Prédikációk

A Teremtés hetének nyitónapján, hálatelt szívvel a teremtésért, annak csodájáért - a teremtett világért - nyitott szívvel figyeljünk Istenünk szavára. Talán soha nem volt még annyira aktuális a teremtésről, annak megbecsüléséről, védelméről szóló együtt gondolkodás és cselekvés, mint ma, amikor az ember gondatlanságának következményei szemmel is látható módon pusztítják Isten teremtett világát, és amikor a természet időről-időre visszacsapva, benyújtja a számlát. Elég most csak két dologra, a globális klímaváltozásra, és annak életünkön is tapasztalható következményeire, és a koronavírus járványra gondolnunk, amely egy állati eredetű, a természet felelőtlen kizsákmányolásából következően humán vírussá változó pusztító erőt ad elénk.

Mindenek előtt, foglaljuk össze néhány gondolat erejéig, hogy mit tanít a Szentírás a teremtésről. Mózes első könyvében, az Őstörténetben találjuk meg az ég és a föld teremtésének történetét. Isten a semmiből, szavának erejével, hat nap alatt teremtette az eget és a földet, és mindent, ami azokban van. Isten szólt, és lett. Szava teremtő erő, úgy, mint Jézus szava gyógyító, halottakat feltámasztó, tengert lecsendesítő, bűnbocsátó, embereket megváltoztató erő

Isten nem statikus, hanem dinamikus világot hozott létre, és nem hagyta magára a teremtett világot, hanem gondviselésével vezeti, kormányozza, őrzi. Olyan világot teremtett, amely nem szorul korrekcióra, amit a hat nap teremtés után a hetediken megnyugvó, megpihenő Isten képe.

A teremtéstörténetet olvasva egy mondatban összefoglalva azt mondhatjuk tehát, amit a Káté így fogalmaz meg: Mindent Isten teremtett, mindent jónak teremtett, és mindent az ember számára teremtett.

Ma, egy olyan részletről szeretnék szólni, amely részlet az elmúlt napokban különösen is hangsúlyossá lett számomra, ez a részlet pedig az ember Istenképűsége.

Istenképűség. Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Vajon mit jelent ez? Sokakat foglalkoztat ez a kérdés, filozófusokat, teológusokat művészeket. Reményik Sándor például egy versében, az Istenarcban így ír erről:

„Egy istenarc van eltemetve bennem,

Néha magamban látom, néha másban.

Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,

Ha rossz órámban eltűnik egészen

Alter-egóm az örök vándorlásban.”

De vajon ezt jelenti az istenképűség? Azt, hogy valahol mélyen bennünk Isten arca van, akit elő lehet hozni, ki lehet szedni a rá rakódott szennyréteg alól? Vagy valami mást jelent?

A teológia az istenképűségnek három ismérvét adja elénk.

1.Először is, az ember creatura, de autor is.

Azaz, az ember teremtmény és egyben alkotásra képes. Egyetlen más olyan élőlény sincs a Földön, amely képes lenne a teremtett környezetet oly mértékben, sokszor szinte visszafordíthatatlanul megváltoztatni, mint az ember. Nem teremtő, hiszen nem a semmiből teremt, hoz létre valamit, mint Isten, de az Isten által teremtett világ anyagi valóságát felhasználva épít, alkot! Vannak olyan élőlények rajtunk kívül is, amelyek képesek az alkotásra, gondoljunk például a termeszekre, és az általuk épített termeszvárakra, a hangyabolyok csodás rendezettségére és kiépítettségére, vagy éppen a hód-várakra, de ezen élőlények ösztöneikbe genetikailag kódolta cselekszenek, nem tudatosan. Míg, az ember kényelmi, praktikussági, munkaszervezési, esztétikai elveket szem előtt tartva alkot.

Számomra az alkotás csúcsa az, amikor amiképpen Salamon tette, a teremtmény ember felismerve teremtett voltát és kicsinységét, a teremtő Isten iránti tisztelettől vezérelve Istennek épít hajlékot, amelyben ha Isten nem is lakozik, mégis neki szentelt, neki visszaadott, neki épített hely. Ma délután, éppen egy ilyen építkezésért szervezett hálaadó alkalmon vehetek részt. Maroslelén, Matosné Bokor Anikó lelkésznő és férje áldott szolgálatának eredményeként egy csodálatos, méltó új imaházat, egy Istennek szentelt hajlékot adunk át!

Áldott legyen Isten neve, minden olyan alkalomért, amikor emberek az istenképűség alkotó ismérvét arra használják, hogy azzal Isten nevének dicsőséget szerezzenek!

2.Másodszor, az Istenképűség azt is jelenti, hogy amiképpen Isten uralkodik a teremtett mindenségen, az ember úgy uralkodik a teremtett világon. Kicsit olyan ez, mint amikor egy nagy birodalom uralkodója megbíz valakit, hogy helytartóként egy adott terület felett uralkodva, képviselje őt. Jó példa erre a Római Birodalom, amelyet hatalmas kiterjedése miatt helytartókkal kormányzott a császár.   Mi, emberek, itt a teremtett világban Istent képviseljük, teremtménytársaink felé is, az Ő nevében van felhatalmazásunk.

Hogy is mondta Isten az első embernek? „Sokasodjatok, szaporodjatok és hajtsátok uralmatok alá az egész földet!” Ám, ahogy helytartóként lehet egy uralkodót úgy képviselni, hogy az hasznos legyen, és a jó rend fenntartását szolgálja, az alattvalók és a birodalom uralkodójának megelégedésére történjék az uralkodás, addig lehet a hatalommal visszaélve rosszul is vezetni, kormányozni. Isten, amikor azt mondja az embernek, hogy művelje a kertet és őrizze, akkor rámutat arra, hogy hogyan képzeli el a teremtett világ felett való uralkodást az emberrel kapcsolatban. Művelni, és őrizni, azaz megőrizni, megbecsülni! A természetvédelem, de mondom sokkal szebb szóval, a „teremtésvédelem” alapjait látjuk a Biblia első lapjain lefektetve, ebben az egy szóban: megőrizni! Ahogy a római jog szép kifejezése mondja: a jó gazda gondosságával eljárni! Sáfárságra, és nem kizsákmányolásra kaptuk ugyanis ezt a világot! Nem arra, hogy tönkretegyük, hanem, hogy mint csodálatos élőhelyet, utódainkra is hagyjuk! Arra kaptuk, hogy megbecsüljük!

És, hogy hol állunk pillanatnyilag, azt tudjuk jól. Mikroműanyagok vizeinkben, pusztuló esőerdők, zsugorodó pólusok, olajszennyezett tengerek, kipusztuló élővilág, szmogos levegő, mindezek káros hatásaival az emberi élet minőségére is. És, még mindig nem lenne késő megállni!

Megdöbbentő volt, hogy a koronavírus járvány első három hónapja alatt leálló emberi tevékenység hiányában hogyan regenerálódott sok város szinte fullasztó levegője, vizeink, hogy tudott sokkal több madár eljutni a repülőközlekedés hiányában Afrikából Európába. Csak Berettyóújfalun átutazva többször is, 39 gólyát számoltunk meg! Soha még ennyit!

Nem lenne késő tehát, mert a teremtettség öngyógyító, legalábbis jelenlegi állapotában még az.

És, nem mondhatjuk, hogy mi kis pontok vagyunk ehhez, ezt politikusok döntik el! Ha átgondoltan, a szükségesre koncentrálva vásárolunk, nem pocsékolunk, és így kevesebb a háztartási szemét, ha a legalapvetőbb kis lépéseket, mondjuk, a szelektív hulladékgyűjtést folytatjuk, ha nem folyatjuk a csapot ok nélkül is, már tettünk valamit. És, a sok kicsi összeadódik! A teremtés, parányi reánk eső piciny zugáért vagyunk felelősek, amint arra Szent-Györgyi Albert rávilágít. Vigyázzunk hát e törékeny csodára!

3.Az istenképűség harmadik jellemzője a beszéd.

Az egyetlen teremtmény az ember, aki képes Istennel és embertársaival való értelmes kommunikációra. Az egyetlen teremtmény, aki képes gondolatait megfogalmazni, szavakba önteni, kimondani.

Nézzük meg e kétirányú kommunikációnkat!

Hogyan kommunikálok Istennel?  Istennel való kommunikációnk az imádság. de vajon hogyan imádkozok? Milyen gyakran? Milyen elmélyülten? Miért imádkozok? Jézus imádkozni is tanította követőit.  Van egy csodás, minta imaként is imádkozható, de szó szerint is imádkozandó imánk, a Miatyánk. Ebben az imádságban minden benne van, ha pedig mintaként tekintünk rá, akkor láthatjuk, hogyan kell gyermeki bizalommal, de mégis tisztelettel megszólítani Istent, hogy előrébb való az Ő ügye, mint a mi dolgaink. A magunkért való kérések kiterjednek testünkre és lelkünkre, azaz teljes valónkra. És, hogy nem hiányozhat Isten magasztalása, dicsőítése sem. Ha csak imádkozunk, akkor azonban csak mi szólítjuk Istent, dialógussá, párbeszéddé úgy válik, ha kíváncsiak vagyunk válaszára.

De, hogy válaszol Isten? A régi korokban, álomban, látomásokban, próféták, angyalok által szólította övéit. Ma, pedig, főleg a Szentírás által szól hozzánk. Ha nyitott szívvel, imádságos lélekkel olvassuk a Szentírást, akkor válaszokat kapunk kérdéseinkre, vezetést életünkre, útmutatást életünk különböző döntései előtt. Istenképűségünk ezen ismérve vajon jellemez bennünket? Aktív, élő-e a kommunikációnk Istennel?

És, hogy néz ki az embertárssal való kommunikációnk? Hogy beszélünk embertársainkkal?

Jézus elmondja, hogy milyennek kellene lennie! Ennek fényében vizsgáljuk meg, hogy hogyan is használjuk a beszédet, mint az istenképűség egyik csodás ismérvét!

A Hegyi beszédben ezt olvashatjuk: „Hanem legyen a ti beszédetek: Igen,igen; nem nem; a mi pedig ezeken felül van, a gonosztól van.” A jézusi kommunikáció az, amely ebben az igeversben elénk kerül! Nincs benne az igen vagy a nem mellett a „ha”, vagy éppen a „de”, amit mi olyan nagy előszeretettel használunk. Nincsen benne a szükség vagy kegyes hazugság lehetősége! Egyenes, nyílt, őszinte!

Ezen túlmenően, Jézus soha nem bántott szavaival! Szavai soha nem voltak közönségesek, nem káromkodott. Nem is beszélt feleslegesen, sokszor többre értékelte a hallgatásban rejlő lehetőségeket! Ha pedig visszagondolunk most arra, amit bizonyságtételem elején mondtam el azzal kapcsolatban, hogy Isten szavának ereje által teremt, valamint, hogy Jézus szava is erő, hatalom, nem csak kilehelt pára, levegő, akkor azt kell mondanunk, hogy Isten szava és tette közt harmónia van! Amit mond, azt meg is teszi!

Legyen példa előttünk a beszédben a teremtésben megszólaló Atya, és Jézus példája egyaránt! Vigyázzunk szavainkra, arra, hogy mit és hogy mondunk, legyen imánk az ifjúsági ének egy sora: „Ajkamra adj tiszta szavakat!” Ámen

Juhász András