2016.

2016. április 24. vasárnap - Juhász András
2016.04.25
Lectio: Máté 20: 29-34.
Textus: 5. Mózes 22: 1-4.

A mai napra kijelölt ószövetségi igeszakasz alapján kívánok bizonyságot tenni köztetek, még inkább belemélyedve a Törvény megismétlésébe, a Deuteronomiumba, Mózes 5. könyvébe. Sokan teszik fel a kérdést, teljesen jogosan, hogy egy több ezer éves zsidó törvénygyűjtemény miként lehet aktuális ma. Miként szólíthat meg minket? Egyetlen módon, hogy ezen Törvények a Szentírás részeit képezik, amely Isten Írott Igéje! Isten szava pedig élő és ható, soha nem veszti el érvényességét, soha nem válik érvénytelenné, és minden idők embere számára van mondanivalója, feltéve, ha valaki nyitott szívvel hallgatja, olvassa!

Úgy gondolom, hogy ilyen a mai Igerészlet is, bár nincsenek igavonó állataink, lassan azt sem tudják gyermekeink mit is jelent az „iga szó”. Nincs szamarunk, marhánk, sem juhunk, mégis, az az üzenet, amely átszűrődik e verseken nagyon aktuális!

Mert miről is szól ez a négy igevers?

Két élethelyzetet vázol a Szentíró.

Az egyik élethelyzetben az embertárs állatai vagy ruhája vész el. A másikban pedig kidől az állata az úton. Mindkét esetben azt mondja az ige, hogy az ember ne maradjon közömbös ilyen élethelyzetekben, hanem segítsen embertársán!

Elvész valami, azaz kár, veszteség éri az embertársat. Kidől az állata az úton, azaz bajba kerül.

Veszteség és baj!

Milyen gyakori élethelyzetek, amelyekbe mi is belekerülhetünk, és a környezetünkben élők is!

Már a legkisebb gyermek is milyen kétségbeesetten tudja keresni játékát, ami úgy szívéhez nőtt, mekkora kárnak éli meg, ha nem találja! És mekkora az öröme, ha segítünk neki megkeresni!

Milyen sokszor kerül életünk bajba, veszedelembe! Nem az állatunk dől ki az úton, hanem a banki hitel dől be, az egészség látszik veszendőbe menni, a testi vagy éppen lelki erő hagy el bennünket! Mekkora öröm van bennünk, ha valaki ilyenkor odaáll mellénk, és erősít minket! Bátorít, vagy vigasztal minket!

Ha figyelmesen hallgattuk ezt a négy igeverset, akkor láthattuk, hogy a közömbösen szó háromszor fordul elő a versekben, mégpedig ugyanabban a szövegösszefüggésben: „Ne menj el mellette közömbösen!”

Amikor olvastam, az elmúlt napokban ezt az Igét, többször is ízlelgetve, mindig szinte villámként csapott belém a szó: közömbösség!

Mert, annyira közömbös, érzéketlen, részvéttelen világban élünk Testvéreim!

Az utcán összeeső embert átlépik, azt gondolva, hogy részeg, miközben cukorbetegként kerül a földre, egy sokk következtében. De ha részeg? És rombolja magát, akkor vajon el kell mennünk mellette? Akkor nem szorul segítségre? Egyáltalán mi választjuk meg azt, hogy ki szorul segítségre a környezetünkben?

Egy drága gyülekezeti tag mesélte el, hogy a Mars tér mellett volt dolga, ahol észrevett egy idősebb cigány férfit, aki láthatóan szédelegve kereste helyét. Odament hozzá, és megkérdezte, hogy tud-e segíteni. A megszólított férfi könnybe lábadt szemmel mondta, hogy majdnem egy órája szállt le a buszról, eltévedt, nem idevalósi, rosszul van, de ő az első ember, aki megszólította!

Ha valahol azt látják emberek, hogy valaki bajba került, és körülvették őt láthatólag ellenséges magatartású emberek, nem avatkoznak közbe, de még rendőrt sem hívnak. Miért? Jobb kimaradni a bajból, úgy gondolják, vagy éppen félelemből.

Ha valakinek bármilyen módon, anyagiakban, időnkkel, erőnkkel, vagy csak egy jó szóval segíteni kellene, az emberben azonnal megködlik: nekem is megvan a magam baja, miért éppen én álljak mellé?

Olyan szomorú lettem, amikor az egyik hittanos kisgyermek elmondta, hogy jó, hogy én beszélgetek velük az órán. Mondtam nekik, hogy biztosan otthon is, tud beszélgetni szüleivel. Bánatos szemekkel elmondta, hogy amikor este megszólítja szüleit, a következő válaszokat kapja: „Majd kicsit később, most megy a híradó!” Majd, utána, amikor ismét szól: „Majd a reklámnál, mert nézzük a filmet!” Talán minden elfordított tekintet közül ez a legszomorúbb, amikor már a közvetlen hozzám tartozó baja, szomorúsága, gondja sem érdekel!

Önző világban élünk, ahol az ÉN ijesztően nagyra nőtt a TE és MI rovására. Elfordulunk a másiktól, a másik nyomorúságától!

Annyira kifejező a közömbösségre található szó a Károly fordításban, ami egyébként szó szerint adja vissza az eredeti héber szót, ahol ezt olvassuk: elfordulni tőle. Szinte látja az ember maga előtt, ahogy elfordítja valaki a fejét, hogy még csak meg se lássa a nyomorúságot! Szinte látjuk azt a mozdulatot, ahogy nem kíván tudomást venni a másik bajáról, nyomorúságáról.

A Biblia azonban arra tanít: nem tehetjük ezt! Nem fordulhatunk el a másiktól, nem lehetünk közömbösek a szenvedő, a beteg, a magányos, és semmiféle rászoruló irányában!

De, honnan meríthet az ember erőt ehhez a nem mindennapi viselkedéshez?

 Előttünk van egy tökéletes példakép, aki soha nem ment el részvéttelenül, a fejét elfordítva az embertől! Jézus az, aki soha nem fordult el az embertől!

A teljesség igénye nélkül csak három példát mondanék el! Az ötezer ember megvendégelését megelőzően azt olvashatjuk Jézusról, hogy látva a sokaságot megszánta őket, mert elesettek voltak és meggyötörtek, mint a pásztor nélkül való juhok. Először leült, és tanította őket, látva a lelki igényt, majd enni adott nekik, kielégítve a testi igényeket.

Egy másik alkalommal, már úton a kereszt felé, virágvasárnap – abban a történetben, amit hosszabb igeszakaszként szívetekre helyeztem, Jézus találkozik két vakkal, akik megszólítják őt. Mondhatná nekik, hogy most megy meghalni az egész világért, mit akarnak ennél többet tőle, de nem ezt olvassuk. Jézus megállt, megszánta őket, megérintette szemüket és meggyógyította őket!

Vagy, biztos mindannyian emlékszünk arra, amikor Urunk a kereszten szenved, és a jobb keze felől megfeszített lator szólítja meg. Jézus még itt is, még ekkor is, haldokolva, ég és föld közt, válaszol szavára, amikor ezt mondja: „Még ma velem leszel a paradicsomban!”

És, drága testvérek: van még egy példa, bár háromról beszéltem, de van egy negyedik, a mi történetünk, egyen-egyenként! Olyan Urunk van ugyanis, aki hozzánk, felénk is így fordul! Soha nem mondja, hogy hagyj békén, nem érek rá, nem az én gondom! Soha nem fordítja el fejét bajaink felől, soha nem közömbös irányunkba! Ha pedig Ő így szeret, így bánik velünk, akkor kötelességünk ezt a viselkedésmódot a másik ember irányába gyakorolnunk!

Hangzik ma hozzánk Isten örök szava: Ne légy közömbös, és semmiképpen el ne fordulj embertársadtól! Ámen

Juhász András

 

vissza