Prédikációk

Szeretett Testvéreim!

1 hónapja már, hogy a személyes találkozásaink nem lehetségesek, mégis –még ha nem is a szokott kerékvágásban, de- nap nap után jön, feladatok mindig adódnak, és az Ige folyamatosan szól! Amikor már az ember szája elnémul, és már nem tud, vagy már nem bír semmit kimondani és megfogalmazni, Isten akkor sem marad néma!

Igyekszünk tartani a kapcsolatot a drága gyülekezeti tagokkal; gyerekekkel, ifjakkal, felnőttekkel, örök ifjakkal és olyan jól eső érzés az, amikor valaki megfogalmazza: ’most több időm van imádkozni, és Isten Igéjét tanulmányozni’! Sokan jeleztek, hogy milyen jó, hogy vannak igei alkalmak, istentiszteletek és áhítatok, mert nem maradnak Ige és bátorítás nélkül.

A Nőszövetség tagjai minden nap este 6 órakor imaközösséget tartanak, mindenki a maga kis hajlékában, könyörögve ezért az egész teremtett világért, a betegekért, gyászolókért, családok egységéért, gyülekezetünkért, szeretett városunkért.

Van olyan, aki felvállalta, hogy idős embereket végig telefonál, és felméri a szükségüket, rászorultságukat. Van, aki a bevásárlás szolgálatát végzi, igény szerint.

Azért soroltam ezt a pár dolgot, mert bár úgy látszik, mintha eltűnt volna a gyülekezet, mégis a „színfalak” mögött folyamatos a szolgálat, az imaközösség, a Biblia tanulmányozás, és az az egyéni szándék, hogy valaki megtalálja, megértse: mi is az Isten akarata?!

Csupa hálára indító dolog! Pál apostol pontosan ezt a hálát írja le az efezusiaknak. Hálát ad értük Istennek a Krisztusba vetett hitükért és lelki testvéreik iránt megnyilvánuló szeretetükért. Nem lehet már ott köztük, hiszen épp fogságban van, mégis fontosnak tartotta a velük való kapcsolattartást, és elsősorban az a szándék vezérelte, hogy ne feledkezzenek meg az „első szeretet”-ről, sem pedig Megváltójukról, akinek elköteleződtek.

Nem lehetett könnyű ennek a keresztyén gyülekezetnek megmaradni, hiszen miután az apostol elbúcsúzott tőlük, újra és újra tévtanítók érkeztek, akik elferdítették az egy igazságot. A szeretetre is nagy hangsúlyt tesz Pál a levélben: a szeretettel kezdődik és a szeretettel is végződik. Ebben a levélben hangsúlyozza, hogy a zsidó és görög hívők egyek Krisztusban, és ez is az egymás iránti szeretetükben nyilvánul meg.

Hiába megváltozik kicsit az efezusi gyülekezetnek az élete, miután eltávozik az apostol, -hiszen minden új szituáció változással jár- mégis képesek a megmaradásra, és hitük gyakorlására, mert egyedüli Pásztoruk az értük is megfeszített, de feltámadt Krisztus volt!

Hálára indíthat hát minket is az a tény, hogy bár a személyes találkozások egyelőre nem lehetségesek, mégis mi egy közösség, Krisztushoz tartozó hívek vagyunk, akiknek egyedül az Úr Jézus Krisztus a Pásztora!

Pál apostol megemlékezik róluk imádságaiban, és azt is megörökíti levelében, hogy mik azok, amiket kér a számukra. „…a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt…” (Ef 1, 17). Ez most számunkra is nagyon fontos, már-már nélkülözhetetlen! A „bölcsesség” betekintést ad a dolgok igazi természetébe. Enged tovább láttatni a felületes dolgokon. A „kinyilatkozás” valaminek a felfedését jelenti, ez esetben magának Istennek a megismerését.

Ennek a bölcsességnek és kinyilatkoztatásnak tehát az a célja, hogy megismerjék még jobban Istent. Ez nem elvont vagy tárgyi ismeretet jelent, hanem közvetlen, személyes ismeretséget. Ebbe beletartozik Isten jellemének és akaratának megismerése.

Az egyik áhítatos gyűjteményben olvastam: „Ha Istenről keveset gondolsz, meg kell ismerned őt olyannak, amilyen valójában!” (Mai Ige). Erről van most szó, szeretett Testvéreim! Kialakult helyzetünkben, ami kicsit sem megnyugtató, és kiegyensúlyozott; kicsit sem biztos és biztonságos, most arra kell tekinteni, Aki nem változik; Aki hatalmasabb a járványnál; Aki képes betölteni a szíveket bölcsességgel, békességgel, hittel!

Bárcsak az emberektől elszeparált életterünk, Isten felé kinyíló tágas teret eredményezne, amelyben nem a bizonytalanság és a félelem dominál, hanem a biztos hit, hogy Isten hatalmas, és Neki minden lehetséges!

Az apostol még azt is írja, hogy „világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön.” (Ef 1, 18-19).

A mennyei látásra nekünk is szükségünk van, hogy valóban megláthassuk a rosszban is a jót; hogy megláthassuk korábbi, felszínes életünket, bűneinket, ostoba rohanásainkat, és átértékeljünk mindent az életünkben. Átértékeljük a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, az idő fontosságát, az egészségünket, a csend erejét. A mennyei látásra nekünk is szükségünk van, hogy megláthassuk a mi kicsinységünket, porszemnyi létünket, és Isten végtelen hatalmát és nagyságát!

Mit kell még meglátniuk az efezusiaknak és nekünk? Azt, hogy „milyen reménységre hívott el minket”. Amit tudatosítanunk kell magunkban az az, hogy bizony a hívő ember jelenlegi reménysége a múltból táplálkozik, amikor Isten elhívta. Az a reménységünk, hogy Isten minket megszólított, éltető Igéjével szíven talált, és „mindeddig megsegített bennünket az Úr!” (1Sám 7, 12b). A Szentírásban a reménység tökéletes bizonyosság abban, hogy a hívő győzni fog Isten által!

Mit kell még meglátniuk az efezusiaknak és nekünk? Azt, hogy „milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között”. Itt a ’szent’ kifejezés azt jelenti: Isten által elkülönítettek. Ez a reményteljes jövőre utal: a hívő emberek feltámadásának idején Isten örökölni fogja azokat, akiket nagy áron megvásárolt kegyelmének gazdagságából.

Arról szól tehát ez a mennyei látás, hogy ahogyan a múltban Isten megszólított és elhívott minket, a jövőnk is biztos kezekben van, hiszen a „dicsőség Atyjának” „dicsőséges kegyelme” révén Isten „dicsőséges örökséget” fog kapni. Isten öröksége pedig maguk a szentek, a hívők közössége.

S végül, mit kell még meglátniuk az efezusiaknak és nekünk? Azt, hogy „milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön.” A ’hatalom’ kifejezés az eredeti görög szót megvizsgálva lelki energiát és életerőt jelent. Istennek ez az ereje a Benne hívőkre irányul.

Miben láthatjuk meg Isten végtelen hatalmát? Azt írja Pál: „Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is.” (Ef 1, 20-21).

Szeretett Testvérek! Isten energiával teljes hatalma, mely feltámasztotta és megdicsőítette Krisztust a múltban, ugyanaz az erő, ami a hívők rendelkezésére áll a jelenben! Krisztus felemelkedett Isten jobbjára, ami azt jelenti, hogy nagyobb dicsőséget nyert minden hatalmasságnál!

Isten Krisztusban megnyilvánuló hatalmának második jele abban látható, hogy Krisztus lábai alá vetett mindent (Ef 1, 22). Erre utal az 1. fejezet 10. verse is: „az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.”

Az Atya Krisztusban megnyilvánuló erejének harmadik jele, hogy „őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.” (Ef 1, 22b-23).

A gyülekezet az Ő teste. Teste a láthatatlan egyház, melybe minden hívő beletartozik. Láthatatlan egyház. Ezekben az időkben különösen felerősödik ez a kifejezés! Lehet, hogy nem látjuk egymást rendszeresen; lehet, hogy most nem tudunk összegyülekezni a templom csendjében, mégis vagyunk, létezünk, és Isten éltető és hatalommal teli Igéje szól hozzánk!

Ahogyan Pál apostol megtette, mi is megtehetjük: azt az állhatatos könyörgést, hogy ebben a bezártságban és elszigeteltségben bensőséges Isten-ismeretre jussunk! Hogy meg tudjuk látni mennyei látással a látható veszedelem mögött a láthatatlan, de hatalmas Isten erejét!

A Szentháromság Isten végezze el bennünk, hogy megkaphassuk a bölcsesség és kinyilatkoztatás Lelkét; hogy a múltbeli, üdvösségünkre szóló elhívás reménység lehessen szívünkben, és hogy Isten végtelen hatalma, amely Krisztust feltámasztotta a halálból és megdicsőítette, munkálkodjon életünkben azzal a biztos tudattal, hogy Ő lesz minden mindenekben! Legyen mindez valósággá az életünkben! Ámen.

Lovász Adrienn