2017.
A két textusnak látszólag semmi köze egymáshoz. Két különböző helyen és időben hangzottak el ugyanis. Az első, amely a karácsonynak szinte vezérigéjévé lett, amely tökéletesen összefoglalja nemcsak a karácsonyt, de a testtélétel, a Krisztus esemény értelmét, Jézus Nikodémusnak mondja, földi munkásságának szinte a kezdetén.
A második ige, szintén Jézus szájából hangzik el, mégpedig nagycsütörtökön, az utolsó vacsora után, miután Jézus megmosta tanítványai lábát. Tanította őket, és a szívükre helyezett még néhány nagyon fontos üzenetet, köztük e verset is: szeressétek egymást!
Hogy kapcsolhatjuk mégis őket össze? És mit mondhatnak ezek az igék karácsonykor a számunkra? Hogyan kapcsolhatók a karácsony üzenetéhez?
1. A Nikodémusnak szánt, a Biblia központi gondolatának tartott vers Isten szeretetéről beszél. Mégpedig nagyon konkrét formában. Isten úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát, Jézust elküldte ebbe a világba, emberként. Ezt a történelmi pontot, fordulópontot, Jézus emberré lételét ünnepeljük karácsonykor. Ekkor kezdődik számunkra ugyanis a megváltás. Isten szeretete kézzelfogható valósággá lett egy emberben, az emberré lett Isten Fiában, olyan titokzatos módon lett emberré, hogy közben Isten is maradt. Kettős természetében az isteni és emberi szétválaszthatatlanul és összeelegyíthetetlenül kapcsolódik össze! Isten Fia emberré lett!
Nincs ennél nagyobb szeretet! Tudja ezt mindenki, akinek gyermekei vannak! Odaadnánk-e másokért, áldozatul a mi gyermekeinket, idegen emberekért, akik ráadásul meg sem érdemelnék? Feláldoznánk e őket? A választ mindenki tudja: mi emberek képtelen vagyunk ilyen szeretetre.
Még inkább felfoghatatlanná válik ez a szeretet, ha arra gondolunk, hogy Isten nem csak a „jó” emberekért, de minden emberért, tolvajokért, gyilkosokért, önmagukat és másokat pusztítókért, gyűlölködőkért, házasságtörőkért, istenkáromlókért, ellene minden módon lázadó emberekért adta oda az Ő egyszülöttjét. Szikszai György, Makó egykoron élt lelkipásztora, a nagy magyar teológus, a Keresztyéni tanítások és imádságok írója, a karácsonyról szóló tanítását e rácsodálkozással kezdi: „Isten, aki harag és megemésztő tűz lehettél volna”. Igen testvéreim, erről van szó: ezt érdemelnénk. Azt, amit megvallunk majd néhány perc múlva az úrvacsorai kérdésekre válaszolva is: büntetést, halált, kárhozatot érdemelnénk bűneink miatt.
Ebbe a reménytelen helyzetbe szólt bele a mi Urunk születése: Isten annyira szeret minket, hogy nem akarja a bűnös ember halálát. Azt szeretné, ha tudnánk élni ezzel a lehetőséggel, és az egyszülött Fiúban nekünk személy szerint felajánlott kegyelmet el tudnánk fogadni.
Azt szeretné, de ezért erőszakosan semmit nem fog tenni – ezért van a szabad akaratunk – ha mi dönteténk, mellette döntetnénk, és ez által örök életünk lenne. Ő megtette a kezdő és egyben döntő lépést, és most mi következünk!
2. A második Igét érdemes úgy értelmeznünk, mint a karácsony, az Isten kézzelfogható szeretetének következményét. Hogy is olvastuk? Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket, mondja a mi élő Urunk!. Következménye van tehát az isteni szeretet megnyilvánulásának az ember és ember közötti kapcsolatok világában is. Következménye van, mert lehetetlen, hogy az az ember, akit a karácsony, a Krisztus testtélétele megérintett, az az ember ugyanúgy folytassa útját mint előtte. Ha rendezte a kapcsolatát az Istennel, akkor rendezni fogja a kapcsolatát az embertárssal is. Erre hív fel bennünket, parancsszerűen az Ige. Isten szeretetére válaszul, ki kell hangsúlyoznunk, hogy válaszul csupán, tovább kell adnunk az ő szeretetét. Meg kell osztanunk, ugyanolyan konkrét formában, ahogy Isten is megtette, az áldozatokat sem sajnálva a másik emberért. A karácsony isteni szeretete tehát a világba, a mi kis világunkba visszaküldő szeretet a számunkra.
Vagy, fogalmazzunk egy kicsit másként: a karácsony sokak számára az ajándékozás ünnepe.
Ajándékokat kapunk, és adunk. Isten ajándéka a mi Urunk, aki által üdvösségünk van.
Ugye, ha valakitől kapunk ajándékot, nem szeretjük viszonzatlanul hagyni. Miért éppen Isten irányában vagyunk ennyire udvariatlanok? Nagyobbik fiam mondta el egykoron, ovisként, hogy ő is szeretne ajándékot adni Jézusnak, hiszen Jézus születésnapja van. Akkor döbbentem rá, hogy még az Ő születésnapján is mi vagyunk a megajándékozottak.
De, mit adhatunk mi a mi Urunknak?
Mi az, amit vár tőlünk, amely ajándék örömet szerezne neki?
Ugyanis csak olyan ajándékot érdemes adnunk, amely örömet, és nem bosszúságot okoz a másiknak.
A válasz benne van a felolvasott második Igében: szeressétek egymást! Ezt várja tőlünk, nem többet és nem kevesebbet. Ezzel tudjuk Őt boldoggá tenni, ezzel tudjuk elérni, hogy gyönyörködjék bennünk, teremtményeiben!
Megnézve e verset, még egy nagyon furcsa dolgot láthatunk. Kinek a szeretetéről szól a vers? Mindenkiéről? Az egész világ magunkhoz öleléséről? Vannak olyan igeversek is, amelyek arról szólnak, hogy szeressünk mindenkit. De, nem ebben az igeversben testvéreim. Arról szól ugyanis e vers, hogy a Krisztus követői, a tanítványok, a hozzá tartozók szeretettel forduljanak egymáshoz!
Míg a János 3. 16-ban arról szól Jézus, hogy az Atya az egész világot szereti válogatás nélkül, addig a második igében parancsolnia kell a tanítványoknak, hogy egymást szeressék. Nem a kívülállókat, nem a közömbösöket, nem az ellenségeiket, hanem egymást! Igen testvéreim, azért kell ez a parancs, mert erre sem vagyunk képesek!
Míg az Isten szeretete hihetetlenül nagyvonalú, áldozatra kész szeretet, amely mindenkire kiterjed, addig nekünk parancsolnia kell, hogy egymást szeressük. Egyik krisztushívő, a másikat. Egyik tanítvány a másikat! Egyik családtag a másikat, egyik vér vagy épp lélek szerinti rokon a másikat. EGYMÁST!
Ugye, ha most őszintén magunkba nézünk, és a sorból én sem hiányzok – akkor eszünkbe fog jutni, hogy kire gondolt Jézus 2000 évvel ezelőtt velünk kapcsolatban? Ugye megjelenik valakinek, vagy valakiknek az arca, aki irányába képtelen vagy a szeretetre?
Ugye tudod, hogy ki felé kell megtenned az első lépést? Ugye tudod, ki felé kell vinned abból a nagy, ki nem érdemelt és fel nem fogható szeretetből, amelyből Te már kaptál Jézus születése által?
Sokszor mondjuk, és a templom bejáratain kis ikonok által is figyelmeztetünk, hogy a mobil telefonkészülékeket kapcsoljuk ki. Most egy fordított dologra szeretnélek felszólítani benneteket, de mondom másként: magunkat. Most arra szeretnélek bíztatni benneteket, hogy ahogy kimegyünk, már akkor kapcsoljuk be a telefont, akkor, amikor Istentől a Jézusban az Úrvacsora sákramentumában megkapott nagyvonalú isteni bűnbocsánat, Isten szeretetének bizonyítéka még élénken él bennünk. Kapcsoljuk be a telefont, és hívjuk fel azt, azokat, akikkel nem találjuk a hangot, akikre haragszunk – akár jogosan is, akinek szeretetére képtelenek vagyunk. Közben tudatosítsuk magunkban az első karácsony csodáját, amely arról szól, hogy Isten mennyire szeret téged és engem! Mondjuk ki, ahogy a népszerű zenekar énekli, a varázsszavakat: Ezek a SAJNÁLOM, a BOCSÁSS MEG, a KÖSZÖNÖM és a SZERETLEK, vagy tetszés szerint bármit, amivel rendezem a kapcsolatom az embertárs irányába, és megmutatom felé szeretetem!
Tegyük meg ezt a lépést, és vigyük át ez által a karácsonyt a szürke hétköznapokba is. Ámen
Juhász András