2021.

Nagypéntek! A keresztyénség legnagyobb ünnepe, amelyet éppen ezért feledésre ítélt az 1989. előtti diktatúra. De, miért ez a legnagyobb ünnep? Miért nem a húsvét, ahogyan sokan gondolják? Azért, mert a kereszthalál borzalmában van elrejtve a mi megváltásunk. Itt, a kereszten mutatta be Jézus egyszeri és tökéletes áldozatát, és amikor haláltusájának végén kimondja: Elvégeztetett, akkor nem csak földi életét végezte be, hanem megváltásunkat is tökéletesen, korrekcióra nem szorulóan végezte el!

De, mi vezetett idáig? Hogy került Jézus a keresztre, amikor csak 5 nappal előtte még a zarándokok tízezrei éltették, és messiásnak látva Őt, királlyá akarták koronázni? 

Mai alkalmunkon a szenvedéstörténet egy érdekes alapvonására szeretném figyelmeteket irányítani a felolvasott igeversen keresztül, amely egyben ezen események láncolatának egyik pontja. Miről szól a felolvasott igevers? Arról, hogy Barabbás szabadon bocsátása után Pilátus, a zsidóktól való félelmében átadta, kiszolgáltatta Jézust a kivégzőosztag katonáinak, miután megostoroztatta.

Átadta! A szenvedéstörténetben nem csak ezen a helyen található ez a szó Jézussal kapcsolatban, hogy átadták, kiszolgáltatták őt valakinek.

Menjünk vissza gondolatban nagycsütörtök éjszakájára! Júdás, egy a tizenkettő közül, a tanítványok legbelső körének egyik tagja, amikor elárulja, hogy Jézus hol és mikor lesz a zarándokok tömegétől távol, egy félreeső helyen, akkor átadja, kiszolgáltatja Jézust a főpapoknak és a nagytanácsnak!

Még ezen az éjszakán a nagytanács, a szanhedrin döntést hoz, és kiszolgáltatja Jézust Pilátusnak, mint Róma képviselőjének.

Pilátus, hogy az elmúlt évekbe megromlott kapcsolatát rendezze Heródessel Galilea negyedes fejedelmével, kiszolgáltatja Jézust Heródesnek, amikor megtudja, hogy Jézus galileai származású.

Heródes, hogy a római impériumhoz való hűségét és előzékenységét, békülésre való hajlamát bizonyítsa, visszaküldi Pilátushoz Jézust ítéletre, átadva, kiszolgáltatva Őt ismét a helytartónak.

És a felolvasott igeversben láthatjuk az utolsó átadást, kiszolgáltatást, Pilátus átadja Jézust, a kivégzőosztag katonáinak. Döbbenetes láncolat ez!

Mert, ha végig nézzük, akkor világosan kiderül számunkra, hogy nem Jézus és tanítványai állnak szemben a rómaiakkal vagy a zsidóság vezető rétegével, hanem mindenki szembenáll Jézussal. Mindenki elhagyja, kiszolgáltatja Őt. És az ok arra, hogy ezt megtegyék, mindenkinél hasonló! Ahhoz, hogy egzisztenciájukat megtartsák, ahhoz, hogy tovább élhessenek Jézusnak veszni kell!

Júdás árulása visszavezethető a virágvasárnapi bevonulás és a templomtisztítás történetére. Ebben a tettben ugyanis az áruló rájött, hogy Jézus nem az a messiás, akit ő várt. Nem harcos szabadító, hanem a békesség fejedelme! Igyekszik a legtöbbet kihozni még az egészből árulásával, akkor, amikor emberileg és reménysége szerint Jézus ügyét veszni látja.

Annak, hogy a tanítványok szétfutottak, és ezzel kiszolgáltatták őt az elfogó csapatnak, a saját, egyéni életük megmentése volt az oka.

A nagytanács döntésének hátterében az áll, amit Kajafás a nagytanács egyik gyűlésén így fogalmaz meg: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. Ezzel a főpap utal arra, hogy minden egyes messiási mozgalom, amely a közrendet megháborítja, indok Rómának arra, hogy a zsidók önállóságát még jobban megnyirbálja, és hatalmát még jobban megmutassa.

De vajon mi motiválja Pilátust? Pilátus, amint a nagypénteki események leírásából kiderül, de más, Biblián kívüli forrásokból is ismert, félt a zsidóktól. Amikor Kajafás azt mondja neki, hogy ha elbocsátja Jézust, nem a császár barátja, akkor tulajdonképpen életveszélyesen megfenyegeti Pilátust. A császár barátja kifejezés, az „Amicus caesaris” ugyanis az arra érdemes szenátorok, lovagok kitüntető címe volt, amit el is lehetett veszíteni, ha arra érdemtelenné vált a kitüntetett. Pilátus előtt példaként lebegett egy egyiptomi eset, amikor az ottani helytartótól visszavonta a császár a címet, és ezzel minden vagyonát elvesztette, sőt életével fizetett tettéért. Pilátus nem szerette a zsidókat, és ahol tehette mindig megalázta őket. „Sok volt már a rovásán” akkor, amikor Kajafás megzsarolja őt. Kajafás pedig nem az üres fenyegetések embere volt. Pilátus tudta, hogy ha a főpap feljelenti őt, hogy egy rejtélyes „messiáskirályt” futni hagyott, akkor vége van politikai karrierjének, és valószínűleg életének is. Pilátus szinte megtört emberként kerül elénk Jézus perében, noha élet és halál ura Júdeában!

Pilátus először nem is a kivégzőosztag katonáinak szolgáltatja ki Jézust, hanem hogy időt nyerjen, és a felelősséget az ügyben másra hárítsa, Heródesnek szolgáltatja ki Jézust.

Heródes felé Jézus kiszolgáltatása egyben egy gesztus is, a békejobbot nyújtja neki, elismeri, hogy Jézus, mint galileai fölött Heródes, Galilea ura jogosult ítélkezni. Heródes nagyon haragudott Pilátusra, és minden oka megvolt erre: Pilátus katonái az előző év páskájakor az ünnepre érkező galileai zarándokokat mészároltak le, teljesen jogtalanul, és ok nélkül kegyetlenkedve. Heródes ezt, országa és királysága, valamint a törvények súlyos megsértéseként értelmezte – tegyük hozzá, teljesen jogosan! Amikor Pilátus kiszolgáltatja neki Jézust, akkor önbecsülése helyreáll. Ítéletet pedig hasonló politikai nagyvonalúságtól vezérelve nem hoz, hanem visszaküldi Jézust Pilátushoz, elismerve ezzel Pilátusnak, mint rómainak a jogát az ítéletre.

És ekkor következik a végső kiszolgáltatás, amikor Pilátus a hóhérok kezébe adja Jézust, akik pedig, ha nem is voltak meggyőződve az ítélet helyességéről- gondoljunk a kereszt alatt álló századosra, aki Jézusra azt mondja: „Ez az ember Isten fia volt!”, mégis, ugyancsak egzisztenciális okokból, és életüket féltve végrehajtják a rettenetes parancsot! A történetfolyamban azt látjuk, hogy mindenki a mag önös érdekeit védve, a maga pecsenyéjét sütögetve, vagy éppen életét, betöltött posztját féltve kiszolgáltatja Jézust, a halálos láncolat végéig, a keresztig!

De, vajon, hogy lehet az, hogy Jézussal, aki erővel és hatalommal tanított, aki halottat támasztott fel, aki betegeket gyógyított, megdorgálva a tengert, lecsendesítette azt, aki az 5000 embernek enni adott, így bánhattak, kézről-kézre adva Őt, kiszolgáltatva végül a hóhéroknak?

Egyetlen módon. Úgy, hogy az embereknek való kiszolgáltatást megelőzte az Istentől jövő kiszolgáltatás. Isten kezéből veszi és fogadja el a szenvedést! Ez az, ami nagycsütörtök éjjelén könyörgésében is megszólal: „Atyám, minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” Tisztában van azzal, hogy Istennek mi a terve az ő szenvedésével, ezért engedi megtörténni mindazt a szenvedést, amely rázúdul.

Ugyanerre utal Jézus, akkor is, amikor Pilátus előtt áll nagypéntek reggelén, amikor a helytartó hatalmával kérkedik előtte. „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked” És erről beszélt, akkor, amikor másodszor jelentette szenvedését tanítványainak: „Az Emberfia emberek kezébe adatik…” Ki adhatja Őt egyedül az emberek kezébe? Csak és kizárólag az Atya!

És, erről szól Pál a Filippibeliekhez írott levél csodálatos Krisztushimnuszában: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”

Nagypénteken, különösképpen is gondoljuk végig az Isten szeretetének ezt a mérhetetlenül nagy voltát! Azt, hogy mennyire szeret bennünket az Atya, hogy még az Ő egyszülött Fia sem volt drága értünk! És, mennyire szeret bennünket Jézus, hogy önként a helyünkre lépve vállalta a rettenetes szenvedést, hogy ne kelljen nekünk szembenéznünk a minket kárhozatra juttató ítélettel! A nagypéntek rettenetes sötétségen átragyog az Isten szeretete, mint egy jelzőfény az éjszakában, és bár szomorú ünnep ez, mégis örömünnep, mert Isten e napon végezte el életünk megváltását! Legyünk ezért mérhetetlenül hálásak, és éljünk a kegyelem lehetőségével! Ámen

Juhász András