2015

Néhány napja olvastuk e szívemnek nagyon kedves igeszakaszt, Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve. Kérjük most Isten Szentlelkét, hogy világosságánál érthessük, hogy mit akar ezen szavakon, mondatokon keresztül szívünkre helyezni e neki szentelt órában. 

 A felolvasott igei rész Pál apostol életének utolsó szabadon töltött napjairól szól. Pál, Jeruzsálembe igyekszik, ahol elfogják, és börtönbe vetik, végül pedig Rómába szállítják, más foglyokkal együtt, mivel a császárhoz fellebbezett. Tudatos volt Pál életében e lépés, hiszen az Apostolok cselekedeteiben levő missziói parancshoz tartotta magát egész új életében: "Lesztek nékem tanúim, a föld végső határáig!" Pál, Rómába készül, bár tudja, hogy ott szenvednie kell, de tudja azt is, hogy Isten választott edényeként megadatik neki az erő, a szenvedések elviseléséhez. Nem habozik életét sem feláldozni. Ezért megy Jeruzsálembe is, ahol ekkor már híre van Pálnak, mind a keresztyének, mind a zsidók között.

E történet egy búcsúzásról szól, amely Cézáreában, Fülöp házában történt. Róla szeretnék ma szólni köztetek, Fülöpről, akinek nem csak szolgálatairól olvashatunk, hanem láthatjuk családját is. Fülöpről, az evangélistáról tudjuk azt, hogy egyike volt a hét diakónusnak, Istvánnak a keresztyénség első vértanújának volt munkatársa. Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 6. része pontosan meghatározza, hogy ki lehetett diakónus az ősgyülekezetben:

- olyan valaki, akiről jó bizonyságot tesz környezete, a gyülekezet

- olyan valaki, aki Szentlélekkel teljes

És olyan valaki, aki bölcsességgel is telve van. Fülöp megfelelt ezen hármas kitételnek!

Azt olvashatjuk még vele kapcsolatban, hogy aktívan részt vett Samária missziójában, szavára százak-ezrek tértek meg, majd az Isten Lelkétől vezetve, indíttatva a gázai útra ment ahol a szerecsen komornyik megtérésében az Úr eszközévé lehetett. A kora keresztyén időszakban az Ősegyház legnagyobb igehirdetője, róla írják kortársai le egyedül azt, hogy evangélista volt! Tulajdonképpen Ő az első keresztyén misszionárius is, aki Jeruzsálemen kívül hirdeti az Úr szavát! És, ő az aki „sztár-igehirdetőként” tudta magát háttérbe szorítani, és lemenni a járatlan gázai útra. Miért? Mert erre indította a Lélek!

1. Mit tudunk még róla? Háza nyitva volt a testvérek előtt. Gyakorolta a vendégszeretetet, és bármikor, bárhonnan érkező keresztyéneket nagy szeretettel fogadott. Fogadta a búcsúzó Pált, sőt a hozzá menő vendégeket is, és fogadta Agaboszt, a távolról jött prófétát is. Megélte, nemcsak elvben ismerte a vendégszeretetet. A vendégszeretet nagyon fontos volt a korszakban. Nem voltak szállodák, ha valaki valahová utazott kevés számú vendégfogadó mellett jó lelkű emberekben bízhatott pusztán! Rávilágít a Szentírás több helyütt, hogy mennyire fontos a jövevény, az utazó, az úton lévő vendéglátása! Egy helyütt egyenesen azt olvashatjuk – Ábrahámmal kapcsolatban – hogy egyesek tudtukon kívül angyalokat, Isten küldötteit látták vendégül!

Ha valaki gyakorolja a vendéglátást, akkor megosztja javait másokkal, szívének szeretetét, és anyagi javait egyaránt. Azokat a javakat, amelyeket az Úrtól kapott. Tulajdonképpen, a másik emberen keresztül visszaadunk ilyen esetekben valamit az Istennek! Gyakoroljuk hát bátran a vendéglátás nagyszerű szolgálatát! Úgy leszoktunk róla, olyan magának való lett a XXI. századi ember, gyakoroljuk hát, mert ez is a közösség épülését szolgálja!

2. Fülöpnek négy lánya volt, akik követték az ő hitét, meggyőződését. Óriási dolog ez, hiszen mindebből arra kell következtetnünk, hogy hiteles ember volt. Olyan ember, aki nemcsak beszélt, hanem meg is élte azt, amiről szólt. Élete, cselekedetei és szavai között összhang volt, valamint rengeteg imádság lehetett e tény mögött: négy lánya is az Urat szolgálta.

Szeretett Testvéreim! Nagyon kényelmetlen, és kellemetlen, de fel kell tennünk magunknak a kérdést az Ige alapján: vajon nem azért nincs-e itt mellettem, gyermekem vagy unokám, keresztgyermekem, mert nem tettem meg mindent azért, hogy itt legyen. Vajon, a most még  - életkorilag - kezemet fogó gyermek, aki itt ül esetleg mellettem a padokban, vagy a gyermekistentiszteleten hallgatja a tanítást ha nagyobb lesz, öntudatra ébred, vágyakozik-e majd Isten után?

Ha kikerülnek a gyermekek a Clarisseum óvodából, és óvónőink nem vezetgetik őket a hit útján, kapott-e olyan impulzusokat, amelyek visszahozzák Őt e padokba?

Ha a kötelezően bevezetett hit és/vagy erkölcstan oktatás után kijönnek a gyerekek az iskolapadból, és már nem lesz mögöttük a szülői döntés, vajon beteszik-e lábukat majd templomainkba? 175 gyermeket bíznak ránk, a következő tanévtől, az óvodai és gyülekezeti hittanon túl!

Tudtunk/tudunk-e olyan hitelesek lenni, hogy a velünk egy fedél alatt élők megkívánják a Krisztus követését? Vajon azokért, akik családjainkból távol kerültek Jézustól, érzünk-e felelősséget?

Imádságaink szólnak-e arról, hogy szeretteink hiányoznak templomainkból, gyülekezeteinkből, és kívánjuk-e ezen állapot megváltozását?

Kedves Fiatalabb testvérek, ne csak mindig az előttünk járókat méricskéljük, de nézzünk magunkba is! Vajon szüleitek, testvéreitek az életetekre nézve kezdenek-e vágyakozni Krisztus után? Egyszóval: hitelesek vagyunk-e mint keresztyének, azok előtt, akik előtt nem tudjuk megjátszani magunkat, akik ismernek bennünket, akik tényleg közel állnak hozzánk testi vagy lelki értelemben? Nem könnyű feladat, hogy hitelesekké legyünk, de megéri harcolni érte, az Úr segítségét kérve, hiszen egyedül nem fog menni.

Olyan jó látni családokat, ahol egymást követő generációkban volt egy lelkész, egy kántortanító, egy presbiter. Istennek vagyok hálás, hogy lelkész nagyapámon túl, hiteles keresztyéni életeket láttam magam előtt szüleimben is, és elhívásom hiszem, hogy ennek is köszönhető!

De olyan jó látni azokat a családokat is, ahol egymást követő generációk lelki értelemben egymás kezét fogva vannak jelen a gyülekezetekben! Isten kegyelmén túl, ez a hitelesen megélt keresztyénségnek köszönhető!

Éppen ezért csodálatos az, hogy Fülöpnek mind a négy lánya követte az atya hitét. Sőt, mind a négy lány megkapta a prófétálás kegyelmi ajándékát, amellyel éltek is. Fülöp tehát négy lányával együtt szolgálta az Urat. Olyan családba kerültek tehát Pálék, amelynek tagjai nemcsak egyszerű keresztyének, hanem szolgatársak is. Nem is akármilyen szolgatársak! Négy leány, aki prófétál! A prófétálás szó ugyanis nem egyszerűen annyit jelent, hogy valaki a jövőt fürkészi, és számára a jövendőt kijelenti Isten. A prófécia ugyanis átfog három idői síkot! A múlt eseményeit a prófétáló személy magyarázta, értelmezte, az összefüggéseket a múltban láttatta. A jelenben, a jelen zavaros világában eligazítást nyújt a próféta, utat mutat. A jövőre nézve pedig kijelenti Isten akaratát. Ha megnézzük ezen idői hármasságot, akkor azt láthatjuk, hogy ez nem más, mint az igehirdetés, amely átfogja a múltat, a jelent és a jövőt. Az evangélista leányai tehát igehirdetők voltak! Követték édesapjuk szolgálatát, felvállalták az igehirdetés szolgálatát, egy olyan korszakban, amikor nem voltak női lelkészek. Kaptak egy kegyelmi ajándékot, és mertek élni azzal!

3. Fülöp pedig elfogadta azt, hogy lányai az Úrnak szolgálnak. Pedig ez egyáltalán nem volt természetes abban a korban. Abban a korban, amelyben a nő csak árucikknek számított, amelyben a nő neve hallgass volt, egy evangélista négy lánya az Urat szolgálta. Mit jelent ez?

Azt, hogy Krisztusban tényleg leomlottak a válaszfalak: nem volt többet sem gazdag sem szegény, sem szabad sem szolga, sem zsidó sem görög, sem férfi sem nő. Csak testvér. Korai leírások többek között ezt tartják a keresztyén misszió sikere egyik titkának: megszűnt valóban a különbség ember és ember közt. Leomlottak a válaszfalak, a sorompók eltűntek.

A Krisztusban való szolgálatra való alkalmasságot tehát nem a származás, nem az előjogok döntik el, nem is az, hogy valaki férfi-e, vagy nő, hanem az hogy kapta-e Isten szolgálatra elkötelező Lelkét, vagy sem. Filep, és leányai az ősegyház szolgálatában álltak, mert kaptak rá megbízatást. Éltek is a kapott ajándékokkal!

Szeretett testvéreim! Hiszem, hogy mi is kaptunk ajándékokat. Talán már azt is tudjuk, hogy mik ezek. Talán több ajándékot is kaptunk, de az is lehet, hogy csak egyet. Lehet, hogy hatalmas ajándéknak érezzük, lehet, hogy apróságnak tűnik. Mindegy. A lényeg az, hogy használjuk. Életünk pedig legyen olyan, amilyen Fülöp élete volt: elhívott élet, annyira az Úrnak elkötelezve, hogy abban környezetünk követendő példát lásson. Ámen

Juhász András