Prédikációk

Illatok! Annyi emléket hordoznak magukban, annyi érzést, hogy sokszor nem is olyan egyszerű azokat felidézni, újraélni, feldolgozni.

Milyen is egy illat? Nos, tulajdonságait tekintve egy- egy illat olyan helyekre, olyan helyzetekbe és időkbe vihet vissza, melyek meghatározóak voltak a mi életünkben. Gondoljunk csak vissza arra a kellemes, finom illatra, melyet akár gyermekkorunkban éreztünk, mikor a konyhában sürgő- forgó nagymamánk épp kivette a sütőből a tökéletes formájú, állagú, ízű és természetesen ínycsiklandó illatú süteményt, melyet csak ő tudott úgy készíteni. Vagy a karácsonyi készülődés egyik elengedhetetlen étele, a töltött káposzta illata, amikor betöltötte az egész házat, jelezve az orron keresztül a szívnek, hogy „itthon vagy!”

Minden illat egy emlék, egy ember, egy pillanat, mely kedves emlékként visszaköszön akár évek távlatából is. Ha megérzünk egy ismerős illatot, akár a világ másik végén, akkor is oda abba a pillanatba repülünk vissza gondolataink száguldó vonatán, ahol először éreztük azt.

A szimat, az illatok érzése a leggyorsabban ébreszti fel bennünk az emlékezés folyamatát, annak minden velejárójával együtt.

Mikor figyeltünk fel utoljára egy illatra? Mikor engedtük meg ennek a nosztalgia vonatnak, hogy valóban elinduljon orrunk állomásáról szívünkig, elménkig? Volt-e az utóbbi időben, ilyen élményünk? Bizonyos vagyok abban, hogy ha más nem mindannyiunkat mosollyal és örömmel töltött el, amikor újra megéreztük azt az illatot, mely csak itt a templomban fogadja a betérőt. Az az ismerős, szívünknek kedves illat, melyért sokáig talán nem is gondoltuk, hogy hálát kellene adnunk, hiszen olyan természetesnek bizonyult, hiszen minden vasárnap érezzük, belépve e falak közé. Azonban egy igencsak hosszú kiesést követően, bizonyára mindannyiunk szívét átjárta, az a bizonyos, kellemes érzés „végre, annyi hónap után, újra itthon!” Kellemes emlékek, jó emberek, Istenünk dicsérete és dicsőítése együtt egy családként, ez az otthon illata.

Az illatok, a szaglás nagyon fontos, hiszen sokan ez által tudjuk eldönteni, hogy mi jó vagy épp nem, gondolva itt egy étel minőségére, vagy akár egy szoba tisztaságára. A parfümgyárak már mind- mind használják ezt a tudást, hiszen, termékeiket is úgy állítják elő különböző alapanyagokból, hogy az kellemes legyen az orrnak, s mivel természetesen sokan vagyunk és sok félék, így ízlésünk is eltér, így hát a kereskedelem erre is figyel.

Azonban egy dologban mindenképp megegyezhetünk, hogy az illatoknak, bizony hatalma van. Az emberi orr közel 10.000 különféle aromát tud megkülönböztetni egymástól. Milyen csodálatos, ez a mi érzékszervünk, mely életünket oly sok mindenben könnyíti meg.

Illatok!

A mai délelőttön is pontosan erről lesz szó. Azonban, nem a mai 21. századi, modern aromaterápiáról lesz szó, hanem kicsit most a múltba kalandozunk vissza. Méghozzá egészen a római birodalomig. Terjeszkedését tekintve, sok csatában kellett részt vegyenek képzett, mindenre felkészült katonái. Sikeres hadjáratok után, pedig a sereget visszavonulásukkor hatalmas üdvrivalgás és emberek tömege várta. Az utcákra ilyenkor kitóduló tömeg virágokkal „kövezte” ki a katonák útját, s ahogyan a finom illatú virágokat taposták, jó illat szállt mindenfelé. Az öröm, a vigadozás időszaka és jó illata volt ez. Győzelmi ünnepség illata járta át a teret.

Felolvasott igénkben láthatjuk, hogy valami hasonló történik, abban a tekintetben, hogy a városkapukat az Úr megnyitotta az apostol előtt, hogy az ott lakók számára, azonban ő rosszul érzi magát, mert nem találkozott Titusszal. a korinthusi gyülekezet terhe súlyosan nyomta az ő vállát. Nem tudja, hogy mit tegyen, és őrlődik, hogy hova és merre induljon tovább. Merre folytassa útját, hol hirdesse tovább Krisztus evangéliumát? Végül meghozza döntését. Így aztán tovább megy Macedóniáig. Nehéz volt a döntés, a választás, hiszen erős volt a kötödése a korinthusi gyülekezethez, mégis úgy érezte, hogy most máshová is vinnie kell az örömhír üzenetét. Aztán, mégsem letörtség olvasható ki szavaiból, hiszen bárhova ment Krisztus szolgálatában, ott győzelem volt. Ezért is tör fel belőle a hálaadás felkiáltása: „De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.”(14. vers) Robertson, a következő képpen fogalmazza meg ezt a hatalmas változást Pál viselkedésében: „Minden magyarázat nélkül Pál ledobja magáról a csüggedés rongyait, és madárként szárnyal az örvendezés magaslatai felé. Sasként repül fel büszkén nézve le az alatta lévő völgyre.”

Pál apostol itt valóban a római hódítók diadalmenetéből veszi kölcsön a képet, akik dicsőséges győzelmek után vonultak fel a város utcáin. Ilyenkor nem csak a virágok illata szállt, hanem még tömjénhordozók is vonultak mindkét oldalon, és a tömjén illata hatotta át a helyszínt. Pál így festi hát le az Úr menetelését Tróástól Macedóniáig, ahogyan az apostol utazását vezette. Bárhová megy is az Úr az Ő szolgái által, ott győzelem születik. Krisztus ismeretének illata pedig az apostol által mindenhová elhatolt.

Drága testvérek! A mi életünk is hasonló. Életünk éppen jelenlegi területein, ha valóban az Úr szolgálatában állunk, és első sorban keresztyén emberként éljük az életünket, akkor ugyanaz a szabad, szárnyaló érzés vehet bennünket körbe, hogy bármerre megyünk, bármit teszünk, s azt az Úrért tesszük, az Ő segítségével, akkor valóban szabadon élhetünk. Akkor részesei vagyunk annak a diadalmenetnek, melynek nyomán a levegőt betölti az Úr evangéliumának jó illata, amely odavonzza az embereket. Hiszen, mennyivel jobb egy jó illatot követni, mint valami kellemetlen szagot. A jó illat felüdít, megnyugtat, emlékeztet, magával ragad.

Az apostol is bármerre vezette életének fonala, az emberek általa jobban megismerték Jézust. Az emberek finom illatot éreztek, amely áradt a levegőben, és Krisztushoz vonzotta őket. Abban a diadalmenetben, melyet itt találunk Pál, felhozza a tömjén illatának fontosságát, és jelentését. Ez a győzelem jelent. Az apostol jelzi is, hogy az evangélium hirdetésének is kétféle hatása van. Jelent valamit mindazoknak, akik elfogadják, és mást azoknak, akik nem hajlandóak meghallani.

Ha tehát, valóban úgy élünk, hogy bármi történjék is, életünkkel, mindennapjainkkal, valóban megéljük keresztyén életünket. Mi magunk válunk jó illattá, a mi életünk minden napja, válik jó illatúvá, mely hasonló életvitelre indíthat másokat. Az életnek van tehát üdítő illata, mely hol emlékeztet, hol indulásra késztet. Mai életünkben, a 21. században, lehet, hogy nem egyszerű ezek szerint élni, és valóban, megélni a Krisztus közelségét, de ha az Ő kegyelme által, mások mégis meglátják ezt életünkben, úgy mi magunk válunk jó illatot árasztó életté. Vannak és lesznek, olyanok, akik folyamatos tagadásba burkolóznak, akkor is, ha megérzik ezt a jó illatot. Olyan ez, mint az Ószövetségben az a mozzanat, amikor Isten ládáját lefoglalják a filiszteusok, számukra nem hozott mást, mint pusztulást, attól való elhatárolódást (1Sám 5). Azonban, amikor visszavitték Obed Edom házába, akkor áldást és jólétet vitt hozzá és háza népéhez. (2Sám 6,11).

De ki képes ezt valóban megtenni? Igazán jó illatként megmaradni az emberek emlékezetében? Mi, mindannyian, akik semmit el nem veszünk, és hozzá nem adunk Istenünk gazdag igéjéhez. Mi, akik Krisztus követőiként Őt tartjuk életünk legfontosabb részének, és akinek vezetését, minden napunkon elkérjük. Az Ő érdeméért, mi is bátran állhatunk meg a világ előtt, bármilyen nehézség közepette, hirdetve az Úr igéjét, annak igazságát, szóval, tettel, egész életünkkel.

Legyünk hát mi magunk annak a kellemes, ismerős, hívogató illatnak terjesztői, egész életünkkel. Vigyen bennünket bárhová is életünk, legyünk bármilyen helyzetben, bármilyen választás előtt, emlékezzünk Krisztus hatalmas tettére. Forgassuk szívünkben Istenünk kegyelmének, leírhatatlan szeretetének felénk kimutatott bizonyítékát. Így aztán szívünkben megnyugodva, felvidulva élhetjük életünket, és minden mozzanatunkkal hirdethetjük az Ő dicsőségét! Vihetjük, győzelmének jó hírét szerte a világban. Így legyen. Ámen.

Turucz Imola