2017.
Kedves Gyerekek, szülők, nagyszülők, kedves Testvérek!
Elkezdődött a tanév. Az iskolák hívogatóan kitárták a kapuikat, talán már az első dolgozaton is sokan túl vannak.
A tanév kezdete mindig új izgalmakkal kezdődik. Újra találkozni a barátokkal, esetleg megismerni az osztály új tanulóját. Új tanárok, új tantermek. Természetesen azokkal is újra találkoztok, akik talán nem tartoztak a kedvenc osztálytársaink közzé. Mégis, velük kell töltenetek a napjaitokat, épp úgy, mint nekünk felnőtteknek is olyan emberek között kell a mindennapi munkánkat folytatni, akikkel nem mindig öröm a munka, vagy épp nem tudunk mindenben egyet érteni. Mégis így van. Mindenki találkozik ilyen emberekkel, az Úr Jézus pedig tanít bennünket arra, hogy miként viselkedjünk velük az életben.
A felolvasott történet szerintem az egyik legismertebb történet az Újszövetségben. Azért gondolom így, mert olyan alapigazságot fogalmaz meg, amellyel a templomba nem járó emberek is könnyen tudnak azonosulni. Csak akkor ítélj meg másokat, ha téged nem lehet semmiért sem megítélni. Azaz, sosem. Hiszen mindnyájan tudunk elkövetni olyan kisebb- vagy nagyobb mértékű hibát, ami miatt akár haragudhatnának is ránk akár a szüleink, akár a barátaink.
Ugye? Mert nem mindig sikerülnek olyan jól a dolgaink, hogy azért csak dicséretet kaphatnánk. Mindnyájan hibázunk néha. Ugyanakkor a legnagyobb emberi butaságok közzé tartozik, ha csak és kizárólag a hibái alapján nézzük a másikat. Hogyan lehet mégis akkor, hogy mégsem csak a hibáink alapján vagyunk megítélve? Mert közbe ékelődik a szeretet. A szeretet, melyről Pál apostol írja, hogy minden hisz, minden remél, mindent eltűr, mindent elfedez.
A felolvasott második igeszakasz, a textus János leveléből szól. Annak a Jánosnak a leveléből, akinek az evangéliumot is tulajdonítják. Mondanivalójában pedig igen csak csatlakozik az evangéliumi történethez: a szeretetben nincs félelem. Ezt majd a templomból kifelé menet minden gyerkőc kezébe fogja kapni, emlékeztetőül.
Épp úgy, ahogy a lelkészi hivatalban az én asztalomon is rajta van, hogy nap, mint nap lássam, olvassam, emlékezetembe idézzem.
A szeretetben nincs félelem.
A félelem távol tart minket. Távol tart attól, hogy mind azzá tudjunk válni, aminek Isten szán. A félelem korlátozza a lehetőségeket, sőt romba dönti és elpusztítja az élet. Isten nem akarja, hogy az ő gyermekei olyan életet éljenek, amely tele van félelemmel.
Sokszor kerülünk félelmetes helyzetbe. Félhetünk éjszaka, félhetünk a viharban, félhetünk egy új iskolában, félhetünk a felső tagozat kezdetén, és félhetünk, ha nem értjük, mi folyik körülöttünk.
A mi Urunk azonban nem hagy bennünket magunkra. Az Isten, akiről tudjuk, hogy maga a szeretet, emlékeztet minket.
Nekem az jutott eszembe, hogy vajon a gyermekek mit szoktak csinálni olyankor, amikor félnek? A néhány esztendős gyermek mit szokott olyankor tenni? Odaszalad a szülőhöz és megöleli. Szeretne egy biztonságos pontot az életében, és ez a szülő. Tulajdonképpen nekünk is megvan ez a biztonság, mondom felnőtt emberként, hiszen Isten gyermekei vagyunk, és ha van bennünk félelem, kétség, ha gondok gyötörnek, nyomorúságok lehúznak, akkor mi is ezt kell, hogy tegyük: keressük a mi Mennyei Atyánkat, hiszen Ő meg tud nyugtatni az Ő szeretete, ki tudja űzni minden félelmünket. Jóval kevesebb félelem lehetne életünkben, ha sikerülne komolyan venni Istenhez való közeledésünk áldásait, és ha bíznánk az Úrban teljes szívvel!
A szeretetben nincs félelem. A szeretethez nem illik a félelem.
Amiről az Úr Jézus tanított, azt nem csupán szavakkal tette, hanem életének példáján be is mutatta, hogy az Őt követők számára is világos legyen, hogyan is érti. A történetünkben szereplő asszony felé nem félt szeretettel fordulni. A tömeg, amely Jézushoz cipelte a nőt kövekkel volt felfegyverezve, hiszen kivégzéshez voltak készülve, ugyanis a házasságtörés következménye halál volt abban az időben. Haragosak voltak, erőszakosak, durvák. Jézus azonban nem félt a saját szelídségével lecsendesíteni őket. Nem félt figyelmeztetni, nem félt még egy ilyen, másokat félelemmel eltöltő helyzetben is a nyugalom, a szeretet hangján szólni.
Tette pedig eredményre vezetett. Egyszerre tanított sokakat a gyűlöletmentes életre és mentett meg egy életet. Mindezt azzal a szeretettel, melyről oly sokat tanított. Azzal a szeretettel, mely halk és szelíd, sohasem erőszakos, de mégis mindenki számára olyan nagyon kívánatos.
Ez a szeretet vitte el Őt a nagypénteki keresztfáig. Ez a szeretet tartotta odaszegezve akkor is, amikor szidták és gúnyolták, bántották Őt, az ártatlant.
És ez a szeretet támasztotta fel a halálból, hogy a gonosz hatalmát végleg eltörölje. Ez a szeretet pedig azóta is jelen van ebben a világban. Mert Jézus Krisztus nem tagadja azt meg senkitől sem.
Kedves Testvérek!
A mi Urunk önmagát adta oda értünk. Azért, hogy mi nekünk ne kelljen többé félnünk. És adott még valamit. A szívünkbe azt az Őtőle származó szeretetet, mely egyszerre irányul felé, és a másik ember felé. Ne féljünk hát szeretni. Szeretni azokat, akiket senki sem szeret. Mert nem a legnépszerűbbek, mert nem pont olyanok, mint a nagy átlag, vagy épp valamelyik testrészük nem úgy működik, mint a többi embernek.
A szeretet nem ismer határokat. Sem emberek által felállított határokat, sem pedig a félelem által felállított korlátokat. A szeretet átnyúl minden ilyen akadályon, megsimogat, és megvigasztal.
Ennek a szeretetnek a munkálkodása volt jelen, amikor a nyár folyamán együtt gyűjtöttünk az áruházakban. Nehéz volt, emlékeztek. Mert félelmetes volt másokat megszólítani. Odamenni hozzájuk, és bátran kiállni. De kaptunk hozzá erőt, mert a szeretet volt a mozgató rugónk.
Kedves testvérem!
Ne felejtsd, hogy Isten tökéletes szeretete az, ami kiűzi a félelmet az életünkből. Amikor ragaszkodsz ahhoz az igazsághoz, hogy Isten szeret, akkor semmi sem tud visszatartani. Hagyd, hogy az Ő szeretete tegyen képessé. Hagyd, hogy az Ő szeretete adjon magabiztosságot. Az Ő szeretetében találd meg a biztonságot, békességet és örömöt, mert amikor ezt teszed, akkor becsukod a félelem előtt az ajtót!
Ámen
Szappanos Kitti