2020.

2020. augusztus 16. vasárnap - Lovász Adrienn
2020.08.17
Lekció: Lk 10, 30-35
Textus: Mt 9, 13

Szeretett Testvéreim!

Egy pedagógus akkor a leghitelesebb, amikor olyan magatartásformát követel a diákoktól, amelynek ő maga is megfelel. Így van ez a szülőkkel is! Ahhoz, hogy gyermekeit hitelesen nevelje, példát kell mutatni nekik. Keresztelések alkalmával újra és újra előjön, hogy a gyermeket körülvevő felnőttek minták a kicsik előtt, és előbb-utóbb úgy kezdenek el kommunikálni, viselkedni, ahogyan azt látták szüleiktől.

Így alakulhatnak ki példaképek egy-egy kamasz számára, ha látnak valakit maguk előtt, a médiában, az újságban, vagy olvasnak róluk, tehát olyan életmódokkal vagy sikerekkel, tehetséggel találkoznak, aminek követőivé szeretnének válni. Persze a problémát mindig az okozza, hogy ha a hőn szeretett példakép nem értéket képvisel…

Drága Testvérek, azért beszélek a példákról, példaképekről, hitelességről, mert keresztyén létünk meghatározója a követés. A keresztyén szó is ezt jelenti: Krisztushoz tartozó, Krisztust követő. Azért volt példaértékű Krisztus földi élete, mert mindenben az övéi előtt járt. Úgy tanított, hogy közben példát adott. Legkézzelfoghatóbb példa erre, amikor tanítványait alázatra nevelte úgy, hogy Ő maga ragadott kendőt, térdelt a 12 elé, és mosta meg a lábukat.

A mai istentiszteleten az irgalmasságról szeretnék beszélni, ahogy ezt már felolvasott két Igénk is elárulta. Ahhoz, hogy magunkénak érezzük ezt a kifejezést, szükséges értelmeznünk, körül járnunk olyannyira, hogy ne egy vallásos definíció maradjon, hanem viselkedésforma, melyet beépítünk mindennapjainkba!

Jézus szavai ezek: „Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” (Mt 9, 13a). Szeretné most a mi szívünkre helyezni, hogy tanuljunk meg valami nagyon fontosat! Ő irgalmasságot akar tőlünk! De mit jelent ez?

Az irgalom szóra a következőt találtam: lehajló jóság a szenvedőhöz, készség a megbocsátásra. Szépen kiviláglik az irgalmas samaritánus történetéből ez, hiszen pontosan az irgalmasság gyakorlását látjuk megvalósulni a samaritánus személyében. Az úton fekszik egy ember, aki rablók kezébe esett, kirabolták, megsérült. Szenvedő, nyomorúságban lévő ember ő, akihez maga a jóság hajol le a samaritánus személyében, hiszen nem kérdés számára, hogy segítsen-e neki!

Az iskolákban a gyermekek is tudják, hogy vannak olyan gyűjtések, amelyek rászoruló diáktársaik megsegítésére vannak meghirdetve. Ilyen a Nyilas Misi akció-egy cipősdoboznyi szeretet, melyről általános iskolásaink nemcsak hogy hallottak, de hihetetlen számban hozzák is az ajándékokat, remélve, hogy valahol, egy szegény gyermektársuk ujjongó örömmel veszi majd a kezébe! Vagy ami most különösképpen aktuális, a tanszergyűjtés, segítve ezzel a szegényebb családokat az iskolakezdésben. Lehajló jóság ez a szenvedőkhöz, hiszen a pénztelenség, szegénység óriási nyomorúságot jelent sok családnak!

Jézus azt mondja, hogy meg kell tanulnunk, hogy ő nem áldozatot akar tőlünk, hanem azt, hogy irgalmasak legyünk egymással! Ez az áldozat itt az ószövetségi áldozatbemutatásokra utal, amely szerves része volt az akkori istentiszteleteknek, ill. a bűnbánat jele is egyben. A problémát csak az jelentette, hogy a nép életében ezek az áldozatok megszokássá váltak, és eltűnt belőle a lényeg.

Nem vették figyelembe, hogy itt nem a rituálén van a hangsúly, hanem elsősorban szívük odaszánásán, Isten előtt önmaguk megalázásán, igaz bűnbánatukon, melynek egyik jele az áldozat bemutatása volt.

Oly könnyen süllyedünk el mi is a megszokás mocsarában, amikor berögződésként elvégezzük azokat a vallásos szokásokat, ami elvárt egy keresztyéntől, és hitünk üres, tartalom nélküli marad, mert pontosan a lényeg hiányzik belőle: az, hogy szívünket, mint égő áldozatot ajánljuk fel Istennek! Elfelejtjük sokszor, hogy a vallásosság önmagában még nem hit, így nem jelent személyes kapcsolatot a Szentháromság Istennel!

Azért is beszéltem példákról és példamutatásról az igehirdetés elején, hogy rávilágítsak arra, hogy Jézus olyat kér tőlünk, melyet nemcsak hogy Ő megvalósított, de maga az Atya Isten is így viszonyul hozzánk!

Jézus maga is minden szükségben szenvedő emberhez jóságával lehajolt, de az Atya Isten maga is irgalmasságot gyakorol minden áldott nap, velünk szemben! A Lk evangéliumában mondja Jézus: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” (6, 36). Ne azért legyünk irgalmasok, mert Isten ezt követeli (!) tőlünk, és kész… hanem mert Ő maga is irgalmas velünk! Erre utal az „amint” szócska. Micsoda hitelesség, micsoda példa ez előttünk, szeretett Testvérek!

Mi mindnyájan rászorulunk Isten irgalmára! Lehet, hogy nem fekszünk az úton magatehetetlenül, mint a példázatban szereplő ember. Mégis mindnyájan rászorulók vagyunk! Mondom ezt azért, mert mindnyájan szegények vagyunk akkor, amikor a magunk erejéből próbálunk napról napra megélni.

És itt már nem az ételről, és nem a ruházatról beszélek, hanem azokról az értékekről, melyeket a Szentírás egyszerűen így említ: Lélek gyümölcse. A szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ha ezeket nem alkalmazzuk az életünkben, ha nem Istentől kérjük el a Lélek gyümölcsét, minden embernél szegényebbek vagyunk!

Isten irgalmasan lehajol hozzánk, amikor gyászban van a szívünk, és úgy megvigasztal, ahogy erre ember nem képes! Isten irgalmasan lehajol hozzánk akkor, amikor betegségben szenvedünk, és fájdalmaink vannak, hiszen Áldott Orvosként Neki van hatalma fájdalmainkat enyhíteni, és gyógyulást adni! Isten irgalmasan lehajol akkor is hozzánk, amikor valami súlyos bűnt követünk el. Nem fordít hátat, nem mondja azt, hogy magadra hagylak bűneid mocsarában.

De ez már, drága Testvérek, több, mint irgalom! Ez már Isten részéről maga a KEGYELEM! Megérdemeljük? NEM! Mégis megkapjuk? IGEN! Hogy lehet ez? Úgy, hogy a Szentháromság Isten SZERET MINKET! Még a nyomorúságunkban is! Még betegen, magányosan is! Még bűnösen is!

Szeretnék különbséget tenni e két kifejezés között: irgalom és kegyelem. Bár gondolhatjuk, hogy itt-ott ugyanazt jelenti, de tényleg csak itt-ott. J John Stott a hegyi beszédről írt kommentárjában idézi a lutheránus Richard Lenskit: „A görög eleos (irgalom) főnév mindig a bűn következményeként megnyilvánuló fájdalomra, nyomorúságra és ínségre irányul; míg a charis (kegyelem) magára a bűnre és vétekre. Az egyik enyhet hoz, a másik megbocsátást, az első orvosol, gyógyít, segít, míg a második megtisztít és megújít.” (A hegyi beszéd. Harmat, 42)

A kegyelem az, amikor elengedik egy embernek a bűntartozását. Kegyelem az, amikor egy bűnöst elítélnek, mégsem kell megfizetnie a tartozását. Kegyelem az, amikor Isten érdemtelenül megbocsát nekünk és elengedi a büntetésünket. A kegyelem a bűnre irányul, annak a terhétől szabadít meg. Felold és kiengesztel.

Az irgalom a bűn következményeit orvosolja. Megszánja a bűnöst a nyomorúságában és enyhíteni próbálja a szenvedését. Ez nem a bűnére irányul, hanem a bűn – a világban lévő bűn – miatti nyomorúságára.

Isten a bűneinkre tekint, és szeretetéből fakadóan megkegyelmez nekünk Krisztusért. Mi bűnöket megbocsátani nem tudunk, de irgalommal fordulhatunk embertársainkhoz, akik megbántottak minket. Ez nem ment fel minket az alól, hogy nem kell megbocsátanunk… Mert a megbocsátás egy új, tiszta kezdetet ajándékoz, amelyre nem csak embertársainknak van szüksége, hanem nekünk is. Hisz –tudomásom és tapasztalatom szerint- már mindnyájan bántottunk meg mi is másokat…

Mit is mondtam pár perccel ezelőtt, mit jelent az irgalom? Lehajló jóság a szenvedőhöz, készség a megbocsátásra. Mi mindnyájan szenvedők vagyunk. Szenvedünk a magánytól, a betegségtől, a gyásztól, elkövetett bűneinktől, bizonytalan anyagi helyzettől, emberi közömbösségtől, életünk különböző területein felmerülő hiányoktól… Oly sok mindentől! Ezért kell hát gyakorolnunk az irgalmasságot, mert mi magunk is rászorulunk!

Azt mondja Jézus: „Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mt 9, 13b). Minket hív a Mester! Arra hív, hogy kövessük Őt! Azért hív, mert szükségünk van Rá! Úgy hív, hogy közben gyógyító szeretete bekötözi sebeinket, meggyógyítja megtört, bűnös szívünket, és arra hív, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk egymással! Ámen.

Lovász Adrienn

 

 

vissza