2016.

Óévet búcsúztató, szeretett Testvéreim!

Egy elméleti fizikus életéről jegyeztek fel pár dolgot, melyen mi is elgondolkodhatunk, s tanulhatunk belőle. Most 74 éves, elismerik szakmai körökben, és ismerik szerte a világon. Ritka betegségben szenved, melynek következménye, hogy az izmok először elgyengülnek, majd elsorvadnak. Emiatt lebénult. Megtanult számítógépet használni ujjbeggyel, így tudta közölni számításait és gondolatait.

Mielőtt beteg lett volna, az életről azt tartotta: „értelmetlen létezés”. Szerette az alkoholt és keveset dolgozott. Amikor kiderült betegsége, és tudatosult benne, hogy talán még néhány éve van hátra, hirtelen sürgőssé vált számára az élet. Igazából boldogabb is lett, mint korábban. Így magyarázta: „Ha az ember kilátásai nullára csökkentek, akkor igazán értékel mindent, ami még maradt.”

Szeretett Testvérek, azért osztottam meg ezt a kedves történetet, mert megfogalmaz valamit, amit mi talán egy-egy fordulópontnál veszünk csak figyelembe. Hálásnak lenni mindenért, amink van. Értékelni kapcsolatainkat, feladatainkat, még a próbáinkat és gondjainkat is.

2016-ban is nagyon sok minden történt velünk. Elveszítettünk számunkra fontos embereket; és örvendeztünk egy-egy újszülött kisgyermeknek. Házastársak elhidegülése, elválása árnyékolta be napjainkat, vagy egy-egy házasságkötés ragyogta be szívünket. Voltak rossz napok, amikor megfogalmazódott bennünk, hogy kár volt felkelni; és voltak szép és sikeres napjaink, amikor nem is tudtuk, hova legyünk a boldogságtól és elégedettségtől. Sorakoztak a betegségek, melyeket fájdalmak, műtétek követtek; és voltak nagy gyógyulások, és talpra állások, melyek most is hálát ébresztenek szívünkben.

Szeretett Testvérek! Minden év hasonló. Minden év végén számot vetünk, és emlékezhetünk örömökre és bánatokra; sikerekre és csalódásokra; gyógyulásokra és gyászra…

Általában, ha valami rossz dolog történik velünk, azt kérdezzük Istentől, hogy ’miért’? Miért engedted? Miért nem lehetett? Miért nem voltál ott? Miért hagytál el? Kérdések, kérdések hátán. Amikor ezek a kérdések megfogalmazódnak bennünk, nem jut eszünkbe az, hogy Isten szuverén Úr. Úgy ítél, ahogy Ő helyesnek látja. Olyan döntést hoz, ami szükséges. Olykor megenged dolgokat; olykor akadályoz történéseket; olykor elvesz; olykor ad.

De bennünk még mindig az a kérdés ismétlődik: MIÉRT?

Jeremiás prófétánál van egy történet, pontosabban egy kép, amely választ ad nekünk. Jeremiás idejében Júda népe ismét elfordult Istentől, és gonosz utakon jártak. Nem bíztak már Benne, sőt, teljesen figyelmen kívül hagyták Őt. Istennek ez fájt. Az Ő népe, az Ő gyermekei, és hátat fordítanak Teremtőjüknek és Gondviselőjüknek… Fájó, kínzó érzés lehetett az Atyának! Épp ezért, Isten üzent a népnek, Jeremiás prófétán keresztül.

Ül a fazekas a korong előtt, kezében pedig egy marék sár. Rácsapja az agyagot a korongra, elkezdi gyorsan forgatni, és közben edény születik a keze alatt. Jeremiás látja, hogy amikor a fazekas felfedez egy hibát az edényen, kijavítja, tovább formálja, ha kell, megcsonkítja, ha szükséges megtoldja, és kezei alatt szépen formálódik a jelentéktelennek tűnő edény.

Jeremiás megérti: a fazekas és az edény kapcsolata, Isten és népe kapcsolatát jelképezi. Júda népe olyan Isten kezében, mint az agyag. Istennek, szuverén Úrként joga van ahhoz, hogy felvirágoztasson egy népet, és ahhoz is, hogy megbüntesse őket vagy veszteséget mérjen rájuk.

Az egyetlen különbség azonban az az edény és a nép között, hogy az edény bár formálódik a fazekas kezében, mindeközben az edény néma, és passzív marad. A nép azonban saját belátása szerint szól és cselekszik, amikor Isten útjain jár, és amikor letér arról. Ha a nép hűtlenül viselkedik, Isten féltő szeretettel formálni kezdi őket. Akár csapásokkal; akár következményekkel; akár veszteségekkel…

Úgy is mondhatnánk: ül az én Uram hatalmas munkaasztala előtt, kezében egy marék sár: ez vagyok én. Elindítja a korongot, szédítő gyorsasággal forog nap nap után, év év után, és az élet lassanként alakulni kezd. Hol itt igazít az Úr, hol ott, szeme szüntelenül rajtam van.

Aztán jön egy nagyobb zökkenő, és elromlik az edény. Hirtelen összezavarodik minden. Az Úr belenyúl az életembe, és összegyúrja. ’Mi lesz most velem?’- érkezik felőlünk az aggódás és félelem. Vajon türelmetlenül földhöz vág? Vajon megsemmisít és egy új edényt formál? Vagy lecsíp belőlem, netán kiegészít?

Akárhogy is dönt, úgy lesz jó. A mi kis edény-életünk Isten csodás alkotása! Törékeny, engedetlen, de Isten szemében egyedi és különleges. Ő alkotott minket. Ő engedte a fájó dolgokat, hogy tanuljunk belőle. Tanuljunk meg felelősséget vállalni; küzdeni és soha nem feladni; tanuljunk meg jól szeretni addig, amíg lehet; tanuljunk meg segítséget kérni és elfogadni; és legfőképpen megtalálni azt a Forrást, amely nekünk mindig bölcsességet, erőt, vigasztalást, hitet és áldást ad.

Akárhogy is dönt, úgy lesz tehát jó. Belenyúl az életembe, és formálni kezd. Olyat alkot, amiben gyönyörködni tud. Hogy mi lesz belőlem? Minden az Ő irgalmán múlik. Mi érték van rajtam? Az Ő munkája. Az, hogy miből gyúrt, milyen hajlamom, adottságom, képességem van, az nem lényeges. Az Ő terve, amit felőlem tervezett, fáradtsága, amivel velem fáradozott, türelme, amivel újra meg újra átgyúrt, keze nyoma, amivel végigsimított: ez az, ami érték az életemben.

MIÉRT enged meg tehát Isten rossznak látszó eseményeket az életünkben? Hát ezért. Mert Ő a mi szerető fazekasmesterünk, mi pedig egyszerű, törékeny edények az Ő kezében. Azért csonkít, azért gyarapít, azért nyúl bele az életünkbe, mert olyanná akar formálni minket, akikben lehet gyönyörködni: Istennek és embernek egyaránt.

Mindezt szeretettel teszi, és irgalommal. Törékenységünk az Ő kezében biztonságban van, megóv a töréstől. Olykor megrepednek ezek az edények, de egy biztos kéz mindig egyben tartja, összetartja. Ez a kéz –ne feledjük- sárból, porból formált minket, és mivel Ő az Alkotónk, gondoskodik is rólunk.

S hogy hogyan gondoskodott rólunk 2016-ban? Emlékek sora jut most eszünkbe. Nagy mosolyokkal és nehéz könnyekkel. Valaki elment, valaki megérkezett. Valami elmúlt, s valami új kezdődött. Valamire még várunk, valamit feledni próbálunk.

Ebben az emlékezésbe, szeretett Testvéreim, úgy mélyüljünk el, hogy MINDENT ISTENTŐL KAPTUNK, ÉS SEMMI NEM TÖRTÉNT AZ Ő AKARATÁN KÍVÜL! Ne várjuk meg, míg kilátásaink a nullára csökkennek, és csak akkor tudjunk értékelni embereket, feladatokat, tárgyakat az életünkben!

Adjunk hálát Istennek 2016 áldásaiért, örömeiért, jó élményeiért; és adjunk hálát Neki az elmúlóban lévő év veszteségeiért, szomorúságaiért, és kudarcaiért. Az Igéből tudhatjuk, hogy mindezek a mi formálásunk szükséges részei.

 Merjünk ráállni ez év utolsó napján erre az Igére: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek –így szól az Úr-: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer 29, 11).

Higgyük el, hogy Isten tudja, mi miért történik, és azért enged meg változásokat az életünkben, mert készít és formál minket, hogy életünk olyan edény lehessen, melynek egyedisége Isten hatalmára és törékenysége Isten gondviselésére mutat.

2016 minden történéséért egyedül Istené legyen a dicsőség, tisztelet és hálaadás! Ámen.    

Lovász Adrienn