2016.

Virágvasárnap van, amikor ismét elérkeztünk a húsvéti ünnepkör kapujába. A húsvéti ünnepkörben van elrejtve a keresztyénség legnagyobb ünnepe, a nagypéntek, amikor Jézus egyszeri és tökéletes áldozatára emlékezünk, amikor értünk áldozta magát a kereszten. Illő, és fontos, hogy felkészüljünk tehát külsőleg és belsőleg egyaránt erre a csodálatos, még ha sok helyütt szomorú, de mégis a legnagyobb örömet adó ünnepünkre!

Biztos, hogy sok módon készülünk az ünnepre: a gondos édesanyák, nagymamák már most törik a fejüket azon, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra. 

Elkezdődött az az időszak, amikor tavaszi nagytakarítást végzünk, hogy otthonunk tisztább, szebb, az ünnephez méltóbb legyen, az óvónénik, tanító nénik a magyar népszokásoknak megfelelően locsolóverseket tanítanak a gyermekeknek, a gyermekek izgatottan várják, hogy néhány  napot otthon tölthessenek családjaik körében, anélkül, hogy szüleiknek munkába kellene sietniük.

Készülődik tehát mindenki, valamilyen módon az ünnepre. De vajon a lelkünket is készítjük? A böjti időszak lelki nagytakarításai megtörténtek?

Ezért gondoltam azt, hogy egy olyan történet alapján kívánom szólni Istenünk üzenetét ezen az alkalmon, amely előkészületekről szól, mégpedig az első virágvasárnap előkészületeiről.

A történet szerint Jézus, amikor közeledett Jeruzsálemhez előreküldte tanítványait egy közeli településre. Azért küldte el őket, hogy hozzanak neki egy háztól egy szamarat, kiscsikójával együtt. E szamár hátán kívánt bevonulni ugyanis Jeruzsálembe.

A szamárnak, amint arról a felolvasott igeversek egyike is megemlékezik fontos szerepe volt. Zakariás próféta könyvének 9. részében, a 9. versben találunk egy jövendölést, amely szerint a Békesség fejedelme szamárháton érkezik majd Jeruzsálembe. Nem lóháton, amely állat alkalmas a harcra, hanem egy egyszerű szamárnak hátán. Mindezzel kifejezi azt, hogy nem azonos azzal a messiással, akit a zsidók többsége várt. Nem harcosként, nem földi célokért, nem földi eszközökkel érkezett.

Céljai ennél magasztosabbak, és e cél elérésének az útja a békesség útja. Ezért kellett a szamár, amelyet tanítványai meg is szereztek a Mesternek.

Jézus, amikor elküldte tanítványait a szamárért, ezt mondta nekik: ha megkérdeznék, hogy hova viszitek, ezt mondjátok: az Úrnak van szüksége rá!

Ízlelgessük egy kicsit ezt a mondatot: „AZ ÚRNAK VAN SZÜKÉGE RÁ!”

1. Több érdekes dolgot találunk benne, amit érdemes megnézni: először is azt, hogy Jézus nem nagyon használta magára e szót: Úr. Őt számtalanszor szólították így, betegek gyógyulást remélve, egyszerű emberek, vagy éppen tanítványai. Gyermekeinktől is számtalanszor hallom: Úr Jézus! Azonban magára nem használta e szót Úr! Magáról mint szolgáról beszélt, magára mint szolgára utalt, nagycsütörtökön pedig nem is egyszerűen szolgaként, hanem rabszolgaként viselkedik, amikor megmossa a tanítványok lábát!

Most azonban Úrként nevezi meg magát. Mit jelenthet ez? Meglátásom szerint azt, hogy Jézus a szenvedés  vállalásával rálépett arra az útra, amely mennyei uralkodása felé vezet. Amelyet feltámadása után a missziói parancsban így fogalmazott meg: „Nékem adatott minden hatalom, mennyen és földön!”. Megvallja tettével azt, hogy önként vállalja szenvedést, önként megy a halálba, hatalmával élhetne ugyan, de nem él. Olyan Úr, aki még ezt is megteheti, és meg is teszi: értünk. Hogy szól a Filippibeliekhez írott Krisztus-himnusz? „Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel. Hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult, megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért, fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb., hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére!”

Ezért nevezi magát Úrnak, mert a szenvedés útjára lépve, annak teljes felvállalásával, az alázat útján járva bizonyítja meg igazán, hogy ki is Ő valójában!

2. A mondat második része legalább ennyire izgalmas: Az Úrnak van szüksége rá! Az Úrnak van szüksége reá, - mondják a tanítványok, és a tulajdonos azonnal lemond a szamárról. Akkor és ott Jézusnak tehát szüksége volt valamire, és a tulajdonos lemondott arról. És e szamár lett a világtörténelem leghíresebb, legtöbbet emlegetett szamara: Jézus ennek az állatnak a hátán vonult be Jeruzsálembe.

Egyszer egy lelkész azt mondta nekünk félig viccesen félig komolyan: úgy szeretnék Jézus szamara lenni, akin Jézus bevonul Jeruzsálembe. Nevettünk rajta, és tőlünk, teológusoktól azonnal megkapta a „Csacsi” becenevet. Ma már nem nevetek ezen a mondaton, mert megértettem hogy mi volt mögötte, és gondolatban azóta is többször bocsánatot kértem ettől a szolgatársamtól. Mert mit jelent az ő mondata? Azt, hogy szeretne engedelmesen, fenntartások nélkül résztvenni az Úr szolgálatában.

3. Ha pedig megfordítjuk egy kicsit az Igét, akkor mi lehetünk azok, akiktől valamit kér az Úr! Az ember felkapja a fejét, amikor olvassa ezt. Van olyan valamije egy embernek, amire az Úrnak szüksége lehet?  Csodálatosan gazdag állapotra, megajándékozott állapotra utal ez Testvéreim! Van valamink, amit az Úr használni tud, és használni akar! Kaptunk tőle olyan dolgokat, amelyeket azért adott, hogy az ő használatába is állítsuk. Nekünk, bár szamarunk nincs, de lehetnek olyan Istentől kapott ajándékaink, amelyeket fel tud használni a szolgálatban. Gondoljuk végig, hogy mik lehetnek ezek: kaptál időt, amit a szolgálatába állíthatsz. Szüksége van idődre úgy, hogy azt Vele töltsd el, de úgy is, hogy adj belőle másoknak, rá tekintve. Családtagjaidnak, barátaidnak, vagy egy olyan embernek, aki szeretné ha meghallgatnák, aki segítségre szorul.

Ebben az esetben esetleg erős kezed az, amire szüksége van az Úrnak!

Fiatalos lendületedre, vagy idős korod élettapasztalataira, amit neki kellene adnod, a szolgálatban kellene hasznosítanod.

Szüksége van arra is, hogy pénzed egy részéről le tudj mondani. Őérte, rá tekintve, neki visszaadva valamit abból, amit kaptál.

Szüksége van egy mosolyodra, vagy megértő hallgatásodra, amit egy embertársadon keresztül adhatsz neki vissza. Szeretne az Úr az ő szolgálatába állítani, mert fontos az a kicsi is, amit éppen Te tudsz hozzátenni az Ő országának építéséhez.

3. Folytassuk gondolatban, magunkban a sort, hiszen annyira gazdagok vagyunk  ajándékai által!

Folytassuk magunkban a sort, mert olyan gyakran nem vesszük észre, vagy nem akarjuk észrevenni, ha az Úrnak szüksége van valamire, amit mi kaptunk sáfárságra. Olyan gyakran nem adjuk neki azt oda, amit az Ő szolgálatában tudnánk használni, mert önzők vagyunk, csak magunkra gondolunk.

Eszembe jut egy pár évvel ezelőtti gyermek-istentisztelet, ahol az óvónénik egy lapra egy forgatható nyilat tettek, és egy kérdést írtak rá, ami arra vonatkozott, hogy vajon mit adnál szívesen oda valaki másnak. Sok dolgot ragaszthattak a lapra a gyermekek, amikre a nyíllal mutatva lemondhattak. Egy kisfiú két játék repülőgép képét ragasztotta a lapra. Amikor megkérdeztem tőle, hogy azért kettőt, hogy egy neki megmaradjon - még az életkorára jellemző őszinteséggel – elmondta, hogy egyiket sem adná szívesen oda másnak, mert neki mindkettő kell.

Az egyik hittankönyvben van egy szemléletes példa, amely még inkább rámutat erre a gondolkodásra. Egy kisfiú megszólítja barátját: „Barátom! Ha hét házad lenne, az egyiket nekem adnád? Igen, barátom!

Barátom! Ha hét autód lenne az egyiket nekem adnád? Igen, Barátom!

Barátom! Ha hét biciklid lenne, az egyiket nekem adnád? Igen barátom!

Barátom! Ha hét pulóvered lenne, az egyiket nekem adnád? Nem barátom!

Miért nem? Azért, mert hét pulóverem van!”

Kedves Testvéreim! Ilyenek vagyunk, mint ezek a kisfiúk! Nem akarjuk meghallani az Úr szavát, hogy neki szüksége van valamire, amely a mi tulajdonunkat képezi. Szüksége van valamire, amit szeretne használni, szeretne elkérni tőlünk.

Olyan sokszor, önző módon, csak magunkra figyelve élünk ebben a világban!

Könyörögjünk azért, hogy hallhassuk meg az Úr szavát, amikor kér tőlünk valamit.

Könyörögjünk azért, hogy engedelmes szívvel tudjuk átadni neki azt, és könyörögjünk azért, hogy beláthassuk: ha Isten tőlünk kér, vagy elvár valamit akkor mennyire gazdagok vagyunk. Ámen

Juhász András