2017.

Óévet búcsúztató, szeretett Testvéreim!

2017 utolsó óráiban kicsit megállunk, és visszatekintünk. Megvizsgáljuk az év történéseit: az örömöket, a veszteségeket, sikereket, csalódásokat. Volt benne jó is és rossz is. A tudat, hogy nemsokára itt az új év, előre is nézünk, és tervezünk, fogadalmakat teszünk, esetleg nagyot álmodunk.

Most viszont ebben az órában a „már nem-még nem” állapotában vagyunk. Mivel csak pár óra van a 2017-es évből, már nem tudunk „nagy dolgokat” véghez vinni. És mivel még nem köszöntött be az újév, még nem tudunk semmit tenni annak érdekében, hogy a 2018-as esztendők másabb, jobb legyen. Kicsit üres járat ez.

Azt gondolom, hogy nem hiába adatott nekünk ez az idei pár óra még. Van időnk és lehetőségünk helyezkedni, még pedig oda állni, ahol a helyünk van. Ott lenni a szülő vagy a gyermek mellett; barátokkal vagy lelki testvérekkel; ott lenni az emlékezés és a tervezés mezején.

Érdemes ezen is elgondolkodnunk: hol is van az én helyem? Magányosan, otthon; szeretteim mellett; az Ige mellett? Ezek nem zárják ki egymást! Vigyáznunk kell azonban, hogy nehogy az elkeseredés és a csalódottság legyenek úrrá rajtunk akkor, amikor búcsúztatjuk az óévet!

A helyünkre állni, nehéz dolog. Elsősorban azért, mert legtöbbször fogalmunk sincs, hol is kellene lennünk. Fiatalok és örök fiatalok állandó kérdése ez: hol a helyem és mi a küldetésem ebben az életben? Szinte minden tettünket, és szavunkat ez a két kérdés határoz meg! Így, december 31-én különösen is kiéleződnek a kérdések bennünk: elvégeztem-e mindazt 2017-ben, ami rám bízatott? Nem voltam-e haszontalan az év során? Vajon mindig ott voltam, ahol szükség volt rám?

Oly sok fiatal már készülődik a szilveszteri buliba; szüleik talán bálokba; van, aki retteg ettől a fordulóponttól, mert nincs senkije és bizony vannak olyanok is, akiknek van családja, de mégsem tartanak igényt az együtt töltött időre…

A helyünket megtalálni nehéz dolog, nem csak az év utolsó óráiban… Egész életünkben talán ezt keressük! Habakuk próféta megtanít most minket valamire: mégpedig azt mondja, hogy „őrhelyemre állok, odaállok a bástyára”. Mondhatnánk azt, hogy ’könnyű neki, mert próféta, és mi sem természetesebb, mint lelki értelemben őrködni Isten népe felett!’

Nem annyira természetes ez. Tudunk olyan prófétákról, akik nem azonnal állnak be Isten szolgálatába, mert vagy félnek, vagy mások a gondolataik az Istenéhez képest. Aztán persze, engednek Isten szavának.

Így december 31-én délután, legyen a mi helyünk Isten közelében. Jelképes értelemben álljunk mi is a bástyára, ami kimagaslik minden közül, és figyeljünk Isten szavára! Emlékeinket, az év történéseit most vigyük Őelé! Legyen a szívünkben hála vagy bűnbánat, mondjuk el Neki!

Aki az őrhelyére áll, az hűséges, mert ott marad, amíg parancsot nem kap. Aki az őrhelyére áll, az éber, hiszen őrködnie kell. Aki az őrhelyére áll, annak figyelme nem lankad. Mi is őrködünk egész életünkben. Vigyázunk hitvesre, gyermekre, unokára, barátra, lelki testvérre, kollégára. Hűségesen tesszük mindezt, hisz az irántuk érzett szeretet kötelez erre. Éberek vagyunk, hiszen csak az éber ember láthatja meg a veszélyt. Figyelmünk nem lankad, mert minden dolog érdekel velük kapcsolatban, legyen az pozitív vagy negatív történés.

Vajon mindig hűségesen, éberen és figyelmesen tudunk őrködni felettük? Nem. De nem azért, mert kevésbé szeretjük őket, vagy mert közömbösek vagyunk irántuk, hanem azért, mert emberek vagyunk. Ahol pedig emberek vannak, ott gyakran a konfliktusok és félreértések is megjelennek!

Jó lenne elfoglalni helyünket ezen a jelképes értelemben vett bástyán. Nem helymeghatározás ez, hanem azt jelenti, hogy Istenhez közel lenni. Jó lenne, ha mindig oda tudnánk Hozzá kuporodni, és Tőle elkérni az erőt, a bölcsességet, a türelmet és a szeretetet! Jó lenne az Ő közelében lenni, mert csak úgy búcsúzhatunk az óévtől, hogy közben Neki adunk hálát mindenért, amit kaptunk Tőle!

Habakuk azt mondja, hogy „figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.” Figyelni felejtettünk el, még pedig a Szentháromság Istenre figyelni! Annyira a körülményeink kötnek le minket, hogy csak azokra koncentrálunk, és nem figyelünk másra.

No, és a várakozás is nehéz… Mert mi olyan türelmetlenek vagyunk. Rohanó világunkban nem tudunk jól várni, várakozni! Pedig ez máshogy nem megy!

Habakuknak is voltak panaszai! Neki is voltak problémái! Elkeseredve panaszkodik Istennek, hogy milyen gyakoriak a visszaélések, az igazságtalanság, az erőszak és a törvénytelenség, az igazság elferdítése. Neki kell őrködnie népe fölött, és látja is, hogy rossz irányba halad az életük.

Ekkor még Egyiptom fennhatósága alatt van az ország, látszólagos biztonságban. Semmi jelét nem látta a nép a veszélynek. Habakuk megrázza a vészcsengőt: közeledik Babilónia, aki Isten vesszője, és mivel ott sincs minden a helyén, Babilon is el fog pusztulni önkényeskedése miatt.

A próféta nem tehet mást, mint Isten elé viszi népe ügyét. Figyel és várakozik. És mindeközben Isten sem marad néma: „Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.”

Olyan jó, hogy Isten ígéretei mind beteljesednek, és soha nem csalnak meg minket! Olyan jó, hogy ha még késik is –látszólag- de biztosan intézkedik, és ránk tekint bajunkban!

Isten szavaiban azt láthatjuk, hogy az Ő kijelentései biztosan bekövetkeznek, és nem maradnak el. Mert Ő bizony valóban mindig velünk volt az elmúló évben is, de velünk lesz az újévben is! Csak amikor panaszainknál leragadunk, és elmulasztunk Isten előtt megállni, akkor lelki szemeink nem engedik megláttatni Isten jelenlétét, és gondviselését.

Szeretett Testvérek, akkor, amikor panaszainkból és gondjainkból, esetleg örömeinkből kihagyjuk a mi Istenünket, az azt jelenti, hogy elmozdultunk a bástyáról. Nem az őrhelyünkön állunk, nem a feladatunkat végezzük, és legfőképpen azt jelenti, hogy nem vesszük figyelembe Istenünk szavát, és nem várunk addig, amíg Ő megmutatja magát!

2017-ben is velünk volt Isten, és szeretne minket kísérni 2018-ban is. Ne a fogadalmakon gondolkodjunk, és ne csak tervezgessünk, hanem Istentől kérdezzük meg minden lépésünk előtt: ’mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?’ Csak így lehetünk boldogok az újévben; csak így találhatjuk meg számításainkat és csak így kerülhetünk helyünkre: ISTENNEL EGYÜTT!

Most pedig: őrhelyünkre álljunk, álljunk oda a bástyára, és figyeljünk Istenre. Adjunk hálát Neki, vigyük elé bűneinket, és várjuk az Ő válaszát, és bűnbocsátó kegyelmét, ami soha nem késik, mindig időben érkezik! A 2017-es év minden áldásáért, ajándékáért és próbáiért is EGYEDÜL ISTENÉ LEGYEN A DICSŐSÉG! Ámen.

Lovász Adrienn