2015

2015. szeptember 27. vasárnap - Juhász András
2015.09.28
I. Királyok 12. 1-11.

A történet Izrael kettészakadásáról szól. Saul, Dávid és Salamon alatt egyetlen országban élt Izrael, ez az állapot azonban megváltozott akkor, amikor Salamon után utódja Roboám került a trónra. A kettészakadás oka, Salamon engedetlensége, bálványozása  volt. Roboám, csak annyiban felelős érte, hogy apja át nem gondolt politikáját követte.

 A történetből megtudhatjuk azt, hogy Jeroboám vezetésével, aki később királyként került Izrael trónjára, a nép elment Roboámhoz, hogy a Salamon által reá rakott magas adóterhek mérséklését kérje. Roboám fogadta a küldöttséget, és három nap gondolkodási időt kért, amelyet bölcs lépésnek lehet tekinteni.

Ezalatt az idő alatt tanácskozott apjának öreg tanácsosaival, akik azt mondták neki, hogy engedjen a nép kérésének, és akkor a nép élete végéig szolgálni fogja Őt.

Ezután Roboám beszélt azokkal az ifjakkal, akik vele együtt nőttek fel, akik  azt mondták neki, hogy a terheket súlyosbítsa, minden kérést még csírájában fojtson meg. Hízelegve azt mondták neki, hogy "az ő kisujja vastagabb atyjának derekánál", azaz a király hiúságára számítottak.

1. Láttam egy filmet, amelyben azt mondta az ördögöt játszó színész, többször is a film alatt, hogy minden bűn közül a hiúság a kedvenc bűnöm. Gondolkoztam e tétel igazságán, és azt hiszem, hogy nagy igazságot mondott ki a film rendezője: a hiúság olyan bűn, amely mindannyiunkban bennünk van. Mindannyian megfoghatóak vagyunk vele: van a ki a szépségére, van aki az alakjára, van aki tudása, bölcsessége, értelme miatt, de mindannyian valami miatt hiúk vagyunk. Vannak dolgok, amelyeket szeretnénk hallani szeretteink szájából, és ezért mindent megteszünk. Van valamilyen szintű énképünk, és olyannak szeretnénk látszani, és olyannak szeretnénk láttatni magunkat. Roboám társai ezt lovagolják meg. Azt mondják, amit hallani szeretne. Azt, amire Roboám, atyja, a nagy Salamon  árnyékából kinőve mindig vágyott. Hízelkedésükkel célt is érnek, a király az ő véleményüket fogadja el, az öregek tanácsa helyett, amelynek egyenes következménye lesz az ország két részre szakadása.

Az első, amelyre Roboám sorsán keresztül tehát az Ige figyelmeztetni szeretne, az a hiúság elkerülése. Kerüljük, mert a hiúság romlásba dönt bennünket. Hogy miért? Azért, mert a hiú ember nem tud Istennek dicsőséget adni, csak magának. Nem képes Istent előtérbe állítani, csak magát. Nem képes az Egyedül Istené a Dicsőség reformátori elvét vallani, annál inkább szeret sütkérezni saját dicsőségének fényében. Amely ember életében pedig Isten a második helyre szorul, ott egyre inkább háttérbe szorul, és így  az az ember elindul a lejtőn.

2. A másik üzenet, amely nekem ebben az Igében sokat jelentett, az idős és mellőzött tanácsosok bölcs meglátása. Az, ahogy átlátták tisztán a helyzetet, az, ahogy hízelkedés nélkül az ország javára mertek döntést kérni az uralkodótól. Mindez mutatja azt, hogy az idős emberek tanácsa-véleménye sokszor mennyire értékes tud lenni.

Olvastam egy cikket, amely cikk lényege az volt, hogy  a XX-XXI. századi ember egyik nagy tragédiája az, hogy nincs ideje rohanó életmódja mellett arra, hogy az idősekkel törődjön. És ez rossz hatással van az idősekre, akik nem mondhatják el bajaikat, bánatukat, magányukat nem tudják kivel megosztani, és a másik félre, azaz a fiatalabbakra is, mert az ő bölcs meglátásuk alapján nagyon sokat épülhetnénk. Mindenki rosszul jár!

Pénteken, az egyházmegye Közgyűlésén is felvetődött ez a kérdés, a régi nagy család modell alapján, amikor három generáció élt együtt, szüksége van a generációknak egymásra! Kölcsönösen!

Egy idős asszonytestvér mondta el nekem, a Kereszttöltés utcai nyugdíjasházból, hogy mennyire várják már az októbert, amikor a szolgálat nem csak igehirdetésből áll, de bemennek ovisaink is, az idősek hónapja alkalmából! Az ovisok pedig, hogy mennyire szeretnek oda menni!

Egy esküvőn, ahol szolgáltam láttam azt, amelyen meghatódtam, hogy a fiatal feleség a férj nagyszüleit ölelte magához, és köszönte meg nekik azt, hogy bölcs tanácsaikkal, szeretetükkel, imáikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a férje ilyen jó emberré válhasson.

Egy másik esküvő előtt szinte sírva mondták el a pár tagjai, hogy mennyire szomorúak ebben az ünnepi pillanatban is, hogy nincsenek már testben velük az idős nagyszülők.

Meg kell, valljam nektek, nincs olyan nap, amikor drága nagyszüleim valamelyike nem jutna eszembe! Szeretetük, mosolyuk, halk szavuk, határozott véleményük, szeretetteljes vezetésük, bölcsességük, életlátásuk!

És sajnos, ott van a másik oldal: bőségesen láttam családlátogatásokon, öregotthonokban, és más élethelyzetekben azt, hogy mi történik azokkal az idős emberekkel, akiket kezd tehernek érezni a családjuk.

És felvetődik természetesen a kérdés is, hozzánk, 20-40 évesekhez, akik azt hisszük, hogy miénk a világ. Akik abban az életkorban vagyunk, hogy úgy látjuk, saját erőtartalékaink, ötletességünk, kreativitásunk végtelen és határtalan. Mi hogy állunk az idősekhez? Azokhoz az emberekhez, akik közvetlen környezetünkben élnek, nagyszüleinkhez, idősödő drága szüleinkhez,és egy-egy gyülekezeti taghoz, akivel a templomban egy sorban szoktunk ülni?

Vajon mi  mennyi lehetőséget mulasztunk el? 

Mennyiszer lenne elég megállni egy-egy percre, köszönni, rámosolyogni idősebb ismerőseinkre. Mennyiszer lenne lehetőségünk meglátogatni azt az idős embertársunkat, aki nem vár mást, csak azt, hogy valaki rányissa az ajtót. És itt most elsősorban  már nem nagyszüleinkre gondolok, hiszen nem mindenkinek adatik meg az, hogy földi körülmények közt tudhassa még nagyszüleit, de mennyi magányos idős ember van gyülekezeteinkben, és azon kívül aki meghal egy jó szóért, akinek fontos lenne az, hogy meghallgassák őket.

És ezen a ponton érdemes visszakanyarodnunk ismét Roboám királyhoz. Ha Roboám az idősekre hallgat, akkor nem történt volna meg az ítélet az országon az ő életében. Tehát, nemcsak az időseknek van a fiatalabbakra szükségük, de nekünk is rájuk. Rájuk, akik annyit éltek, tapasztaltak, láttak, akik  annyi mindenben tudnának segíteni, akik által épülhetnénk, és akik általunk újra fontosnak érezhetnék magukat. Összetartozik tehát, idős és fiatal. Szinte egymásra vagyunk utalva. Külön nem megy, és ez így is van jól.

Szeretett Idős testvéreim! Vezessetek, támogassatok bennünket - fiatalabbakat,- hordozzatok imátok szárnyai által, adjatok bátran tanácsokat, vagy egyszerűen osszátok meg velünk élettapasztalataitokat, tartozzon össze valóban Krisztus egyházának minden tagja! Hiszen valójában összetartozik  idős és fiatal.

Merjünk így cselekedni, idősek, középkorúak és fiatalok egyaránt, tudva azt, hogy aki másokat felüdít, maga is felüdül.  Ámen

Juhász András

vissza