2018

Kedves Gyermekek, Szülők, kedves Gyülekezet!

Egy személyes vallomással szeretném kezdeni a mai igehirdetést: számomra nagyon nagy öröm az, hogy együtt vagyunk a gyermekekkel az istentiszteleten. Igen, zajosabb egy kicsit az alkalom, mint máskor. Hogyne, belevegyül az igehirdetésbe egy- két gyermekhang. Talán nehezebb odafigyelni mindenre, mert annyira kis édesek a gyermekek. Talán nehezebb elaludni is a prédikáció közben, mert zajjal vannak. Ugyanakkor, élettel töltődik meg templom. Együtt kicsik és nagyok. Nem így teljes az egész?

Öröm van a szívemben, és hiszem, a jelenlévők is megérzik ezt az örömet, mert a mi Urunk minek is örülhetne jobban, mint hogy az Ő házában felnőtt és gyermek együtt figyel az Ő szavára.

Ezzel az örömmel köszöntelek most benneteket, gyermekek! A mai napon Isten áldását kérjük az új tanévre, és azért imádkozunk, hogy veletek legyen minden napon akár az iskolában, óvodában, akár otthon, és segítsen nektek tanulni, és átélni azokat az áldásokat, amelyek az Ő szeretetéből fakadnak.

Mindezek előtt azonban az Úr szólni szeretne hozzátok.

A felolvasott hosszabbik igeszakasz egy olyan történet, mely Jézussal történt meg, de biztos, hogy nem véletlenül, hanem azért, hogy ezzel is tanítsa a körülötte lévőket, hogy megmutassa, mire kell nagyon odafigyelni.

Jézus, amikor tanított, nagyon sok emberrel találkozott. Találkozott olyanokkal, akik jól ismerték az Írásokat, vagy mondhatnám úgy is, jó tanulók voltak, és találkozott olyanokkal is, akiket senki sem szeretett viselkedésük, magatartásuk miatt. Jézus viszont mindnyájukkal szóba állt, és aki hagyta, annak segített is.

Szeretett volna segíteni a történetben szereplő fiatalembernek is. Ez a fiatalember nagyon jól ismerte Isten leírt törvényeit, a Tízparancsolatot. Talán jobban, mint a jelenlévő diákok. Ugyanakkor mégsem értette Jézust. Jó Mesternek hívta, és az örök életről kérdezte. Tudott arról, hogy hogyan kell viselkedni másokkal a törvény szerint rendesen és tisztességesen, be is tartotta a törvényeket. Ő egy olyan igazán jó ember volt. aki nem vitázni szeretett volna Jézussal, hanem útmutatást kért tőle.

Egy igehirdető úgy fogalmazta meg, „ha van értelmes kérdés ezen a világon, akkor ezé a fiúé az, hogy mit cselekedjem ahhoz, mit kell tennem, hogy el nem múló, örökké tartó életet kapjak? Van ennél fontosabb? Végül is minden ezen a világon valahol erről szól.”

Ugyanakkor ez a fiú, miután meghallgatta Jézus válaszát, mégis elsomfordál. Elhagyja, mert van valami abban, amit Jézus kért tőle. Valami más, mint amihez szokott. Ugyanis van valami, amit ez a fiú a legeslegjobban szeretett a világon. Mondhatnám úgy is, hogy imádott. Ez pedig a pénze. Nagyon szerette gyűjtögetni, és arra használni, ami csak az eszébe jutott. Jézus pedig ezt kéri el tőle, ennek szétosztására kéri a fiút.

De hát miért? Jézus talán azt akarja, hogy szomorú legyen mindenki, aki Őt követi?

Nem, nem erről van szó. Ennek a fiúnak sajnos nem a megfelelő irányba állt az élete. Hogyan is értem ezt?

Úgy, hogy tudhatjuk bármennyire jól is ismerjük a törvényeket, látványosan be is tarthatjuk azokat, és lehetünk nagyon nagyon jók, rendesek és udvariasok, Isten mégsem ezt nézi. Nem arra kíváncsi, mit gondolnak az emberek rólunk, még csak arra sem, hogy mi mit gondolunk magunkról. Arra kíváncsi, ami a szívünkben lakik. Ennek a fiúnak a szívében pedig nem lakott hit. Nem volt benne semmi vágy, hogy Istennel legyen együtt, nem is azért érdekelte az örök élet, mert szeretett volna az Istent magasztaló mennyei angyalsereg részese lenni. Sokkal inkább az volt neki a fontos, hogy mindenben kiváló legyen, és mindene adott lehessen, mindent meg tudjon oldani magénak. Számára a legfontosabb önmaga volt.

Ezért ment el olyan szomorúan. Mert Jézus válasza nem az volt, amire számított. Jézus ugyanis mindig a tiszta igazságot mondja. Rátapint a legfontosabb dolgainkra és a legféltettebb titkainkra. Megkér bennünket, hogy engedjük el azt, ami fontosabb, mint Ő. De nem azért, hogy szomorúak legyünk, hanem mert Ő sokkal szebbet, sokkal jobbat szeretne nekünk adni.

Miután pedig a fiú elment, Jézus példázatot mondott a tanítványoknak. Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.

Elcsodálkoztak rajta a tanítványok. Miért? Mert itt tevéről és tűről van szó. Az írásmagyarázók szokták magyarázni, hogy hát az a tűfok az nem is igazi tű, hanem sokkal inkább egy kis ajtónyílás, melyen egy kisnövésű, csodálatosan hajlékony teve még akár át is szuszakolható, bár, hogy egy ismert reklámszöveggel éljek, a hatos lottó esélyesebb.

Most mégis azt kérem a testvérektől, hogy merjenek hinni, és szó szerint venni Jézus szavát.

Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni. Hogy pontosabban el tudjuk képzelni, íme, egy tű. Talán az első sorokból sem lehet látni, olyan kicsiny, sokkal inkább sejteni lehet, ha megcsillan rajta a lámpa fénye. És most képzeljünk mellé egy tevét. Lehetetlennek tűnik, hogy átmenjen rajta. Akár ki is adhatnám egész éves házi feladatnak, hogy gyerekek, találjatok módot arra, hogy lehetne átszuszakolni egy egész tevét a tű fokán. De nem teszem. Mert nem lehet emberi módon megoldást találni rá.

Mert van, ami csak Isten számára lehetséges. Állhatok én fejre, és próbálhatom úgy, akkor sem fog sikerülni.

Kedves testvérek!

Így van ez a mi életünkben is. Találkozunk hatalmas, embert próbáló kihívásokkal. Állunk vizsgák előtt, és küzdhetünk az új tananyag, az új iskola kihívásaival, egy új osztálytárssal, vagy kinek mi jut eszébe.

De nem kell egyedül csinálnunk. Isten velünk van. Jézus Krisztus a mi életünk fő helyét is el szeretné foglalni, hogy mindabban, ami nekünk lehetetlennek is tűnik, abban Ő megadja a megoldást.

A felolvasott zsoltárban Isten ígéretét olvashatjuk: Az Úr védelmez téged, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.

Mondhatok én bármit, Istennél nagyobb megerősítést akkor sem tudnék mondani. Ő azt ígéri, velünk lesz, és semmi sem árthat a hozzá tartozóknak, akik tőle kérnek segítséget.

Kedves Testvérek, kedves Gyerekek!

Az élet néha olyan, mint egy vándorút. Hosszú, kanyargós, néhol döcögős, de mindenképp elvezet valahova. Már csak rajtunk múlik, hogy kit hívunk útitársul, ki lesz a mi kalauzunk. Csak saját önzőségünk, vagy kérjük, hogy Jézus jöjjön mellettünk, megóvva minden bajtól.

Én kívánom minden testvéremnek Isten óvó, védő társaságát erre a tanévre is.

Ámen

Mándi Kitti