Prédikációk

Nemrég ért véget a Teremtés hete, amelyen a teremtett mindenségért adtunk hálát, könyörögtünk érte, és a teremtésvédelemmel kapcsolatos feladatainkat is megfogalmaztuk. Ma, továbbmenve az Őstörténetben, egy a Teremtés hetén megszólító igét olvastam fel.  Isten igéje ezen az ünnepi alkalmon, egy kérdéssel, az első embernek feltett isteni kérdéssel keresi lelkünket. „Hol vagy?”

Egyik megrázó olvasmányélményem Heinrich Böll ezen bibliai eseményre utaló regénye, amely egy második világháborúban a Makó környéki harcokban is résztvevő Ádám nevű német katona utolsó napjait állítja elénk, amelynek címe: „Ádám, hol voltál?” – utalva a mai igehirdetés alapigéjére.

A kérdés, közvetlenül a bűneset után hangzik el Isten szájából, amikor Isten elől, az ártatlanság elvesztése után, immáron a bűntől fertőzötten el akar rejtőzni az első ember és felesége. Megmosolyogtató ez az igyekezet! Hiszen Isten elől elrejtőzni nem lehet. Amint arról a 139. zsoltár, Isten mindenütt jelenvalóságáról, mindent tudásáról és mindenhatóságáról szóló csodálatos könyörgés elénk adja: „Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne.”

Az első emberpár rejtőzése arra a gyermeki viselkedésre emlékeztet, amikor egy rosszat tett kisgyermek arcát eltakarva azt hiszi, hogy ha ő nem látja a másikat, akkor őt sem látják. Isten kérdése egyszerre vonja  felelősségre, állítja meg az embert, és egyszerre tesz tanúbizonyságot mérhetetlen szeretetéről. Hiszen, a bűn zsoldja, azaz következménye, velejárója, „jutalma” a halál, így Isten akár el is pusztíthatná az embert igazságosságából fakadóan, ám Ő nem ezt teszi.

Végtelenül szomorú ez a helyzet! Isten ugyanis az emberrel állandó kapcsolatban volt, állandó közösségben, állandó közelségben – olyan kapcsolatban, amit mi elképzelni sem tudunk, hiszen a Szentíró azt írta: a hűs alkonyatkor Isten sétált a kertben - és az ember a bűn következtében ezt a kapcsolatot töri össze, és menekül Isten elől. Menekül, mert a bűn egyik következménye a lelepleződéstől való félelem, a nyugtalan lelkiismeret, amit az első emberpár azzal vél megoldani, hogy elbújik Isten elől. És, ez a rejtőzés az óta is tart!

 Látványosan bűnös emberek, rablók, gyilkosok menekülnek, rejtőznek az érintetlen természeti környezetben, vagy a városok számukra biztonságot jelentő nyüzsgésébe, anonimitást biztosító elidegenült légkörébe, félve attól, hogy a bűnért, amit elkövettek felelősségre vonják őket.

Nem mások, hanem maguk léte ellen törő, de bűnükkel másoknak is fájdalmat, bajt hozó szenvedélybetegek, például a kábítószerfüggők többsége pedig kifejezetten rejtőzködő életmódot folytat, amikor nappal alszik, és éjjel keresi az újabb adagot, aminek elfogyasztása számára az újabb menekülés érzetét, a mindennapok elől való elrejtőzés érzetét adja.

De, drága testvérek, rejtőzik minden ember, aki bűnt követ el, ha nem is embertársai elől, de Isten elől mindenképp. Ma, a bűn miatt Isten és ember közé került szakadék következtében már nem oly élő a kapcsolat, nem oly közvetlen a kapcsolat Isten és ember közt, mint az Édenben. Nem sétál hűs alkonyatkor Isten a kertben, és súg a fülünkbe különböző dolgokat, vagy jelent ki mennydörgő hangon, de szólít bennünket Igéje által, a Bibliát olvasva, vagy a hirdetett ige, a prédikáció által.

És, ma is felhangzik a kérdés hozzánk, Ádámokhoz, azaz emberekhez: „Hol vagy?” Felhangzik azért, hogy e kérdéssel megállítson, a pusztulásba vezető úton, felhangzik azért, hogy kijózanítson, hogy helyzetünkre rávilágítson, hogy tükröt tartson elénk. Felhangzik, mert szeret bennünket, és nem mindegy neki, hogy hol vagyunk, az élet, vagy a halál állapotában!

Kedves Konfirmandusok! Felétek is szól a kérdés, egyen- egyenként: Hol vagytok? Lelkileg hol álltok? A Konfirmáció egy szép, szüleitek által szorgalmazott családi szokás számotokra, vagy kezdődő vagy éppen növekvő, szárba szökkenő hitetek megvallása, e gyülekezet előtt? Hol vagytok? A konfirmáció számotokra valóban a felnőtt keresztyéni életben való elindulás csodálatos kiindulópontja, vagy ahogy szokták mondani a „lekonfirmálás” – azaz a „tudjuk már le ezt az egészet” alkalma, vagy a „kikonfirmálásé”, azaz a „végre mehetek innen, mert megtettem, amit a szüleim kívántak” alkalma. Így, felhangzik a kérdés, hol lesztek? Építőkövei lesztek-e az egyháznak, krisztus gyülekezeteinek, vagy elfeledkezve e mostani fogadalomtételetekről tudomást sem akartok majd Krisztusról venni? Kedves felnőtt Konfirmandusok! Hozzátok is szól a kérdés: Hol vagytok? Az általatok kimondott fogadalomtételnek ugyanis különös súlya van, hiszen érett, felnőtt fejjel hoztatok, hoztok döntést!

Azt kívánom, nektek és a gyermekeknek is, hogy ki tudjátok mondani: Itt vagyok Uram, helyemen, ahova rendeltél, és várva a te szolgálatba küldő, megerősítő szavad!

Az Úrvacsora is ezt a kérdést helyezi szívünkre: Hol vagy? Azaz, merre tart életed, mit csinálsz, miről beszélsz, mire gondolsz, miért rejtőzöl, bujkálsz? Mi az a bűn, amely életed nyomasztja, tönkre teszi? Ami miatt rejtőzködő életet élsz? És, egyben felajánlja Isten benne, a vele való közösség lehetőségét, azt, ami az első bűnesetben megromlott, tönkrement, annak a csodának helyreállítását, fiában, Jézus Krisztusban. Éljünk hát vele így, őszinte szívből bánva Isten ellen való lázadásunkat, és szüntelen könyörögve kegyelméért. Ámen

Juhász András