2017.

2017. március 19. vasárnap - Juhász András
2017.03.20
Lectio: Márk 8: 27-33.
Textus: Márk 9, 2-7.

Nagyon érdekes, mert ritkán találunk olyan bibliai szakaszt, amely egy időhatározóval kezdődik. Hat nap múlva. – így kezdődik az az ige, amelyet ma olvashatunk a Bibliaolvasó Kalauz vezetését követve.

Mi történt hat nappal korábban?

Miért van jelentősége az időhatározónak?

Nézzük meg a történetet körülvevő igehelyeket, hogy választ találjunk e kérdésre!

Hat nappal korábban történt Péter életének egyik legnagyobb bukása, amint arról a felolvasott hosszabb igeszakasz is szól.

Cézárea-Filippi felé tartó úton Péter először, kortársai közül megvallja, hogy Jézus a Messiás. Jézus ezután boldognak nevezi őt, mint egy olyan felismerés birtokosát, amelyet kizárólag Isten Szentlelke jelenthet ki az embernek, nem származhat e tudás emberi kútfőből, értelemből.

Ez után Jézus a szenvedését jelenti tanítványainak, amikor Péter azt mondja: „Mentsen Uram, nem történhet ez meg veled!” – azaz Péter arról tesz tanúbizonyságot, hogy nem érti Jézus küldetésének lényegét, sőt, a szenvedés útjának vállalásától akarja távoltartani Őt! Nem véletlen Jézus válasza, ami rámutat arra, hogy Péter ezúttal nem a Szentlélektől inspiráltan szól, hanem teljesen más erők munkájának eredményeként: „Távozz tőlem sátán” Péter tehát hihetetlen nagyot bukik, nagy magasságból jut óriási mélységbe a Jézus követésének útján.

A felolvasott történetben azonban Jézus ismét Péter felé fordul, mégpedig megkülönböztetett figyelemmel. Őt, és még két társát egy különleges helyre hívja magával.

Álljunk meg most egy pillanatra, és gondolkozzunk el a történteken: Jézus új lehetőséget adott Péternek! Hat nappal azután, hogy Péter gyakorlatilag az első éles helyzetben, amikor hitbeli látását a gyakorlati életben kellett volna használnia: megbukott.

Jézus folytatja Péter tanítását. Ha nem volt elég, amit eddig látott, tapasztalt, hallott Jézusról, ha nem volt elég a családjában megtapasztalt csodálatos gyűgyítás, a halfogás, akkor még csodálatosabb dolgokat fog látni. Nem mond le tehát Péterről az első nehézség hatására, hanem folytatja a munkát, amit vele elkezdett. Folytatja.

De vajon miért?

Egy szóban lehet válaszolni rá: szeretetből.

Szereti Pétert, akit kiválasztott, minden kicsinyessége, téves látása, minden bukása ellenére is! 

Szinte azt mondhatjuk: új nap, és új lehetőség. Ha nem értette meg Péter, hogy mit jelent Jézus messiási volta, akkor majd más módon érteti meg ezt vele az Úr.

Olyan jó ezt látni!

Azt hiszem, hogy nem vagyok egyedül ebbéli örömömmel, hiszen mennyiszer előfordul bármelyikünkkel az, hogy sok csodálatos tapasztalatunk van a mi Urunkról, és mégis, amikor a gyakorlati életben kell hasznosítanunk tudásunkat, akkor elbukunk. Olvassuk a Szentírást, énekeljük a zsoltárokat, dicséreteket, imádkozunk, és mégis oly sokszor, amikor egy konkrét élethelyzetben kellene erőt merítenünk ebből, nem látjuk a kiutat. Ilyenkor Jézus nem mond le rólunk, hanem Péterhez hasonlóan próbál tanítani tovább minket. Ha nem értettünk egy csodálatos kijelentéséből, akkor tanít tovább, hogy értsünk a másikból.

Éppen úgy, ahogy Péterrel is tette! A kérdés az, hogy hagyjuk e magunkat oktatni általa?

Péter hagyta, hisz a kudarc ellenére nem fordult el Jézustól, hanem mellette maradt. Jézus tehát maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment velük egy magas hegyre, ahol megmutatta igazi valóját. Ahol Urunk kettős természetéből az isteni természet vált igazán és döntő módon láthatóvá!

Nem véletlenül nevezik a történetet Jézus megdicsőülése történetének: Jézus ugyanis a tanítványok szeme láttára elváltozott, arca, ruhája ragyogott, és megjelent a hegyen Mózes és Illés is, valamint az Atya kijelentette, hogy Jézus nem más, mint az Egyszülött Fiú.  Isten megdicsőítette a tanítványok kis csoportja előtt az Egyszülött Fiút!

Ott volt a hegyen Mózes, a törvény adója, aki meghalt, de sírját soha nem találták meg, így a földi valóságból való távozása titokzatos, rejtélyes.

Ott volt Illés, a lánglelkű próféta, a törvény őre, akit elragadott egy tüzes szekér, szintén nem látva halált.

És Jézus, merjünk bátran továbbmenni: Jézus a törvény igazi betöltője, aki visszajött a halálból, egyszer s mindenkorra megtörve annak hatalmát.

Péterék tehát egy pillanatra bepillantást nyerhettek a múltba, és láthatták a jövőt is.

Egy rövid időre láthatták, azt, hogy milyen lesz az az ország, amiben Krisztus uralkodik majd.

Olyan volt ez számukra, mint amikor az ember laboratóriumi körülmények közt modellez valamit, aminek létezését reméli, a kutatásai alapján. Kicsiben lát ilyenkor az ember valamit.

Péterékkel is ez történt: kicsiben, és egy rövid időre látták az Isten országát. Egy pillanatra, vagy órákra? – nem tudjuk a leírásból - Péterék előtt megnyílt a teljes ég, és láthatták azt a világot, amely előttük ilyen teljesen soha, senkinek nem nyílt még meg.

Milyen volt ez a világ?

Mit tanult belőle Péter, és mit tanulhatunk mi, ma e történet által?

Annyira gyakran gyötörnek kétségek, félelmek mindannyiunkat, hogy  mi vár ránk a halál után, milyen a menny, hogy milyen lét vár ott az emberre, hogy érdemes mindenképp figyelemmel tekintenünk arra, ami láthatóvá-kézzelfoghatóvá válik a mi számunkra is:

1. Péter szava az, amely rávilágít ennek a világnak egyik alapvető titkára: „Jó nékünk itt lenni!”. Ez a „jó” az, amely elsőként jellemzi ezt a világot. Ugyanaz a jó, mint amilyennek Isten teremtette a világot, azt a világot, amelyet a bűn megrontott, és azért néz ki így, ahogy kinéz, bár még ily megrontott formájában is mennyire tudjuk szeretni sokféle szépsége miatt!  A minden teremtési nap végén elhangzó „JÓ” minősítés az, amely Péterék eszébe jut! Isten régi teremtése, és az új teremtés egyformán JÓ. Csak így lehet szólni róla, más dolgot nem is érdemes mondani. Valószínű, hogy Péter sem talált más szavakat erre.

2. Ebből a jóból fakadóan pedig az új világ vonzó az ember számára. Péter ezt úgy fejezi ki, hogy hajlékokat akar építeni Mózes, Illés, és Jézus számára. Vágyik ott maradni, mert megérezte annak a létnek jó ízét. Kicsit hasonló ez Pál gondolatához, aki vágyott arra, hogy „elköltözzön”.

Biztos volt úgy már velünk kedves testvérek, hogy egy-egy jobban sikerült, Istennek teljesebben átadott napon, egy csendes héten, egy templomban imádkozva, egy testvéri beszélgetésben, egy istentiszteleten, egy imaközösségben, egy hittanos táborban, egy gyülekezeti kiránduláson, éreztük azt, hogy olyan szívesen itt maradnánk, a menny jó előízét érezve, szinte azt kívántuk az idő álljon meg. Ezt érezhette Péter is, jó a menny egy piciny szeletét látva, maradni, és nem visszatérni a hétköznapok forgatagába, rohanásába. Ám, ezek az alkalmak nem arra valók, hogy csak ebben éljünk, hogy bennük megmaradva kivonuljunk a mindennapokból, hanem a megerősödés alkalmai, a feltöltekezés lehetőségei, amikor mintegy „kóstolót” kapunk Isten országából.

Vissza kell térnünk a hétköznapokba, ahogy a három tanítványnak is, Jézust követve vissza kellett térnie.

A tanítványok azért is érezhették jól magukat a tanítványok, mert színről-színre láttak. Nem tükör által, homályosan, hanem színről színre. Látták Jézust úgy, ahogyan majd csak a mennyei dicsőségében fogjuk látni. Pál apostol a szeretetről szóló himnuszában három maradandó értékről szól: a hitről, a reményről, és a szeretetről. Ha e három értéket megnézzük, közülük kettő, remény és a hit értelmét veszti a színről-színre látás világában. Nem szükséges hinni, remélni, ha az ember örök közösségben van Istennel, és tapasztalja Őt.

A menny egy kis szeletkéjét felvonultató hegyen is ez volt a helyzet. Színről-színre látták az Istent. A színről-színre látás állapotába azonban a hit útján juthatunk el, ahogy arra Pál apostol rámutat, amikor halála előtt életét összegzi: a hitet megtartottam.

3. Kiderül erről a világról az is, hogy azok, akik Isten országának ügyében munkálkodnak-munkálkodtak, akik kitartottak Isten és az ő ügye mellett, azok fogják lakni azt. Hogy is mondja Jézus? „Gyertek én Atyám áldottai, és örököljétek az országot, amely nektek készíttetett”.

Az itt lakók pedig felismerhetőek lesznek – hogy miként, azt nem tudjuk.

Annyiszor kérdezik hittanosok, amikor a feltámadásunkról beszélek nekik, hogy „András bácsi de hogy fogunk kinézni? Öregek leszünk vagy fiatalok? Miről lehet megismerni bennünket?” A válaszom mindig az, erre a történetre mutatva és a feltámadott Jézussal való találkozásokra – aki mint első zsenge támadt fel a halottak közül – akit szintén felismertek, hogy nem tudjuk milyenek leszünk, de megismerhetőek. Nem tudjuk, nem is lényeges, ahogy viccesen mondani szoktuk lelkészkörben: „üdvösségünk szempontjából nincs jelentősége!” Egy dolgot azonban tudunk: aki ebbe az országba kerül, annak azon ember felett a második halálnak nincs hatalma. Az az ember örökké él!

4. Az ország következő jellemzőjét e történet, és az utána következő beteggyógyítás - amelyről a jövő héten szeretnék majd szólni -  közti kontrasztból vezethetjük le. Míg a mi világunkat jellemzi a szenvedés, a betegségek, a nyomorúság, és ezekkel szemben az emberi tehetetlenség, addig mindez a Jézus által vezetett országból hiányozni fog. A Jelenések könyve 21. részében ezt olvashatjuk: „…halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé…!”. Az új világ eme jellemzőjéről beszél János apostol is. Hiányozni fognak majd olyan dolgok, amelyek itteni létünket megkeserítik, megnehezítik, könnyeket csalnak szemünkre!

Csodálatos világ az tehát, amibe Péter betekintést nyerhetett! De vajon mindez a sok áldás miből fakad?

Az, hogy jó ez a világ, az új teremtésből fakad, Jézus értünk vállalt szenvedéséből, halálából, és mindezeket megpecsételő feltámadásából!

Éppen ezért vonzó is, hiszen Jézus munkálkodása nyomán jött létre. A „társaság” sem lesz rossz, hiszen mindenkit Jézus személyesen válogat össze, a hozzá való viszonyulása által. 

Mégis, mindezek eltörpülnek amellett, ami az igazi áldást hordozza: ebben a világban Jézus Krisztussal leszünk örök közösségben. Úgy, hogy senki és semmi nem választhat el tőle, úgy, hogy kapcsolatunkat semmi és senki nem zavarhatja meg.

Péter mindennek a jó ízét megérezhette. Láthatta, hogy mindez működik. Láthatta, hogy ez a világ semmihez sem hasonlítható, és ide tartozni mindent megér!

Ez is a jézusi tanítás része! Megmutatni valamit az Ő csodálatos országából, hogy a megváltás csodálatos előízét érezzük, hogy vágyakozzunk oda. És, hogy mindent, ami rajtunk áll megtegyünk azért, hogy oda kerülhessünk. Ez a minden, pedig egy mondatban foglalható össze: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz!” Ámen

Juhász András

vissza