2019.
Kedves Testvérek!
Sötét éjszaka volt. Azon az első karácsony estén nem volt még díszkivilágítás. A sötét pedig nyomasztóan hat az emberre. A sötétségben legszívesebben mindenki elbújik. Elbújik takarója alá, elbújik egy szeretett személy mellé, a szülei közé, vagy miként az üres pusztában a pásztorok, elbújik a pislákoló tűz mellé.
Mert a sötétségben is keresi az ember a világosságot. Gondoljunk csak bele. Mi a sötétség? A világosság hiánya.
Senki sem tudja megmagyarázni azt, hogy miért irtózik a legtöbb gyerek a sötéttől, a sötét pincétől vagy padlástól, és miért nyugszanak meg gyerekek, és sokszor felnőttek is, amikor egy sötét helyiségben fölkapcsolják a villanyt, vagy gyertyát gyújtanak, és legalább egy kicsi világosság lesz.
Az ember Isten nélkül - lelki értelemben - sötétségben van.
A fizikai sötétségen könnyű segíteni. Az ember felkapcsolja a villanyt, vagy kimegy egy világosabb vagy világos helyre, de a lelki sötétség, amiben az emberek élnek Isten nélkül, az nem is olyan egyszerű kérdés. Hiszen sokan nem hiszik el, hogy ebben változni, vagy ezen változtatni csak úgy lehet, ha valaki találkozik a világ világosságával, Jézus Krisztussal, és Jézus gyújthat lelki értelemben fényt, világosságot a sötét szívben.
Jézus azért jött, hogy világosságot hozzon az embereknek.
Ennek ékes kiábrázolása, hogy a pásztoroknak elsőként nem a mennyi hang, vagy az angyalok serege jelenik meg, hanem a nagy fényesség. Olyan fényesség, mely az addigi megszokottból kimozdítja őket.
Mert Krisztusnak ez a küldetése. Azért született meg erre a világra, hogy a bűn sötétségében szunnyadó embernek világosságot hozzon. Fényt hozott nekünk, hogy képesek legyünk túllátni azon, amit látunk. Túllátni azon, amit tapasztalunk. Így történhetett meg, hogy a pásztorok is túl tudtak látni az istállón, a jászolban lévő újszülöttön, és tudtak hinni az angyalok szavának, meglátták Isten dicsőségének kiáradását.
Mert Testvérek!
Nagyon fontos üzenete van annak a világosságnak, ami felragyogott a pásztoroknak, és ami most ezekben a kis gyertyalángokban mutatkozik, mely egészen Betlehemből érkezett most hozzánk.
Krisztus személyében maga a Világosság született meg a földre, hogy a reménytelenség helyébe reményt, a szomorúság helyébe örömöt hozzon.
Nagyon tetszik, ahogy Pál Feri fogalmaz a karácsonnyal kapcsolatban: Tulajdonképpen kétezer év óta azt is ünnepeljük, hogy nem minden múlik azon, hogy milyen körülmények között vagyunk. Hogy nem mindent határoz meg az, hogy milyen föltételek és adottságok és lehetőségek…
Mert az emberi szem addig lát, ameddig. De Jézus Krisztus fényében, abban a mennyei világosságban más is a szemünk elé kerülhet. Megláthatjuk, hogy több ez a karácsonyi történet, mint színes mesejáték. Több, mint szép hagyomány, és több, mint nagy lakoma. Karácsonykor Isten maga lett világossággá a mi számunkra.
Karácsonykor ezt a Világosságot ünnepeljük. Hogy nem hagyott a sötétségben. Hogy kimozdít a megszokottból. Hogy felkavarja az álló vizet.
Hogyan tudjuk igazán jól ünnepelni a karácsonyt?
Nem úgy, hogy hitelt veszünk fel a túlköltés miatt. Még csak nem is úgy, hogy szép betlehemet állítunk fel a lakásban.
Úgy tudjuk igazán, túl látva a felszínen ünnepelni a karácsonyt, ha tovább árasztjuk a világ felé mindazt, amit Tőle kaptunk: a békességet, a megbocsátást, a szeretetet, a türelmet, az áldozatkészséget, a jóságot.
A feladatunk, világítani, a világ világosságának lenni mindenütt, ahol sötét van, tehát éppen a világban, szétsugározni valamit abból a nap nélküli világosságból, abból a gyógyító, tisztító mennyei fénysugárból, ami ott Betlehemben jött el a világba! Amit azért nem ismerhetett meg a világ, mert az övéi nem fogadták be magukba, vagy ha befogadták: a véka alá rejtették, maguknak élték, belkörűleg használták és így lassan az lett a sorsa, mint a leborított gyertyalángnak: fölélte az oxigént és elaludt!
Nos, hát az az igazi karácsony, amikor valaki nemcsak az ajándékot fogadja el, hanem az azzal járó feladatot is vállalja: a befogadott világosság tovább árasztását! Jézus nem elment ebből a világból karácsony ünnepén, hanem éppen eljött, világítani jött a világba!
Mert úgy szerette Isten e világot - azt a világot, amit mi sokszor gyűlölünk, megvetünk, amitől elfordulni szeretnénk -, igen, ezt a világot Isten úgy szerette, hogy Ő egyszülött Fiát adta érte. Aki ezt a Fiút, ezt a világért adott egyszülött fiút befogadja, az nagy felelősséggel kell, hogy szeresse a világot, a világban lévő embert, annak magának is úgy kell szeretnie e világot, hogy a világ megismerje az igazi világosságot, az Isten fiain át az Isten egyszülött Fiát!
Tehát: befogadni! Ez az igazi karácsonyi öröm! A karácsony alkalom Jézus befogadására, vagy újra befogadására! Tegyünk így, és hazamenve otthonainkból, ne felejtsük ezt él, hanem kinyitva a Bibliánkat, szánjunk Rá időt.
Ámen
Mándi Kitti