Prédikációk

Január 6-án ünnepeljük ősi alapokon Vízkereszt ünnepét, amely ünnep Jézus megkeresztelkedésének ünnepe. Holnap lesz január 6.-a, ezért gondoltam azt, hogy ma, a Vízkereszthez legközelebb eső vasárnapon Jézus megkeresztelkedésének történetén keresztül szeretném Istenünk üzenetét hirdetni köztetek. Mind a négy evangéliumban megtalálható a történet, amely azt jelenti, hogy annyira fontos történetről van szó, hogy mind a négy, egyébként teljesen más látásmódú evangélista fontosnak tartotta feljegyezni a Jézus esemény e történetét. Miért ennyire fontos ez a történet?

1. Ha az irodámba bejönnek a testvérek, a falon, láthatják a Tiszántúli Református Egyházkerült pecsétjét egy bekeretezett fotón, amelyet Fekete Károly püspök úrtól kaptam. A bélyegző Jézus megkeresztelésének eseményét adja elénk.

Felvetődik a kérdés, miért éppen ezt az eseményt örökíti meg a pecsét, miért nem egy általánosabb, jobban ismert bibliai szimbólumot. A történet az egyetlen olyan bibliai történet, amely a Szentháromság mindhárom személyt, az Atyát, a Fiút és Szentlelket is együtt elénk adja! Jézust épp megkereszteli János, amikor a Szentlélek galamb formájában leszáll rá, és a mennyből hallatszik az Atya szózata: „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm”. Amikor az egyházunk, és egyházkerületünk az 1567-es debreceni zsinaton megalakult, egy nagyon veszélyes tévtanítás mételyezte a reformáció egyházait, a lutheri és a kálvini irányzatot is, az antitrinitárius, azaz Szentháromság tagadó tévtanítás. E tanok szerint Jézus nem Isten, csak egy egyszerű, de nagyszerű ember, a Szentlélek pedig nem személy, hanem személytelen erő. Ha ezt elfogadták volna hitvalló eleink, akkor azzal Jézus megváltói munkáját kérdőjelezték volna meg, alapjaiban, hiszen ha Jézus csak egy ember, akkor nem vagyunk megváltva, mert egy egyszerű ember nem tudja megváltani az emberiséget, nem tud áldozatával minden bűnért eleget tenni. Reformátor atyáink kinyilvánították, hogy a Szentháromság tan az egyház alapja, úgy ahogy az az Apostoli hitvallás három hitcikkelyében is szerepel. Az első ok tehát, amiért nagyon fontos ez a történet, hogy a Szentháromság-tanra irányítja figyelmünket, mint hitünk sziklaszilárd fundamentumára.

2. Másrészt ráirányítja a figyelmünket a keresztség szentségére is, annak fontosságára. Gondoljuk meg, hogy ha Jézus fontosnak tartotta azt, hogy János megkeresztelje Őt a Jordánban, akkor a keresztség nagyon fontos! És, Jézus példáján, és a missziói parancs alapján gyakorolnunk kell, mint Jézus által szerzett szentséget! El kell gondolkodnunk így a keresztség értékén is! Ha Jézusnak fontos volt, értéket képviselt a keresztség sákramentuma a bűnök bocsánatára, akkor számunkra is drága, szent eseménnyé kell, legyen, akár gyermeket, akár felnőttet keresztelünk meg. Nem véletlen, hogy Luther Márton élete harcai közt azzal bátorította magát, hogy folyamatosan ismételte: „Meg vagyok keresztelve!”. Gondolkozzunk el hát a keresztség értékén! Adjunk hálát a tavalyi évben nálunk megkeresztelt 39 gyermekért és felnőttért! Imádkozzunk a megkereszteltekért minél gyakrabban, különösképpen is a gyermekekért, hogy a szülők, keresztszülők elhatározás nyomán megtörtént keresztség, az eljegyzés Jézussal, a vele való életben teljesedjék ki!

3. Harmadsorban azért annyira fontos ez a történet, mert jelzi, előre mutatja a Jézus által hozott újat. Jézust nyolc napos korában körülmetélték, ezzel kifejezve a választott néphez való tartozását. Jézus, azzal, hogy körülmetélése után meg is keresztelkedik, jelzi, hogy az Isten népéhez való tartozás már nem vérszerinti alapokon nyugszik, hanem a kiválasztás benne minden emberre, minden népre és nemzetre kiterjedt. Az új-szövetségre utal keresztségében, ahol már mindent a hozzá való kapcsolat határoz meg. És, amely mint a kiválasztás külső jele a körülmetélkedés helyére lép.

De vajon miért keresztelkedik meg Jézus, János keresztsége által, amely a megtérés keresztsége volt, a bűnök bocsánatára? Azok álltak meg János előtt, akik megbánták bűneiket, és Istenhez fordultak, megtértek, majd megvallották a bűnüket, és János ez után alámerítette őket. a Jordánba. Ha Jézus bűntelen volt, miért keresztelkedett meg? Nem véletlen az, hogy János vonakodik is megkeresztelni Őt, mivel tudja, hogy Jézus a Messiás, Isten Fia, és bűntelen. Jézus válasza után, azonban megteszi. Mit mond Jézus? „Így illik nekünk minden igazságot betöltenünk!” Isten jogrendje tehát azt kívánja, hogy a Megváltó az Ő népével mindenben azonos legyen. Ezért öltött emberi testet magára! A keresztség is kifejezi hozzánk, emberekhez való tartozását, teljes emberré lételét. Jézus nem magáért keresztelkedett meg, mintha neki lett volna szüksége bűnbánatra, megtérésre, majd keresztségre, hanem értünk, népéért, hogy ezzel is kifejezze összetartozásunkat. Kálvin olyan találóan ír erről: „Krisztusra nézve a keresztség felvételének alap oka az volt, hogy teljes engedelmességet tanúsítson az Atya iránt, és különös oka pedig az, hogy a maga személyében szentelje meg a keresztséget, és hogy ez a mi számunkra közös legyen ővele.”

Olyan csodálatos a Jézus megkeresztelkedésekor elhangzó Atyai szózat: „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm!” Az Atya gyönyörködik a Fiúban? De vajon miért gyönyörködik, mi oka van rá? Egyáltalán mit jelent a gyönyörködni szó?

Amikor az ember valami olyat lát, amely szépségével, hatalmával, erejével lenyűgözi, akkor arra rácsodálkozik, és abban gyönyörködik.

Isten Jézusban azért gyönyörködik, mert vállalta az emberré lételt, annak minden terhével, szenvedésével együtt, azért gyönyörködik, mert engedelmes volt – amint a Filippi levél Krisztushimnusza elénk adja, mindhalálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Azért, mert emberré lételével feláldozta magát, elhagyta a menny dicsőségét, ahogy a szép dicséretünk mondja: „Istenségét elrejtette, midőn testünket felvette!” És, gyönyörködik abban is, hogy engedelmességével a mi megváltásunkat tökéletesen és teljesen elvégezte.

Amikor készültem, még valamit az Úr szívemre helyezett. Isten gyönyörködik bennünk is. Jézus által ugyanis mi is gyermekei lettünk. Mi Atyánknak szólítjuk.

Isten pedig szeretne gyönyörködni bennünk, emberekben! De vajon miben gyönyörködik Isten?  

Maradva az Atya és gyermekei képnél, gondoljuk együtt tovább! Mi hogy tudunk gyönyörködni gyermekeinkben! Miben gyönyörködünk a gyermekeinkkel, vagy általában egy hozzánk közel álló gyermekkel kapcsolatban?

Milyen csodás érzés volt látni, amikor gyermekünk először felállt, és elindult, járni kezdett. Isten is így gyönyörködik, ha gyermekei végre felállnak a bűn rabsága alól, és elindulnak a hit útján, elkezdenek végre járni! Felé indulnak.

Hogy vártuk, és hogy gyönyörködtünk abban, amikor gyermekünk először megszólalt! Talán ismerős a vicces mondás: gyermekeinkkel kapcsolatban „először arra várunk, hogy megszólaljanak, majd arra, hogy hallgassanak kicsit”. Mennyire örültünk az első szavaknak! Isten is így örül a mi első szavainknak, amit felé mondunk ki, az első őszinte szívvel elmondott imádságunknak!

Hogy örülünk gyermekeink jó jegyeinek, akármilyen korúak is. Isten is örül, ha gyermekei, azaz mi, az élet nagy vizsgáin jó jegyeket szerzünk, azaz, a megtanult lelki tanítást jól vissza tudjuk adni.

Hogy örülünk, ha gyermekeinknek jól működő kapcsolatai vannak, hogy tudunk gyönyörködni ilyenkor gyermekeink szerelmében, vagy éppen barátságukban, jól működő munkahelyi kapcsolataiknak, vagy a testvéri kötelék szoros megélésének! Isten is gyönyörködik teremtményeiben, ha azok kapcsolata rendezett egymással, ha valódi igazi, szeretetközösség van köztük! Hát, még ha a testvérek közt van meg ez! Hogy szól a Zsoltáros a 133. zsoltárban? „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek….csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor!”

És, gyönyörködünk a gyermekben ha engedelmes. Ha a szülői akaratot, ami jobban rálát még az ő kis életére, mint saját maga, tiszteletben tartja. Isten bennünk is gyönyörködik, ha engedelmesek vagyunk! Ha rendeléseiben is parancsaiban járunk. Ha engedelmes szívvel járjuk életutunkat!

Adja meg Isten számunkra azt a csodát, hogy Istent ne szomorító, hanem Őt gyönyörködtető életet éljünk, az Ő nagy nevének dicsőségére!  Ahogy énekelni fogjuk a záróénekben: „Téged is kérlek, ó áldott Lélek. Vezess a jóban, amiglen élek. Hogy a bűnöknek épen meghaljak, szent életet kövessek és valljak. Hogy az én Uram engem megkedveljen, és végre bennem öröme beteljen.” Ámen

Juhász András