2019.

Szeretett Testvéreim!

Hálaadó istentisztelet ez a mai! Hálát adunk Istennek az új kenyérért, és hálát adunk Neki az országért is, ahol élhetünk, és azért, hogy megtartotta nemzetünket annyi bajtól, veszedelemtől, a pusztulástól… Hálát adhatunk Neki, hogy van államiságunk, és van egy hely a Földön, ahol megvan a MI helyünk!

Mégis, mi, emberek hajlamosak vagyunk panaszkodni, keseregni. Legyen szó az országban történő, vagy épp nem történő dolgokról, akár a kenyér-kérdésről. Mert, ugye sok a baj, a gond, a probléma minden területen… Vannak politikai feszültségek, társadalmi igazságtalanságok, emberi gonoszság és gyarlóság. Vannak anyagi nehézségek, melyek a biztos megélhetést veszélyeztetik.

Mégis meg lehet látni a „nincseken”, hiányokon túl a gazdagságot, a megajándékozottságot, a próbák között a megtartatás csodáját! Megláthatjuk magunk körül az Ajándékozó Istent, Aki nem elvenni, és megfosztani akar, hanem adni, és lelkünket gyarapítani, hitünket erősíteni. Bizony ehhez az erősítéshez olykor veszteségekre van szükségünk!

Kár, hogy a mindenkori ember hamarabb látja meg azt, amije nincs, és csak későn kezdi értékelni azt, amije van! Az is nagyon szomorú, hogy a mindenkori ember sok mindent a maga erejéből, és tudásából akar megélni, holott az embert Isten nem erre teremtette…

A Szentírás első lapjain találkozunk a teremtéstörténettel, és rögtön utána a bűnesettel. Mi történik ezekben a történésekben?! Ádám és Éva otthonául kapta az Édenkertet, annak oltalmazó biztonságát, életre tápláló finom gyümölcseit. De benne az Istennel való bensőséges, személyes kapcsolatot is!

A bűneset története az erre az ajándékra kimondott emberi „Nem!”-ről szól. Isten nélkül otthon lenni és jóllakni, Tőle független, saját útra lépni, s ami kell, megszerezni – ez a tiltott gyümölcsöt letépő emberi akarat.

A Föld halálos veszélyekkel teli hellyé vált, az élet verítékes küzdelem. Az ember gonosszá lett, és az emberi gonoszság elhatalmasodott a földön. Lehetne erre a méltó válasz és ítélet egy mindent elpusztító, tiszta lapot nyitó özönvíz, de irgalmas Istenünk kegyelme még mindig tart.

Újra és újra megszólítja Isten az embert, ahogy a mai ószövetségi történetben Mózeséket is: ’lesz ország és lesz kenyér, de nem nélkülem’! Igen, „fegyelmez” az Úr, de úgy, mint apa a fiát, egyszerre kijózanítva és nevelve, de gondoskodó szeretettel is. Isten népének különösen is meg kell értenie: a Föld, az ország, a kenyér mind Isten ajándéka, nem zsákmány, Őtőle függetlenül nem birtokolható!

Mennyire kézzel fogható az ember Istentől való elszakadása! Mennyire természetes, hogy van kenyér, van otthon, van család, és majdnem minden megvan! Mert ’Én megszereztem!’ – mondják sokan. ’Én dolgoztam meg érte!’ ’Ez az én érdemem.’ Van kenyér, van otthon, van család, de honnan? Kitől?

Tőlünk van ez, drága Testvérek? Dehogy… Istentől az erő, az egészség, a kitartás, a tehetség, az idő, a lehetőségek, az eredmények… MINDEN! Ez nem magunktól van!

Ebben a nagyon modern és felvilágosult világban pedig már majdnem minden tudományos rejtélyre van magyarázat, de a nagyon modern és felvilágosult ember még mindig nem látja meg, hogy MINDEN, amit maga körül lát és tapasztal, az egyedül ISTEN KEGYELME, AJÁNDÉKA!

S ha már Isten ajándékáról van szó, hadd emeljem ki a felolvasott mózesi szakaszból ezt az egy mondatot: „…nem csak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik.” (5Móz 8, 3). Nem minden a földi kenyér, -ami szintén Isten kegyelme, hogy van, -hanem elmaradhatatlanul fontos a lelki kenyér is! Isten Igéje!

Ha korog a gyomrunk, és éhesek vagyunk, eszünk. Ha sivár a lelkünk, és éhezünk a jó szóra, a bíztatásra, az áldásra, a tanácsra, vezetésre, vajon miért nem lépünk azonnal? Miért nem táplálkozunk Isten Igéjéből?

Ez is csak arra mutat, ami a bűnesetben is meglátszik: adott volt az otthon, a biztonság, a jóllakás, és az Istennel való személyes kapcsolat, de az ember mindezt Isten nélkül akarta! Kell az otthon, kell a biztonság, kell a jóllakás, de Isten nem kell!

Aztán sok-sok év múlva, a pusztai vándorlás után sok-sok évvel belép Valaki ebbe az elutasító világba. Belép, és Önmagát adja minden bűnös emberért… Érthetetlen. Felfoghatatlan. Már-már hihetetlen, mégis hihető. Mert az Atya Krisztusban adott kegyelme szinte kézzel fogható!

Krisztusért vagyunk ma is itt! Krisztusért, Aki a „a testté lett Ige” – mondja János apostol. Krisztusért, Aki amikor megkísérti a sátán, szintén az imént idézett mózesi Igét mondja: „…nem csak kenyérrel él az ember…” (Luk 4, 4). Krisztusért, Aki az „életnek kenyere”! Azt mondja: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6, 35).

Krisztusért vagy ma itt. Tudod miért? Mert lelked pontosan erre vágyik! Lelked megfáradt, elgyengült, megéhezett. Arra van szükséged, hogy Krisztushoz menj! „aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha”. Lásd meg, hogy nem megy az élet Nélküle! Ideig-óráig igen, de előbb-utóbb ott tátong a szívedben egy Isten alakú űr, melyet senki és semmi nem tölthet be!

Drága Testvérem! Az otthon és a kenyér vágya Istentől kapott teremtettséged sajátja. Ő alkotott meg téged olyannak, hogy vágyakozz az otthon, a biztonság, a közösség után. Hogy éhezz és szomjazz, hogy tested újra és újra kiáltson a kenyér után. S éppen ezért ez a vágyad Isten nélkül sosem telik be, sosem lesz „elég”, sosem lesz az „igazi”. Nem lehet. Téged a Vele való közösségre, a Nála otthontalálásra, a Vele való betelésre teremtett.

Azt mondja Jézus: „ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” (Jn 6, 51). Krisztus értünk megtöretett teste és értünk kiontatott vére bizonyítja, hogy nem akarja, hogy éhezzünk, szomjúhozzunk, és bármi hiányában éljünk!

Szeretett Testvérek, nekünk AJÁNDÉKOZÓ ÉS GONDVISELŐ ISTENÜNK VAN! Olyannyira, hogy Ő gondoskodik testi és lelki szükségeinkről egyaránt! Azt mondja Jézus a Hegyi Beszédben: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? –vagy: Mit igyunk? –vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. DE KERESSÉTEK ELŐSZÖR AZ Ő ORSZÁGÁT ÉS IGAZSÁGÁT, ÉS EZEK IS MIND RÁADÁSUL MEGADATNAK NEKTEK.” (Mt 6, 31-33).

Ez a tudat, és ez a hit hiányzik manapság az emberekből. Mindent a maguk erejéből akarnak megoldani, megszerezni, nyerészkedni; a maguk eszére támaszkodnak, de ez nem az az életfilozófia, és nem az a hajtóerő, amely képes életben tartani…

Krisztus a földi és lelki szükségeinket is képes betölteni. Krisztus nem csak a földi életünkről gondoskodik, hanem az örök életünkről is! Ő már hozott egy döntést: mellettünk döntött.

A megterített Úr asztala erről beszél. A „kegyelem trónusa” ez, hiszen nem érdemelnénk, mégis oda járulhatunk. Egyedül Isten kegyelméből! A megtört kenyér és a kiöntött bor szimbólumok. Látjuk, magunkhoz vesszük, s azok emlékeztetnek erre a kivételes döntésre. A keresztre. Arra, hogy Krisztus valóban az „élő kenyér”!

Jézus mondja, most Neked: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6, 35). Hiszed-e ezt? Élsz-e ezzel a kegyelemmel? Ámen.

Lovász Adrienn