Prédikációk

Sámuel könyvét olvasva a Bibliaolvasó kalauz alapján múlt héten olvashattuk az Ószövetség egyik legkülönlegesebb háborús konfliktusának leírását, amely egészen kicsiny gyermekkortól a fiúgyermekek kedves története, hiszen olyan, mint egy mese, a legkisebb gyermek, szinte fegyvertelenül legyőzi a hatalmas és gonosz ellenséget, Góliátot! Minden gyermek, de valljuk be, felnőtt lelkében is benne van ez a romantikusnak is nevezhető gondolkodás, a kicsiért, a gyengébbért való szurkolás, például egy futballnagyhatalom és egy kis ország futballválogatottja közt.

Ám, ahogy a gyerekek rákérdeznek a történet igazságtartalmára, Arany Jánossal együtt felelhetjük: „Nem mese az gyermek!” Valóban igaz történet, még ha szinte hihetetlennek tűnik is, hogy egy közel 290 cm magas harcos, párbajra hív ki zsidó katonákat, majd egy szinte gyermek győzi le őt, aki szinte fegyvertelenül harcol vele.

 Miért jelenthetjük ki, hogy a történet nem mese? Ha racionális oldalról nézzük, akkor a bibliai régészet és hadtudomány siet segítségünkre. Néhány éve az egykori filiszteus, ma palesztin területeken találtak több ezer éves sírokat, amelyek közül kettőben hatalmas méretű emberek – közel három méteres emberek csontjait találták meg a régészek. A Biblia arról is beszél, hogy nem egyetlen ilyen magas és erős harcosa volt a filiszteusoknak.

De, hogy győzhető le egy ekkora, páncélba öltözött ember egy parittyával? A fegyverek és hadviselés történetével foglalkozó tudomány, mint minden fegyvert elemezte a parittyát is. Kétféle parittyáról tudnak, az egyik sima bőrdarab és bőrszíjak kombinációja volt, ez 150-200 méter távolságig az azt értőn forgató kezében halálosan pontos találatot eredményezett, a másik, amikor botra szerelték a végét 300 méterig volt hatásos. Dávid valószínűleg ez utóbbit használta, hiszen bottal indul a filiszteus felé.

De, úgy gondolom, hogy sem az archeológia, sem a hadtudományok nem döntő jelentőségűek. Döntő jelentősége a hitnek van e történet szempontjából is!  A tudományok kiegészítik, erősíthetik hitünket, de nem döntőek. A döntő, hogy el tudjuk-e hinni, hogy mindaz, ami a Szent Bibliában megírattatott igaz, és minden korban aktuális!

Ma, az ismert történeten keresztül két kérdésre szeretnék választ keresni, egyrészt miért száll harcba Dávid, másrészt,  mi az, amiben, ebben a reménytelen helyzetben bízik.

Miért száll Dávid harcba?

A két felolvasott igerészletből egyértelmű választ kapunk. A filiszteus Istenét és hazáját szidja, káromolja, és képtelen ezt hallgatni. Isten és haza! Egykoron mennyire szent fogalmak voltak ezek az ember számára! A közös vér szava és a közös hit ereje! És ma? Egy idős erdélyi lelkész, aki Istenért és magyarságáért szenvedett börtönt, Dávid kamaszos lelkesedését példaként adja elénk, és így imádkozik: „Istenem, hogy megöregedett ez a mai népünk, se benne mi magunk! Hányszor panaszoljuk el, hogy nincs, aki kiálljon hitünk, népünk mellett, hogy senki sem vállalja a kockázatot, még a kockázat nélküli munkát is kevesen, és eszünkbe sem jut, hogy kimondjuk: én vállalom. Ne hagyj minket idő előtt megöregedni! Add meg a feladatvállalás hitét, fiatalságát, lendületét és boldogságát!” Dávid tette és a lelkész imádsága bátorít, buzdít bennünket, hogy népünk-nemzetünk ügyéért, és Isten ügyéért merjünk felelősséget vállalni, mert ez olyan helytállás, amely kedves előtte!

De hogy meri felvenni a harcot Dávid, az edzett katonával, a hatalmas hústoronnyal, akiben akkora erő volt, hogy egy több mint hetven kg-os páncélban mozogni tudott, sőt harcolni?

Dávid abban bízik egyedül, amit ki is mond a filiszteusnak: nem egyedül veszi fel ellene a harcot. A filiszteus által kicsúfolt Isten nevében, az ő segedelmével harcol, akit így nevez: Seregek Ura!

Seregek Ura- milyen furcsa, talán kicsit idegenül is csengő elnevezése Istennek! Vajon mit takarhat ez a különleges elnevezés? „Jahweh cöbaót”, az eredeti kifejezés, amely a zsoltárokban „Zebaoth Istenként” kerül átírásra a héber nyelvből, Szenczi Molnár Albert tollából. A 84. zsoltár így kezdődik: „Ó seregeknek Istene, mely kedves gyönyörűsége, a te szerelmes hajlékidnak!” Majd, a második versben már nem fordítja le a szóösszetételt Szenczi, hanem így adja elénk a zsoltárban: „Én királyom Zebaoth Isten”.

A sereg szó, elsősorban katonai jelentéssel bír. Jelentette az összegyülekezetett hadsereget e szó, de jelentette a katonai szolgálatot is.

Ezen kívül átvitt értelemben jelenti az ég csillagainak seregét és az angyalok seregeit, ahogy Jézus is hivatkozik erre, az elfogatás történetében, Ószövetségi alapokon: „Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?” Vajon mit jelent ez a kifejezés akkor?

Ha a Seregek Urát a csillagokra értjük, akkor azt jelenti, hogy a csillagok ura. A csillagokat, a napot, holdat az Izraelt körülvevő népek istenként tisztelték. Gondoljunk arra, hogy a fáraót úgy nevezték: a Napisten fia. Már a Teremtéstörténet is azonban kifejezi azt, hogy Izrael népe az égitestekről másként gondolkodik. A teremtés negyedik napján Isten elhelyezi az ég boltozatára a napot, holdat és csillagokat, hogy világító testekül legyenek. Mindez azt jelenti, hogy az égitestek nem istenek, hanem csak teremtmények.

Ha a Seregek ura kifejezést az angyalokra értjük, akkor az azt jelenti, hogy a mennyei teremtmények Ura.

Ha pedig a Seregek Urát emberi seregek, hadseregek uraként értelmezzük, akkor azt jelenti, hogy Ő az emberiség Ura.

Mit jelent ez a hármasság? A csillagok és az emberek a teremtett világot – élőt és élettelent, az angyalok a mennyet jelentik. Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Isten az egész mindenség, menny és föld teremtője, mindenek ura! A név tehát a győzedelmes, hatalmas Urat, az uraknak Urát adja elénk!

Dávid így tekint Istenre, mint minden élet, erő, hatalom forrására, így van bátorsága kiállni a filiszteussal!

Mi is csodálatos erőt meríthetünk Istennek e ritkán használt nevéből! Úgy tekinthetünk rá, mint mindenek teremtőjére és urára, aki életünk harcaiban velünk van, nem pusztán saját erőnkre támaszkodva kell tehát harcainkat megvívnunk.

Ha pedig ilyen hatalmas Urunk van, akkor nincs okunk félelemre, nevezzék bár a ma Góliátját akár létbizonytalanságnak, akár koronavírusnak, bármilyen betegségnek, akár terrorizmusnak, akár bármilyen természeti csapásnak, vagy nyomorúságnak, fájdalomnak, szenvedésnek, elidegenedésnek! Urunk mindezek felett álló Úr, ha igazán hiszünk benne, akkor rábízva életünket aggodalommentes, teljes életet élhetünk! És, menjünk még tovább!

Prágában, a Károly hídon sétálva, még teológusként láttam meg egy Krisztus szobrot, egy piétát, amely körül félkörívben héber betűk sorakoztak. Összeolvasva egy meglepő szóösszetételt leltem: „Jahweh cöbaót” – Seregek Ura.

Gondolkodni kezdtem, hogy mit jelent a győzedelmes Istent jelentő elnevezés Krisztus keresztje körül, és néhány pillanat múlva megértettem az ismeretlen, egykoron élt szobrász hitvallását. Amikor emberileg nézve, Krisztus kínhalálában Isten ügye veszni látszik, amikor a gonoszság és emberi aljasság karöltve a pokol erőivel gúnyolja a szenvedő Jézust a kereszten, és ő semmiféle kísértés hatására sem tér el a szenvedés útjának vállalásától, fenékig kiissza keserű poharat, és engedelmesen meghal a kereszten, akkor aratja a döntő győzelmet Isten a Sátán felett. Jézus, szenvedésében, halálában, azzal, hogy önként vállalta a halált miattunk, helyettünk és értünk, Isten végleg legyőzte a Sátánt. Jézus halálában valóban Isten végső győzelmének lehetünk tanúi! Jézus, a Seregek Ura, a sátán erői, a pokol felett is úr! Általa és benne van üdvösségünk!

E mellett a győzelem mellett eltörpül Dávid győzelme, és minden győzelme az emberiségnek! Sorsfordító, a mi sorsunkat megfordító győzelem ez! Áldjuk ezért az úr nevét! Ámen

Juhász András