2015

A Bibliaolvasó Kaluz által a mai napra kijelölt Ószövetségi igeszakaszt olvastam fel, és ez alapján kívánom Istenünk üzenetét hirdetni, az Ő Szent lelkét segítségül hívva és várva.

Ha címet kellene adni a történetnek, akkor ezt adnám: „Egy különös háború” Hogy miért? Kiderül az igéből!

A történetet olvasva megtudhatjuk, hogy arám királya hadseregével állandóan betöréseket tervez Izrael országába. Próbál a legváratlanabb pillanatokban, a legváratlanabb helyeken támadni, ám támadásainál az izraeli haderő mindig felkészülten fogadja. Érthető arám királyának a felháborodása, és a kérdése is, amely arra irányul, hogy vajon ki az aki a vezérei, bizalmasai közül az ellenséggel tartva hadititkokat szolgáltat ki.

Az egyik udvari ember felvilágosítja a történtekről, és közli a királlyal, hogy nem árulás a sorozatos kudarcok oka, hanem az, hogy egy ember, egy próféta mindig látja- Isten akaratából a történéseket, és azt kijelenti Izrael királyának.

Arám királya ekkor változtat a harcmodorán: a prófétát teszi meg a következő célpontnak. Parancsba adja seregeinek, hogy fogják el Elizeust. Csak egyetlen dologgal nem számol: Elizeus Isten védelme alatt áll.

Az arám csapatok egy éjszaka körülzárják Dótánt, Elizeus lakóhelyét. Elizeus szolgája az, aki észreveszi az ellenség érkezését, és ezt rémülten közli urával. Emberileg nézve érthető,  teljesen jogos a szolga félelme, hiszen lovasok, harci kocsik és gyalogság veszi körül ezt a kis várost. Ám, ez csak a látszat.

Emberileg nézve valóban reménytelen a helyzet, de Isten előtt nem. Elizeus fohászkodik azért, hogy szolgája láthassa a láthatatlant, és ekkor a szolga meglátta azt, amit Elizeus mindig is látott: többen vannak velük, mint ellenük. A szolga ekkor már túl tud látni az emberi szemmel látható tényeken, és képes más szemmel szemlélni az eseményeket. Képes más szemmel, a hit szemével nézni. Ugyanis a láthatatlan látása csak hit által lehetséges. Csak akkor nyílnak meg az Isten titkai az ember előtt, ha van hite. A szolga tehát egyetlen pillanat alatt meggyógyult lelki vakságából.

1. Érdemes a történet ezen részénél időznünk. A Biblia arra tanít ugyanis  bennünket, hogy létezik lelki vakság is, nem csak testi értelemben vett világtalanság. Átvitt értelemben, lelki síkon kezelve a kérdést, a vakság Isten csodáinak és akaratának fel nem ismerését és az ezzel járó életfolytatást jelenti. Erről beszél János apostol, Jézus üzenetét tolmácsolva a laodicabeli gyülekezet tagjainak: „Végy tőlem szemgyógyító írt, hogy láss”

Mindezek fényében fel kell tennünk magunknak néhány kérdést:

Vajon mi nem szenvedünk-e időnként lelki vakságban? Vajon nem történik-e meg velünk ritkán vagy gyakrabban az, hogy csak a két szemünkkel látható, kezünkkel megfogható dolgokat tudjuk elfogadni, és lelki szemeink zártak Isten csodáival szemben?

Vajon nem fordult-e már elő velünk az, hogy egy–egy nehezebb helyzetben úgy éreztük, itt és most mindennek vége? Annyi a nehézség, annyi az ellenség, minden annyira nehezen megy és semmi nem sikerül? Nem éreztük-e úgy, hogy minden és mindenki ellenünk fordult, és kilátástalan bármilyen cselekedetünk?

Hányszor fordul elő velünk, hogy bár nézünk, de nem látunk?

Az ilyen élethelyzeteinkbe szinte belekiált e szolga példája: meg kell, hogy nyíljanak lelki szemeink, nyitva kell, hogy legyenek a láthatatlan világ felé is.

Ha pedig kinyílnak hitünk szemei, akkor mi is meg fogjuk tapasztalni azt, amit e szolga is megtapasztalt: többen vannak velünk, mint ellenünk. Isten ereje ugyanis mindig mindennél többet jelenthet a mi számunkra. Az Ő drága jelenléte életünkben a legtöbb, amiben részünk lehet.

2. De vajon mi lehet a lelki vakság oka? Miért nem látjuk mindig Istent a mi életünkben ugyanolyan hatalmasnak, és miért nem látjuk mindig cselekvőnek? Én azt hiszem, hogy a mi lelki szemeink sokszor a bűn miatt zártak. Bűneink lehetetlenné teszik azt, hogy Istennel olyan közösségem legyen, amelyben mindig láthatom Őt. Bűneim, vétkeim eltávolítanak tőle, hiszen bár mi emberek kedvesek vagyunk az Ő számára, a bűneinket azonban nem szereti. A bűn, szinte eltakarja hitünk szemeit.

Ugyancsak el tudja takarni lelki szemeinket az aggodalmaskodás, a kicsinyhitűség, amikor aggodalmaink miatt képtelenek vagyunk józanul körülnézni.

Félelmeink is gyakran gátjai a hit látásának.

Gyakran nincs tiszta lelki látásunk a szenvedések idején. Csak azt látjuk, hogy a hullámok testi vagy lelki értelemben összecsapnak a fejünk felett, és mi süllyedünk.

A gyász is megvakít. Nem tudjuk a láthatókon, és megszomorítókon túltekintve látni elhunyt szeretteinket. A katolikus világ- de átvéve ezt a szokást a szekularizált világ évről-évre ünnepli a halottak napját, amely lassan közeledik hozzánk. Hihetetlen mennyiségben kerül virág a temetőkbe, emlékezve az elhunytakra. De vajon hány, magát keresztyénnek tartó ember gondol úgy elköltözött szeretteire, hogy a halál, mint végső ellenség el fog töröltetni, és a halál ereje meg van törve, Krisztusban? Hányan tudnak e hitben tekinteni elhunyt szeretteikre?

Láthatjuk tehát a mi lelki vakságunk okait!

Fohászkodjunk hát mi is úgy, ahogy Elizeus tette: Urunk hadd nyíljon meg a szemünk, hogy láthassunk!

3. A szolga látásával szinte egyidőben veszti el látását az arámok serege. Velük szinte fordított a folyamat: Elizeus látja a láthatatlant, az ellenség pedig nem látja a láthatót. Nem tudjuk, mi történhetett velük, de képtelenek voltak arra, hogy helyzetüket helyesen felismerjék. Képtelenek voltak meglátni azt, hogy Elizeus Samáriába vezeti őket, amely az ország legerősebb erődítménye volt a korban. A különös háború tehát véget ért.

Miért tarthatjuk különösnek e hadjáratot? Azért, mert ez a háború olyan háború volt, amelyben senki nem halt meg, nem maradtak sebesültek, síró árvák és özvegyek. Az eredmény pedig Elizeust dicséri: ezt találjuk ugyanis az utolsó versben, hogy nem is jöttek többé arám rablócsapatok Izrael országába. Elizeus ugyanis békét szerzett a két nép között azzal, hogy tudta azt, hogy az arám katonák megölése újabb és újabb háborúságot-gyűlölséget hozna a két nép történetébe.

Nagyon bölcsen fogalmazta meg egy kedves barátom: a szemet-szemért elv alkalmazása vakká teszi az emberiséget!

Elizeus békét vitt a két népnek. Mindez a tiszta lelki látásának volt eredménye. Mondhatjuk hát e történet alapján: A helyes lelki látással rendelkező ember látja a láthatatlant, ezáltal tisztában van Isten akaratával, és így az adott élethelyzetekben helyesen cselekszik, ezáltal pedig a békesség eszköze környezetében.

Adjon nekünk is ilyen tiszta látást a mi Urunk. Így legyen, Ámen!

Juhász András