Prédikációk

Kedves Testvérek!

Remélem mindenki jól lát….

Bár ez a mondat jobban hangzott volna tele templomos istentiszteleten, talán érezzük a provokációt a képernyők előtt ülve is.

A felolvasott két húsvéti igeszakasznak, valamint valljuk be, magának a feltámadásnak is kulcs kifejezése a látás.

A katonák semmit nem láttak, Mária azonban rögtön látta, hogy a kő nincs a helyén, Péter lepleket látott, Tamás pedig semmit, mígnem Jézus ismét megjelent, hogy megmutassa sebeit. Az emmausi tanítványok néztek, de nem láttak, míg a tanítványok láttak, de nem hittek a szemüknek.

Látni. Olyan nagy érték, bár legtöbben csak akkor becsüljük meg igazán, amikor épp híján vagyunk. Nem tudom, a testvérek hogy vannak vele, én hetek óta csak falakat és képernyőket látok. Otthon vagyok, és emlékképként tudom felidézni, amikor – hiszen Alföldi lány vagyok – kiálltam a mezőre, és tekintetem a horizont széléig el tudtam engedni tekintetem anélkül, hogy bármi akadályozta volna. Néztem, és éreztem, szabad vagyok, mert látásomat nem korlátozza semmi. Zavaró is volt, amikor első fővárosi kalandozásom alkalmával hiába próbáltam nézegetni, a sűrű házsorok nem tették lehetővé.

Lehet van, aki ismeri a viccet, amikor a buta nőt megkérdezik, hogy mi van közelebb, Amerika vagy a Hold? Mire meggyőződéssel jön a válsz: a Hold, hiszen azt látom, Amerikát pedig nem.

Ez a vicc pedig már tovább is vezet bennünket ahhoz a tényhez, hogy bizony, a látásunk időnként meg tud csalni bennünket. Csodálatos az emberi elme, van, hogy megszépít, vagy, hogy elferdít, vagy épp megfordít. Biztosan tudják a Testvérek is, az újszülöttek az első néhány hétben fejjel lefelé látják a világot, míg az agyuk meg nem tanulja megfordítani a képet.

Emellett persze az sem mindegy, hogy milyen háttérrel rendelkezek azok, akik egy adott helyzetben ugyan azt látják.

Hiszen a János szerinti feltámadástörténetben szereplő három személy közül mindenki ugyan oda érkezik, mégis teljesen mást vesz észre, mást lát.

Ahhoz, hogy megértsük, miért is történhet ez, vissza kell nyúljunk az eredeti szöveghez, görög nyelven. Ugyanis a látni ige négyszer fordul elő a szövegben, de a görög nyelv erre a 4 igére 3 különböző kifejezést használ. A kifejezések közötti különbség az, mely a reakciók különbségét is adni fogja.

Az első kifejezés az, mellyel Mária és a nagy futásból odaérkező János tekint a sírra. Nem túl mély, analitikus vizsgálódás ez, talán ha magyarra kellene lefordítani, úgy mondhatnánk, megpillant.

Nem időzött sokat Mária a sírnál. Nem is ment oda, hanem meglátta, és elszaladt, hogy szóljon a tanítványoknak. Megpillantása, felületes szemlélődése hozta magával a kijelentést: elvitték az Urat. Nem nézett körül alaposan, nem keresett nyomokat, mint ahogy azt napjainkban a helyszínelők tennék.

Sokszor ítéljük meg ilyen felületesen a dolgokat. Megpillantunk valamit, hallunk valamit és már vonjuk is le a következtetéseket. És mivel a véleményünk egy pillanatnyi hatás következménye a legtöbbször nagyon messze jár az igazságtól. Épp úgy, mint Mária elmélete.

Szeretett Testvérek!

Ne engedjetek soha annak a kísértésnek, hogy valamivel kapcsolatban úgy alkossatok véleményt, hogy nem vizsgáljátok meg a körülményeket, a tényeket.

A történelem során a feltámadással kapcsolatban is hoztak olyan véleményeket, amelyek a tények vizsgálata helyett előítéletes „pillantásokra” voltak alapozva. A felvilágosodás koráig az egyházban soha nem vonták kétségbe Jézus feltámadásának bibliai tényét. Azután jött a felvilágosodás és a teológiai racionalizmus. A racionalizmus próbálta úgy magyarázni a feltámadást, hogy a tanítványok ellopták a testet, és becsaptak mindenkit.

Vagy, hogy igazából csak tetszhalott állapota került, amiből, mint tudjuk, fel lehet ébredni.

Aztán úgy is próbálták magyarázni, hogy biztosan más halt meg a kereszten, nem is ő. Vagy épp azzal magyarázták, hogy csak a tanítványok lelkiismeretében támadt fel, volt jelen Jézus Krisztus.

Miért volt szükség ilyen magyarázkodásokra? Azért, mert a felületes szemlélő nem lát összefüggéseket, csak a csoda megoldását keresi. Mária megpillant, és ítéletet is mond.

Mikor azonban megérkezik Péter, az első tanítvány, akit még a többiek is vezetőként tiszteltek, ő ennél többet akar látni. Ő nem elégszik meg a pillantással. Ő bizony bement abba a sírba, amelyet nyitva találtak. Ő megvizsgálta a dolgokat. Pontosan ezt jelenti a Biblia eredeti szövege ott. Ez már nem felületes nézelődés. Ez már komoly vizsgálódás. Egy kicsit olyan, mint a nyomozás.

Ez a látás már olyan, melyből következtetéseket lehet levonni, ebből a kifejezésből ered a teória szavunk is.

Valóban, komoly emberhez komoly szemlélődés is illik.

Péter pedig látja is a gyolcsokat. Szépen rendben, összehajtogatva. Ha igaza lenne Máriának, nem lenne ilyen szép rend. A sírrabló nem hajtogat, nem pakolgat, hanem csak rombol.

Péter megállapítása tehát összerombolta azt az egyetlen elméletet, ami e három, összezavarodott tanítványban megfogalmazódott a látottak hatására. Péter tudta azt, mi nem történt. De sejtelme sem volt arról, hogy akkor mi is a valóság. Mit jelent mindaz, amit lát?

Megvolt Péternek is minden ismerete ahhoz, hogy higgyen – hiszen Jézus minderről előre beszélt, mégsem olvassuk, hogy hitre jutott volna még ekkor.

Testvérek! Hányan vannak ma így? Ismerik a Biblia tanítását, hiszen még az iskolában is tanítják, hallott Jézus feltámadásáról is. Sőt, lehet, hogy a nagy ünnepeken még a templomba is eljön, és hallgatja, hogy bizony, Jézus feltámadt, még talán el is hiszi. Komoly érveket nem is igazán tud felhozni vele szemben., de valahogy nem érti, hogy valójában mi is az összefüggés a mi életünk és Jézus feltámadása között.

Mi változik meg attól, hogy elhisszük azokat a tényeket, amelyekkel nem tudunk vitatkozni, hiszen hiteles forrásként a Biblia áll előttünk.

Az igazi nagy titok azonban az, hogy ez miként befolyásolja az életünket. Hogy tudunk-e szívből örvendezni, tudva, ez értünk meghozott győzelem, értünk végbevitt csoda.

Péternek várni kellett a felismeréssel addig, míg Jézus be nem lépett a zárt ajtón keresztül abba az emeleti szobába, ahonnan épp Tamás hiányzott. Talán pont ugyan ennyi hiányzik a mindent tudó, mégsem értő emberek életébe is. Talán épp ez hiányzik kedves testvérem, a te életedbe is. Hogy Jézus belépjen. Hogy Ő megjelenjen. Hívd be, imádkozz hozzá!

Miért éri meg? Azért, mert aki nem csak a fizikai látását használja, János útjára lép.

Amikor János is bement a sírba, látta Péter tétovaságát. Látta a benne lévő kérdéseket, talán meg is beszélték egymással. De Jánosról azt olvassuk: „látott, és hitt.”

És itt a „látni” szóra egy harmadik kifejezést használ a görög szöveg. Egy olyan szót, amely körülírással így fordítható le: „megértette, amit látott”. Összeállt a kép, minden világossá vált.

Rájött, Jézust nem ellopták, nem felszívódott, nem tetszhalott volt, hanem feltámadt.

És mivel rájött erre, azt olvassuk, hogy hitre jutott.

Mert János számára Jézus eltűnése nem csupán tény volt, hanem ígéret. Annak az ígérete, hogy bizony, Jézus csak az első volt a feltámadottak közül. Pedig még nem is találkozott a feltámadt Jézussal!

Tamásról azt olvastam, akkor hitt, amikor látta Jézust, és őszintén, meg is tudom érteni.

János viszont látatlanul is hitt. Nem kellett neki a megjelenés bizonyítéka, tudta, a Megváltó ÉL!

Drága Testvérek!

Ez azért nagyon fontos a számunkra, mert mi úgy nem találkozhatunk Jézussal, ahogy az első tanítványok találkoztak vele. A mi feltámadás hitünk abban gyökerezik, ha megértjük a Biblia által közölt igazságok és az életünk közötti összefüggést. Azt, hogy ha a Feltámadottban hiszünk, akkor az alapvetően változtatja meg az életünket.

Nem úgy, hogy onnantól nem fogunk félni a haláltól, bár azért az egy áldott állapot tud lenni.

Mégcsak a betegségektől való félelem sem tűnik el nyomtalanul. Viszont, és ez itt a legfontosabb, ez az amit 2020 húsvétján a szívetekre szeretnék helyezni, REMÉNYSÉGÜNK VAN!

Reménységünk az örök élet felől Krisztusban.

Van vigasztalásunk, hogy akik a Krisztusban hunytak el, azok már előrementek az életben.

Van bocsánat a bűneinkre, mert Isten elfogadta Krisztus áldozatát és ezt onnan tudjuk, hogy feltámasztotta a halálból.

Jézus Krisztus azzal, hogy legyőzte a halált, mint a bűn büntetését, megnyitotta számunkra az utat az Atyához, a mennyek országába.

Lehet békességed. Maga Jézus mondja: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek”.

És ebben az értelemben mondom az, hogy ez a tanítvány volt az, aki nem látott és mégis hitt. Ez a boldogság az, amikor minden a helyére kerül az életünkben.

Vajon miért a jánosi hit a boldog hit?

Mert János hite bizalomra épült, Tamásé pedig bizonyítékokra. Mindkettővel lehet üdvözülni, mégis miközben a bizalomra épülő hit egy személyben hisz, addig a bizonyítékokat kereső hit mindig új és új csodás eseményeket vár a saját elképzelései szerint. S mivel nem tanul meg jól látni és várni, könnyen megbotránkozik és elesik.

A Krisztusban való hit ugyanis nem függ helytől, nem függ eseményektől. A Krisztusban való hit egy bizalmi kapcsolat, mely örökké tart.

Húsvét óta elhihetjük, hogy minden javunkra szolgál, mert Isten szeretete bennünk él.

Pál apostol is ezzel a meggyőződéssel vallotta, amit ma én is hitvallásként szívetekre helyezek:

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Merjük mi is kimondani, lássuk meg milyen nagy szeretetet tanusított irántunk az Atya!

Ámen.

Mándi Kitti