Prédikációk

Szeretett Testvéreim!         

A mögöttünk lévő hónapok, és kiélezetten a mögöttünk lévő napok korlátozások, veszteségek, megszorítások, találkozások hiányának tudomásul vételével zajlanak. Nem lehet tervezni, az ember nem érzi magát biztonságban, és a bizonytalanság és félelem érzése uralkodik el rajtunk.

A média ezzel a helyzettel foglalkozik, de ez az állandó téma egymás között, a közösségekben, gyermekek és felnőttek között. Még a csapból is ez folyik…

Nos, én ezen a mai délelőttön nem erről szeretnék beszélni, sokkal inkább a velünk szemben álló óriásról, -amely lehet a gyász, a munkanélküliség, megingott kapcsolatok,- amely valamilyen módon mindig csatáért kiállt!

Egész életünk küzdelem. Ady Endre írta le egyik versében: „Az élet küzdelem, melyben az győz, aki akarni tud, nem pedig álmodni.” Álmodhatunk szebb holnapról, ábrándozhatunk gondtalan életről, de a küzdőtér és az ellenség mindig adott. Ha nem a győzelemre összpontosítunk, menthetetlenül elveszünk…

Dávid, a nagyon fiatal pásztorfiú is hirtelen egy csatamezőn találta magát. De ő nem álmodozott, és nem meghátrált, hanem akart győzni. Még pedig nem egyedül!

Olyan fiatal Dávid, hogy sem szakképzett harci tapasztalata, de még termete sincs ahhoz, hogy a kb. 3m magas Góliátot legyőzze!

Egészen másért megy a harcmezőre. Ételt visz testvéreinek, és konkrét feladata, hogy tájékoztassa édesapját, hogy testvérei épségben vannak-e. Az ő eredeti feladata, hogy a nyájra vigyázzon. Mégsem az őrködésről és pásztorolásról szól a történet…

Dávid viselkedése megdöbbentő a számomra, de nem is bátorsága, inkább a hite! „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (1Sám 17, 37).

Az oroszlán nem a szelídségéről híres, de még a medve sem. Ezekkel a vadállatokkal szembeszállni, és tőlük megvédeni a nyájat, nagy kihívás lehetett. Dávid helyt állt. Megkapta feladatát, és megvédte az övéit. De most egészen másról van szó! Karddal, lándzsával és dárdával jönnek ellene; komoly harci tapasztalattal és komoly testi előnnyel rendelkező harcos az, akivel Dávid szembetalálja magát!

Azt gondolom, hogy mi is sokszor szembetaláljuk magunkat olyan helyzetekkel, melyekkel nem tudunk mit kezdeni! Azért, mert hirtelen jön; azért, mert nem készültünk fel rá; azért, mert nem vagyunk elég erősek vagy bölcsek, hogy megoldjuk a problémát…

És ilyenkor mit teszünk? Azt mondjuk: ’nincs elég erőm’, ’nem vagyok rá képes’, ’nem találom a megoldást’, ’félek’… nem akarunk szembenézni életünk vadállataival, pedig vannak! Nem akarunk, és talán sokszor nem is tudunk!

Dávid választhatott. Vagy odaadja a táplálékot, és hazamegy, informálva édesapját, vagy kiáll Góliát ellen. Végülis a harc nézője is lehetett volna. De ő cselekszik.

Hittanosaink gyakran úgy fogalmaznak, hogy Dávid egy sima kővel és parittyájával győzte le Góliátot. Igazuk van. Ez is igaz. Benne van a Szentírásban. De még mit találunk benne? A pásztorfiú mondja a filiszteusnak: „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izrael csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál.” (1Sám 17, 45).

Testvéreim, többről van itt szó, mint egy sima kavicsról, és egy parittyáról… Beleremeg az ember, ha erre a mondatra igazán odafigyel! Neki nincs fegyvere, hiszen még a rézsisak, a pikkelyes páncél és a rézvért is kevés volt, hiszen járni sem tudott benne! Még csak fegyvert sem vett a kezeibe, hiszen előtte nem próbálta.

Mégis volt egy hatalmas előnye Góliáttal szemben! Góliát előnyös termetében és jól felszereltségében bízott… Dávid pedig a seregek Urával karöltve állt ki a csatamezőre!

Amikor az élethelyzetem nehéz; amikor tanácstalan vagyok és elkeseredett, ritkán jut eszembe, hogy van egy nagy előnyöm a világiakkal szemben… Keresztyén emberként nem vagyok egyedül! Isten velem jön minden áldott reggel az új nap küzdelmeibe, pedig egy-egy nap végén sérüléseket viszek haza és csalódásokat.

Isten minden áldott nap megújítja erőmet, olyannyira, hogy elrepeshetném újra és újra: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40, 31). Isten részese akar lenni az életemnek, és nem csupán az örömeimnek! Velem akar jönni a gyászba, a betegségbe, a csalódásba, az anyagi megszorításokba… Velem akar jönni! Küzdeni akar velem…értem!

Ez a gyönge, vézna és tapasztalatlan pásztorfiú azért győzhetett; azért győzött, mert Istennel EGYÜTT ment a harcba, és teljes szívével bízott Benne! Bárcsak nekünk is ilyen rendületlen hitünk lenne…!

Dávid korábbi eseményt idéz fel: „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (1Sám 17, 37).

A mi életünk során hány vadállat támadott ránk? Most nem az ellenségekről, vagy rosszakaróinkról beszélek… Hányszor sajgott a szívünk a gyász terhe alatt, mert el kellett engedni számunkra fontos embereket?! Hányszor feküdtünk lázasan betegágyunkban, és az átalvatlan éjszakák során, a fájdalmaktól meggyötörve milyen sokszor csak annyit tudtunk mondani, hogy ’Jaj, Istenem!’?!

Hányszor aggódtunk azért, hogy vajon miből vesszük meg a betevő falatot a gyermekeknek? Hányszor aggódtunk gyermekekért, akár betegágynál ülve; akár sikertelenségeiket tekintve vagy csalódásaikat hallgatva? Hányszor csalódtunk már önmagunkban, Testvérek?!

De mégis, szól ma a bátorítás: „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (1Sám 17, 37).

Ha ma itt lehetek, eme Istennek szentelt helyen; ha van vágy a szívemben, hogy Istennel és lelki testvéreimmel közösségben legyek; ha felépültem egy betegségből, vagy legalább enyhültek testi vagy lelki fájdalmaim azért, mert Isten megsegített, hogyne mentene meg a filiszteus kezéből?

Kicsoda Góliát, ez a filiszteus a mi életünkben? Ki az, aki nagyobb, hatalmasabb és félelmetesebb minden másnál az életemben? Én ezekre a kérdésekre már választ adtam… Vívódva, könnyezve, és csalódottan, de kimondtam a választ. Ki kell mondanunk a saját válaszunkat!

„Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (1Sám 17, 37). Dávid is csak ebben bízott! Eddig Isten megsegítette az oroszlán és a medve karmaiból, ezután is meg fogja segíteni.

Minket is megsegített már oly sokszor az Úr! Vagy így, vagy úgy, de túljutottunk krízishelyzeteken, bukásokon, betegségeken, önvádon, bűntudaton, és bizony, mindig megsegített minket az Úr! Hogy honnan tudom? Miért veszem ennyire biztosra?

Azért, mert Isten soha nem hagyja magára övéit, és azért, mert ma itt vagyunk, az Ő házában! Lehet, hogy még friss sebekkel a szívünkben, lehet, hogy kétségbeesésünkből fakadóan… de ide jöttünk, mert gyógyulni szeretnénk. Ide jöttünk, mert a szívünk legmélyén tudjuk jól, hogy egyedül a Seregek Ura akar, és tud minket megmenteni „vadállataink” karmából!

Egy csatában jó, ha van fegyvere az embernek. Góliátnak fegyverei vannak, Dávidnak nincsenek. És a mi kezünkben mi van? … Az imádság, szeretett Testvérek!

Mi lehet a mi kavicsunk és parittyánk? Az imádság! Ha már alkalmazzuk, az azt jelenti, hogy a seregek Urával kerülünk kapcsolatba! És ez miért fontos? Van a felolvasott történetben egy nagyon fontos mondat: „Mert az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket.” (1Sám 17, 47b).

Azért fontos, hogy az imádság révén kapcsolatba kerülünk a Seregek Urával, mert egyedül az Ő kezében van a háború! Mi nagyon sokszor csupán eszközök vagyunk az Ő két, áldott kezében, és rajtunk keresztül akar az Úr csodát tenni, és megszabadítani!

Szeretett Testvéreim! Vállaljuk fel küzdelmeinket! Forduljunk a legerősebb Hatalomhoz! Erősödjön meg hitünk abban, hogy aki már oly sokszor megszabadított az életünkben feltűnő vadállatoktól, ezután is meg fog szabadítani az óriás kezeiből is! Adja Isten, hogy tudjunk Dávidok lenni! Ámen.

Lovász Adrienn