2015

Hetente több alkalommal foglalkozok hittanórákon gyermekekkel, nyitogatva kis lelküket isten csodálatos dolgaira. Most, ahogy a Nagyhét közeledett, minden csoportban életkorra való tekintet nélkül Jézus szenvedéstörténetét mondtam el a gyermekeknek, úgy, hogy értsék. Azt vettem észre, hogy még a legelevenebb gyermek is végigüli az órákat, tágra nyílt szemmel figyelnek, kérdeznek, és az óra végén elmondták, hogy alig várják a folytatást. Többen, Jézus halálát még meg is könnyezték, és elmondták, ha ma élne Jézus, ők megvédték volna. Amikor az egyik csoportban eljutottunk a feltámadás csodájáig, az egyik kislány a következőt kérdezte, úgy éreztem mások kérdését is megfogalmazva: „András bácsi, és ez tényleg igaz? Meghalt és feltámadt? Mert hallottam én már erről, de azt hittem ez csak egy szép mese!”

A kisgyermek, úgy vélem az elmúlt két évezred minden emberi kétségét belefoglalta ebbe a mondatba, mindazt, amit az emberek a feltámadás csodájával kapcsolatban eddig kérdésként feltettek!

Mert, nem csak a gyermekek hallgatják tágra nyílt szemmel Jézus csodáit, tanításait, érzékenyülnek el, és csendesednek el az emberfeletti szenvedés láttán, hanem a felnőttek is! És, hiszik, mert tudják, hogy Jézus egy létező történelmi személy volt! Valaki, aki az időszámítás fordulóján Palesztinában élt, csodálatos tanító volt, csodatévő mester, akit Pilátus kivégeztetett a kereszten. De, amikor a feltámadás szóba kerül, az emberek többsége csak értetlenül csóválja a fejét, és a történelmi Jézus alakjától nem tud odatalálni a hit Krisztusáig!

Miért?

Mert a halál, a mi számunkra emberek számára egy áthatolhatatlan nagy falnak tűnik, egy leküzdhetetlen akadálynak látszik, amit szeretteink elvesztésekor még inkább győzhetetlennek látunk! Nem tudunk emberileg nézve mit kezdeni a halál megmásíthatatlannak tűnő tényével!

Ahogy egy parasztember mondta nagyapámnak a falusi gyülekezetben, amikor először temetésen szolgált: „Nekünk itt ne beszéljen a feltámadásról, mert onnan még senki nem jött vissza!” Nagyapám ennyit mondott válaszként: „Márpedig másról nem tudok, mert van valaki, aki már visszatért onnan, legyőzve a halált!”

A felolvasott bibliai szakaszban is elénk kerül egy ilyen ember, Tamás, aki nem tud mit kezdeni a feltámadással, aki nincs ott akkor, amikor Jézus először találkozik feltámadása után tanítványaival. A tanítványok örömmel mesélik el a találkozást, de Tamás nem tudja elfogadni azt, hogy valaki a halál áttörhetetlen falán keresztül visszatért! Teljesen érthető, és logikus emberileg nézve az ő reakciója! Hiszem, ha látom – ahogy sokszor mi is szoktuk olyan dolgokra mondani, amelyeknek meglétében kételkedünk!

De gondoljuk végig testvérek, valóban logikus Tamás válasza? Hiszem, ha látom… Hittanosokkal szoktam eljátszani a következőt: Kezembe veszek egy tárgyat, és megkérdezem tőlük, megmutatva nekik, hogy elhiszik-e, hogy a tárgy a kezemben van. Azonnal rávágják, hogy hiszik! Mire én elmondom, ezt nem kell hinnetek, hogy ott van, mert tapasztalati úton, érzékszervetekkel észlelve, bizonyosak lehettek abban, hogy ott van. Ehhez nem kell hit… Ha viszont a hátam mögé teszem a kezem, és úgy kérdezem meg, hogy elhiszik-e hogy a jobb kezemben van a tárgy, ahhoz már hit kell, mert nem látják. Zsebre is tehettem, másik kezembe is áttehettem, meg a székre is letehettem. Ehhez már hit kell! Elhinni, hogy nem akarom őket átverni!

Így vagyunk Jézussal is! Mindenki, még a legszkeptikusabb ember is elhiszi, hogy élt valamikor kb. 2000 éve egy híres férfi Palesztinában, aki figyelemre méltó tanokat hirdetett, majd brutális módon kivégezték. Ha csak ennyit hiszünk Jézussal kapcsolatban, akkor nem hiszünk, csak elfogadunk egy bizonyított történelmi tényt! Jézussal kapcsolatban a hit a feltámadással kezdődik! El tudom-e hinni azt, hogy feltámadt, hogy teste nem látott enyészetet? Azaz, hiszem-e hogy Ő nem csak ember, de Isten is? Emberként ugyanis nem tudta volna legyőzni a halált, úgy, hogy biztosak lehetünk abban, hogy valóban meghalt a kereszten. Halkan jegyezném meg, hogy a római hóhérok nem végeztek félmunkát, a keresztre feszítés részeként meg kellett bizonyosodjanak az elítélt haláláról, ezért döfték át Jézus oldalát lándzsával. Halott volt, mégis a sírt üresen találják követői és ellenségei is! Ahhoz azonban, hogy el tudjuk fogadni, valóban feltámadt, még ha vannak erre mutató jelek is, mégiscsak hit kell!

Milyen jelek mutatnak erre, amelyek megkönnyíthetik ezen emberi ésszel felfoghatatlan csoda elfogadását?

1. Halál utáni megjelenései az első jelek. Ezek azt bizonyítják, hogy nem sírrablás történt, hanem valóban feltámadt. Önmagában csak az üres sír, vagy csak a megjelenések nem lennének elégségesek, együtt kiegészítik egymást!

2. Az is beszédes tény, hogy tanítványai a száműzött János kivételével mind mártírhalált halnak! Azzal vádolták már nagyon korán a keresztyénséget, de e vád tart a mai napig is, hogy a tanítványok ellopták Jézus testét, hogy megtévesszék ezzel a világot, mintha tényleg feltámadt volna! Ellenségeinek a test eltüntetése nem volt kifizetődő, hiszen ezzel csak Jézus halál előtt mondott kijelentéseit támasztották volna alá, hogy ő le tudja győzni a halált! Játszunk el a gondolattal, ha valóban a tanítványok lopták el, akkor ők azok, akik a feltámadáshitet gerjesztik, de tudják, hogy mindez hazugság! Nyilvánvaló hazugságért, amit az ember maga talál ki, vajon ki képes kínhalált halni? A történelemben számtalan megtévesztett ember halt meg feláldozva magát egy eszméért, de olyanról nem tudunk, hogy valaki kitalál egy hazugságot, és azért életét áldozza!

Ezek a tények segítik Jézus feltámadásának elfogadását, de nem helyettesítik a hitet! Vagy, a már kialakult hitet megerősítik, de önmagukban kevesek!

Ahhoz, hogy elfogadjuk, hogy Jézus feltámadt, ahhoz hit kell! Végtelen bizalom Isten iránt, hogy ő valóban úgy szeretett minket, hogy feláldozta értünk az egyszülött Fiút, majd nem hagyta a halálban a juhok nagy pásztorát, a feltámadással mintegy hitelesítve az áldozatot!

Hogy juthatok hitre?

Ha találkozok a feltámadott Jézussal! Nem úgy, ahogy egykor tanítványai, hiszen testben nincs köztünk. Hanem a Bibliát őszintén, nyitottan olvasva, igazán imádkozva, hallva szavát, egy igehirdetésben, amiről azt érzem, épp nekem szól, az én kérdéseimre ad választ – pedig a lelkész nem is tudhat róla, egy baráti beszélgetésben, ahol útmutatást kapok, vagy éppen az élet apró vagy nagy eseményeit nyitottan figyelve, meglátva mögöttük az értünk mozduló, értünk cselekvő Istent! Ha ez a találkozás megtörténik, akkor van igazi húsvétunk! Ha ez a találkozás megtörténik, akkor el tudjuk hinni, hogy Jézus feltámadása nem öncélú feltámadás volt, hogy pusztán hatalmát, erejét megmutassa, hanem tudni fogjuk, hogy a feltámadás értünk történt! Azért, hogy nekünk ne kelljen az örök halált, a kárhozatot megízlelnünk!

Hitünk legnagyobb titka, hogy Jézus feltámadásának következménye van életünkre nézve, és legszentebb keresztyéni reménységünk, hogy a mi életünkben sem a halálé az utolsó szó! Van feltámadás, mi is fel fogunk támadni, amint olvastam a Korinthusi első levélben, Jézus az első zsenge! Általa örök életünk van, és követjük a feltámadás dicsőségében is a mi Urunkat!

Az elmúlt közel két évtizedben több mint 500 ember sírja mellett hirdettem a feltámadás örömüzenetét – egy kisebb falu népessége! Hogy tudod ezt tenni? Nem mész tönkre benne? – kérdezték többen. Elmondtam nekik, hogy csak egy módon tudom ezt tenni, a feltámadás hitben gyökerezve! És, így vagyok jó reménységgel saját jövőm felől is!

Mert, így lehetünk nyugodtak a jövőnk felől, bár tudjuk, hogy a földi élet egyszer mindannyiunk számára véget ér, de van egy örök dimenzió, amely éppen akkor tárul fel előttünk! Így emlékezhetünk jó reménységgel elköltözött szeretteinkre, tudva, hogy tőlük való elszakítottságunk csak ideig való. Ebben a reménységben lehet igazi húsvétunk, és ebben a reménységben tudunk a hétköznapokban is igazi életet élni, amelyet nem nyomorít a félelem és a rettegés. Ámen

Juhász András