2016.
A nagycsütörtök nagyon fontos állomása a nagyhétnek. Nagyon sok történetet ismerünk e nap eseményei közül. Míg, virágvasárnaptól szerdáig arról tudunk, hogy Jézus minden nap a templomban tanított, egyre nőtt az őt követő zarándokok száma, akik azonban inkább csodálók, mint igazi követők, vitatkozott ellenfeleivel, és a főpapok elhatározzák, hogy még az ünnep előtt kivégzik Jézust, egyszer s mindenkorra lezárva ezt a számukra egyre kényelmetlenebbé váló ügyet, igazán mégsem tudjuk rekonstruálni e három nap eseményeit.
A nagycsütörtök azonban más! Szinte óráról-órára ismerjük a Jézussal kapcsolatos történéseket! Ezen a napon tartja Jézus az utolsó vacsorát, mossa meg tanítványai lábát, ekkor megy ki a vacsoráról az áruló, majd mennek ki dicséreteket és zsoltárokat énekelve a Gecsemáné kertbe. Itt imádkozik, gyötrődik a mi urunk, olyan kimondhatatlan lelki kínokat kiállva, hogy vért verejtékezik, a nagyon erős lelki nyomás hatására, ami a halállal való szembenézésből fakad. Azzal a halálból, amit elkerülhetne, ha akarna…Ekkor fogják el a mi Urunkat, a Gecsemáné kertben, ekkor kezdődik kihallgatása, pere, és ez az a nap, amikor a tanítványok részéről is lelkileg kétségbeejtő cselekvéseket kell tapasztalnia, amelyek közül is kiemelkedik Péter viselkedése.
Minden tagadás és árulás súlyos történés, amely a magtagadottnak nagy fájdalmat okoz. De Péter háromszori tagadása, ha lehet, kiemelkedik azon dolgok közül, amelyek Jézusnak fájdalmat okoztak lelki téren.
Hogy miért? Mert gondoljuk meg, hogy Krisztus mit érezhetett akkor, amikor Péter, aki a 12-es tanítványi körön belül is a legbelsőbb, a 3-as tanítványi körhöz tartozott, három alkalommal megtagadta őt. Mit érezhetett akkor, amikor az az ember, aki ott volt a megdicsőülés hegyén, Jairus leányának feltámasztásánál, aki megvallotta azt, kortársai közül elsőként, hogy Jézus Izráel régen várt Szabadítója, a Messiás, az élő Isten Fia - az az ember megtagadta őt.
Ma este, nem is annyira a tagadásról szeretnék szólni, mint inkább arról, hogy hogyan jut el ide az ember, és lehet-e valamit tenni azért, hogy elkerülje az ilyen élethelyzeteket. Vajon mi késztet egy embert arra, hogy ennyire otromba módon hátat fordítson Jézusnak?
És van-e kiút ebből az állapotból?
Mi vezethetett el ide? Hogy jutott el Péter a Te vagy a Krisztus az Élő Isten Fia hitvallástól oda, hogy nem ismerem ezt az embert? Tagadása ugyanis teljes, gyökeres tagadás. Azt mondja, hogy „nem ismerem ezt az embert”. Érdemes egy kicsit ezt a mondatot körüljárnunk. miért annyira különös e mondat? Azért, mert még csak néhány hónap telt el azóta, hogy Péter Jézust Isten Fiának vallotta. Most pedig még emberként sem ismeri. Te vagy a Krisztus az élő istennek Fia, és nem ismerem azt az embert! Félelmetes kettősség, amely rámutat arra a végtelen reménytelenségre, és félelemre, amely Péter lelkét bénítja. Nemhogy Isten voltát nem hiszi Jézusnak, de még emberként is megtagadja a hozzá fűződő kapcsolatot, és ezzel a mögöttük lévő három évet, a sok tanítást, a csodálatos gyógyulásokat. Egyszóval: MINDENT.
Hogy került Péter ilyen mélyre?
Ha megnézzük a rész megelőző verseit, több értékes információt találhatunk erre nézve:
1. A Gecsemáné kertben, amikor Jézus szenved és gyötrődik, arra kéri Pétert, Jakabot és Jánost, hogy vele együtt imádkozzanak és virrasszanak. Ugyanazt a három embert – köztük Pétert is – akik emberileg a legtöbbet tudtak róla, akik leginkább ismerték, akik szinte barátként álltak Jézus mellett. Így szól kérése: „Vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Mit tesz erre a legbelső tanítványi kör? Alszanak! Egyetlen pillanatra sem képesek megfelelni Jézus kérésének. Elalszanak, nemhogy az imára, de a virrasztásra is képtelenek, még a részvét szikrája is hiányzik belőlük. Miközben az ellenség aktív, és kész arra, hogy egyszer s mindenkorra lezárja ezt a Jézus ügyet. A tanítványok alszanak hitükben, alszanak imaéletükben, és fizikai valóságukban is!
2. Ugyancsak értékes és érdekes híradás Péterrel kapcsolatban az 58. vers: Amikor Jézust elfogták, és a főpap palotájába vitték, akkor „Péter távolról követte őt”. Mit jelent ez a távolról követés? Nem szimplán fizikai távolságot, de lelki távolságot is. a szemét még Jézuson tartja, de a kapcsolat már nem a régi közöttük. Még éppen látja Jézust, de már nincs olyan közelben Jézus Péter számára, hogy - mint a Genezáret taván a süllyedő Pétert egy mozdulattal kiemelje a hullámok közül. Itt pedig sokkal nagyobb és félelmetesebb hullámok közé kerül Péter!
Mielőtt ítélkeznénk, pálcát törnénk Péter felett, életünket tekintsük át e két mondat fényében.
1. Vigyázzatok és imádkozzatok: vigyázzatok, azaz legyetek készen. Legyetek készen, mert a Sátán kikért arra, hogy megrostáljon bennünket is. Célja, hogy a bukásba, és ezzel együtt a reménytelenségben taszítson minket. Éppen ezért szól Jézus figyelmeztető szava: Vigyázzatok! Legyetek éberek! Lássatok át a kísértéseken, ismerjétek meg a kísértés lélektanát!
Ha csak ennyi lenne a mondat, hogy vigyázzatok, akkor az ember azt gondolhatná, hogy egyedül is fel tudja venni a harcot a kísértővel szemben. Ez azonban nem így van!
És a mondat folytatódik: és imádkozzatok! Azon kívül, hogy emberi mértékkel nézve megtesztek mindent, ezen túlmenően az imádságon keresztül meg kell ragadni a láthatatlan, mennyei dimenzió adta lehetőségeket. Csak együtt megy a kettő! Hogy énekeljük az egyik gyönyörű úrvacsorai énekünkben? „Az én erőm kicsiny, s a bűn erős nagyon!” Igen, ez így igaz, ha elismerjük, ha nem! A mennyei Atya által adott fegyver az imádság, használjuk hát bátran! Péter nem használta, sőt a vigyázásban is elrestült, így törvényszerűen következik, hogy az elfogatás után már csak „távolról követte Jézust”.
2. Távolról követni. Ha valaki távolról követ valakit, az már bizonyos leszakadást, jelent, de semmiképp nem jelent összetartozást. Az az ember, aki távolról követ valakit, azt akarja, hogy ne vegyék észre. Ne legyen nyilvánvaló, hogy ott van. Részt vesz az eseményekben, ám inkább már kívülálló. Ha nem vigyázunk, ha imaéletünk lanyhul, akkor a Sátán azonnal „fogást talál” rajtunk, és elkezdünk távolodni a mi Urunktól. Távolodunk, és az eredmény a távolról követés lesz. Lehet, hogy még eljárunk egy közösségbe, lehet, hogy szól még az Urat dicsérő ének, szavaink is esetleg bizonyságot tesznek még róla, de ha mindezt nem támasztja alá a vigyázás és az imádság, akkor már csak távolról követő tanítványok vagyunk. Akkor könnyen kerülünk olyan helyzetbe, amilyenbe Péter került: megtagadjuk a mi Urunkat.
Fogadjuk hát e tanítást őszinte jótanácsként, gyakorlati vezetésként a mi Urunktól: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Ámen
Juhász András