2018

A mai napra kijelölt újszövetségi igeszakasz ugyanazt a címet viseli, mint a most felolvasott alapige, azzal a különbséggel, hogy a mai igében 12 tanítvány, a felolvasott textusunkban pedig 72 tanítvány kiküldéséről van szó. Amint azt bizonyára tudjuk, volt Jézusnak egy belső tanítványi köre, a 12 fős tanítványi kör, amely Izrael 12 törzsét is szimbolizálta számában, ők voltak azok, akiknek nevét, konkrét elhívási történetét is ismerjük, akik éjjel és nappal Jézussal voltak, akik vele töltöttek három esztendőt. Volt rajtuk kívül a 72 fős tanítványi kör, és volt a még tágabb csoport, akiket úgy említ az írás: a több száz atyafi.

Elgondolkodtam azon, hogy miért került be a Szentírásba a tanítványok kiküldésének története szinte két egymást követő, szinte egyező történetben, először a 12-es, majd a 72-es kör kiküldése.

Abban biztos voltam, hogy nem lehet véletlen, és hogy mindennek üzenete van számunkra, ma élő Krisztus követők, de mondom másként: ma élő tanítványok számára is.

Először az helyeződött szívemre, hogy a tanítványok kiküldése nem azonnal az elhívásuk után történik. Meg kell élniük eseményeket, történéseket Jézus mellett, látniuk, tapasztalniuk kell Mesterük csodáit, át kell itatódniuk azzal a lelkiséggel, amit Jézus képviselt.

Mit tapaszutaltak, éltek meg a tanítványok? 

Mindenek előtt, megélték elhívásukat. Azt a csodát, ami előtt ma is csak dadog a lélek, amikor megtapasztalja, és csak azt tudja mondani: „Éppen engem Uram? Engem méltatsz arra, hogy elhívj? Engem méltatsz arra, hogy kövesselek? Ennyire szeretsz? Bűneim ellenére, alkalmatlanságaim ellenére is kellek neked?” Ez a döntő élmény meghatározta és meghatározza minden tanítvány, minden Krisztus-követő életét, ebből az „élményből” táplálkozhat aztán tovább a hívő élet, és teheti fel a kérdést Istennek: ha te ennyire szeretsz, mit adhatok én ezért neked?

Az elhívás csodája után megtapasztalták a Jézus melletti életet. A mennyország jó előízét, tökéletességét.

Hallhatták Jézus tanításait, ott vannak a Hegyi Beszéd elhangzásánál.

És, ott vannak a csoda-jeleknél is. Ha csak két résszel nézünk előrébb, Lukács evangéliumában egy csodálatos történet folyammal találkozhatunk, amely a mindenek felett álló Urat, Jézust állítja elénk. Itt olvashatjuk a Gadarai megszállott meggyógyítását, amely a démonok, a sötétség erői felett győzedelmeskedő Jézust mutatja meg. Itt találjuk a vihart lecsendesítő Jézust, aki a természet erői felett is úr. A harmadik történet a 12 éve vérfolyásos asszony meggyógyítását adja elénk, amely a betegségek felett álló Jézus képét rajzolja meg számunkra, és végül a Jairus leányának feltámasztását, ami a legnagyobb ellenség a halál felett győzedelmeskedő Úr képét villantja fel. Démonok, betegségek, természet erői és a halál – e négy dolog miatt szenved ma is legtöbbet az ember, és a tanítványok testközelből tapasztalhatták, hogy Jézus úr mindezek felett is, Ő a mindenek Ura! Tanultak tehát Jézus mellett!

És, amikor Jézus késznek látta őket arra, hogy most tanítványként ugyan de ők is, ne csak tanuljanak, hanem szolgáljanak akkor kiküldi őket a szolgálatba. Olyan ez, mint amit én is megtapasztaltam, amikor katonaként a katonakórház műtőjébe kerültem. Több napig semmit sem csinálhattam, csak azt mondták figyeljek és tanuljak. Majd, amikor azt látták készen vagyok, akkor beállítottak a munkába, azonnal az egyik műtőbe.

Először a 12-es kört látta Jézus alkalmasnak a szolgálatra, a bizonyságtételre, majd kis további tanítás után, amelyben szerepelt az 5000 ember megvendégelése is, a 72-es tanítványi kört is.

Drága testvérek! Álljunk meg egy pillanatra! Mert ez a történet nagyon tisztán rámutat arra, hogy pusztán Krisztust szemlélő, benne gyönyörködő keresztyénség nincs. Ott kell lennünk mellette, meg kell halljuk és kapjuk elhívásunkat, tanulnunk kell tőle, de amikor eljön az idő, és késznek lát bennünket a szolgálatra, akkor meg kell halljuk szolgálatba állító, szolgálatba küldő hívását is!

Nem tudhatom, hogy ki hol áll most közülünk, ezt mindenki maga tudja, érzi. A mindig Jézussal lévő legbelső körhöz tartozok-e, vagy a kicsit kijjebb álló középsőhöz, esetleg a pusztán szemlélődő külső körhöz. Törekedjünk beljebb, és erősödjön a mi Urunk csodáit látva hitünk annyira, hogy alkalmasnak lásson bennünket arra, hogy tanítványaként késszé tegyen a róla való bizonyságtételére. Hiszem, hogy mindannyian előbb vagy utóbb készek vagyunk, leszünk erre!

Nagyon érdekes a kiküldetés története, mert konkrét-gyakorlati missziós élethelyzetekben ad Jézus utasítást az őt követő tágabb  tanítványi kör tagjainak. Aki elindul Jézus szolgálatában, az Isten nagykövete lesz ebben a világban, de fel kell készülnie arra, hogy az evangélium fogadtatása nem mindig egyértelműen pozitív. Sőt! Jézus nem is ígér mást, amikor ezt mondja: elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé!

Ma, az idő rövidsége miatt csak a misszióra készülés módozatairól, a „munkamódszerekről” szeretnék szólni.

Ma, olyan dolgokra hívja fel a figyelmet a mi Urunk, amelyek a mi missziós tevékenységünkben is hasznosak lehetnek. Olyanokra, amelyeket talán ösztönszerűen gyakorlunk, de nem árt tudatosan megélnünk: Nézzük meg sorban mindezt, és vegyük át, tegyük életgyakorlatunkká a jézusi modellt, hiszen ez egy működő, kipróbált modell!

1. A tanítványokat Jézus kettesével küldte ki.  Nem küld ki egyedül egy embert. Hogy miért? Ennek okai többfélék. Két ember többet ér, mint egy. (Néhány éve az egyik valóságshow műsorában-kettesével egymáshoz bilincselték a játékosokat>>>pszichológia esettanulmány – meg kellett tanulniuk egymáshoz hangolódni, együtt mozogtak, egyre kifinomultabban mozogtak, dolgoztak együtt).

Két ember kiegészíti egymást, ami az egyiknek nem jut eszébe egy kiélezett szituációban, az a másiknak eszébe juthat. Különböző hittel, meglátásokkal, élettapasztalatokkal könnyebben el lehet érni embereket.

Két ember megvédi egymást, hátukat egymáshoz vetve „harcolhatnak”. Egy alkalommal így, egy társammal kerestünk fel egy lelkileg szenvedő embert, és jó volt azt látni, hogy mennyire jól működik mindez a gyakorlatban, amikor egyikünk holtpontra jutott, a másik lendítette tovább a beszélgetés fonalát.

Mindezek mellet, meggyőzőbb lehet két ember tanúságtétele (szekták nagyon jól ismerik ezt – jehova tanúi, Mormonok kettesével házalnak) Két ember mondja ugyanezt, talán van benne igazság, legalábbis több, mintha egy mondaná.

Miért nem ezt tesszük mi is? Félelemből? Gondatlanságból? Esetleg azért, mert azt hisszük, hogy kevesen vagyunk?

Bárhogy is van, e módszert hitelesítette a mi Urunk, ezt gyakorolták tanítványai, tehát kipróbált módszerről van szó. Merjük használni! Ha pedig azért nem vagyunk még "ketten", mert nem tudjuk, hogy kivel kellene   szolgálnunk, imádkozzunk érte, hogy az Úr mutassa meg "lelki párunkat- lelki munkatársunkat".

2.  Éppen erre épül a tanítványok misszióra való felkészítésének a másik módja: ha kevesen vagytok, imádkozzatok. Kérjétek az aratás Urát, hogy adjon mellétek társat, munkatársat, akivel együtt könnyebbé válik annak a feladatnak az elvégzése, amely reánk bizattatott. Sőt, kérjétek azt, hogy ti lehessetek a kiküldöttek. Úgy, ahogy a próféta egykor kérte: "Itt vagyok Uram, engem küldj el!" Legyen mindennapi fohászunk a lelki munkatársért mondott könyörgés, akivel szépen, összehangoltan tudunk szolgálni, vinni az Isten szeretetének jó hírét ebbe a világba!

3. Így folytatja Jézus: Ha bementek egy házba, akkor köszöntsétek a bennlévőket: a békesség szavaival! Rendkívül érdekes e mondat is, közvetítsétek a békességet a világban. A Békesség közvetítése is komoly feladat tehát:  a missziót végző embernek, a békesség nagykövetének kell lennie. Milyen békességből adjak? milyen békességet közvetítsek? Csak azt, amit én is úgy kaptam, a minden értelmet meghaladó, isteni békességet. Azt, amely engem már áthat.  Ha belső békétlensége van az embernek, jobb ha nem is indul el erre az útra, mert nagyon gyakran sikertelenségre van ítélve.

Rendkívül érdekes mondatok következnek ezután:

4. Ne vigyetek magatokkal sarut, erszényt, tarisznyát, és ne köszönjetek: Az udvariatlanságra akar minket biztatni ez az Ige? Távol legyen! Tudjuk jól, hogy a keresztyéneket kifejezetten tanítja, inti isten igéje arra, hogy a „köszönésben egymást megelőzőek legyünk”.  Nem udvariatlanságra bíztat, hanem arra, hogy az ember a láthatatlan világ dolgaira figyelmezzen, azzal törődjön. Ugyanerre figyelmeztet az erszény és a tarisznya. Nem ez a fontos ekkor! Nem a földi gondok és örömek kell, hogy lekössék gondolatainkat! Sem az esetleges teli erszény, sem pedig az esetlegesen üres erszény! Ne ragadjon le a földi valóságnál, az, aki mennyei követként munkálkodik.

Ezen túlmenően, a templomba nem lehetett bottal, saruval, tarsollyal bemenni, a törvény szerint. A bot és a tarsoly a másik kiküldetési történetben jelenik meg, de meglátásom szerint ide is kívánkozik. Így, e kép azt is jelenti, hogy aki Isten Igéjét viszi, mindig úgy menjen, mintha a templomba, a gyülekezet elé járulna, természetesen nem testi, hanem lelki értelemben. Az a lelki tisztaság vegyen körül bennünket kívül és belül, amely egykor a zsidóságot, amikor templomi kultuszra készült. Isten szolgája az, aki a misszió munkásai közé beáll! Mindegy, hogy lelkészként, presbiterként, diakónusként, hitoktatóként, egyházi oktatási vagy szeretetintézmény munkatársaként, vagy gyülekezeti tagként!

5. És végül: Ne járjatok házról, házra-, azaz ne legyen csapongás abban a szolgálatban amit végeztek. Ha valamit elvállalunk, akkor ne kapkodjunk, egyik szolgálatról a másikra. Ha valami szolgálatban már benne vagyunk, ne legyünk olyanok mint a méhek, amelyik egyik virágról a másikra szállnak. Megvallom, hogy friss megtértként számomra ez óriási veszélyt jelentett: annyi szolgálati területet láttam magam előtt, sok mindenbe belekaptam, de egybe sem igazán. Egybe sem mélyen, és csalódottan láttam, hogy az ilyen szolgálatnak nincs eredménye. A tervezett, a végiggondolt, következetesen gyakorolt szolgálatot viszont megáldja Isten!

Drága Testvérek! Íme, hát, a sikeres misszió receptje: imádkozva, társat magunk mellé véve, a békességet közvetítve, nem csapongó, kapkodó, hanem tervezett módon, de mind a tervezésben, mind a kivitelezésben Istenre figyelve, a benne megkapott örök élet tisztaságát hordozva. Ámen

Juhász András