inkább megértsük, - de nem értelemmel, hanem szívvel! S ha már szívről beszélek, nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy az Ige hallgatásánál mennyire nem mindegy, hogy milyen szívvel ülünk az imádság házában!

Igen, szeretett Testvérek, mert szívünk állapota sokszor olyan, mint a föld. Van, amikor befogadó és termékeny, de van, mikor elutasító és terméketlen. Pontosan erről szól felolvasott Igénk!

Az Igének egy vetési módja van: szét kell szórni, vagyis szólni kell, hirdetni, hisz az örömhír hirdettetik. Az egyház örök feladata és egyetlen lehetősége.

Szórni Isten vetőmagját mindig és mindenhol. Hirdetni kell örvendezőnek és szomorkodónak, bajban levőnek és próbák között levőnek. Hirdetni kell az Igét, mert ha mi nem tennénk, a kövek szólalnának meg.

Azonban sajnos azzal is tisztában kell lennünk, hogy a magvetés nem mindig éri el a célját. Ahogy Igénk is mondja első ilyen eset az útszéli föld, azaz a megkeményedett szív.

A gazdálkodó emberek tudják, hogy vetés idején bizony mindig megjelennek a madarak is, akik azt lesik, hol marad a föld felszínén mag, amit azonnal felkapkodhatnak. A fel nem szántott útfélen levő kemény földre hulló búzaszemnek sok időre lenne szüksége ahhoz, hogy ott meggyökerezzen és kicsírázzon, de erre tulajdonképpen semmi esélye sincs, mert a madarak azon nyomban felkapkodják. Nincs rá idő

Ez az egyik legnagyobb nyomorúsága a mai embernek. Annyit szalad, lót-fut, rohan, hogy nincs ideje még egy negyed órára sem elcsendesedni, lelki szántófölddé válni, várni és engedni, hogy Isten Lelke betakarja a barázdákat.

Nincs idő arra, hogy egy olvasott, vagy hallott Igén elgondolkozzon, kicsit forgassa a szívében, hogy egy kicsit áthassa a gondolatait. Azonban az ördög mindig résen van. Így vész kárba a vetés! Ahol vetnek, ott seregestül szálldosnak a madarak.

Vannak emberek, akik olyanok, mint az útszéli föld, a szívük kemény, kitaposott. Hiába hullik a mag, hangzik az igehirdetés, a szív kemény marad, és nem marad meg benne semmi, mert a sátán kiragadja az Igét. De a magvető fáradhatatlanul, mégis veti az Igét még az útfélre is.

A következő a köves föld, azaz a felületes szív.

A hegyekben a köves sziklás talaj legfelső vékony rétege sokszor nagyon jó humuszos fekete föld. Ha ebbe belehull egy mag, az ott gyorsan kikel, és szépen növekedni kezd, de a gyökér nem tud mélyre hatolni, mert a kövek megakadályozzák. Amikor jön egy forróbb, napsütésesebb idő, a kő és a szikla felforrósodik, és gyorsan kiszárítja a rajta élő növényt.

„De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak.” Sokan vannak így az igével is, örömmel fogadják, de nem gyökereznek meg benne. Egy ideig hisznek, de a kísértés, a próbatétel idején elszakadnak. Ez az a bizonyos érzelmi keresztyénség, amelyik nagyon tud lelkesedni egy-egy igehirdetésen, de aztán a mindennapi életben elmarad a gyümölcs.

Van úgy, hogy valaki rendszeres igehallgató, de amikor próbatételek között van, lelkileg elgyengül, reménytelenné válik, és nem tud Isten Igéjébe belekapaszkodni. Vagy azért, mert nem jut eszébe, vagy azért, mert nem hiszi, hogy Isten Igéje megtart, még a kísértések között is…

Még az a jó, hogy olykor megkeresik a lelkészeket, hogy segítséget, ill. igei vezetést kérjenek! Ezek azok a beszélgetések, amikor lehetőség nyílik beszélgetni az Ige jelentőségéről.

Bizony, mert azok a drága Igék nem csak szép szavak! Azok a drága magvak, az Ige magvai erővel bírnak, melyek képesek gyümölcsöt hozni! Főként akkor, amikor nem csak meghallgatjuk, hanem meg is éljük azokat!

A felületes szív esetében először nem látszik, hogy baj van a vetéssel. Az Igét örömmel fogadja a szív, el is indul valami lelki fejlődés, de igazán nem tud meggyökerezni a hitben, táplálékot alig kap, az idők próbája között pedig előbb vagy utóbb elfonnyad, és így nem hoz termést. Az ilyen gyökértelen hitet a könnyű próbák is könnyen megzavarják.

A tövises föld nem más, mint a megtelt szív. Ők a parlagon heverő lelkek. Ez a föld alkalmas lenne arra, hogy kalászt teremjen, de tele van tövissel. Együtt növekszik a tövis és a búza. Az ilyen lélekben együtt nő az Isten szerint való jó, de engedi, hogy mellé felnőjön mindaz, ami nem az Isten szerint való, ami gyom. Mit mond Jézus a tövisekről?

Az élet gondja, a gazdagság és egyéb dolgok megkívánása, megfojtja az Igét. Az ilyen esetekben a természet is azt mutatja, hogy a gyom mindig elnyomja a tiszta búzát.

Jézus választás elé állit, mert nem lehet két úrnak szolgálni, Istennek is és az ördögnek is. Az ilyen szív keresi az üdvösséget, de a világi örömöket is élvezni akarja. A szívében egyszerre akar jó magot, tiszta búzát és tövist nevelni.

Hány olyan fiatal van, akik szívesen járnak az ifibe, keresztyén közösségbe, de amikor rá kérdeznek az osztálytársak, hogy hova megy, vagy hol volt, szégyelli az igazságot! Az ilyen fiatalok megéreznek valami különlegeset a keresztyén közösségben; megérzik az Ige erejét, mégsem tudnak nemet mondani sem a világ csábításainak, sem az Isten nélkül tengődő kortársaiknak…

Sokszor választani kellene, de halogatjuk a döntést, közben pedig a tövisek felnőnek, az önző, gonosz vágyak felerősödnek. A döntés halogatása nem más, mint csatavesztés…

Szeretett Testvérek, ha a példázat itt érne véget, akkor lenne okunk nagyon kétségbeesni! Hiszen az azt mutatná, hogy a leghiábavalóbb és leghaszontalanabb munka lenne az igehirdetés. De van jó föld is, amely gazdag termést hoz. Bizony van jó föld is, hisz kell, hogy legyen!

Jézus példázata végére hagyja a bíztatást. Azt mondja, hogy van jó föld is! Nem csak ilyen kemény és kitaposott; köves és sziklás; parlag és tövises, hanem olyan, amely befogadja az Igét és gyümölcsöt terem harmincszor, hatvanszor vagy százszor annyit.

Egyfajta fokozatosság figyelhető meg a példázatban. Az elsőnél meg sem fogan a mag, mert a föld kemény. A másodiknál megfogan, de mivel kevés a termőföld, ezért hamar elszárad.

A harmadiknál fel is nő, de a gyümölcstermés a tövisek miatt elmarad. Aztán ott van végül a jó föld, ahol van gyümölcstermés, de abban is vannak fokozatok, van, amelyik csak harmincszorosan, de olyan is, amelyik hatvan vagy százszorosan terem.

Szeretett Testvéreim, számunkra azt üzeni ma az Ige, hogy senki sem születik úgy, hogy a szíve jó föld lenne az Isten Igéje számára. De ha engedünk az Isten Lelkének, Ő elkezdi bennünk az újjáteremtő munkát, és jó földdé teheti mindnyájunk szívét.

Nem véletlen, hogy Jézus Ézsaiás próféta szavait idézi a 15. versben: „Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne gyógyítsam őket.” (13, 15).

Úgy tud megkövéredni egy szív, ha megszívja magát e földi világgal, és annak földi dolgaival. Mindezek felgyülemkednek a szívben, és nem engedik meghallani Jézus szavait, és meglátni a mennyek országát!

Amire most különösképpen tanít minket az Ige: mindegyik emberben megvan mindegyik talaj! Hol ilyen a szívünk, hol olyan. A lelki életben nincs állandóság. Néha olyan a szívünk, mint a tapló, nincs benne az életnek semmi jele; nincs benne éhség, szomjúság a lelki táplálék után; néha elfognak a gondok, az irigység, és meghal bennünk az Ige.

Vigyáznunk kell, mert a lelki életben is megtörténik, ami a művészetben: csúcspont után hanyatlás következhet. Imádkoznunk kell azért, hogy soha ne legyünk rossz talaj, hanem örömmel fogadjuk az Igét, és megvalósuljon bennünk minden egyes szava, hogy aztán növekedni tudjon Isten uralma! Ámen.

Szabó-Lovász Adrienn

 

 

 

 

 

vissza