2016.

Szeretett Testvéreim, Pünkösdöt Ünneplő Gyülekezet!

Istennek legyen hála, a tegnapi napon 16 gyermek és 9 fiatal felnőtt tett konfirmációi fogadalmat Isten és e gyülekezet színe előtt. Mindnyájan hónapokon át készültek, ismerkedtek református hitrendszerünkkel, végül pedig elköteleződtek a Szentháromság Istennek és a református anyaszentegyháznak.

A felkészülés során beszélgettünk az Atya Istenről, és az Ő teremtő, gondviselő munkájáról; Jézus Krisztusról, a világ Megváltójáról és a Szentlélek Istenről, Aki fogékonnyá teszi az embert minden szép, igaz és jó iránt, valamint a teljes teremtettséget az örök élet felé vezérli.

Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a Szentháromság titka ez: Isten lényegében egy, de létformájában, magaközlése szerint három, úgymint Atya, Fiú, Szentlélek. Az Atya Isten FELETTÜNK, a Fiú Isten ÉRTÜNK, a Szentlélek Isten pedig BENNÜNK munkálkodik.

Az első pünkösd alkalmával teljesedik be Jézus ígérete, mely így szól: „eljövök hozzátok” (Jn 14, 18b). Eljött hozzánk Isten! Az első karácsonykor testet öltött, és Egyszülött Fia áldozatán keresztül közölte kegyelmét a benne hívőknek. A Golgotán történt, hogy Isten hidat vert az elveszett emberi nemzetséghez, jól ráépítve azt Jézus szenvedésének és halálának erős pilléreire. Az első pünkösdkor pedig az történt, hogy maga Isten is átjött ezen a hídon. Nem csak hozzánk, hanem egyenesen a szívünkbe, az életünkbe.

Most konfirmált gyermekeink ezeket már tudják, mint ismeretet, azonban egyedül a Szentlélek az, Aki el tudja bennük végezni, hogy az ismeret mellé hitbizonyosság és személyes kapcsolat társuljon, az élő Istennel!

Ma azonban elsősorban hozzátok szólok. Hozzátok, akik eljöttetek pünkösd ünnepén, hogy ti is vegyetek Szentlelket! Hadd kerüljön közel mindnyájunkhoz a Szentlélek Isten, aki képes szívünket megérinteni!

A golgotai kereszt által mi lettünk az Istenéi, pünkösd által pedig Isten lesz a miénk! Hogyan? Jézus ugyan búcsúzkodik mai Igénkben, mégis rájuk hagyja: „eljövök hozzátok” (Jn 14, 18b). Ő ugyan elmegy, de azért megy el, hogy még többet, még nagyobbat adhasson: Isten Lelkét! A Vigasztalót. Nézzük meg, hogy vajon hogyan vigasztal Isten Szentlelke?!

Jézus a Vigasztalót „igazság Lelkének” nevezi (Jn 14, 17). Isten Szentlelke által úgy vigasztal, hogy felfedi az igazságot. Mit jelent ez?

Szinte már mindenki került olyan kiszolgáltatott helyzetbe, hogy vigasztalásra szorult. Például akkor, ha valami nem, vagy rosszul sikerült. Mit mondtak a körülöttünk lévő emberek? ’Semmi baj, hidd el, legközelebb menni fog!’ ’Ne bánkódj, mindenkivel előfordul!’ Vagy vigasztalásra vár akkor valaki, ha súlyos betegséget diagnosztizálnak nála. Mit mondhat egy kívülálló? ’Nyugodj meg, nem is olyan komoly a baj, meg fogsz gyógyulni!’ ’Nem adhatod fel, le fogod győzni a betegséget!’ S mi hangozhat el egy elhunyt szerettünk mellett? ’Ő már nem szenved.’ ’Majd az idő begyógyítja a sebeket!’

Szeretett Testvéreim, nem szeretnék senkit megbántani, de ez mind csak áltatás! Honnan tudhatnánk, hogy valóban minden rendben lesz? Hogyan nyugodhatnánk meg abban a tudatban, hogy mindenkivel előfordul? Hogyan mondhatjuk azt, hogy lehet nem is olyan komoly a baj? S végül, hogyan mondhatjuk, hogy az idő begyógyítja a gyász sebeit, mikor elhunyt szerettünk hiánya minden áldott nap éget belülről, mert hiányzik a másik…?

Ezek a mondatok, csak tűzoltásra jók! Abban a pillanatban, az adott helyzetben használhatók, de bele nem tudunk kapaszkodni, mert nem tart meg, nem vigasztal minket!

Jézus nekünk más Vigasztalót adott! Olyan Valakit, Aki nem azzal vigasztal, hogy eltakarja a valóság rútságát, hanem éppen ellenkezőleg: felfedi az igazságot. A halálra azt mondja: halál. A bűnre azt mondja: bűn. Nem leplezi az igazságot.

Az igazság Lelke, amikor munkálkodik bennünk, olykor fájó érzés. Elsősorban azért, mert nem az én igazságomat élteti, amit én védeni szoktam, hanem AZ IGAZSÁGOT! Csupa nagy betűvel.

Mondhatná bárki: de hát ez nem is vigasztalás, hanem már-már vádolás! Isten Lelke engem úgy vigasztal, hogy vádol, hogy engem tesz felelőssé, olykor bűnössé? Igen, úgy. Pontosan. Mert enélkül nincs igazi vigasztalás, csak áltatás!

Szeretett Testvéreim! Isten Lelke egészen a legmélyére hatol az emberi léleknek, és épp azáltal gyógyít, hogy felfedi a szív legrejtettebb világának a bűneit, titkait. Nem azért teszi mindezt, hogy megalázzon, és a sárba tiporjon! Az a célja, hogy Krisztus keresztjéhez irányítson, ahol minden újabb leleplezett bűnre van bocsánat! Tehát Isten Lelke úgy vigasztal, hogy vád alá helyez, hogy azután Krisztus keresztjénél megkaphassam a kegyelmet és a felmentést is!

Azt mondja Jézus, hogy a világ nem képes befogadni az igazság Lelkét. Igen. Aki nem képes a bűne megvallására, megbánására, az csak azt tudja befogadni, aki neki ad igazat. A világ nem látja Őt, mert nem akarja meglátni, s befogadni…

Hogyan vigasztal még Isten Szentlelke? Úgy, hogy nem hagy minket egyedül. „Nem hagylak titeket árván…” (Jn 14, 18). Az emberi lélek egyik legkeservesebb alapérzése a magány, az egyedüllét. Ez az érzés talán akkor a legfojtogatóbb, amikor körülvesz minket a család, szomszédok, kollégák, csoporttársak, mégis árválkodunk, mert egyedül érezzük magunkat…

Egy csoda, hogy Jézus látja előre, hogy a tanítványai elhagyatottak lesznek majd halála után; és még életében gondoskodik róluk! Ő látta azt is előre, hogy a kor embere ezzel az érzéssel küszködik majd: a gépek korszaka van, a világhálón gyakorlatilag bárkivel tudunk beszélni a világ bármelyik pontján, mégis látja, hogy az emberi lélek nagyon elhagyatottá válhat!

Ez a Jézus által említett árvaság persze nem a szó első jelentését tükrözi: nem szülők nélküliségről van itt szó, hanem egyfajta lelki árvaságról. Hadd mondjam el, hogy az az ember van halálosan egyedül, magányosan, aki Isten nélkül él! Ezt már neves filozófusok is megfejtették, hogy mindenki keres valamit, amibe belekapaszkodhat. Mindenki keres valakit, aki kitölti az űrt az emberi lélekben. Erre azonban egyedül Isten képes!

Pár perccel ezelőtt hogyan fogalmaztam?  A golgotai kereszt által mi lettünk az Istenéi, pünkösd által pedig Isten lesz a miénk! Hát erről van szó. A kereszt arról beszél, hogy bűnös vagyok, de Krisztusért kegyelmet nyertem. A pünkösd azt üzeni: nem kell többé egyedül lennem, és árválkodnom, mert Isten bennem él, bennem munkálkodik! Ki akarja tölteni az űrt a lelkemben, mert nem akarja, hogy elhagyatott legyek. Nem akarja, hogy vigasztalan legyek. Ő maga a Vigasztaló!

Milyen beszédes görögül ez a szó: PARAKLÉTOSZ. Olyan Valaki a Paraklétosz, Akit a bajban lévő ember segítségül hívhat; Aki az embernek felveszi a gondját; eljár az ügyében, mint egy ügyvéd.

A legnagyobb vigasztalás a számunkra, hogy Isten egy mennyei ügyvédet küld hozzánk, Aki át akarja venni ügyeinket! Gondoljunk csak bele: napjainkban mindenki perel mindenkivel. Ha nem is a szó jogi értelmében, de oly sok konfliktus és vita van manapság férj és feleség; szülő és gyermek; testvérek között… De talán a legsúlyosabb, amikor az ember saját magával perel, és nem békül meg önmagával…

Igénk ma megszólít, és Szentlelke segítségével azt üzeni nekünk: ’Itt vagyok veled, fordulj hozzám, ne magad intézd az ügyedet!’ Szeretett Testvéreim! Higgyük el, hogy velünk van!

Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek Isten bennünk is munkálkodjon, egyen-egyenként. Könyörögjünk azért, hogy rávilágítson életünk hazugságaira, hogy eljuthassunk az egy Igazságra! Fohászkodjunk azért, hogy úgy vigasztaljon minket, ahogy ember erre nem képes! Ámen.

Lovász Adrienn