2017.
Kedves Testvérek!
Milyen szép az egység, a békesség a nyugalom, áradozik a zsoltár szerzője! Mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!
Pedig, akinek van testvére, tudja, mennyire nehéz lehet éppen a testvérrel egyetértésben lenni. Mennyi megosztó tényező van. Akár a szülők szeretete, figyelme. Akár az elért eredmények. Akár a megszerzett, megkapott javak, örökség. Mind-mind ellenségeskedést szülhet a testvérek között.
Áldást és életet csak Istentől kaphatunk mindnyájan. A feltétele azonban az, ha egyetértésben élünk. Miért nehéz a testvéreknek így élniük? Egyrészt mert a testvérét nem maga választja meg az ember, hanem kapja. Másrészt mert ahelyett, hogy saját érdekünkben is egyetértésben élnénk, vetélytársnak tekintjük egymást.
Mikor kezdődött ez? Amikor az első ember szembefordult Istennel, azonnal szembehelyezkedett embertársával is. Az első házaspár egymást vádolja, az első gyermekük agyonüti az öccsét. Nem tudunk egyetérteni, mert mindnyájan ugyanazt akarjuk: minél többet birtokolni, és uralkodni egymáson. Az emberi együttélés: királyok párbaja.
Ez elkerülhetetlen. Az viszont már a mi döntésünk, hogy hogyan oldjuk meg mindezeket. Egymás ellen törünk, szitkozódunk, kiabálunk, veszekedünk? Vagy keressük a kompromisszumot, a megoldást, a békességet?
Dávid király egyik szép zsoltárját hallottuk. Vannak zsoltárok, amelyek hosszúak. Ez egy rövid kis ének. Zarándokoknak írt ének. Zarándokoknak, akik a jeruzsálemi templomba igyekeztek, vagy onnan hazafele mentek. Ha Jeruzsálembe igyekeztek, akkor istentiszteletre készültek. Ha hazafele tartottak, akkor a templomban kapott feltöltekezéssel kívántak visszatérni a dolgos, munkás hétköznapokba.
Általában nagyobb csoportokban utaztak. Még az egyedülállók is igyekeztek hozzácsapódni egy nagyobb közösséghez, mert az út így volt biztonságosabb a rablók, gonosztevők miatt.
Néhány nap, vagy 1-2 hét utazás alatt bizony kibukkan mindenkiből, hogy milyen ember. Vannak szívünknek kedvesek és vannak ellenszenvesek. A családban is vannak a közösséghez jobban igazodók, és vannak inkább a maguk útján járók. Van, aki fél óra gyaloglás után már megállna pihenni, van, akinek több óra út sem kottyan meg. Van, aki néhány korty vízzel is beéri, van, aki fél tömlő vizet is meginna, s még akkor is szomjasnak érzi magát. Ha ismerősök, egy nagyobb közösség indul el, akkor már eleve olyanok is együtt mehetnek, akik régről hordanak magukban tüskét, amit a másik szúrt beléjük, akár úgy, hogy észrevette, akár szándék nélkül is.
Sok kis apróság, amelyek végül szétszórhatják a közösséget, a családot, a népet.
S ahogy így vándorolnak, egyszer csak valaki elkezdi énekelni: Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!
Mily szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Mily szép és mily gyönyörűséges, ha meg tudjuk bocsátani egymásnak a vétkeit!
Mily szép és mily gyönyörűséges, ha nem csak a magunkét hajtjuk, hanem megpróbáljuk megérteni a másikat is.
Mily szép és mily gyönyörűséges, ha észrevesszük azt, aki hátul maradt, aki megszólalni sem mer, aki félénk.
Mily szép és mily gyönyörűséges, ha észrevesszük a másik értékeit, kincseit, nem csak a hibáit és bűneit!
Mily szép és mily gyönyörűséges, ha azt is szem előtt tartjuk, milyen ember most ő, és nem csak arra figyelünk, hogy milyen volt régebben, milyen emberek voltak a szülei…
Mily szép és mily gyönyörűséges, ha észreveszi egyik, a másik terhét, kicsiny örömeit, s mellé áll, amikor éppen kudarca van, hogy vigasztalja.
Mily szép és mily gyönyörűséges, ha a bajban nem eltaszítjuk magunktól a hozzánk tartozókat, hanem közel engedjük, hogy segítsenek. S nem hajtogatjuk konokul, hogy ezt te úgysem értheted meg…
Mily szép és mily gyönyörűséges, amikor gazdag és szegény, tudós és tudatlan, erős és gyenge, fiatal és idős, boldog és boldogtalan, családos és egyedül élő egyetértésben tud lenni, egymáshoz tartoznak!
És talán egy hosszabb úton, a templomhoz közeledve és a templomtól távolodva többször is elénekelték: Mintegy bátorításként, mintegy figyelmeztetésként: vigyázzatok a közösségre.
Hadd vegyem kölcsön Dietrich Bonhoeffer gondolatait, amelyeket a Szentek közössége című könyvében fogalmaz meg: A keresztyén közösség olyan közösség, amely Jézus Krisztus által és Jézus Krisztusban áll fenn. Se több, se kevesebb nem lehet ennél. Csakis Krisztus által, csakis Krisztusban tartozunk egymáshoz. Ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus által és Jézus Krisztusban áll fenn. Se több, se kevesebb nem lehet ennél.
Ez azt jelenti, Jézus Krisztus által találunk egymásra. Én magam az által vagyok felebarátom testvére, amit Jézus Krisztus elvégzett érte és benne. Csakis Krisztus által tartozunk egymáshoz, ám Krisztus által csakugyan egymáshoz tartozunk mindenestől és mindörökre. A keresztyén testvériséget fenyegető legnagyobb veszély, hogy a keresztyén testvériséget összetévesztjük a vágyaink festette jámbor közösséggel.
A keresztyén közösségben olyan minőségű kapcsolatok valósulhatnak meg, amelyekre egyéb közösségekben sokkal kisebb az esély. A Szentlélek olyan erőforrást jelent, amely lehetővé teszi egymás fenntartás nélküli elfogadását, elhordozását, a megbocsátást és az újrakezdést.
Az egyéni keresztyén élethez hasonlóan azonban a közösség is evilági körülmények között, emberi munkálkodás által áll fenn. Szükséges, hogy a közösség tagjai is elvégezzék a rájuk bízott feladatokat, adott esetben meghozzák a szükséges áldozatokat is.
A közösség talán a családhoz hasonlítható leginkább. A családba sem saját akaratunkból születünk, a közösségbe is az Úr kegyelme és vezetése által kerülünk. A családban sok mindent kapunk, sok mindent adunk, felelősek vagyunk egymásért, kötelességeink vannak. A család az a hely, amelyben örömet, békességet, védettséget találhatunk. Ugyanúgy, ahogy a jó családban különböző szerepek, feladatok vannak, a gyülekezetben is sokrétű a szolgálat.
Presbiterválasztó közgyűlés, presbiterválasztó közösség ez a mai. Olyan embereket választunk, akik 6 évig erre a szolgálatra elköteleződnek, felelősséget vállalnak. De ezt nem csak nekik szükséges megtenniük.
Mit jelent felelősséget vállalni egy közösség irányában? Magaménak érzem a közösséget, azonosulok életvitelével, célkitűzéseivel, erőmhöz mérten elősegítem fennmaradását, működését és fejlődését. Vállalom a tagsági elkötelezettséget. Osztozom tagjainak örömében, bánatában, sikereit és kudarcait magaménak érzem. Az Úr előtt imában hordozom közösségem ügyét, összességében és egyenként. Hűséges vagyok a közösséghez akkor is, ha talán problémás, vagy száraz időszakban vagyunk éppen.
A szolgálat igen sokféle lehet a közösségen belül. Vannak látványos, és vannak háttérben zajló, de annál fontosabb szolgálatok, amelyek a látható eredményeket előkészítik, vagy egyáltalán lehetővé teszik. Ezeket sokszor észre sem vesszük, nem méltányoljuk.
Lehetőleg mindenki találja meg a neki megfelelő szolgálati helyet. Az egész közösség sínyli meg, ha vannak olyan tagok, akik tétlenül maradnak. A keresztyén közösségnek mindenképpen tudnia kell, hogy nem csak a gyengéknek van szükségük az erősekre, az erősek sem lehetnek meg a gyengék nélkül. A gyengék félreállítása a közösség halála. Aki szolgálni akar, annak legelőször azt kell megtanulnia, hogy önmagát ne becsülje sokra. Ahhoz, hogy élő, teherbíró tagja lehessek a közösségnek, saját életemet kell rendbe hozni Istennel, és a napi imádság és bibliaolvasás révén ápolnom az élő Istennel való kapcsolatot.
A keresztyén közösség tagja lenni, emberi síkon túlmutató viszony. Ezt a tagságot Isten számon tartja, élteti és meg akarja áldani. A mi feladatunk, hogy szintén komolyan vegyük, ismerjük fel és felelősséggel vállaljuk el azt a szolgálatot, amit az Úr ránk akar bízni. Az ügy az Úré, ő adja a feladatokhoz a képességet és erőt, ezért nem kell szorongani és aggódni. Tőlünk csupán az engedelmességet, és ha kell, a szükséges alázatot várja el. Adja az Úr, hogy mindnyájan felismerjük szolgálatunkat, és azt hűséggel, felelősséggel el tudjuk végezni Isten dicsőségére! Ámen!