Prédikációk

2020. április 12. Húsvét vasárnap - Juhász András
2020.04.13
Textus: János 20:26.

Különös húsvét volt az első húsvét! Semmi nem úgy alakult a tanítványok számára, ahogy megszokták addig, ahogy megélték az ünnepet addig.

Minden már a hét csütörtökén elkezdődött. Jézus azt parancsolta nekik, hogy egy vacsorázó-házban együtt ünnepeljék meg a páskát. Csütörtökön?

Miért nem pénteken? Miért hozzák előre az ünnepet? Miért nem akkor telepszenek az asztalhoz, amikor péntek este az Esthajnalcsillag feljövetele ennek az idejét mutatja? Miért nem a megszokások szerint ünnepelnek? Milyen ünnep az ilyen, ami pedig a zsidóság legnagyobb ünnepe volt, hiszen az Egyiptomból való csodálatos szabadulás eseményeire emlékeztek, emelkedett szívvel, gyülekezeti és családi közösségben egyaránt, hálát adva a Szabadító Istennek!

Aztán, azok a furcsa szavak, amelyeket Jézus azon az előrehozott páskavacsorán mondott! A zsidó étkezések két alapvető eleme volt a kenyér megtörése és az áldás kelyhe, amelyből ittak. De miért beszél Jézus e magasztos pillanatban teste megtöréséről, vére kiontásáról, és arról, hogy nem iszik többet földi körülmények közt a szőlő termésének levéből?

Miért rontja el számukra az ünnep emelkedett, vidám hangulatát?

És, aztán a zsoltárok és dicséretek közös éneklése után miért vonul félre imádkozni?

Miért látják azt, hogy lelkében megrendülve, vért verejtékezve könyörög?

És a katonák, templomszolgák hogy jöttek rá arra a titkos helyre, ahol össze szoktak gyülekezni, hogy lehet az, hogy Mesterüket el tudták fogni, akit négy nappal ezen események előtt még királlyá akartak koronázni?

Miért kiált rá Jeruzsálem halált, és hogy történhetik meg az a gyalázat, hogy az ünnepen, még az ünnep beállta előtt keresztre feszítik a számukra oly drága Jézust, majd meghalni látják, rettenetes kínok közt.

Miközben őket is halálra kereshetik, elrejtőzve, kétségek közt, házakba bezárkózva, a félelemtől reszketve bújnak el. Hát milyen ünnep ez? Egyáltalán ünnep ez?

Bezárkózva a házakba, fizikai és lelki karanténba téve magukat a tanítványoknak volt idejük végiggondolni az elmúlt napok eseményeit!

Biztos vagyok benne, hogy Péternek szívében ott volt a vád, mások iránt: ha lett volna több kard, az elfogatás éjszakáján, meg tudták volna védeni Jézust, és nem történik meg ez a gyalázat. És, ott volt az önvád is, amikor ugyanis hallotta a kakast kukorékolni, eszébe jutott Jézus szava: „Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem!” Erre utal az is, hogy keservesen sírva ment el a főpap udvarából.

Vagy mi lehetett Mária, az édesanya szívében? Felfogni sem tudjuk igazán azt az érzést, ami lelkét mérgezte! Elsőszülött fiát látta szörnyű kínok közt meghalni! Ott volt szívében a miértek hosszú kérdéssora, és az, hogy hogyan történhetett meg mindez?

Vagy mi volt Tamás lelkében, akivel kapcsolatos az az igevers, amelynek alapján igehirdetésem szól? Önvád, hiszen nagy hangon mondta csak néhány hónappal ezen események előtt, hogy „menjünk el mi is és haljunk meg vele”.

És Márk? A későbbi evangélista, hogy érezhette magát? Evangéliumában ír egy ifjúról, aki meztelen menekül el, mert ruhájánál fogva ragadják meg a pribékek Jézus elfogása után, és ruhájából kibújva szalad el az éjszakában. Magáról írt így! Mi lehetett lelkében? Gondolataim szerint átérezte meztelen menekülésének súlyát, és azt a páni félelmet, amely ezt hozta ki belőle.

És Jakab? Akit az Úr harmadmagával arra kért, hogy imádkozzon vele a Gecsemáné kertben, hogy virrasszon addig, amíg ő gyötrődik, és háromszor alszik bele az imádságba? Mit érezhetett elbújva, elrejtőzve? Nagypéntektől-húsvétig mindannyian elrejtőzve, elbújva, bezárt ajtók mögött vannak, a félelem szorítja össze szívüket az ünnep öröme helyett!

Milyen ünnep az ilyen? Milyen páskája volt a tanítványoknak?

Ugyanolyan drága testvérek, mint a mi idei ünnepünk! Ajtók mögött, fizikai és lelki karanténban, gyülekezet és nagycsalád nélküli.

Más, mint az eddigiek!

Az akkori tanítványok az ellenségtől féltették életüket, ma egy láthatatlan vírus az ellenség, amely bezárt ajtók mögé kényszerít.

Ma templom és úrvacsora nélkül éljük meg az ünnepet. Míg egykor a tanítványok, páska és templomi liturgia nélkül!

Félelem a bizonytalanságtól az emberi szívekben akkor, és ma ugyanez a szívbemarkoló érzés, csak az oka más.

A tanítványok lelki bénultságban élték meg ezt az ünnepet, és a mi lelkünk is lebénult állapotban van. Oly sokaktól hallom: „nincs semmi húsvéti hangulatom, még a sonka főzése is nehezemre esik”

A tanítványoknak rettegésükben volt ideje hogy gondolkozzanak, a „miérteken”, a „hogyan tovább-okon”, és ez a gondolkodási idő most nekünk is megadatik, csendes ünnepünkön!

Miközben azonban a tanítványok félnek, rettegnek, értetlenül kérdezősködnek, vádolják magukat, egymást, és haragszanak a világra, Isten láthatatlanul cselekszik, kihozza a halálból Jézust, nem hagyja, hogy Szentjének teste rothadást lásson!

Miközben Izrael az Egyiptomból való szabadulás csodájára emlékezik, Isten a legnagyobb szabadulást készíti el az embernek, a bűn rabsága alóli szabadulást. Azzal, hogy Jézus feltámadt a halálból, megpecsételte, mintegy érvényesítette Jézus áldozatát! Elfogadta az áldozatot, és benne megbékélt az emberrel! Veled és velem, mindannyiunkkal. Jézus a helyünkre állt, miattunk és értünk szenvedett, Isten pedig áldozatát a feltámadással hitelesíti. Így függ össze a kereszt és a nyitott, üres sír!

A drága alapige pedig már arról szól, hogy a feltámadás örömüzenetét adja át Jézus a karanténban lévő tanítványoknak. Mert akkor és ott, nem csak a ház bezárt ajtaján ment keresztül Jézus, de a tanítványok félelemtől áthatott szívének ajtaján is! Fizikai és lelki karanténokon is áthatolt tehát a mi Urunk, ahogy ezt most is megteszi, oldva lelkünk bénultságát, igazi, benne kiteljesedő ünnepre hívva minket!

A felolvasott egyetlen igevers alapján, ma Üdvtörténeti ünnepeink egy nagyon fontos közös jellemzője lett hangsúlyossá számomra. Mindhárom ünnepben Isten elűzi, feloldja az emberi félelmeket!

Karácsonykor azt halljuk, az angyalok szájából, mintegy első üzenetként a Jézus eseménnyel kapcsolatban a pásztoroknak: „Ne féljetek, mert hirdetek nektek nagy örömet!” Ennek a hatására indulnak el a pásztorok, hogy hódolhassanak a világ királyának!

Pünkösdkor a gyáva,  elbújó, bizonyságtételre alkalmatlan tanítványokat Isten Szentlelke által úgy megbátorítja, hogy az utcákra menve prédikálnak! Nem tartanak a következményektől.

És a húsvétban? Amikor Jézus átment a bezárt ház ajtaján, azt mondta az övéinek: „Békesség néktek!” És a tanítványok félelmei feloldódtak, még Tamás lelke is megnyugszik benne! Mert az ő szava mindenek felett való békességgel hatja át lelkünket, legyőzi félelmeinket!

Drága testvérek! Az a  Jézus kíván nekünk is békességet szívünkbe, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! Aki ha szólt, akkor szava által minden megtörtént, amit kimondott. Nem arra bíztat bennünket, hogy ne féljünk, mert nincs mitől – akkor becsapna bennünket, hiszen félelmetes ez a világ, ám arra igen, hogy ne féljünk, mert Ő már mindent elvégzett a kereszten, legyőzve sírt, poklot halált, és ennek következtében a mi életünkben sem a halálé az utolsó szó, mert van tovább, fel fogunk támadni!

Ha ebben meg tud nyugodni a mi lelkünk, akkor ennek a világnak minden eseménye, történése csak másodlagos. Akkor örök életünket jó helyen, mellette tudva, bizalommal fordulhatunk a jövő felé! Ámen

Juhász András

 

vissza