2018

Kedves testvérek!

Különleges nap a mai. S nem csupán azért, mert három gyermek is részesült a keresztség sákramentumában.

Azért is különleges a mai nap, mert a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa évről évre meghirdeti a Teremtés hetét, s íme, a mai vasárnappal veszi kezdetét az az egy hetes időszak, amikor fokozottan ráfigyelünk, milyen is Isten teremtése, a mi saját helyünk ebben a teremtettségben, és hálát adunk a Teremtőnek mindazért, amit alkotott.

Ebben az évben a közösségbe teremtettség az, ami kiemelt figyelmet kapott a szervezőktől.

Közösségbe teremtettünk, és ahogy azt a felolvasott evangéliumi igeszakaszban olvashatjuk is, Istentől származik minden közösség. Micsoda áldás ez, drága testvérek!

Az Ő végtelen nagy kegyelme az, mely minket, embereket nem magányos lényeknek teremtett, hanem gondja volt rá, hogy közösséghez tartozzunk.

Azonban ha jól belegondolunk, nem mindig olyan jó dolog közösségbe tartozni. Jusson csak eszünkbe legkevésbé kedvelt általános iskolai osztálytársunk. Vele is közösségben voltunk. Közösségben vagyunk születésünk pillanatától, hiszen a családi közösség az első, melybe befogadtatunk. És közösségben vagyunk halálunk percéig, akár családi, akár baráti, akár gyülekezeti közösséghez tartozunk.

Azt hiszem, mind ismerjük azt az érzést, amikor valakivel találkozunk, aki pont úgy látja a dolgokat, mint mi, akivel szinte mindenben egyetértünk, és akivel jól érezzük magunkat. Megborzongató érés. érezzük, hogy igen, vele jobb nekem, mert vele jobb léteznem, tőle jobb leszek én magam is.

Vagy gondoljunk például egy jól működő munkatársi közösségre. Mennyivel hatékonyabb a munka, ha a közös tudás mellett a jó hangulat is adott, és szinte szárnyalnak a gondolatok, egymást motiválva.

Közösségben lenni jó, mert az az ember alapeleme.

Szeretett testvéreim!

Amikor közösségről van szó, óhatatlanul eszünkbe jut a gyülekezet, és az, hogy de hát itt is ugyan olyan bűnös emberek vannak, mint máshol. Hiszen hallottuk, amikor ez meg az valami rosszat mondott, vagy kibeszélte, vagy megbántotta, vagy versengenek, vagy irigykedik, vagy egyéb dolgok.

Hogy lehet akkor mégis az a mi Urunk vágya, hogy mi ne legyünk magányosak? Mózes első könyvében már azt olvassuk: nem jó az embernek egyedül lenni…

Nem jó. Ez a kijelentés a magányos ember kapcsán hangzik el először a Szentírás lapjain. Azért, mert Isten nagy teremtő tervének igazi mozgatórugója a szeretet, mely igazán a kapcsolatokban virágzik.

Hiszen Isten már a teremtés hajnalán úgy alkotott meg bennünket, hogy Vele legyünk közösségben. Szeretetközösségben. Ez pedig az óta sem változott meg. Az Ő vágya az a szeretetközösség, melyről a textusunk is beszél: ahol 2-3 ember úgy gyűlik össze, hogy hit van bennük, és szeretet van bennük, ott már Isten jelen van. Nem mintha a magányos imádkozó mellett nem lenne jelen.

Viszont a közösségnek különleges feladata van. Megtartani tagjait. Megfogni, ha egyikük zuhanna, felemelni, ha valaki mégis elesett, megölelni, ha fáj, és tükröt mutatni, ha bepiszkoltuk magunkat.

A közösséghez tartozás mindig felelősség is.

De ha megfigyeljük a mai társadalmat, azt láthatjuk, hogy nagyon kevés igazán jó közösség létezik. Mert az emberi szívekben eluralkodott a: csak te vagy a fontos, és meg tudod csinálni egyedül életfilozófia, mely még inkább elmagányosítja a közösségre teremtett embert. Elszigetel, és elerőtlenít.

Szeretett testvérek! Ma egy olyan közösségbe szeretnélek meghívni titeket, melyhez nem kell semmilyen különleges képesítés, sem ajánlás, sem tagdíj. Szeretnélek meghívni a Krisztushoz tartozók közösségébe. Oda, ahol teremtettségünk révén már jártunk, de a bűn miatt rég elszakadtunk. Oda, ahol a valódi helyünk lenne. Mert ezt a kapcsolatot helyre lehet állítani. No nem nekünk. Mi nem tudunk visszakapaszkodni az Édenkertbe. Jézus viszont össze tud kötni bennünket az Atyával. És össze is szeretne. Otthon, egyénileg, és itt, közösségileg is. Kapcsolatba léphetünk vele, az imádság által.

Jézus azt mondja, hogy az imádság nem magánügy! Úgy is lehet imádkozni, egyedül, sőt azt is kell gyakorolni, de a közös imádságnak különös értéke van!

„Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." Ezt a mondatot akkor mondta Jézus, amikor feltámadása után megjelent az apostolainak. Azokban a napokban azt is mondta nekik: „Ne féljetek, nem hagylak árván titeket... Én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” És akkor hangzott el ez a mondat is: Ha valamit ketten vagy hárman kértek, megadom nektek...” És ez a mondat is, amelyet már idéztem: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük."

A zsidó zsinagógákban egészen mostanig érvényes a szabály: istentiszteletet csak akkor lehet ünnepelni, ha legalább 10 hívő zsidó férfi jelen van. Jézusnál másképp hangzik ez a szabály: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." Nem a jelenlévők száma számít, nem is az a fontos, hogy férfiak legyenek. Még csak az sem, hogy előkelőek legyenek, vagy az elithez tartozzanak: azaz különösen erkölcsösek legyenek. Hanem az a fontos, hogy Jézus nevében jöjjenek össze.  Fontos az, hogy imájukban Jézus nevét hívják segítségül, fontos az, hogy az Ő történetéről és tanításáról beszéljenek, azokat adják tovább. Akkor Jézus jelen lesz közöttük, ahogyan ígérte: „... ott vagyok közöttük."

Gyakorlatilag ez a titka minden keresztény közösségnek. Nem pedig az, hogy ott mindig történik valami. Nem is az, hogy benne sok kör, klub, társulat, egyesület vagy csoport van. Még csak az sem, hogy ott több gyűl a perselyben egy- egy alkalommal, mint máshol. Legkevésbé az, hogy az egyházközség neve gyakran szerepel az újságokban. Hanem, hogy „... (Jézus) ott van közöttük." Jézus jelen van benne. Egyedül ez a fontos! Az, hogy egy közösség beengedi magába Jézust, engedi, hogy Ő vezesse, hogy Ő hívja össze a tagokat.

Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." Azaz Jézus akkor is ott van, ha csalódottak vagyunk, ha kellemetlen események, netán tragédiák érnek. Ha otthonról rossz hírt hallunk. Nemcsak Karácsonykor van velünk, amikor alig férünk a templomba. Nem is csak akkor, ha érdekel a vasárnapi igehirdetés témája és én abból valamit hazaviszek a következő hétre... Nem! Ezek mind a mi kívánságaink, óhajaink. Ezek bennünk a fogyasztói társadalom szokásai... Nem az a fontos, amit mi teszünk, hanem az a fontos, amit Jézus tesz!

Ha pedig egy közösségben jelen van az Úr, akkor tud munkálkodni úgy, hogy az a teremtettség hasznára váljon, valamit halványan megmutasson az édenkerti állapotból. Keressük mi is együtt a Krisztussal való közösséget.

Ámen

Mándi Kitti