2019.

Holnaptól kezdve fogjuk olvasni Gedeon történetét Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve. Tavaly, a Himnusz születésnapján szóltam már a történetről, ám a történetnek akkor csak az elejét érintettük, amelyet néhány gondolat erejéig szeretnék emlékeztetőként összefoglalni.

Gedeon, akiről a felolvasott igeszakasz szól, bíró volt. A bírók, régies elnevezéssel bírák, kormányozzák Izraelt. Politikai vezetők voltak, övék békében a bíráskodás joga, és háborúban a hadvezetés feladata. A honfoglalás korának híres vezetői voltak ők. A honfoglalás nem egy rövid ideig tartó momentum volt, hanem évszázadokon áthúzódó folyamat. Józsué kezdte meg, és Dávid fejezte azt be Jeruzsálem elfoglalásával.

Izrael ebben a korszakban, törzsszövetségben éli életét, a 12 törzs laza szövetségén belül. Bírák korának harcai helyi háborúk, nem az egész ország területére kiterjedőek, a törzsek egy része harcol, ám a korszak végén jelentkezik egy olyan ellenség, aki ellen már a meggyengült törzsrendszer nem képes felvenni a harcot, ők a filiszteusok (palesztinok).

A történet főszereplője Gedeon: a présházban csépel. Milyen furcsa, nem ott szokták e munkát végezni, más a helye a cséplésnek. Az ok, roppant egyszerű: eldugni az ellenség elől a termést. A 6. rész verseit olvasva egy magába zárkózó, félelemben élő fiatalember lelki arca rajzolódik ki előttünk.

 Csodálatos azonban, ahogy az angyal megszólítja: „erős vitéz”. Miért? Mert ilyennek látja Őt, Isten ereje által, a magányosan elbújva cséplő ember Isten ereje által vitéz, hőssé lesz. Mindez azt is mutatja, hogy Istennek tökéletes látása van rólunk. Míg, mi csak azt látjuk, hogy kik is vagyunk valójában, Ő azt is látja, hogy Szentlelkének ereje által mivé, kivé lehetünk.

Felvetődött kérdésként: Mi életünk mennyit ér Isten nélkül? És mennyit ér Vele!

Gedeon a találkozás után cselekszik. Mert, az Istennel való találkozás nem lehet és nincs következmények nélkül az emberi életben! 

Nézzük, csak mit tesz? Először is lerombolja Baál oltárát. Mit jelent ez? Szakít a bálványokkal, gyökeresen, és egyben hitvallást tesz az Úr mellett!

Majd, miután megtörténik a szakítás, akkor oltárt épít az Úrnak.

Ez, az Istennel való kapcsolat helyreállítását jelenti! Szakítás mindennel, ami tőle elválaszt, gyökeres, radikális szakítás a bűnnel, és a kapcsolat helyreállítása! Ma is, nekünk is csak így lehet, másként nem megy!

Mai alapigénk azzal kezdődik, hogy a midiániták támadást indítottak Izrael ellen. Ekkor Gedeon Isten Lelkével betelve összehívja a midiániták ellen a törzseket. Nem előbb, nem később, hanem amikor Isten lelke erre késszé teszi. Addig, amíg nem kap erőt, onnan felülről, addig nem mozdul, amikor azonban megkapja, nem habozik, nem várakozik, hanem azonnal cselekszik!

Mi sem habozhatunk, ha Isten Lelke indít, de nem is siettethetjük azt, hogy Lelke indítson bennünket bármire is. Szuverén Úr ugyanis a Lélek, és úgy és akkor cselekszik velünk és általunk, amikor Ő akarja!

Csodálatos, hogy amikor Isten Lelke Gedeont megerősíti, akkor már valóban vitéz hős, akinek szavára enged Izrael.  Gedeon egy nagy sereget gyűjt egybe: 37.000 embere várakozik parancsára, hogy hadba vonuljon.

És, ekkor egy nagyon furcsa, emberileg nézve szinte érthetetlen történésnek lehetünk tanúi. Nagyon találóan írta le a Bibliaolvasó Kalauz napi igemagyarázata, hogy egy keretszűkítésnek lehetünk tanúi.

Keretszűkítés. A sportból ismerjük ezt a szakkifejezést. Az edző, a csapatjátékokban általában ugyanígy, két időpontban szűkít keretet. Egyszer korábban, egyszer pedig az összecsapás előtt. A keretbe behívott játékosok aztán együtt edzenek, együtt készülnek. Aztán a meccs előtt még egyszer, az, már tényleg az a csapat lesz, aki a pályára kerül. A cél, hogy az adott pillanatban a legütőképesebb, legrátermettebb, legerősebb, legösszeszokottabb csapat kerüljön pályára, amelyik a legesélyesebb az ellenfél legyőzésére. Ám, míg a sportban a keretszűkítés bevett gyakorlat, kötelező elem, addig a háborúkban ez teljesen értelmetlen, teljesen szokatlan. Hiszen, ott az is számít, hogy a harcosok minőségén túl, mekkora a mennyiségük. Ismerjük az ősi mondást: „sok lúd disznót győz”, azaz, ha egy nagyobb sereg körbevesz egy kisebbet, annak ellenállását előbb vagy utóbb, már csak fizikai tömegükből adódóan is megtörik. A II. Világháború egyik győztese a Szovjetunió, többek közt hatalmas embertömegek mozgósításával tudta legyőzni Németországot. A katonákat a korabeli tanúk elmondása szerint a komisszárok egyszerűen belehajtották a gépfegyvertűzbe, akiknek többségét lemészárolták, ám amikor a német lövészek tárat cseréltek, vagy a gépfegyver túlhevült és megállt a tüzelés, már a nyakukban is voltak a szovjet gyalogosok. Háborúk előtt nem a „keretszűkítés” a bevált gyakorlat, hanem a mozgósítás, a minél nagyobb tömegű katona összegyűjtése, majd bevetése.

Gedeon mindennek ellenére „keretet” szűkít. Két alkalommal is, először 10.000-re, majd 300-ra. De vajon miért van erre szükség? Miért kéri erre a látszólag logikátlan, emberileg érthetetlen dologra Isten Gedeont:

Azért, mert Isten látja, hogy hova vezetne, ha ekkora sereggel vívná ki a győzelmet Izrael. Önelégültséghez, saját maguk dicsőítéséhez, ahhoz a gondolathoz, hogy emberi összefogásuknak csak győzelem lehet a következménye. Drága testvérek! Milyen emberi, milyen gyarló gondolat, és mégis milyen sokszor jelen van bennünk is: együtt sokra megyünk, együtt képesek vagyunk, együtt elegen vagyunk, nem hiányzik ide már Isten, és a győzelem a miénk!

Gondoljunk arra a történetre, amikor az emberiség először így gondolkodik, a Bábel tornyának történetére, ahol azt olvassuk, hogy egy idő után az építkező emberi közösség már nem emberként, hanem szinte megistenülve tekint magára, annyira el vannak varázsolva saját erejüktől, saját tehetségüktől, az együtt dolgozók nagy számától!

Vagy, gondoljunk arra, hogy milyen gyakran el tudunk szállni egyénenként is saját erőnktől, tehetségünktől, ötleteinktől – kit mi érint, és elfelejtjük, hogy egyedül Istené a dicsőség!

Eszembe jutott egy vers, ami szépen rávilágít erre, ennek egy részletét szeretném megosztani veletek.

 Horváth István: Tornyot raktam

Künn a jégfogú tél-sárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt. 
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt. 
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett. 
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett. 
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát, 
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát. 
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába, 
csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa. 
A mező volt iskolája. A természet a mestere. 
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele. 
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam. 
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam. 
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan, 
és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban. 
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban. 
- Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban. „

Ugye, ismerjük ezt az életérzést? Amikor szinte megrészegülünk saját magunktól, amikor nagyranőtt énünk ül életünk trónszékén, és nem Jézus! Gedeon történetének ezen pontja,  - a keretszűkítés figyelmeztet bennünket arra, hogy ne higgyük magunkat nagynak, legyőzhetetlennek, ne higgyük azt, hogy ha sokan vagyunk akkor erősek vagyunk, hanem legyünk tisztában mindig azzal, hogy Isten annak ad győzelmet, aki neki adja a dicsőséget, aki nem csak színből, szép szólamból, megszokásból mondja ki: „Soli Deo Gloria, Egyedül Istené a dicsőség!”

Gedeon ezért, a szent háborúra csak a legalkalmasabbakat viszi. Két próbának veti alá az összegyűlt népet Gedeon, két lépcsőben csökkenti a hadakat az Úr.

Először azoktól válik meg a sereg, akik félnek. Tanít ez is: Isten háborújának megvívására csak az alkalmas, aki nem fél.

De ki ne félne? Olyan események, történések vesznek körül bennünket, amelyek félelemre adnak okot! Isten tudja ezt, hogy egy veszélyes világban élünk. Épp ezért, 365-ször van a Bibliában a Ne félj!, Ne féljetek csodálatos bíztatása, mert tudja a mi Urunk, hogy mennyire megnyomorítja életünket a félelem, és egyedül képtelenek vagyunk legyőzni azt! Tudja, hogy a félelem gúzsba köt, képtelenné alkotásra, életre. Vele azonban legyőzhető a félelem, ha ő valóban jelen van életünkben!

Marad 10.000 ember, elmegy 22.000. Több mint a sereg kétharmada - beszédes arány.

Ekkor következik a második próba: ivást engedélyez a seregnek, és aztán azokat küldi el, akik a víznél, ivásnál letérdelve, kezükbe vizet merítve isznak. Elgondolkodtatott, hogy ez vajon miért lehet az alkalmasság próbája?  Mit tesz, aki így iszik? Letérdel, fegyvereit leteszi, kezébe vizet vesz, csak és kizárólag az ivásra koncentrál. Minden figyelmét ez köti le.  Nincs készenlétben, míg, aki lehasal, annak fegyvere keze ügyében van, az óvatos, körültekintő, figyel, körülnéz, képes ösztönein uralkodni, tényleg alkalmas a harcra! Olyan tényleg, mint egy kutya, aki, még ha eszik és iszik is, figyeli környezetét, óvja területét.

Még beszédesebb arány! 10 000-ből 300 ember marad!

Mit jelent ez? Ha félelmet le is győzzük, az még nem tesz képessé a Krisztusért való naponkénti harc megvívására! Kell hozzá körültekintés, önuralom, figyelem és önfegyelem hogy az ember tisztában legyen vele, hogy harcban áll!

Márpedig harcban állunk. A Sátán folyton, állandóan harcol azért, hogy letérítsen minket az Úr útjáról, hogy elveszítse lelkünket.

 Hogy mondta Jézus nagycsütörtök éjjelén tanítványainak? Vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A tanítványok nem vigyáztak, és a kísértésben elbuktak, kivétel nélkül! Jézus figyelmeztetése minden korok tanítványainak, így nekünk is szól!

Gedeon emberei vigyázó harcosok, Istennek pedig ilyenekre van szüksége! Minket is így tud igazán használni szolgálatában!

Imádkozzunk azért, hogy ilyenek lehessünk, vele és általa legyőzve a félelmeinket, uralkodva magunkon, az imádsággal, amely segíti lelki éberségünket csodálatos lehetőségével minél gyakrabban élve! Ámen

Juhász András