2019.

2019. január 13. vasárnap - Juhász András
2019.01.14
Lectio: János 1:1-14.
Textus: János 1:14.

A tegnapi napra kijelölt újszövetségi igeszakasz alapján kívánom Istenünk üzenetét hirdetni köztetek. Van egy régies, számomra most mégis ide kívánkozó prédikáció kezdet, amikor a lelkész az evangélium szót így adja vissza: „hirdetni kívánom köztetek Isten szeretetének jó hírét!”- mert drága Testvérek, ebben az egy versben benne foglaltatik valóban az evangélium, a valódi, az igazi örömüzenet, Istenünk szeretetének jó híre!

A felolvasott igeversek János evangélista talán számunkra kicsit nehézkesen érthető, talán kicsit misztikusan hangzó, tudományosnak ható nyelvén keresztül adják vissza a karácsonyt. De, e mondatban: „Az ige testté lett, és lakozott miköztünk, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal!”, minden benne van. János evangéliumában hiányoznak a Lukácsnál megismert képei a karácsonynak: nincsenek angyalok, nincsenek pásztorok, jászolbölcső, nem látjuk a gyermek Jézust és édesanyját, édesapját sem. János nem tudósít a születés helyéről, sem arról, hogy mi volt az oka annak, hogy épp e helyen születik meg Jézus. És, mégis, e versben minden benne van. Nem csak az első karácsony, hanem a teljes Krisztus-esemény.

A mondat első részével, az „Ige testté lett”, már gyerekként találkoztam. Volt minden évben a karácsonyfánkon egy kis harang, aminek a hátuljára ez az igevers volt felírva. Kis unokatestvérem, faluhelyről egy alkalommal nálunk volt karácsony után, épp olvasni tanult, és minden elébe kerülő betűt igyekezett elolvasni, így a díszen levő mondatot is. Ám, valami egész mást olvasott azokból a szavakból, amelyek akkor még számomra is érthetetlenül csengtek, a következő kérdést tette fel szüleimnek: „Mit jelent az, hogy az iga ketté lett?” Hangosan nevettünk húgommal, de utólag bevallom, hogy nekem is mint 10-12 éves forma gyereknek több értelme volt így a mondatnak, mint ahogy az a díszen, és a Bibliában is elénk került.

1. Mert valóban mit is jelent ez a mondat, az „Ige testté lett!”?

Az Ige nem más, mint Isten hozzánk szóló beszéde. A Biblia, a reformátori teológia szerint az Írott ige, a prédikáció a hirdetett ige. Ha azonban az ószövetségi szóra (dábár) tekintünk, akkor ennél többet is láthatunk: tett és szó tökéletes egysége. Cselekedet és beszéd egyszerre. Úgy, ahogy a teremtés leírásában látjuk: Isten szólt és lett. Teljes összhangban van Istennél a szó és a tett, nem válik úgy szét, ahogy sajnálatosan gyarló életünkben oly gyakran megtörténik ez. 

Az első karácsonykor mindez Jézusban testet öltött. Emberré lett. Jézus a testté lett ige!

Ma talán így lehet ezt a különös mondatot visszaadni: az Isten hozzánk szóló szava és értünk való cselekedete kézzelfogható valósággá vált egy emberben, az emberré lett Jézus Krisztusban.

Egy evangélikus lelkésztől hallottam egy elgondolkoztató, megható történetet, amit megosztottam már többötökkel, mégis számomra nagyon ide kívánkozik:  Egy fogyatékos otthonban a karácsony megünneplésére készültek, mégpedig egy színdarab előadásával. Máriát egy tolókocsis kislány játszotta, akinek kezébe adták a porcelánból készült, gyermek Jézust ábrázoló szobrocskát. A kislány ügyetlenül fogta meg, a baba leesett a földre, és letört a feje. A kislány sírva fakadt, de egy leleményes ápoló visszaragasztotta a baba fejét. A ragasztás nem sikerült tökéletesen, a fej kicsit furcsán, szinte torzan állt a baba fején. A kislány ekkor újra kézbe vette a babát, majd kicsit zavartan, kicsit humorosan így szólt: „Most már egészen olyan, mint amilyenek mi vagyunk!”. Leegyszerűsítve, erről szól a felolvasott Igevers. Vonatkoztassunk el most a történettől, attól, hogy a kislány számára a baba sérülése jelentette azonosulását velük, a fogyatékos szereplőkkel.

De mégis, valami ilyesmiről van szó Igénkben is: Isten teljesen azonosul velünk, emberré lett, olyanná, mint mi. Egy dologban nem azonosult velünk, és az a bűn. 

A Filippibeli gyülekezethez írt levélben, egy csodálatos Krisztus-himnuszt olvashatunk. Ennek a testté lételre vonatkozó része így szól: „mert Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonló lett, és magatartásában is embernek bizonyult”

Emberré lett az első Karácsonyon, Jézusban emberi testet vett magára, és ezzel vállalta az emberlét minden kínját és gyötrelmét.

És, hogy mennyire emberré lett? Nézzünk példákat rá! János evangéliumában olvasható a samáriai asszony története, ahol Jézussal kapcsolatban a következőket jegyzi le a szemtanú szentíró: „Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál.” Majd vizet kér az asszonytól, mert mint az evangélium elénk adja meleg volt, az idő dél felé járt. Tanítványai a városba pedig ételért mentek be. Csak ebben a néhány rövid versben három olyan velejáróját látjuk az emberi létnek, amellyel mi is napról-napra szembesülünk: fáradtság, éhség, szomjúság érzet. Ugyancsak János írja le, Lázár feltámasztásának történetében, hogy amikor látta azt, hogy Mária és a vele lévő zsidók sírnak, megrendült lelkében. Majd egy még meglepőbb mondatot olvashatunk: „Jézus könnyekre fakadt!” Lázárról úgy beszél a Biblia, mint akit Jézus szeretett. Érthető hát, hogy a számára fontos ember halála könnyeket csal szemére, éppen úgy, mint a miénkre!  Majd a jeruzsálemi bevonuláskor, látva azt, hogy mi lesz Jeruzsálem sorsa, sír Jeruzsálem felett. Kesereg népe jövendője miatt, éppen úgy, mint olyan sokszor mi!

Valóban emberré lett a mi Urunk, vállalva az emberlét minden kínját, gyötrelmét! És, hogy milyen szenvedéseket viselt, hordozott, és mennyit szenvedett? Az Apostoli hitvallás ad erre nézve egyértelmű választ, ahol egész földi élete Jézusnak egy szóban jelenik meg: SZENVEDETT! A Pontius Pilátus alatt csak az időt és a helyet jelöli, de e szó előtt a születés található, utána pedig a kereszthalál, azaz valóban egyetlen szó jellemzi az emberré lett Istenfia életét: szenvedett! Szenvedett üldöztetést, szenvedett megnemértése miatt, szenvedett tanítványai felületessége miatt, és ez a szenvedés kicsúcsosodik a nagyhétben, amikor egészen elképesztő módon, kézzel foghatóan jelenik meg a szenvedés!

Krisztus magára vette az emberi természetet, ami mennyei természetéhez képest alsóbbrendű volt. Semmi nem mutatja úgy Isten csodálatos leereszkedését, mint ez. Isten "...úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta..." (Jn 3:16). János olyan egyszerűséggel beszél erről a csodálatos témáról, hogy azt mindenki megértheti, s általa világosságra juthat.

 Krisztus nem színlelte, hogy felvette az emberi természetet, hanem valóságosan felvette azt. Miért lényeges ez?

Miért volt szükség az Ige testté lételére? Egyetlen okból: Miattunk! Jézus emberré lételének értelme a mi megváltásunk!

De, miért szorul egyáltalán az ember megváltásra? Azért drága testvérek, mert bűnösök vagyunk. Olyan szépen meg tudjuk ezt vallani az úrvacsorai liturgiában, amikor arra a lelkészi kérdésre, hogy „Hiszitek-e hogy mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök vagytok, kik saját erőtökből Isten ítélőszéke előtt meg nem állhattok, sőt büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek?, -  „hiszem és vallom” a válaszunk.

De vajon végig is gondoljuk, hogy ez mit jelent?

Azt, hogy az eredendő bűn által, Ádám és Éva esetének következtében mindannyian bűnösök vagyunk, akik minden egyes tudatos vagy tudattalan vétkünkkel tulajdonképpen Isten ellen lázadunk! Isten pedig, mivel igazságos, nem viseli el a bűnt. A bűnre büntetésnek kellene következnie.

Isten azonban bár gyűlöli a bűnt, és igazságossága büntetésért kiáltana, a bűnös embert viszont szereti. Nagyon szereti. Ezért kegyelemmel fordul felé, de mondom másként: felénk. Erről a furcsa, általunk feloldhatatlannak gondolt kettősségről szól alapigénk folytatása: lakozott miköztünk, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal! Kegyelem és igazság! Egyik sem csorbulhat, egyik sem szenvedhet hátratételt, hiszen ha bármelyik hiányozna, akkor Isten mindenhatósága kérdőjeleződne meg! Ha csak igazságos lenne, akkor a büntetésbe belepusztulnánk mi emberek, mert a bűn zsoldja, következménye a halál. Így, Isten kegyelme nem valósulna meg. Ha csak szimplán gyakorolná a kegyelmet, Isten igazsága semmisülne meg!

És hogy valósulhat meg egyszerre a kegyelem és az igazság? Egyetlen módon, úgy, ahogy azt az első karácsonyon Isten az Ő hihetetlen bölcsességéből fakadóan végrehajtotta: az Ige testté lett. Azaz, Isten Fia emberré lett. Emberként pedig a helyünkre lépve, Isten Őt büntette miattunk, helyettünk, és érettünk! És mivel bűntelen volt, ártatlanul szenvedett. Isten ezért az Ő érdeméért nem tulajdonít nekünk bűnt! Rajta keresztül tekint ránk! Nem leszünk Jézus által bűntelen emberekké, de lehetünk kegyelmet nyert bűnösökké, ha elfogadjuk Jézust életünk megváltójának! Hogy is kezdtem? Isten szeretetének jó hírét kívánom köztetek hirdetni! Ez az a jó hír, Isten ennyire szeret bennünket, hogy Jézus által bűnt nem tulajdonít nekünk, és általa örök életet ajándékoz nekünk! Ez az, ami mindig örömmel kell, hogy eltöltsön bennünket!

Ez az, ami boldogságunk, egyedüli igazi boldogságunk elvehetetlen és valódi forrása!

Meg vagyunk váltva!

Bajban, gondban, szomorúságban, nyomorúságban, veszteségben, életünk árnyékos oldalán ez az, ami egyedül bátorít, erősít és vigasztal minket! Legyünk hát érte végtelenül hálásak, és mindig örvendező szívűek!  Ámen

 

vissza