2016.

Kedves Tetsvérek!

A Bibliaolvasó kalauz szerint haladva a passió eseményeit élhetjük újra át Lukács evangéliumán keresztül. Jézus Krisztus utolsó földi napjait.

Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy micsoda erő és micsoda alázat szükségeltetett ahoz, hogy Jézus hagyja mindezen történéseket végbemenni. Ahogy Heródesnek nem válaszolt semmit, pedig szinte érezni a történetben a feszültséget, ahogy Heródes várja a csodát, mint egy gyermek a bűvész legújabb trükkjét. Jézus azonban nem hagyja, hogy bárki is csúfot űzzön belőle, nem hagyhatja, hogy mint egy látnivalót, kötelezzék csodatételre. Neki feladata van, az adott helyzetben. Olyan feladata, melynek tétje hatalmas. Hogy az üdvösséget mindnyájunk számára megszerezze. Ezt a feladatát pedig az Atyától kapta, ahogy foglamaz János evangélista: mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem.

Gyönyörű a kép, amit Jézus használ önmagára. Én vagyok az élet kenyere. Jézusról tudjuk azt, hogy mindig igyekszik olyan képeket használni, ami közel van a hallgatóség mindennapjaihoz, amivel hamar azonosulnak, amit könnyen megértenek.

Tegnap országunk sokat foglalkozott a kenyérrel. Megsütötték a nemzet kenyerét. Aztán ehhez egy kis vallásos mázat is körítenek, de tulajdonképpen az a jelentősége ennek, hogy egy ország figyel arra: van aratás, van új kenyér, és ez is fontos. Mai igénk azt mondja: Én vagyok az élet kenyere. Ne csak arra a kenyérre figyeljünk, amit Isten megadott nekünk testi tápláltatásunkra, hanem arra a kenyérre figyeljünk, aki Jézus Krisztus, aki az életnek, sőt az örök életnek a kenyere.

Mikor mondta ezt Jézus Krisztus: Én vagyok az élet kenyere, hogy felemelje fejünket a kenyérről az örök kenyérre? Ennek az igének az előzménye, hogy ötezer ember hallgatja az Úr Jézus Krisztust egy egész napon át étlen-szomjan. Kicsit megszégyenítő számunkra, akik istentisztelet közben talán többször megnézzük az órát, mert nemcsak a kisgyermek szólal meg: mikor lesz már vége, hanem sokszor mi is nehezen bírunk sok időt ülni. Ezek az emberek egy napon keresztül hallgatják Jézust. Amikor vége van ennek a napnak, akkor az Úr Jézus azt mondja a tanítványoknak: ültessétek le az embereket, adjatok nekik enni. Az Úr Jézus Krisztus nemcsak a lelkükkel törődött, hanem a testükkel is. Ezek az emberek éhesek, adjunk nekik enni. Amikor megtörténik, hogy Jézus Krisztus kenyeret ad nekik, és jóllaknak, akkor még tizenkét tele kosárral össze is szednek. Még több, mint amivel elindultak, hiszen csak öt kenyérrel és két hallal indultak el. Vajon miért szedik össze ezt a tizenkét tele kosarat? Nemcsak azért, hogy rend legyen, meg Jézus nem engedte, hogy kidobják a kenyeret, hanem azért szedik össze a tizenkét tele kosarat és teszik ki, hogy mindenki lássa. Hogy amikor hazamennek a saját falujukba, városukba, amikor visszamennek a családjukhoz, akkor elmondhassák: teneked is jutott volna. Te is kaphattál volna, neked is elég lett volna.

Olyan nagyszerű az igében, hogy a hívő ember, ha így tudna gondolkozni, akkor ez lehetne a mi missziónknak a nagy alapja, hogy amikor hazamegyünk a szeretteink közé, amikor elmégy a munkahelyre, az iskolába, amikor emberek között vagy, elmondanád: neked is jutott volna. Neked is jutott volna hely, neked is jutott volna ige, neked is jutott volna kegyelem. Számodra is van bocsánat, mert gazdag a mi Urunk Jézus Krisztus.

Összeszedik a kenyeret és másnap a sokaság kereste, hol van Jézus és a tanítványok. A sokaság azt kereste, aki tegnap beszélt, és aki tegnap kenyeret adott nekik. Mert a következő napon megint éhesek lettek.

Biztos voltak már a kedves Testvérek is úgy, ha valahol sokat lehetett enni, akkor azt mondták: jaj, most több nem fér belém, de jó lenne ez majd holnap. És ők is így voltak: másnap megint éhesek voltak és keresték azt, aki kenyeret tud adni, aki megoldja a kenyérkérdésüket. Jézus, amikor rájuk néz, azt mondja: Ti azért jöttök utánam, mert ettetek a kenyérből. Nem azért jöttek Jézushoz, hogy Uram, folytasd azt, amit tegnap hallottunk. Nem azért jöttek: Uram, taníts tovább bennünket. Nem azért jöttek, hogy: Uram, amit tegnap mondtál, az már bennünk dolgozik, és megláttunk dolgokat, s beszéljünk csak még ezekről, hanem azért jöttek, mert éhesek voltak és kellett nekik a kenyér. És még arra is hivatkoznak, hogy a mi atyáink a mannát is ették a pusztában.

Ekkor mondja az Úr Jézus: „Én vagyok az életnek kenyere.”

Nem, nem csodatevő varázsló, nem embereket kiszolgáló gépezet, kívánság teljesítő robot, vagy automata. Nem az, akinek az emberek, és akinek Heródes hitte.

Hanem az életnek kenyere. Kenyér. A legalapvetőbb élelmiszer. Ha kenyér van, akkor élet van. Ha pedig valakinek az élet kenyere adatik, annak nem csak ezen a teremtett világon van élete, hanem az örökkévalóságban.

Gondoljuk csak át. Mi miért vagyunk itt. Miért imádkozunk reggeli vagy esti csendességünkben. Hogy a csodatévő tegyen ismét csodát? Vagy hogy az élet kenyere töltse be az életünket?

Mi motivál bennünket, hogy eljöjjünk a templomba? A megszokás? Vagy a vágy, hogy Isten Igéjén keresztül tápláljon minket?

Kenyeret akarunk, igazi, élő, ható kenyeret, vagy morzsát egy kosár aljából?

Jézus azt mondja:  aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el. Aki nem a csodákat akarja látni, hanem azt, aki minden csoda mögött áll, az biztos lehet benne, hogy nem küldi el az Úr, hanem ahogy ígéri: ki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.

Ismeri az Úr a te szükségedet. Számon tartja testedet. De neki fontosabb az, hogy örök életed legyen. Amikor valakinek oda adja azt kegyelemből hit által, akkor mellé meg odaadja azt, ami az életre való. Ha először elrendezi az életedben Isten azt, ami a kegyességre való, ami a hozzá való kapcsolatodat építi ki és erősíti meg, akkor elrendezi azt is, ami az életre való, mert ilyen Urad van. Ilyen a mi Urunk, aki szeret bennünket. Nem azt adja nekünk, amit igénylünk, hanem azt, amire szükségünk van.

Amikor Jézus Krisztus elmondja az Én vagyok… igéket, akkor mindig a többet meg a jobbat mondja. Azt mondja: nézz rám! Én vagyok… Igen, értsük meg ma ezt, hogy Jézus Krisztus nem a kenyérkérdést oldotta meg ezeknek az embereknek az életében, hanem Ő önmagát kínálta, mint megoldást. Mivel azt mondja, hogy azt a hiányt, ami a te életedben van, azt nem a kenyér fogja betölteni.  Mi az ami betölt? Az alkoholista azt gondolja: az alkohol tölti be. A fiatal azt gondolja: a szórakozás tölti be. Lehet, hogy valaki azt gondolja: a siker tölti be, vagy a karrier, vagy a pénz tölti be, vagy a jó munkahely tölti be, vagy a család: a gyermek, unoka tölti be. — De azt veszed észre: megkaptad, de nem töltött be. Elértem, de nincs az az igazi békesség, az az igazi öröm. Igen, mert Jézus Krisztus, amikor önmagát adja, azt adja, amire nekünk igazán szükségünk van. Amire a mi múlandót és földit leső szemünk, szívünk, gondolkozásunk rá van állva.

De Ő azt mondja: nem. Én azt adom neked, ami betölt, megtart, üdvözít. Az örökkévalót. Addig, míg ezt meg nem találod, mindig hiányérzeted lesz.

Addig, valami éhséged mindig lesz.

Kedves Testvérem!

Isten feláldozta a Fiát, hogy megszerezzen valamit, amit oda szeretne adni mindnekinek. Neked is, nekem is, a szomszédodnak is, a gyermekednek is, a szüleidnek is, a munkatársaknak is.

Ahogy Jézus mondja: Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.

Ezen a szép napon, az új kenyérért való hálaadás napja után kettős hálával tartozunk.

Hálával azért, hogy a mi Urunk ismét megadta, hogy az elkövetkező évben is legyen mit az asztalra tenni. Ugyanakkor hálaadással tartozunk azért is, mert Ő többet is kínál ennél, az örök üdvösséget, melyért feláldozta önmagát.

Ha vágy van a szívedben erre, ha most kell neked először az, aki betölthet, és örök élettel ajándékozhat meg, vagy ha megint kell neked és megint megújulsz ebben a hitedben, kérd Tőle, és hidd el, Ő nem fog elküldeni.

Ámen

Szappanos Kitti