2019.

2019. augusztus 11. vasárnap - Lovász Adrienn
2019.08.12
Lekció: 1Krón 17, 1-15
Textus: 1Krón 17, 16-27

Szeretett Testvéreim!

Amikor a Csillagponton, a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Találkozón voltunk a fiatalokkal, a főelőadásokban többször elhangzott ez a gondolat: ISTEN NAGYOBB! Nagyobb a próbáknál, problémáknál, betegségeknél, a magánynál, a depressziónál… Isten nagyobb!

Nagyon sokszor eszembe jut ez a két szócska, és bevallom, óriási nyugalommal tölt el a tudat, hogy Isten mindennél és mindenkinél hatalmasabb!

Amikor azon kezdünk el tűnődni, hogy vajon Isten mit akar az életünkkel; mit akar kihozni egy adott helyzetben; amikor keressük a miérteket, Isten közben az alatt is szövögeti a mi életünk fonalát! Elkészíti a megfelelő időt, az alkalmas embert, az ideális körülményeket, még akkor is, ha látszólag kérdéseinkre nincsenek válaszok, vagy látszólag Isten nem mozdul értünk…

Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert mi sokszor vagyunk türelmetlenek, vagy egyszerűen mi szeretjük a kezünkben tartani az irányítást. Viszont erre nincs hatalmunk. Erre csak a Mindenség Urának van hatalma és ereje!

Egy Istenben hívő embernek az életében elmaradhatatlanul fontos, hogy elkérje Isten vezetését, és bölcsességet kérjen Tőle, hogy helyes döntéseket tudjon hozni. S az sem utolsó szempont, hogyha elkérjük az Ő vezetését, tudjuk fel is ismerni, hogy hogyan és mit üzen nekünk az Úr! Ehhez elengedhetetlen a személyes kapcsolat, az állandó imádság Isten felé!

A prófétai időkben kicsit könnyebb volt az útbaigazítás, mert voltak Isten által elhívott próféták, akikre Isten rábízta az Ő személyes üzenetét a népnek, vagy egy adott személynek. A Krónikák első könyvében, az az igeszakasz, amit felolvastam, Nátán próféta idejében történt. Ő volt Isten elhívott embere, aki segítséget nyújtott –többek között- Dávid királynak is a döntéshelyzeteiben.

Alapvetően ez a teljes fejezet arról szól, hogy Dávid építsen-e az Úrnak házat, avagy ne?! Persze a dolog nem ennyire egyszerű, meg kell vizsgálnunk, hogy hogyan jutott Dávid erre a fontos pontra, hogy templomot építsen?

Akkoriban a szövetség ládája egy sátorban volt. Nem volt még az országban kőtemplom, viszont a tudósítások szerint Dávid ekkor már palotában lakott. Nem is akármilyenben, a Szentírás azt írja, hogy cédrus-palotában! A cédrust előszeretettel használták építkezési célokra. Hírám, Tírusz királya, a Libánonról küldött Dávidnak a királyi paloták építéséhez nagy mennyiségű cédrust. A legnemesebb fának tekintették, ezért nevezték olykor az Isten cédrusainak (Zsolt 80,11) vagy az Úr fájának (Zsolt 104,16). Kidőlése a maradandó dolgok mulandóságát hirdette (Zsolt 29,5).

El tudjuk képzelni ezt a palotát, ahol nem csupán a cédrus volt olyan drága és előkelő, hanem minden más, ami benne volt. Ez a pompa juttatta Dávid király eszébe, hogy neki minő királyi lakhelye van, az Úr helyét pedig csupán egyszerű sátorlapok jelölik.

Szándéka szerint templomot épített volna az Úrnak, melyet Nátán próféta is támogatott. Először. De az Úr gondolatai, bizony, nem a mi gondolataink! Mielőtt azonban az Úr válaszával foglalkoznánk, fel kell tegyek egy kérdést: hányszor jutnak nekünk eszünkbe az Úr dolgai, vagy nemes célok, miközben megvan mindenünk, és úgy érezzük, hogy életünk majdnem minden területe kiegyensúlyozott és működőképes?!

Egyszerűbben és rövidebben is meg tudom ezt fogalmazni: eléggé hálásak vagyunk Istennek mindenért, amink van? Csak, mert semmink nincs magától; semmink nincs, amit ne kaptuk volna…

Nátán próféta folyamatos kapcsolatban állt Istennel, és mindig Tőle kérte el a vezetést, tanácsokat, és a bölcsességet. És meg is kapta! Így vezette el Isten őt arra, hogy Dávid ne építsen templomot, mert más tervei vannak.

Arról nem olvasunk, hogy Dávid csalódott lett volna, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan ő eltervezte. Sőt! Az imádságában kimondottan hálás Istennek az Ő tökéletes tervéért!

Drága Testvérek, mi nem mindig vagyunk ilyen beletörődőek, mint Dávid! Mi még botladozunk abban, hogy teljes lényünkkel belesimuljunk Isten gondoskodó karjaiba, és elfogadjuk az Ő akaratát az életünkre nézve! Dávid meg tudta látni a próféciát hallva, hogy Isten más feladatot szánt neki, és másra bízza a templom építését!

Vajon mi meg tudjuk látni Isten „nem”-jeiben azt, hogy mást szánt nekünk? Lehet, hogy vannak olyan történések az életünkben, melyekre mi tudjuk az elméleti megoldást, a gyakorlatban mégsem működik… Lehet, hogy valami többször nem sikerült, és nem vettük észre, hogy ott már nincs dolgunk… Vagy az is lehet, hogy valami többször kudarcra volt ítélve, mégsem adtuk fel, és végül győztünk… Pro és kontra…

Önmagunk eszére támaszkodva, Isten vezetése nélkül sokkal több sebet kapunk, és csalódásokat; és talán túl sok időt pazarlunk olyan dolgokra, melyekre nem kellene. Rengeteg fölösleges körtől megszabadulhatnánk, és sok sérelemtől távol maradhatnánk, ha elhinnénk végre, hogy Isten jobban tudja! Mert ISTEN NAGYOBB!

Nagyobb a körülményeinknél, és különben is: Neki semmi sem lehetetlen! Dávid tehát nem csalódott, sokkal inkább hálás. De szeretem ezt az alázatot: „Ki vagyok én, Uram, Istenem, és mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? Sőt, még ezt is kevesellted, Istenem, és a távoli jövőre nézve is tettél ígéretet szolgád házának, és az egyre följebb emelkedő ember alakját láttad bennem, Uram, Istenem. … URAM, NINCS HOZZÁD FOGHATÓ, sőt nincs is rajtad kívül Isten… Most azért, Uram, maradjon meg örökre az az ígéret, melyet szolgádnak és háza népének megígértél, és tégy úgy, ahogyan ígérted. … Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökre színed előtt legyen. MERT HA TE, URAM MEGÁLDOD, ÖRÖKRE ÁLDOTT LESZ!” (1Krón 17, 16-17, 20, 23, 27).

Azért fogalmazza meg ezeket a sorokat, mert Nátán próféta segítségével már tudja, hogy Isten Dávid fiának, Salamonnak vezetésével akarja felépíteni a templomot! És Isten megígérte, hogy örökre megerősíti trónját!

„Azt is kijelentettem neked, hogy házat fog építeni neked az Úr. Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, az egyik fiadat, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő épít nekem házat, én pedig megerősítem trónját örökre.” (1Krón 17, 10b-11-12).

Külső szemmel annyit látunk, hogy nemet mond Dávidnak az Úr. Amikor mi Istentől valamire nemet kapunk, legtöbbször duzzogunk, makacskodunk, perlekedünk Vele. Milyen kár! Mert lelki szemeinkkel a színfalak mögött készül Isten tökéletes terve az életünkre nézve. És mi nem vesszük észre, mert duzzogunk, makacskodunk, perlekedünk Vele.

Milyen jó, hogy évekkel később mégis felépül Jeruzsálem legnagyobb temploma, az Úr háza, és alkalmassá tette Salamont, hogy mindezt kivitelezze! Milyen jó, hogy Dávid nem avatkozott bele a történésekbe, és nem magának akart dicsőséget szerezni, hanem engedte, hogy Isten neve dicsőíttessék!

Ezt kell nekünk nagyon megtanulnunk! Egyrészt azt, hogy SEMMI NEM TÖRTÉNIK ATYÁNK TUDTA ÉS AKARATA NÉLKÜL! Másrészt, hogy AKIK AZ URAT SZERETIK, AZOKNAK MINDEN A JAVUKRA SZOLGÁL! Harmadrészt, hogy SOHA NE A MAGUNK DICSŐSÉGÉT ÉS SIKEREIT KERESSÜK, MERT MINDENÉRT EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG!

Azt mondja Dávid: „HA TE, URAM MEGÁLDOD, ÖRÖKRE ÁLDOTT LESZ!” – mondja ezt házára és háza népére vonatkoztatva, és nekünk is így kellene belesimulnunk Atyánk karjaiba, hogy bármi is történik velünk, bármennyire is nem úgy alakulnak dolgaink, csak azon lesz áldás, amit Isten is megáld!

Nem érdemes tehát ellenkeznünk, és makacskodnunk, hanem merjünk kilépni komfortzónánkból, és elhinni végre, hogy ISTEN MINDENNÉL ÉS MINDENKINÉL NAGYOBB! Ámen.

Lovász Adrienn

 

 

vissza