Prédikációk

Bibliaolvasó kalauzunk alapján olvashattuk a passiótörténetet e héten. Jó, hogy egy szép őszi napon is elénk kerülnek e mondatok, hiszen megváltásunk van elrejtve benne. Ma, Jézus testi szenvedéséről szeretnék szólni köztetek, a felolvasott egyetlen mondat alapján,  ha lehet egyáltalán szétválasztani a testi és a lelki szenvedést. Az én Istenem, miért hagytál el engem jézusi mondata inkább a lelki szenvedésre, az istentől való elhagyatottság érzésére mutat rá, míg e mondat, „szomjúhozom”  a testi szenvedésre teszi a hangsúly. A testi szenvedésre, amely Jézus tökéletesen ember voltát mutatja meg, tökéletes isteni volta mellett. Nagyon komolyan érdemes beszélni e témáról, mert az elmúlt évszázadokban, soha nem csituló intenzitással támadták a keresztyénséget azzal a tévtanítással, hogy Jézus csak látszólag szenvedett. Látszat teste szenvedett a kereszten, hiszen, ahogyan sok tévtanító gondolta egy Isten nem szenvedhet. Veszélyes tanítás ez, hiszen ha mindez így lett volna, akkor a megváltásunk nem történhetett volna meg. Ha csak isten lett volna a mi Urunk, akkor emberként nem léphetett volna a bűnös ember helyére, és nem lennénk megváltva. Az Ő kettős természetében az emberi természet is benne volt. Hogy mindez a gyakorlatban hogy nézett ki, az hittitok. Próbálják ugyan megfogalmazni a teológusok, de csak odáig jutnak, hogy természetében az isteni és az emberi természet szétválaszthatatlanul és összeelegyíthetetlenül volt jelen. Mégis, azt hiszem, hogy ember voltának a legfőbb bizonyítéka a szenvedés. Isten nem szenved, csak ember szenvedhet. Hitvallásunk, az Apostoli hitvallás is egy szóban foglalja össze az Ő életét: szenvedett.

A Heidelbergi Káté 37. kérdése részletesebben vall erről: Jézus földi életének teljes ideje alatt, különösen pedig annak végén,  szenvedett, Istennek az egész emberi nemzetség ellen való haragját mind testében, mind lelkében elhordozta. Mit jelent ez? Kezdhetjük a születési történetnél: a világ királyának egy istállóban kell megszületnie, mivel nem volt helye a vendégfogadó háznál, Heródes pribékjei azonnal életére törtek, menekülnie kellett, édesapja- József korán meghalt, így, mint a legidősebb gyermeknek a zsidó családjog szerint el kellett tartania édesanyját, testvéreit. Szenvedett tanítványainak értetlensége miatt, szenvedett Izrael keményszívűsége miatt, sírt Jeruzsálem felett, semmiféle vagyona nem volt, csak az az egybeszőtt köntös, amelyre keresztje alatt sorsot vetettek, ahogy maga jellemzi helyzetét: „ A rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak  fészkük, de az Ember Fiának fejét nincs hova lehajtania!”. . És, ha elérkezünk Krisztus földi élete utolsó hetének eseményeihez, akkor a szenvedések tömegével találkozunk: Júdás árulása, Péter tagadása, tanítványok szétfutása, Krisztus magára maradása nagycsütörtök éjjelén, megveretése, leköpése, meggyalázása mind-mind szinte emberfeletti szenvedés.

És, akkor még a kereszthalál kimondhatatlan kínjairól nem szóltam: e halálnem a legkegyetlenebb kivégzési mód, amelyet ember kitalált. Perzsa eredetű kivégzési mód volt, amely karthagói közvetítéssel jutott el Rómába, ahol előszeretettel alkalmazták. Így végezték ki a hamis prófétákat-tanítókat, a császár ellen lázadókat, és az engedetlen-lázadó rabszolgákat is. Jézus ezt szenvedte el: halála előtt szinte agyonverték, amitől annyira legyengült, hogy a keresztet sem tudta maga vinni. Majd, átszögezve kezeit és lábait, felkötözték a keresztre. Ég és föld közt, átkozottként szenvedett: minden lélegzetvétel óriási kínt okozott, és végül a halál is fulladás által állt be, órák múlva. A kimondhatatlan szenvedés közben az elítéltek szomjaztak, így volt ez Jézussal is, vizet kér a kivégzőosztag katonáitól. Jézus tehát valóban szenvedett, és tudták hitvalló eleink, hogy miért kell erről annyit beszélni!

 Mi következik ebből? Az, hogy az a Jézus, aki az Atya jobbján ül, és kormányozza a mi életünket, tudja mi a szenvedés, és megindul az emberek szenvedése láttán. Számára nem csak egy üres szó az, ha valaki szenved. Tudja a mi Urunk, hogy mit jelent mindez.

Ez az egyetlen szó, hogy szenvedett, arra bíztat, hogy sem szenvedéseinkben, sem a szenvedőkkel való együtt szenvedésünkben nem vagyunk magunkra hagyatva. A mi Istenünk nem szenvtelen Isten. Nem kell egyedül maradnunk lelki-testi gyötrődéseinkben tehát: könyöröghetünk bátran, Ő megindul az ember nyomorúságán.

Az első üzenete tehát e jézusi szónak, „szomjúhozom”: ne félj ember, meg vagy váltva. Valóban végigszenvedtem, tökéletes emberként a kereszt minden kínját, és ezért tudom, hogy mi a szenvedés! Merj szenvedéseid közt hozzám fordulni!

2. Van azonban e szóban még valami. János azt írja, hogy miután Jézus tudta, hogy minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Irás, így szólt: „Szomjúhozom!”. Mit jelent ez? Lehet ennek a szónak más jelentése is? Gondolkodnunk kell valami rejtett jelentésen is? Úgy vélem, hogy igen! Segítségül hívva a többi evangéliumot, a figyelmes olvasó egy meglepő felismerésre juthat el: Miután Jézus ezt mondta: „ én Istenem, én Istenem miért hagytál el engemet!, a zsidók szaladnak, és inni visznek neki. Mi köze a szomjúhozáshoz e fohásznak? Miért kapcsolódik egybe Jézus szomjúsága a lelki gyötrelemmel? A válasz igen egyszerű: Jézus a kereszten imádkozik, és a 22. zsoltár szavait mondja egymás után. A zsoltár így kezdődik: „ én Istenem, én Istenem miért hagytál el engemet!, majd valahol a zsoltár közepénél, ahol leírja az ismeretlen zsoltáros a keresztre feszítettek szenvedését, ezt olvashatjuk: nyelvem az ínyemhez tapadt, más fordításokban: szomjazom. Mit jelent ez? Azt, hogy Jézus e zsoltár szavaival készül a halálra. A zsoltár az igaz ember szenvedéséről, és szabadulásáról szól. A zsidók írástudói pontosan tudják ezt, és ezért próbálják elterelni a figyelmet azzal, hogy megitatják Jézust. Próbálnak úgy tenni, mintha nem értnék Jézsu szavait: hiszen ez nem egy megtört ember szava, hanem egy olyan emberé, aki tisztában van önmaga ártatlanságával, igazával, és tudja, hogy győzelmet fog aratni! A zsoltár végkicsengése ugyanis ez: az igaz ember győz, Isten felemeli őt, és dicsőségébe fogadja.

Jézus tehát, miközben fenékig kiissza a keserű poharat, kimondhatatlan szenvedések közepette megnyeri a harcot! Azt a harcot, amely minden emberért, érted és értem is folyt! Nekünk egy feladatunk maradt: el lehet fogadnunk győztes vezérünk értünk hozott áldozatát! Így legyen, Ámen

Juhász András