2016.

Szeretett Testvéreim!

Rövid textusunkat jól ismerjük, hiszen az Úri imádság egy sora ez. Minden istentiszteleten együtt imádkozzuk, és egyéni valamint közösségi csendességünk állandó mondata ez. Többször megfogalmazódott már bennem, -de nyilván másokban is – hogy ’de jó lenne a Miatyánk minden egyes mondatánál megállni, és elidőzni, hiszen legtöbbször csak rutinszerűen mondjuk el ezt az imádságot!’

Szeretett Testvérek, álljunk ma meg ennél az egy mondatnál, és vizsgáljuk meg együtt, mit is jelent ez a kérés!

Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy az emberiség küzdelmeinek legfontosabb rugója, hajtóereje éppen a mindennapi kenyér gondja! Mivel az emberiség egyik fő kérdése ez, természetes, hogy a Szentírás is foglalkozik vele.

Könnyen azt hihetnénk, hogy ez a legkönnyebb része az Úr Jézus által tanított imádságnak. Hiszen mindenki, aki imádkozni szokott, belefoglalja a megélhetéssel kapcsolatos kéréseit. Mit szoktunk kérni Istentől? Sok mindent… egészséget, gyógyulást, segítséget abban, hogy ne lássunk szükséget, ne kerüljünk bajba.

Sajnos sokan gondolkodnak úgy, hogy az ún. Jóistennek az a dolga (!), hogy biztosítsa számunkra a zavartalan, lehetőleg nyugodt életet, teljesítse be igényeinket, tehát adja meg a mindennapi kenyerünket, a megélhetésünket. Valljuk be: a legtöbb esetben ez történik: mindennapi, földi szükségleteinknek, ügyes-bajos dolgainknak Isten elé tárása, és annak az igénynek a bejelentése, hogy mindebben segítsen a hatalmas Isten… a Jóisten…

Szeretett Testvérek, a mindennapi kenyérre vonatkozó kérés egészen más! Jézus életünknek egy olyan területét akarja bevonni Isten uralma alá, ami a legkönnyebben ki szokott maradni! Melyik területe ez az életünknek? A mindennapi kenyér, és annak megszerzésével járó gondok, bajok.

Földi életünknek a gazdasági és szociális vonatkozású kérdései: az állásunk, amit betöltünk; a munkánk, amit a megélhetésünkért végzünk; a heti vagy havi keresetünk, amiből élelmet, ruhát, villanyt, gázt, orvosságot fizetünk. Tehát földi életünknek mindaz a területe, amelyen az anyagi kérdések súlyát érezzük és hordozzuk; ahol kénytelenek vagyunk érezni szakadatlanul a pénz hatalmát.

Éppen a mindennapi kenyér ezerféle gondja jelentheti számunkra azt a kísértést, hogy életünknek ez a területe észrevétlenül is a mammon uralma alá kerül. Nem akarjuk elismerni magunk fölött az uralmát, és mégis kiszolgáljuk. A mammon nem általában pénzt vagy gazdagságot jelent, hanem a bálvánnyá lett pénzt, az úrrá lett gazdagságot, az életünk fölött eluralkodó, és mindent szolgálatába állító anyagiakat, ami éppen a mindennapi kenyér, a megélhetés kérdéseiben észrevétlenül elhatalmasodik felettünk. Így lesz az életünk két úrnak szolgáló élet.

A legveszélyesebb a számunkra, hogy észre sem vesszük, hogy megosztott szívű emberekké leszünk. Megfogalmazódik bennünk a vágy, hogy Krisztus uralkodjék a lelki életünkben; az érzelmeinken; az egyházi és vallásos életmegnyilvánulásaink fölött, ám gazdasági kérdéseinkből, a kenyérkereset mindennapi küzdelmeiből észrevétlenül kivonjuk Isten uralmát. Életünkben vannak bizonyos körök, ahol engedjük Krisztust hatni, uralkodni, azonban vannak olyan körök, melyek el vannak zárva az Ő hatóereje elől! Ezen a ponton mi uralkodunk, mi döntünk…

Jézus a Hegyi Beszédben elég konkrétan elveti a kettős uralom lehetőségét: „Senki sem szolgálhat két úrnak…” (Mt 6, 24a). Rettentő sok csatavesztés és nyomorúság származik abból a meghasonlottságból, hogy a lelki életben Krisztus uralkodik, a külső életben pedig a mammon.

Nos, ebből a belső meghasonlottságból akar kivezetni Jézus az Úri imádságnak ezzel a kérésével: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Azt akarja, hogy életünknek ezt a területét is Isten közvetlen hatalma alá rendeljük! Ő azt akarja, hogy belső egységre jussunk. Ne akarjuk Őt fél-királlyá tenni, melynek függvényében életünk bizonyos területeire oda engedjük, és kérjük Tőle, hogy munkálkodjon; bizonyos területeit pedig mi vesszük a kezünkbe…

Amikor lelki életünket éljük, legtöbbször saját helyzetünk, anyagi szükségeink, kapcsolataink, nyomorúságaink kerülnek az előtérbe. De szeretett Testvérek, arról soha ne feledkezzünk el, hogy Jézus nagyon jól tudja mit jelent éhezni, szomjúhozni, otthontalannak lenni! Végigjárta az élet mélységeit, és éppen ezzel megszentelte azt.

Jézus a mindennapi életben is jelen van. Jézus nem csak a templomban van jelen, egy-egy istentiszteleten, hanem egészen jelen van ott is, ahol a létért való küzdelemben kifárad a karunk és a fejünk! Jelen van, ahol egy édesanya azon töri a fejét, hogy mit főzzön ebédre; ahol egy családapa felsóhajt a gép mellett az éjszakai műszakban; ahol mi, emberek állandóan küzdünk, versenyzünk, keményen dolgozunk, mert kell a kenyér!

Emlékezzünk csak: amikor a pusztában 40 nap és 40 éjjel böjtölt Jézus, Ő is megéhezett. Vagy egy reggel, amikor a városba igyekezett, megéhezett, és az útszéli fügefán keresett volna gyümölcsöt, de nem talált. A keresztfán így sóhajtott fel: „Szomjúhozom!”. Ennyire közénk jött, ennyire egy lett velünk, ennyire velünk mondja: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Azt sugallja, hogy ne hagyjuk ki a kenyérkérdésből, az életünk jelentős területeiből, hiszen ebben is a mi Megváltónk akar lenni!

Azt írja Pál a 2. korinthusi levélben: „gazdag létére szegénnyé lett értetek…” (2Kor 8, 9). Szegénnyé lett, hogy gazdasági és szociális életszükségleteinket is a saját ügyévé tegye! Nem csupán a bűneink terhét vette magára, hanem az életünk minden egyéb terheit is!

Mintha csak azt mondaná: ’A ti kenyeretek az enyém is, és az én kenyerem a tiétek is. A ti szükségetek az én szükségem, és a ti éhségetek és szomjúságotok az én éhségem és szomjúságom is.’

Annak a Jézusnak kellene életünk minden területén uralkodnia, aki megosztotta életét velünk! Aki az életét adta értünk! Megtört teste és kiontott vére a biztosíték, hogy az élete sem volt drága azért, hogy földi életünk és mennyei jólétünk biztosítva legyen.

Pár perc múlva együtt imádkozzuk az Úri imádságot, és benne ezt a kérést: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Legyen ez a kérés tudatos bennünk: úgy lesz jólétünk, ha megteszünk minden tőlünk telhetőt, szorgalmasan munkálkodunk, hogy emberi igyekvéseinket maga a hatalmas Isten áldja meg! Ne csupán a békességért, szeretetért fohászkodjunk Őhozzá, hanem tudjuk a lelki életünkön túl, a fizikai szükségleteinket is Elé vinni.

Pár perc múlva Isten kegyelméből, az Úri szent vacsora sákramentumában is részesülhetünk. Szemünk elé kerülnek a látható jegyek: a Krisztus érettünk megtöretett testét jelképező kenyér, és az Ő érettünk kiontott vérét jelképező bor. Fogadjuk el újra ezt a kimondhatatlanul nagy áldozatot; ezt a feltétel nélküli szeretetét Krisztusnak, aki mellettünk akar maradni bűneink, terheink, feladataink közepette, és életünk szerető Ura akar lenni most és az örökkévalóságban! Ámen.

Lovász Adrienn