2015
Kedves Testvéreim!
Amikor ezt a történetet halljuk, többen olyanok leszünk, mint azok, akik ott voltak a hajóban: elcsodálkozunk. Jó esetben. Mert vajon mi az, amin mi, itt a 21. században még elcsodálkozunk? Van még valami, amin csodálkozni tudunk? Talán, ha most bejönne ide a templomba egy hosszú hajú rock-énekes, és elkezdene nagy hangerővel játszani a basszusgitárján, na, azon, szerintem mindnyájan csodálkoznánk. Kiábrándítok mindenkit: nem szerveztünk semmiféle rock-zenészt, azért, mert nincs rá szükségünk. Nekünk, akik Jézust ismerjük, nincs ilyesmire szükségünk ahhoz, hogy csodálkozni tudjunk! Lehet, hogy a hírekben azt halljuk folyton, hogy kivel történt valami rossz dolog, hol hány külföldi bevándorló törte meg a rendet, hol történt természeti vagy közlekedési katasztrófa, az hány ember életét követelte, de nem vagyok benne biztos, hogy ezeken még tudunk csodálkozni. Mindennapos híreken, eseményeken nem csodálkozunk. Sokkal inkább csodálkozunk szokatlan dolgokon, és a most hallott történet nagyon is szokatlan.
Képzeljük most el, hogy mi vagyunk a tanítványok! Utazunk egy hajón néhány barátunkkal, és éppen arról beszélgetünk egymás között, hogy kit fogunk meglátogatni azon a helyen, ahol kikötünk majd a hajóval. Ám a beszélgetésünk egyre nehézkesebb, mert a hajó ide-oda csapódik, és amikor feltekintünk az égre, látjuk, hogy nagyon sötét felhők tornyosulnak, és már villámok cikáznak az égen. Nem szeretjük a viharokat. A hajón már több a víz, mint a száraz terület, és nagy félelmünkben hirtelen nem is tudjuk, mit tegyünk! És ekkor a fedélzetre jön valaki, aki eddig aludt, nem volt a fedélzeten, hanem aludt, és nagyon különös dolgot tesz. Először bennünket szid le, amiért nem tudunk Istenben bízni vihar idején is – mi jól elszégyelljük magunkat, mert tudjuk, hogy Jézusnak igaza van. Kicsiny a hitünk - majd pedig kikiáltott a hajóból a tengerre és a viharra, és néhány perc múlva csend van, nyugalom, eláll a vihar. Ezután mindnyájan erre a valakire nézünk, és félni kezdünk tőle, és a hatalmától, mert még nem találkoztunk senkivel, akinek a szavára a tenger és az időjárás engedelmeskedne. Bár láttuk korábban, ahogy meggyógyított betegeket, de ez a cselekedet túltesz minden eddigi élményen. Nem értjük, hogyan történhetett meg ez a szemünk láttára. Az előbb még aludt, most pedig csodát tesz. Elcsodálkozunk ezen az illetőn, aki a csodát tette, és nagyot nő a szemünkben.
Gondolhatjuk: Könnyű Jézusnak ilyen csodát tenni, hiszen Isten Fia, egyszerre Isten és ember is, megtehet bármit. Könnyűnek éppen nem volt könnyű a dolga, hiszen éppen a tanítványok látták minden csodatettét, és még mindig nem volt biztos számukra, hogy Jézusnak mekkora hatalma van. Együtt mentek mindenhova, megismerték szavait, mozdulatait, és látták, hogy mennyire szeret segíteni. Jézus azt mondta, hogy kicsi a hitük: kicsinyhitűek.
Bizony, nem szeretjük a viharokat, sem a természetben, sem az életünkben. Mert a hétköznapok is úgy telnek, hogy nem figyelünk annyira a körülményekre, belefeledkezünk a munkáinkba, tanulmányokba, de időnként ellepnek bennünket a sötét felhők és hajónk már-már irányíthatatlanul sodródik, nem is tudjuk, merre. Problémák, gondok, megoldhatatlannak tűnő, kétségbeejtő nehézségek tornyosulnak előttünk és úgy érezzük, nem tudunk már úrrá lenni hajónkon/életünkön. Nem tudunk egyedül kormányozni, segítség kell.
Mi történt a hajón? A hajón azonban az történik, hogy néhányan kétségbeesve ébresztették fel Jézust, félve attól, hogy elvesznek. Lehet, hogy Jézus tényleg aludt, de annyi biztos, hogy nem cselekszik, míg a hajó utasai nem kérik. Jézus megvárta, míg segítséget kérnek Tőle a tanítványok. „Uram, ments meg minket, elveszünk!” Vajon meddig vártak? Meddig nem kértek segítséget? Meddig próbálták egyedül kormányozni azt a hajót? Lehet, hogy sokat vártak a segítségkérésig, és már majdnem elsüllyedt a hajó, amikor eszükbe jutott, hogy szóljanak Jézusnak. DE ESZÜKBE JUTOTT, HOGY SZÓLJANAK JÉZUSNAK!!! Nekünk mikor jut eszünkbe? Amikor már mindenki a vízben van? Amikor már minden elveszett? Nehogy késő legyen!
Szoktuk hallani néha, hogy olyanok vagyunk, mint egy hajó az élet tengerén, és az a kérdés, hogy ki az életünkben a hajóskapitány. Tényleg nem mindegy. Mert ha egyedül kormányozzuk a hajót, lehet, hogy hajótörést szenved az életünk hajója egyszer, kétszer, és ismét vihar közeleg. Családban, anyáékkal, testvéreddel, barátokkal, tanárokkal, vagy a házastárssal kapcsolatban. Ki a hajóskapitány? Jézus ott van a hajóban, de amíg nem mondjuk el Neki, hogy mi a baj, és nem kérünk Tőle segítséget, nem számíthatunk Rá, csak magunkra, és az újabb hajótörésre. Pedig Jézus arra vár, hogy bennünket kisegíthessen a viharainkból.
Amikor egyszer az én hajóm is viharba került, nagyon szomorú voltam. Sírtam, és úgy éreztem, nincs menekvés, én voltam a hajóskapitány. Azt éreztem, hogy teljesen széttört a hajó, de eszembe jutott egy idézet a Bibliából, bár akkor még nem tudtam sokat a hitről: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”. Ekkor kértem, hogy legyen a hajóskapitánya az életemnek az Úr Jézus, és segítsen újjáépíteni a hajót. Még nincs készen, de hiszem, hogy úton van a mennyei kincses sziget felé, és nem győzök elcsodálkozni Istennek mindenféle vihart lecsendesítő és nehézségekben is bölcsen uralkodó hatalma felett.
Tanév kezdete van, még csak két hete jártok iskolába. Elindult a kis hajó az ismeretek megszerzésére, de vajon nem kerül-e viharba időnként? Feleletek, tanulnivaló, új tantárgy, új tanárok, új osztálytársak, dolgozatok, és a kísértés, hogy lehet puskázni is. Sok sötét viharfelhő, amelyekből villámok cikáznak. Ki a hajóskapitány? Eszünkbe jut-e, hogy szóljunk Jézusnak?
Meglehet, hogy azt gondoljuk: még mindig alszik Jézus, és nem figyel ránk. Ezért vannak ekkora viharok mindenhol a világban. De tanuljunk a tanítványoktól, és ne legyen kicsi a hitünk hozzá: Jusson eszünkbe és szóljunk Jézusnak! Ő tudja a megoldást, és van hatalma megcselekedni. Ámen.
Matosné Bokor Anikó
kórházlelkész